Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-12 / 209. szám értesítője
17486 3—3 ! ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY: 463 l. Az alulírott magy. bír. tkvi hatóság által ezennel közhírré tétetik, hogy Beiehl Rozália vég- rehajtatának Wohlehhofer Anna végrehajtást szenvedő ellen 26001 frt tőke s jár. iránti végrehajtás ügyében adósnak a zemenyei 54. sz. tjkvben felvett, tartozékaival, együtt 24000 ftra becsült 43. njhsz. malomnak és 161. 162. rsz. földeknek a 264. tjkben felvett 4000 ftra becsült 2086. rz. irtásföldnek a 167. tjkben felvett 1000 írtra becsült (2430. 2431.) rsz. irtásföldnek és a 400 ftra becsült 2578. irtásföldnek azzal, hogy ezen föld után járó váltságdíj a vevőt terheli ; mindenekelőtt azonban az összesen 2080 ftra becsült ingóságoknak és pedig szükség esetében az I. határnapon azonnali készfizetés mellett becsáron alól is a megállapított és ezen hivatalnál úgy a nagymártoni kir.járásbiróság mint birói kiküldttnél szabadon betekinthető, árvtési feltételek szerint nyilvános árverés utján kendő eladása elrendeltetvén, első határnapul lt""3- évi sept. 30. reggeli 9 óra, mátodik határnapul pedig 1873. oct. 30. reggeli 9 óra, mind'c a községháznál oly megjegyzéssel tűzetik ki, hogy a fentebbi fekvőség a második határnapon becsáron alól is el fog adatni. A kikiáltási ár a becsár, és a venni szándékozók 10°/a bánatpénzt azonnal lefizetni tartoznak. Egyúttal felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, -ha nem ezen tikvi hatóság székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetéseik végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert különben a részekre kine vezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykeresetüket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen telekkönyvi tvszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak átssittatni. Kelt Sopronban, 1873.julius 9. A m. kir. tkvi hatóság. Szegeden, 1873. évi auguztus 22 én. Magyar királyi pénzügyigazgatóság. Ajánlati minta. Alólirott ezennel késznek nyilatkozom a szentesi dohány nagy*j tőzsdét a fenálló szabályrendeletek pontos megtartásával .... száz téli (betűkkel kiírva) tőzsdét mell lett elvállalni. A hirdetményben kívánt okmány és .... frt bánatpénz ide csatoltalak. (Sajátkezű aláírás.) . A czimlapon: »Ajánlat a szentesi dohány nagytözs átvételére.« 17566 393 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 3290. Közhírré tétetik, hogy idősb Kaszaniczky József felperesnek Nigel Antal alp. elleni 400 frt jár. iránti ügyében a Puszta-Födémes 2. sz. telekjegyzőkönyvi lapján alperes nevére bejegyzett és 736 ft 50 krra becsült ingatlancég 1873-ik évi október hó 16. napján mint első árverésen, és ha ekkor a becsár meg nem adatnék, 1873. nov. 18. napján mint második árverési határnapon és pedig szükség esetében becsáron alul is, mindenkor délelőtt 10 órakor a helyszínen P.Födémes községben nyilvános birói árverésen el fog adatni. Erről a venni szándékozók oly megjegyzéssel értesittetnek, hogy bánatpénzül a becsár 1000-ha teendő le, a többi árverési feltételek a telekkvi hivatalban és a galánthai kiróibiróságnál mindig a szokott hivatalos órákban, az árverés alkalmával pedig a kiküldött galánthai kirájbiróságnál tekinthetők meg. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik a föntebbi ingatlanra igényt támaszthatni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban 3 -szori közlésétől számítandó 16 nap alatt ezen kir. tkkvi bíróságnál, a különbeni joghátrányok terhe mellett benyújtsák. Kelt a nagyszombati kir. tszék tkkönyvi osztályának 1873. évi aug. hó 14-dik napján tartott üléséből. *22963—3 ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. 36492. A szentesi dohány nagy tőzsde kezelőjének f. é. julius 3. beérkezett lemondása folytán ezen nagytözs adományozására alálirott pénzügyigazgatóság által f. évi sept. 20. napjára ezennel írásbeli verseny-tárgyalás tűzetik ki, e dohány nagytözs annak kezelésére fogván bízatni, ki annak a kincstárra nézve legelőnyösb feltételek mellett leendő átvételére tesz ajánlatot, az ajánlattevőnek szerződés kötésére képesítettnek kell lennie. Ezen dohány nagy tözs, mellyel kicsinyben a dohány és bélyeg árulás is egybe van kötve, ebbeli szükségletét a magyar k. dohányáinda raktárnál szerzendi be s 39 kisebb dohány tőzsdét ellátni köteles ; múlt évi forgalma dohányban 44480 font, 43021 frt 11 krt tett. Versenyezni kívánók azon fölhívással értesittetnek, hogy írásbeli ajánlataikat az alábbi minta szerint szerkesztve 50 kros bélyeggel, nemkülönben 2200 írttal meghatározott megtámadhatlan árukészlet értékének 1 0% téli, azaz 220 irt bánatpénzzel, vagy annak valamely kir. adóhivatalnál történt lefizetését igazoló péntári nyugtával és erkölcsi bizonyítvánnyal ellátva a fent kitett napon d. e. 9 óráig ezen pénzügy igazgatóság főnökénél benyújthatják. A közelebbi feltételek, valamint az üzlettel járó költségeket, úgy az üzlet bevételeit részletező kimutatás a magyar királyi pénzigy igazgatóságnál megtekinthe-1 részletet, tök. 17562 3—3 ÁEVERÉSI HIRDETMÉNY. 1365. A szeniczi kir. tkintszék mint végrehajtó bíróság által közhírré tétetik, mikép Szigliczy József és neje Schiller Apollónia felperes részére Brányik szül. Kettner Karolina és Brányik Károly alperesek ellen 3000 frt követelés s járulékai behajtása végett (3611 frt 10 krra megbecsült és a szobotisti 26. számújegyzőkönyvben foglalt I. 1—26. 28. 29. rsz. a. kur. birtokból Brányik szül. Kettner Karolinát megillető V. rész, valamint az ugyanazon község 1409. sz. kvben foglalt másodrendű adós Brányik Károly nevén vezettet+ 1—2. rsz. a. kir. tiki birtok ingatlanság s tartozékai s azzal egyedisüleg lefoglalta végre, foglalt és becslési jegyzőkv 31—33. tsz. tételei alatt felsorolt és 380 írtra becsült ingatlanság 1873. oct. 9. és szükség esetében 1873. évi nov. 11. mindenkor regg. 9 órakor a községházánál nyilvános árverés útján, és pedig esetleg becsáron alul is a legtöbbet ígérőnek elárusítandók, következő feltételek mellett: 1. Az árverésre jelentkezők mindegyike köteles készpénzben, vagy árfolyam szerint számított állam vagy efféle közhitelvényekben, vagy feljogosított egyleti közpénztári biztosítványokban árverés kezdetén a becsár 10%-kát, mely annak bevégeztével, a kiárverelőének visszatartásán kívül visszaadandó, a bírósági kiküldött kezéhez lefizetni; II. köteles a kiárverelő, menynyiben a kifizetésre kerülendő jelzálogos követelések átvállalása által betudásnak hely nem adatathatnék , a leütés után a vételár első részletét azonnal, második részletetdé al itt, és a 3 ik melybe egyedül tudható be a bánatbér, két hónap alatt 3584 a végrehajtó tszéknél esedékes 6% kamattal együtt lefizetni; III. a kiárverelő nyomban a birtok tényleges használatába lép ugyan, s e végből azután ő viseli a mindennemű közadózásokat, terheket s egyéb tartozásokat, valamint az eredhető károk s esélyek következményeit is; de a nyilvánkönyvi tulajdonjog egyedül a feltételeknek teljesítése s az árverés jogerőre emelkedése után fog nevére bekebeleztetni; IV. a nyilván könyvileg kitüntetett tulajdon s birtokjog álláson kívül, a részletek ismertető jelének, minőségeinek és előadott térmértékeinek valóságáért és jogi természetéért szavatosság nem vállaltatik; V. az árverési jogügylet illetéki s ezzel járó költségi fizetményeket betudás igénye nélkül a kiárverelő viselendi; VI. ha a kiárverelő bármely részfizetmény teljesítését elmulasztja, úgy az érdeklettek közül bármelyiknek kérvénye folytán, azon ingatlan ágaz ő kárára és veszélyére utóbbi árverés útján a legtöbbet ígérőnek becs- és vételi áron alul is elárusítandó. Az árverés foganatosításával Hosszú János bírósági végrehajtó bízatván meg, közelebbi értesülés a végrehajtási ügyiratok betekintése által annál, vagy eszéki bíróságnál nyerhető. Mivel az érdeklett felek, jelzálogos hitelezők,valamint a távollevők s ismeretlen tartózkodásnak, akiknek részére hivatalbeli képviselőül Subert István helybeli ügyvéder neveztetik ki, oly felszólítással , hogy az árverési időköz első felében jogukban áll a végrehajtó bíróságnál az árverési feltételek iránti észrevételeiket beterjeszteni; hogy e bíróság székhelyén, vagy annak közeli környékén kívül lakó jelzálogos hitelezők, a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetéseik végett helybeli megbízott nevét és lakását, mivel ellenkező esetben képviseltetésükre hivatalbóli gondnok fog kineveztetni, jelentsék be; és hogy mindazok, kik az árverés tárgyául szolgáló ingatlan I javakra valamely tulajdoni , vagy másféle igényt, elsőbb-ségi jogokat érvényesíthetni I vélnek, igénykereseteiket e hir- Idetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, elssőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig e k. tszéknél a törvényben kifejezett joghátrány elkerülhetéséül nyújtsák be hirdetményileg ezennel értesittetnek. A szeniczi kir. tszék mint tkvi bíróságnak 1873. aug. 30. tartott üléséből. 17580 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1586. A bajai kir. törvszék telekkvi tanácsa részéről ezenne közhírré tétetik, hogy Bajaváre házi pénztár által nék. Matlekovics Antal és Deje hagyatéka erre o. é. 58 frt 22Vj krtöke és fái iránt vezetett végrehajtás folytá alperesnek tulajdonát képező, s bajai 1276. számú tjkönyvben fent nevezett örökhagyók névé álló o. é. 380 írtra becsült A I. 1354 hrsz. 1283. é. i. sz. láz udvartelekkel, f. é. okt. 1. mint 1-ső, szükség esetében f. évi nov. 9. mint 2. határnapon mindenkor délutáni 3112 órakor bajai várs és pedig a 2-dik határnapon becsáron alul .j. közárverésileg eladatni fog. Miről venni szándékozók azzal értesittetnek, hogy bánatpénzül az eladandó fekvőség becsértéke után számított 10°/o részen az árverezés előtt leteendő. A vételárnak első fele, melybe a letett bánatpénz is beszámíttatik, az árverés levégete után a másik fele az árveréstől számított 1 hónap alatt, mind akor az esedékes 60/0 kamatokkal a törvényszék letéti pénztárba lefizetendő, melynek megtörténte után a tehermentes átiratás vevő nevére hivatalból fog elrendeltetni. A tettleges birtok vevőt, a legközelebbi 1873. évi Szt.-Mihályi lakbér negyed leteltével illetendi. A vevőt terheli az átruházási százalék fizetése is. A feltételek meg nem tartása esetében a megvett vagyon egy ujabbi határnapon vevő kárára és veszélyére fog elárvereztetek Az árverési feltételek egész terjedelemben egyébiránt úgy ezen telekhatóságnál, valamint az árverés foganatosítására kiküldött bírósági végrehajtó Horánszky László urnál betekinthetők. Egyúttal felhivatnak az érdekekelt, de távollevő jelzálogos hitel jelezik, hog a vételár felosztása alkalmávali képviseltetéseik végett ezen telekhatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a törvk. rend. 433. §-nak e) pontjához képest hivatalból kinevezett gondi nők által fognak képviseltetni. Végül mindazok, kik a fentebb , itt javak iránt tulajdoni, vagy mási igényt érvényesíthetni vélnek, felhivatnak, hogy igénykerezseteiket ezen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, az alulirt tlkai hatóságnál benyújtsák, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. A bajai királyi törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak Baján, 1873. évi junius 19. napján tartott üléséből. 17653 3/3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2347. Alelkrt kik. tszéki végre hajtó ezennel közhírré teszi, mi szerint özv. Felbarbauer Andásné szül. Braun Anna makói lakos felperesnek özv. Porumb Tivadarné szül. Felberbauer Czelesztina alperes elleni o. é. 500 ft tőke s járul. iránti végrehajtás ügyében utóbbitól lefoglalt 8 makói 3705. sz. tikben bejegyzett 1757 írtra becsült 1465. népsorszámu ház felett a makói kir. tkintszéknek i. é. 2347. sz. végzésével 1873. augusztus hó 13-di napjának d. e. 9 órájára kitűzött első árverés eredménytelenül tartatván meg, ennélfogva annak újabban eszközlendő foganatosítására második határidőül a hvatkozott végzéssel megállapított 1873. évi September hó 17-dik napjának d. o. 9 órája kitüzetik, mire a venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy az érdekeit ingatlanság a becsár ló'/j-jánek aláíirt végrehajtó kezeihez készpénzben letétele mellett becsáron alól is a legtöbbet ígérő vevőre le fog ültetni. Az árverési feltételek kiküldöttnél bármikor is megtekinthetők. Kelt Makón, 1873. augustus hó 14-én. Farkas József, ________ kik. tszéki végreh. 17488 KL.3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I 6561. Közhírré tétetik, miszerint I Kleez Károly, továbbá Francz Erzsébeth lugosi lakosok, mint végrehajtást szenvedett alperesektöl Krayer József végrehajtató felperes javára 1872. évi mártius dl 7-én, továbbá a lugosi korcsmáltatási jog haszonbérlői társaság szinte foglaltató felperes javát. 1872. évi augustus hó 29-én lefoglalt, első alkalommal 638 frt és jár. behajtás végett 2220 frtra, másodi alkalommal pedig 2296 ft és jár. behajtása végett 3147 ftra becsült ingóságok végre Schieszler A. fiai javára 629 frt 79 mrnyi összeg behajtása végett 1872. évi mártius hó 23-ik napján lefoglalt és 683 ftra becsül ingóságoknak eladására határidőül f. évi sept 29 ik és 30-ik napja a foglalás helyére, azaz Német-Lugoson a magyar királyhoz czímzett vendéglő előtt kitüzetett; mire a venni szándékozók azon figyelmeztetés mellett meghivatnak, hogy az árverésnek kitett tárgyak jelesül kávéházi és szállodai butorkészletek a legtöbbet ígérőnek csak is készpénz fizetése mellett fognak átadatni. Lugoson, 1873. évi julius hó 21-én. Németh Róbert, kir. járás biró. 17568 3—5 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4894. Winkler Hermán hagyatékához tartozó aradvárosi 15. sz. főtéri és 21. számú fő-utczai házak és háztelkek az 645. sz. a. kelt aradi kir. tvszéki végzésnél fogva 2600 frt bánat bér a kikiáltási összegül elfogadott 20000 illetve 50000 frt becsár és 1000 frt illetve letétele mellett az aradi kir. tszék tkkvi irodájában az 1873. évi oct. 30. napján becsáron vagy azon alul d. u. 3 órakor következő feltételek mellett el fog adatni: 1) Az árverelők kötelesek a becsérték a föltéri 21. számú házra nézve 2500 frtot, a főuti 15. számú házra nézve pedig 1000 forintot az árverelő biró kezeihez készpénzben bánatbér fejében letenni. 2) A legtöbbet ígérő vevő köteles a bánatbér betudása mellett a vételár egy harmadát az árverésnek árvaszéki jóváhagyás uan- 8 nap alatt az árverelő biró kezeihez, a 2-dik harmadot a leütés utáni három, és a harmadik harmadot hat hó alatt, és pedig az árverés napjából számítva 6% kamat mellett az aradi kir.tszéknél lefizetni, ellenesetten vevő kárára és veszélyére kitűzendő csupán egy újabb árverésen az igatlanság az előbbi vételáron alul is a legtöbbet ígérőnek el fog adatni. 3) Vevő a vételár első részletének kifizetése után a megvett ingatlanságnak azonnal tettleges birtokába lép, s azon naptól kezdve tehát az az után eső közterheket is viseli, de annak tulajdonát csak a vételár teljes fizetése után a telekkönyvi átírás által fogjam gyerni. 4) A birtokátruházási illetéket egyedül vevő tartozik viselni. Ezzel egyszersmind azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tikkvs hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, felhivatnak, hogy a prt.I. 433. §-hoz képest itt helyben megbízottat rendeljenek s annak nevét az eladásig jelentsék be ; egyúttal mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, felszólittatnak , miként a ptkv. rendzs. 166. §-a értelmében igénykeresetüket ivényszabta határidő alatt nyújtsák be. Kelt az aradi kir. tvszéknek mint tkvi hatóságnak 1873. évi julius hó 18 dik napján tartott üléséből. 17569 33 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 728. A vingai kir. járásbíróság mint tkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Meskó Kálmán felperes részére 170. frt tőkekövetelés és járulékai behajtása végett Ivanov Tiprag érdektársai végrehajtást szenvedettől lefoglalt és a kértél 101 sz. tikben felvett, 6976 ftra becsült A I. a. 93. sz. ház. és egész kültelek részének, úgy A II. . . hóhely és */s telek fele részéből 2/a-énak, valamint(- alatti szorgalmi földnek végrehajtás utjéni II-szeri elárverezése elrendeltetvén, II-ik árverési határidőül 1873. évi okt. hó 2 ik napjának d. e. 10 órája Kétfél község házára kitüzetik. Miről a venni szándékozók azzal értesittetnek, hogy bánatpénzül a kikiáltási árul szolgáló becsár 10%-ra lesz ki teendő, és hogy a kérdéses ingatlanok egy ik árverésen a becsáron alól is a legtöbbet ígérőre le fognak fiztetni. A többi feltételek e kirbiróság tkirvi irodájában megtekinthetők. Ennek folytán azon jelzálogos hitelezők, kik a fenti kiráibiróság székhelyén kívül laknak, ezennel felhivatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésekre megbízottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert különben a hivatalból kinevezett gondnok Begov József ir Vingán lakó ügyvéd által fognak képviseltetni. Vingán, 1873 sept. 3. A kir. járásbíróságnál.