Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-21 / 43. szám értesítője
1873. 43. szám. Február hó 21. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. 2966 3—3 ! ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 167. A homonnai kir. tvszék mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy néhai Oláh János szedlicz- kei lakos hagyatékához tartozó és a szedliczkei 35. sz. tjkvben Oláh János nevén álló */* urbéri teleknek külsősége, belhely és ház nél-kül 427 fi becsár mellett, a hagyatéki bíróság és az árvatszék határozata következtében az 1873. . évi martina 6. és ha ekkor a becs- ár sem ajánlatnék meg, 1873. april 7. mindig reggeli 9 órakor Szedliczke helységében tartandó nyilvános birói árverésen a leg-többet ígérőnek Kádasi Béla bírósági végrehajtó által, kinél az árverési feltételek addig is meg- tekinthetők, eladatni fog. Egyben felhivatnak mindazok, a kik az árverés alá vont ingatlan- jág iránt tulajdoni vagy más igé- nyeket érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdet- mény közzétételétől számítandó 15 napok alatt e törvényszéknél nyújtsák be. Kelt a homonnai kir. tszéknek mint tkkvi hatóságnak 1873. jan. 28. tartott üléséből. 2986 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 5401. A nagy-kikindai e. f. kir. törvényszék telekkönyvi osztálya részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Dragodan Pavelnek kérelmére 126 frtnyi követelés és jár. végett alperes Ignya Jestától lefoglalt, a valkányi 391 sz.jegyzőkönyvben felvett 359.SZ. ház és hozzátartozó egy egész úrbéri telek 1/9 részének feléből álló és 320 ftra felbecsült birtoknak elárvereztetése elrendeltetett, s annak a vilányi község házában leendő megtartására 1873. márt. 17-ik és szükség esetében 1873. ápr. 18-ik napjának reggeli 10 órája határnapot tűzetett ki, mely árverésnek következő főtételei állapíttatnak meg: 1., Minden árverelő tartozik előlegesen 104/6 bánatpénzt a végrehajtó bírónak letenni. 2. A kikiáltandó ár az eladandó vagyonnak becsára. 3. Ha az első árveréskor a becsár el nem éretik, a másodiknál a vagyon becsáron alól is a legtöbbet ígérőnek odaadatni fog. 4. A vevő a megvett ingatlannak birtokába és élvezetébe azonnal lép, egyszersmind a közterheket is magára vállalja , a tulajdonjogot azonban csakis a vételár teljes lefizetése után nyeri meg 5. A vevő tartozik a vételár fele részét, melybe a letett bánatpénz beszámítandó, a végrehajtó bírónak azonnal, fele részét az árverés napjától számítandó 3 hó múlva, 6*/. kamattal együtt lefizetni ; különben a fekvőség bármelyik érdekelt fél kérelmére a vevó kárára és költségére új árverésnek kitétetni, és az első árveréskor bár becsáron alól is eladatni fog. Egyszersmind felhivatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tkkvi hatóság székhelyén laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen hatóság székhelyén megbízottat válasszanak, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Felhivatnak mindazok kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy igény-j keresetüket a perrend. 466. §. értelmében e hirdetvény közzétételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt, habár külön értesí-tést nem vettek is, ezen telekkönyvi hatóságnál nyújtják be, különben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Az árverés foganatosításával Berits Sándor kir. tszéki végrehajtó bizatik meg. A nagykikindai e. f. kir. törvény- , szék telekkönyvi osztályának Nagy- Kikindán, 1872. évi oct. 12. nap-ján tartott üléséből. _________ 12967 33 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY, 1890. A h.-náná-i kir. jbiróság mint telekvi hatóság részéről közzé- tétetik, hogy Engländer Sámuel részére 400 ft tőke s jár, erejéig Sütő János és neje dorogi lakosok , tél birósan lefoglalt, s 210 fira becsült lábas jószágokra, továbbá a dorogi 2865. ikvben 5744. 5., 6., 17 , 8. és 1836. tsz. alatt felvett s 6665 ftra becsült fekvőségekre az árverés elrendeltetvén, annak Dorog városházánál leendő fogana-tositására f. é. márt. 13. és ápril 17. napjának d. e. 9 órája követ-kező feltételek mellett tűzetett ki. 1-ét kikiáltási ár a becsérték. 2. Árverelni kívánók a becsér- ték 10%-ját a végrehajtó bíró ke- zéhez lefizetni tartoznak, mely a ■ fizetés utólsó részletébe lé zen be- tudandó. 3. A vételár3 része a leütés-t töl számított 1 hó, Yä része 4 hó, Yj része pedig 8 hó múlva fize-tendő. 4. Vevő a jószágnak azonnal birtokába jut, azonban a tkkvi átírás a feltételek teljesítése után történik. 5. A vétellel járó kincstári és más terhek vevő által viselendők. Továbbá a netaláni igénylők eb- beli joguknak e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számi- * 2 3 4 5 * 156 *tandó 15 nap alatti bejelentésére felhivatnak. Kelt Nánáson, a kir.biróságnak 1873. febr. 5. tartott telekk. tanács i üléséből. 2968 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 663. A veszprémi kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, miszerint Acsády Sándor ügyvéd urnak mint alperesnek a szt. kir. szabadjai 391-ik sz. tjkvben + 1. sor 1396 helyszielési sz.a.felvett s 3706 ftra becsült pinczés szőllő birtoka Zámbori Rudolf szombathelyi lakos felperesnek 1504 írt 25 kr jár. iránti követelésénél kielégittetése tekintetéből 1873-dik évi mart. hó 3-ik napján d. e. 10 órakor Szt.-Kir. Szabadján a község házánál második végrehajtási árverésen eladatni fog. Árverési feltételek: A kikiáltási árul szolgáló becsérték tizedrésze bánatpénzül az árveréskor előre leteendő, a vételárnak 6% kamatokkal együtt, része egy hó, ’/1 ha része 3 hó, utolsó kisada része hat hónap alatt a fentnevezett hatóságnál, a bánatpénznek az első részletbe beszámításával lefizetendő. A haszonvétel a közterhek s elemi csapások súlyával a vétel napjától a vevőt illeti , a tulajdonjog a teljes kifizetés után kebeleztetik be. Az átruházási záralék a vevőt terheli, és a fizetés elmulasztásakor a prt. 459. §. alkalmaztatik. Egyúttal fászólittatnak ezen kir. törvényszék székhelyén, vagy közelében nem lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár fölosztásakor leendő képviseltetésük végett az ezen kir. törvényszék székhelyű lakó megbízottat rendeljenek s azt ide bejelentsék, mert ellenkező esetben a hivatalból kinevevezett gondnok Pósa Imre ügyvéd által fognak képviseltetni Végre fölhivatnak a föntirt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélök is, hogy igénykereseteiket e hirdetmény közzététele utolsó napjától 15 nap alatt ide nyújtsák be. A veszprémi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak 1873. febr. 7-én tartott üléséből. 2981 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 7622. E királyi tvszék mint tkkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Szergovits Jánosnak Tyirity Szida elleni 200 frtos végrehajtási ügyében az utóbbinak a nagykikindai 2860. sz. tjkönyvbeli ingatlanokra bekeblezett 800 frtnyi hozományi követelésére az árverés elrendeltetvén, a f. évi martius 14. napjának d. e. 10 órakor e kir. tvszék telekkönyvi hivatalában tartandó árverés alkalmával a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett el fog adatni. A nagy kikindai e. f. kir. tszék tkkönyvi osztályának N.-Kikindán 1873. évi január hó 25. tartott ülésében. 2962 303 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 70. Alólirt k küldött végrehajtó, ezennel közhirré teszi, hogy a szentesi kir. tettes járásbiróság tikkvi osztályának 1873. február 1. kelt 453/1772. sz. a. végzése folytán Czukor Noé felperes javára, Halász Szabó Sándor és neje Puskás Varga Sára ellen 1462 fős járulékai követelése végett, a szentesi 871. sz. tjkben jegyzett 1214. sz. a 900 ftra becsült házuk 1252. hrsz. a. 300 írtra becsült eperjesi 2500/iíop hold földjük, s utóbbinak a szentesi 2677. sz. tjkben 3258. hrsz. a. 500 írtra becsült nagyhegyi 1‘00 11),a hold szöllő földje, nyilvános árverés utján biróilag eladatik. Árverési határnapul 1873. márt. 13., esetleg ápril 17. napjának d. e. 10 órája a kebelbéli kvi hivatalnál kitüzetvén, venni szándékozók 10% bánatpénzzel ellátva, azzal hivatnak meg, hogy a részletes feltételek alálirtnál addig is bármikor megtekinthetők. Kelt Szentesen, 1873-ik évi febr. hó 12. Aigner Imre, kir. végr. 2978 . 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4048. A komáromi kir. telekkvitszék részéről közhirré tétetik, miszrint Tóth János felperesnek 110 ft tőkekövetelése és járulékai behajtása tekintetéből a mocsai 109. sz. tjkvben Darázsi Ferencz és nejére felvett A. I. hrsz. alatti belső telekből alperes Darázsi Ferencz 75 ftra becsült fele részilletményének, ugyanott 3157. hrsz. felvett szöllőből ugyanazt illető s 65 ft 75 ktra becsült fele résznek, a mocsai 668. sz. tjkben Kovács Pál tulajdonául bejegyzett A I. alatt felvett zsellér külsőség 156 ft 75 krra becsült felének és ugyanott 151. hrsz. a. felvett alsó káposztás 5 ft 50 krra becsült felének végrehajtási elárverezése elrendeltetvén első árverési határnapul 873. évi mártius 29-ik napja, esetleg második határnapul 1873. évi ápril 29. napja mindenkor reggeli 10 órája Mocsa község házába kitüzetett A venni szándékozók tehát azon hozzáadással hivatnak meg, miszerint bánatpénz gyanánt a becsérték 10°, 0-ra leteendő, az árverési feltételek pedig Kollár Lajos végrehajtó urnái megtekinthetők. Egyúttal felhívatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni, vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket e hirdetménynek 3-ik közlésétől számítandó 15 nap alatt, ha külön értesítést nem vettek is, törvényszék telekkönyvi osztályánál nyújtsák be, mivel különben igényük a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fellegére fognak utasittatni. A komáromi kir. tszéknek 1872. dec. 30. tartott üléséből. 2973 3—3 . ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A medgyed kir. törvényszék álal ezennel közhíré tétetik, mi szerint a szász nemzeti egyetemnek mint végrehajtónak 330 ft követelése és járulékai behozatala végett 1872. octóber hó 22 én biróságilag lefoglalt és megbecsült, Krauss Mihály tulajdonát képező, Zsidve községében 160-dik szám alatt fekvő s 655 ftra becsült belső telek épületekkel nyilvános végrehajtólagos elárverezése elrendeltetvén, annak foganatba vételére a határaspok és pedig az első 1873. május hó 2 án, a második pedig 1873 junius hó 5-én d. e. 10 órára Zsidvén a falusi bíró házához tűzetik ki. Az árverési feltételek a következők : 1) bánatpénzül a becsárnak 10*/a teendője. 2) a vételár félig 14 nap, félig 4 hét alatt befizetendő. 3) az áverési feltételek nem teljesítése esetében a ptv. 459. § -ban körülírt jogkövetkezmények fognak alkalmaztatni. Egyúttal pedig mindazok, kik a lefoglalt ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, felhivatnak, hogy igénykereseteiket e hirdetvény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt e kötszéknél annál bizonyosabban benyújtsák, minthogy ellenkező esetben igényeik figyelembe nem fognak vétetni. Kelt Medgyesen, 1673. jan. hó 25 én. A kir. törvényszék. 30.63—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1126. A budai kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhirré tétetik, miszerint Weber Ferencz felperesnek Zartl szül. Stechner Franciska alperes elleni végrehajtási ügyében a budai 5531. sz. tkkönyvben foglalt, 6 . részben Samossa Adolf is Paulina hitvesek, Vio részben pedig Zartl Franciska, Stechner Béla, Gizella és Jozefa nevén álló (323., 3224.) dr. és 733. özs. sz. vizivárosi háznak Zartl szül. Stechner Fanciskát illető, 2200 ftra becsült Útő része 1873. mártius 15-ik napján délelőtt 0 órakor, szükség esetében pedig 1873. évi ápril 15-ik napján d. e. 10 órakor e törvényszék telekhivatali helyiségében végrehajtási árverés utján eladatni fog. Megjegyeztetik, hogy a fenti becsáron kikiáltandó ingatlanok az első határnapon csak becsáron, vagy azon felül,a második határapon becsáron alól is eladatnak. Az árverezni kívánók az ingatlan becsárának 10%-át bánatpénzkép letenni tartoznak, és a vevő a vételárt az árverés napjától számítandó b% kamattal együtt kövekező részletekben kifizetni tartozik, és pedig ’/j át az árverést helyienhagyó végzés jogerőre emelkedése után 8 nap alatt, ’/a-át 3 hó alatt, és */j-át 6 hó alatt Felhivatnak tehát azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tkkvi hatóság székhelyén vagy közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen tökönyvi hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végül ("elhivattak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket ezen hirdetmény utolsó közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, ezen törvényszéknél nyújtsák be, mert ellen esetben azok az Árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Bandán, 1878. évi febr. hó 3-ik napján. 2974 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 8206. A s.-szentgyörgyi királyi tszék, mint dorogi biróság részéről közhitré tétetik, miszerint ifjabb Ütő Ferencz végrehajtatának 240 ft alapkövetelése s járulékai kielégítése végett Gidófalvi Kóródi József végrehajtást szenvedőtől lefoglalt Gidófalva község határán 64. 1048. 1019. 1404. 2880.3744. 3746. 4379. 4391. 4685. 1463. 1555. 677. 4383. 2728. 2909. 2738. 2882. 2881. 1551. h. 1. sz. alatti ingatlan birtoknak végrehajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén, annak foganatositására első határidőül 1873. évi március hó 6-ik napjának, esetleg 18 3 évi ápril. hó 6-ik napjának, mindenkor délelőtti 10 órája Gidófalván a községházánál azon megjegyzéssel tűzetik ki, hogy az első árverés határidején a fent körülírt ingatlan javak, csak a becsáron felül, a második árverés határnapján azonban a becsáron alól is el fognak adatni. Az árverezni szándékozók kötelesek a becsár 10°/oát bánatpénzzel előre letenni, a további árverési feltételek ezen kir. tervszék végrehajtó biztosánál előre is megtekinthetők s illetőleg azok az árverést megelőzőleg is a kitűzött árverési napokon a végrehajtó biztos úr által elő fognak tartatni. Felhivatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen telekkönyvi hatóság székhelyén laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az árverésig jelentsék be, mert külnben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik a fentebb tüzetesen megjelölt ingatlanokra tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteket e hirdetmény közzétételének utólsó napjától számítva 15 nap alatt ezen telekkönyvi hatóságnál jelentek be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt a s szentgyörgyi királyiszéknek 1872. deczember 31 -n tartott üléséből.