Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1872-08-02 / 175. szám értesítője
*1130 3—j a.:u£Jtesi msnF.TiiinST. 835. A i'uil-bécei iT.-.'vuVii romlott állapotba n lévő o medenceinek helyreállítása a nagyméltóságú m. kir. közmunka- és közlekedési ministerium által 1872. évi julius hó 19-én 9230. szám alatt kelt rendelettel o. é. 1772 frt 87 kr, azaz egyezer hétszáz hetvenkét írt 87 krnyi költség összeggel engedélyeztetvén, e munka végrehajtásának biztosítása tekintetéből az alálirt mérnöki hivatalnál; (Budin, Albrecht után Lónyay-féle házban) folyó 1872. évi augusztus hó 1- én délelőtti 10 órakor szabályszerű nyilvános szóbeli árlejtés fog tartatni, a vállalkozni szándékozók felhivatnak tehát, miszerint ezen tárgyalásnál a fentebbi határidőre e hivatalnál megjelenni szíveskedjenek, midőn világosan kijelentetik, hogy az árlejtési jegyzőkönyvnek befejezte után semminemű ajánlatok nem fogadtatnak el. Az árlejtési tárgyalásnál résztvevő tartozik a bizottság kezeihez 6*|- nyi bánatpénzt letenni, mely bánatpénz az építést megnyerőtől 10*|-nyi biztosítékra lesz kiegészítendő. Bánatpénz készpénzben vagy állampapírokban is letehető, a vonatkozó költségvetés miden nap a hivatalos órákban e hivatalnál betekinthető. Budán, julius 23-án 1872. A m. kir. mérnöki hivatal. 20883 1-3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 481. Alulírott királyi járásbíróság mint a varannói királyi járásbiró ág által megkeresett bíróság részéről közhírré tétetik, miszerint a varannói kir. járásbíróságnak f. é. máj. 23 kelt 1871. sz. megkeresése folytán f. é. april 22. 817 sz. jogerejü ítélet alapján, f. é. febr. 24 én Szenczer József svidniki lakos felperes részére Spitzer Sámuel aolsvai lakos alperes ellen 1690 frt s járulékai erejéig foganatosított biztosítási végrehajtás alkalmával lefoglalt s megbecsült ingóságok, nevezetesen házi bútorok, gazdasági eszközök s szeszgyár gépezete elárverezésére határidőül f. é. aug. 14. d. e. órái a helyszínen Alsó-Olsva helységében tüzelék ki, mire a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Kir. járásbíróság Sztopkón, julius 26. 1872. 10880 33 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 83. Alulirt kiküldött végrehajtó a polg. tk. vdtt. 403. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a tekintetes makói kir. e. f. törvényszék 1763. számú végzése által Fodor Túri János szírás mellett, Kuruzsa Mihály és Juliánna részére, 162 frt 80 kr követelés végett elrendelt kielégítési végrehajtás folytán biróilag lefoglalt, s 1031 frt 46 krra becsült különféle lábas jószágok s bútorokból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladandók, minek a helyszínén, vagyis Makó városházánál leendő eszközlésére határidőül 1872. évi augusztus hó 23. napjának délelőtti 9 órája kitüzetett, melyhez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg , hogy az érdeklett ingóságok emez árverezésen, a polg. tk vdtt. 406. § a szerint, szükség esetében becsáron alól is eladatni fognak. Kelt Makón, 1872. évi jul. hó 20-ik napján, Pfeffner Károly, kik. bír. végrehajtó. 10884 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1145. A zilahi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Krisán Mihály felperesnek 45 frt 98 kv követelése és törvényes járulékai iránti végrehatási ügyében alperes Vánka Nucz a pikitől lefoglalt ■ a mosóbányai 179. sz. tekvben 4. 1. 1—8. 6—7. 9. 11—17. és 1 *"—22. töz. alatt álló ingatlanok 1878. évi aug. hó 12-én, és ha ekkor becsiron felül vagy azon el nem kelnének. 1872. évi sept. hó 12-én, mikor a becsáron aluli legmagasabb ígéret is el fog fogadtatni, mindenkor d. e. 9 órakor Mosóbánya községházánál tartandó bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek el fognak adatni, következő feltételek mellett: 1. Kikiáltási ár a kihagyott ingatlanok becsértékének terület szerinti aránylagos levonásával megmaradó pecsérték: 780 frt leend. 2. Venni szándékozók ez össvegnek 10 **-át előlegesen a végrehajtó bírónál letenni tartoznak. 3. Vevő a vételár */j részét iszét ré-i szét 90 nap alatt, mindenkor az árverezés napjától számítva kész-j pénzben, esendő 6#1* kamatokkal együtt köteles lefizetni, a bánatpénz az utolsó fizetési részletbe fogván betudatni. 4. Vevő az elárverelt ingatlan- ság használati jogát az árverezés jogerőre emelkedésétől kezdve nye- rendi meg, az el nem választott függő termések is vevőt, illetvén, mint tulajdonos pedig a megvett birtokra csak akkor fog bekebleztetni, ha az árverési feltételeknek teljesen eleget tett. 6. A folyó évi mindennemű adót, és a birtokváltozási kincstári százalékot, a vételárba beszámítás nélkül vevő viselendő. 6. Ha a vevő a feltételeknek eleget nem tesz, kárára és veszélyére a végrehajtató kérelme folytán további, és csak egy árverésen a birtok Újra el fog adatni s azon kívül, hogy bánatpénzét is veszti, ha az az elsőbben megígért áron alól kelne el, vevő a különbséget pótolni tartozik, ellenben a netáni többlet a tömeget illetendi, beszámításnak hely nem adatván. Árverelendő javak: Egy 1 hold 1150 Q öl házas telek, 22 hold 1065 Q öl szántóföld, melyek között cserjés hely és rét találtatik. , Az e bíróság székhelyén vagy annak közeli környékén kívül lévő jelzálogos hitelezők felszólíttatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett helybeli megbízott nevét s lakását jelentsék be, mivel ellenkező esetben hivatalbóli gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykeresseteiket e hirdetmény közzététele “legutolsó napjától számítandó 15 .,1, ■ alatt nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt a zilahi kir. törvényszéknek 1872. évi június hó 19-én tartott üléséből. 10831 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 7945. A nyitrai kir. telekkvi tvszék mint végrehajtó bíróság által közhírré tétetik, mikép Engel Salamon és érdektársai fölperesek részére Szlamka János örökösei nemes-kürthi lakosok és alperesek ellen 12000 frt követelés s járulékai behajtása végett, a Nemes- Kürt községi 24-ik sz. tjkvben 1—19. sorszámig irt és 2629 írtra becsült I. egy egész úrbéri telek és tartozékai, valamint ugyanott 1. sorszám alatt jegyzett, s 110 írtra becsültf hegybérletek bírói elárvereltetésére 1872. évi jul. 15-ére kitűzött határnap vevők hiányából eredménytelen maradvány e végből, ugyanazon végzéssel 1872. évi aug. hó 14-ére kitűzött határnap ezennel újból közhírré tétetik azzal, hogy akkor is reggel 9 órakor Nemes- Kürtön a község házánál nyilvános árverés útján az ingatlanáig és tartozékai becsáron alul is a legtöbbet ígérőnek elárusítandók az első árverési hirdetménybe a vár kijelölt módozatok és feltételei mellett. Az árverés foganatosításával a galgóczi kir. járásbiróság kerestetvén meg, közelebbi értesülés a végrehajtási ügyiratok betekintése által, annál v.gy e tvszéki bíróságnál nyerhető. Mirel az érdekelt felek,jelzálogos hitelezők oly felszóllitásai, hogy e biróság székhelyén vagy annak közeli környékén kivül lakó jelzálogos hitelezők, a vézár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett helybeli megbízott neveit s lakását bejelentsék,mivel ellenkező esetben képviseltetésükre hivatalból gondnok fog kineveztetni, hirdetményileg ezennel értesittetnek. A nyitrai kir. tvszék mint telekkvi bíróságnak 1872. évi jul. 26-én tartott üléséből. 10887 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6994. Melynélfogva közhirré tétetik, hogy Gutfreuch Jakab becskei lakos felperes részére, alperes Hajcsel Gábor úgyis, mint vele egyetemlegesen kötelezett édes atyjának Hajcsel Mihálynak örököse elleni 381 frt követelése s járulékai kielégítéséül alpereseknek a becskei 11. számú telekjegyzékében A. I. sor 11. hrss. alatt foglalt s biróilag lezárott, 640 írtra becsült ház, beltelek és pincze, továbbá ugyanazon tjkvben + 1. és 2. Borsz. a. foglalt, 8 írtra becsült szántó és kenderföld, úgy színén ezek árának elégtelensége esetében a nagyberczeli 355 sz tljkvben sznten Hajcsel Mihály nevére jegyzett s 162 írtra becsült szőlő, ennek függő termésével együtt egyenkint « egymásután végrehajtás utjáni elárvereztetésére Bicske községházához 1872. évi aug. hó 9 és 1872-dik évi sept. hó 9-dik napjának d. e. 9 órája, a Nagy- Berczelen elárvesztendőkre nézve pedig 1872. évi aug. hó 9. és sept. hó 9 dik napja, mindenkor délutáni 8 órája Nagy Berczel község házához tűzetik ki, azon megjegyzéssel, hogy a második árverés alkalmával a jelzett fekvőségek becsáron alól is el fognak adatni. A kikiáltási ár a fekvőségek egyenkintibecsára. Bánatpénz 10% téli, melyet venni szándékozók az árverés kezdetén kötelesek a bírói végrehajtó kezéhez kézpénzben letenni. Továbbá vevő köteles a vételárt ezen bíróságnál az árverés napjától számítandó 6*, kamatával együtt a következő részletekben lefizetni és pedig a vételár felét az árverés jogerőre emelkedésétől számítva 1 hó alatt, másik felét ettől számítva ismét 1 hónap alatt a bánatpénz beszámításával, készpénzben, vagy takarékpénztári könyvecskében letenni. Ha az árverést jóváhagyó végzés jogerőre emelkedett, vevő a megvett jószág birtokába lép. A közterheket azonban a vétel napjától fogva, valamint az átiratári és százaléki költségeket vevő viselendi. A tulajdoni jog bekebelezése a polg. törvénykezési rendtartás 458. §-a értelmében hivatalból fog eszközöltetni. A feltételek nem teljesítése a polg. tvk. rendszabályok 469. § a szerinti eljárását fogja maga után vonni. Felszólíttatnak a fentnevezett hatóság székhelyén, vagy közelében nem lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár felosztásakor leendő képviseltetésük végett a fentnevezett hatóság székhelyén lakó megbízottat rendeljenek , annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre felhivatnak mindazok kik az elárverezendő ingatlanságok iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen törvényszékhez nyújtsák be, minthogy különben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Kell a b.-gyarmati kir. e. f. törvényszék telekkönyvi osztályának 1872. évi junius hó 1-ső napján tartott üléséből. 10885 3—8 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 638. A tapolczai királyi járásbiróság mint telekkönyvi hatóságnak 638. sz. a. kelt végzése folytán közhírré tétetik, miszerint Györöcskey György takarékpénztári igazgató veszprémi lakos végrehajtató javára Markus János szepezdi lakos mint végrehajtást szenvedettnek a szepezdi 172. sz. tijkvben H. -- 184. sorszámig, mégis az ugyanottani 63. sz. tlkben A. -+- 91. srszám alatt tulajdonául felvett és 482 srtra o. é. becsült ingatlan birtoknak elárverezése elrendeltetvén, ennek foganatosítására határidőül 1872. évi sept. hó 2 dik napja, szükség esetében 1872. évi oct. hó 2-dik napjának mindenkor délelőtti 10 órája a helyszínére kitüzetik, oly hozzáadással, hogy ezen birtok az alábbi feltételek szerint az első árverésen csak becsáron felül, a második árverésnél azonban becsáron alul is el fog adatni. Árverési feltételek: 1- szer. A birtok részletenként adatik el. 2- or. Kikiáltási ár a becsár. 3- or. 10 %-tóli bánatpénz leteendő. 4- er. A vevő felek a vételárt következőkép lefizetni kötelesek, ugyanis az 1-ső részletet az árverés napján a II-dik részletet a vétel napjától 2 hónap alatt ; a III-ik részletet a vétel napjától számítandó 4 hó alatt, mindenkor 6% kamataival, melybe a letett bánatpénz is betudatik, 6-ör. A megvett javak mindjárt az árverezés befejezésekor a vevő használatába adatnak által, amely időtől fogva egyszersmind mindenféle terhek a vevőt fogják illetni. 6- or. A vevő köteles a megvett birtokon levő épületeket az árverést követő napon a vételár erejéig tűzkár ellen biztosítani. 7- er. Mihelyt a vevő az árverési feltételeknek eleget tett, részére a megvett jószág tulajdonjogi átíratása hivatalból fog eszközöltetni, ellenkező esetben, ha a vevő a feltételeket pontosan meg nem tartaná, az eladott birtok a bánatpénz elvesztésén felül újabban a vevő költsége és veszélyére fog elárvereztetni. Felhívatnak mindazok, kik érintett javak iránt bármely igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, alulírott bíróságnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. Egyúttal a jelzálogos hitelezők felszólíttatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett helyben székelő megbízottat rendeljenek, és annak nevét s lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a hivatalból kinevezendő gondnok által fognak képviseltetni. Kelt a tapolczai királyi járásbíróság mint telekkkönyvi hatóságnak 1878. julius 17. én tartott ülésből. 10828 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1483. A rima-szombati kir. telekkönyvi törvényszék részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Hofmann József mint Schnekendorf Jakab engedményese s felperesnek 6000 frt tőkekövetelése s jár. végett puszta-dapsai lakos Hevessy Barnabás alperestől biróilag lefoglalt s alperes tulajdonához tartozó és a n.-kállosapuszta-dapsai 64. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt, 11180 forintra becsült belsőség, rajta levő lakház, gazdasági épületek, szántóföld, rét, erdő és legelőből álló birtoknak végrehajtási elárverezése elrendeltetvén, annak megtartására két határnap és pedig az első 1872. évi sept. hó 27., a második oet. 28. d. e. 10 órára Nagy-Kállosa községben kitüzetik, melyre venni szándékozók oly kijelentés mellett hivatnak meg, hogy az árverezés megkezdése előtt a becsárnak 10 %-ját készpénzben bánatpénzül letenni tartoznak, s hogy azon birtok csak a 2-ik árverésen fog becsértéken alul is eladatni. Felhivatnak tehát mindazon jelzálogos hitelezők, kik nem e bíróság székhelyén laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett e biróság székhelyén megbízottat rendeljenek, és annak nevét s lakását az eladásig jelentsék be, minthogy ellen esetben a részekre hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Felhivatnak végül mindazok, kik az elárverezendő ingatlanságok iránt tulajdoni, vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától szaludlandó 15 nap alatt habár külön értesítést nem vett mais, ezen törvényszékhez nyújtsák be, minthogy különben tusok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatvi. Az árverési feltételek, valamint a becslés is ezen k. tszék tkvi hitásánál a hivatalos órák alatt meghinthetők. Kir. tszék, mint tkvi hatóság R.-Szombat, 1872. máj. 28-án. 10847 HIRDETMÉNY: 3—3 3471. A rima-szombati kir. tszék mint birtokbiróság részéről felhivatnak mindazok, kik 1872. évi máj. hó 7. napján Dobocsán végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Pristyák János hagyatékát képező s ahangonyi, pusna szilakszói 72. és 73., pászta csobánkai 2. s a doboczai 30—109. és 136. számú tervekben foglalt ingatlanságokra netán öröklési igényt tartanak, hogy igényeiket ezen hirdetménynek aBudapesti Közlönyében harmadszori megjelenésétől számítandó 45 napi határidő alatt ezen kir. tszéknél érvényesítsék, mert ellen esetben a fent kitett ingatlanság tulajdonjoga Pristyak Vilmának V. részben, Pristyak Antalnak , részben és Pristyák Nestusnak mint igazolt örökösöknek fog adatni s neveikre telekkönyveztetni. Kelt a r.-szombati kir. e. f. tszéknél 1872. jul. hó 19-kén. E. 452 3-2 HIRDETMÉNY. 5281. P. I. Rossin hagyatékának Schaffent Frigyes és Amália alperesek elleni 40 darab arany iránti váltóügyében folyó évi jul. - án Brassóban foganatosított végrehajtás alkalmával 660 főt 60 krra becsült ingóságok foglaltattak le. Felhivatnak ennnélfogva mindazok, kik a lefoglalt ingó javak iránt tulajdoniagy elsőbbségi jogokat érvényesíttetni vélnek, miszerint tulajdoni igénykereseteiket 8 nap alatt, elsőbbség bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig aláütett törvényszéknél annál is inkább benyújtsák, mert a később érkező ilyféle beadványok a végrehajtás folyamát nem gátolván, igénylők egyedül a vételár feleslegére fognának utasittatni. Brassó, 1872. évi julius ki 15-én. A kir. törvényszék, 2464