Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-16 / 12. szám értesítője
12. szám Január 1ó 5 16 1874. A BUDA-PESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. 1046 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 13897. A budai kir. tszék mint tlkvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Fürst Terézék felperesnek Szaszkierits Judith alperes elleni végrehajtási ügyében a budai 7156. sz. tjkvben foglalt 1571. kr. 607. össz. sz. alatti tabáni háznak Szaszkievits Judithot illető 15000 frtra becsült felerésze 1874. márt. 2-ik napján d. e. 10 órakor, szükség esetében pedig 1874. ápr. 2. napján d. e. 10 órakor ezen tvszék telekhivatalában végrehajtási árverés utján eladatni fog. Megjegyeztetik, hogy a fenti becsáron kikiáltandó ingatlan rész az első határnapon csak becsáron vagy azon felül, második határnapon azonban becsáron alól is eladatik, hogy az árverezni kívánók az ingatlan becsárának 10%-át bánattérkép letenni tartoznak, s hogy a vevő a vételárt az árverés napjától számítandó 6% kamattal együtt következő részletekben lefizetni tartozik, és pedig */3-át az árverést helyben hagyó végzés jogerőre emelkedése után 8 nap alatt, és át 6 hó alatt és V3-hát 10 hó alatt. Végül felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem e törvényszék székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztás alkalmával leendő képviseltetésük végett e törvényszék székhelyén megbízottat rendeljenek s azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben hivatalból kinevezett gond nok által fognak képviseltetni. Egyszersmind felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni, vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket e hirdetménynek a hivatalos lapbani közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, ha külön értesítést nem vettek is e törvényszék telekkönyvi osztályánál nyújtsák be, mivel különben igényük a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Budán, 1873. december hó 29-ik napján. Novák József, mint kik kir.üldött. 950 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6625. A n.-károlyi kir. tvszék mint tlkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, mikép a végrehajtási árverezés Luttyán István endrédi lakos felperes részére, ennek 150 frtnyi követelése, s a törvényes járulékok erejéig Fényes Jrízgefné vagyis mint gyerekei gyámja alp. ellen ezeknek az Endréd községi 87. sz. tikvben A + 1. a. nevére bejegyzett birtokaikra, melyek egy belső telek, egy cserép zsindelyes lakó ház, kút, kerítés, régák, illetőség és tartozékaiból állanak elrendeltetett, kikiáltási ár összesen 818 frt 40 kr leend, venni szándékozókat frt bánatpénzt az árverezési határidőül az 1874. febr. 10. és szükség esetén 1874. márt. 17. d. e. 9 órája a helyszínére Endrédre kitüzetik, melyre venni szándékozók oly kijelentés mellett hivatnak meg, hogy árverezési feltételeket s esetleg azok módosításait Sz Intszéknél és Falusy Mihály végrehajtónál bármikor megtekinthetik, s hogy a kérdéses birtok a mennyiben az első árverés alkalmával a becsértéken vagy azon felül el nem adathatnék, a második árverésen a legtöbbet ígérőre azon alul is le fog üttetni. Egyszersmind pedig azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen telekkönyvi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, felszólítnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, és azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre hivatalból kinevezendő gondnok által fognak képviseltetni. Úgy felhivatnak azok is, akik a lefoglalt javak iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíteni vélnek, igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, nyújtsa be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Kelt n.-Károlyi k. tszék m. tikvi hatóság 1873. dec. 23. * 60 1058 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 34. Az egri királyi telekkönyvi törvényszék részéről közhírré tétetik, miként az egri királyi polgári törvényszéknek 1873. nov. 4-én 7401. polg. sz. a végzésével elrendelt, és Oláh András, és neje Csomó Sára csődtömegéhez tartozó marasztalt alperestől lefoglalt és megbecsült következő ingatlanságok u. m. a tiszafüredi 330. sz. a. tjkv. Alapján4-412. hr. sz. alatti 1960 frtra becsült ház, ugyanazon sz. tiben. A -4- 413. hr. sz. alatti 660 ftra becsült ház, melléképületek, s beltelek a tiszafüredi 1260. sz. a. tjkv. A. lapján I. és 1—4. r. sz. a. 900 ftra becsült zsellérállomány a tiszafüredi 438. sz. a. tjkv. A. lapján -1 2199. hr. sz. alatti 2100 ftra becsült szöllő, borház és pinczének elárverezésére, az első határnapon nem sikerülvén, azoknak nyilvános árverésen leendő eladatása végett második határidőül 1874. évi jan. hó 30-ik napjának d. e. 9 órája Tisza-Füred község házához azzal tűzetik ki, hogy a javak e második árverésen becsáron alól is eladatnak oly föltétellel, hogy az árverezők által a becsár 'Vios'a bánatpénzül leteendő, s ennek betudásával a vételár V^ része az árverés napjától számítandó 4 hó alatt 6°/ kam.-val V* része az árverési naptól számítandó 8 hó, V^ rész 1 év alatt az utolsó V^ rész IV* év alatt mindenkor 6% kamataival a telektörvényszékhez lesz befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, tulajdonjoga pedig a vételár kielégítése után kebeleztetik be. Tevő, ha a feltételeknek eleget nem tesz a bánatpénzt elveszti, s veszélyére s költségére új árverés fog tartatni. A vétel utáni százalék vevőt terheli. Fölszólitatnak a jelzálogos hitelezők, hogy akik nem a telekkönyvi hatóság helyén vagy annak közelében laknak, a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetések végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok neveit s lakását az eladásig bejelentsék , ellenkező esetben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre igénylők, kik az árverezendő javak iránt tulajdoni vagy egyéb igényt és elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereeteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Egerben, 1874-ik évi jan. hó 10. napján tartott telekkönyvi üléséből. *74 3—2 ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. 29. A nagyméltóságu m. kir. közmunka és közlekedési minisztérium f. évi január hó 7-kén 2088/873. sz. alatt kelt magas intézményével a pest-duksai államút Miskolcz és Felső-Zsolcza közötti szakaszán lévő úgy nevezett »Előéri sajóhid« alapjának biztosítását engedélyezvén, e munka kivitele biztosítása czéljából alálirt mérnöki hivatalnál (káptalanutcza 678 sz.) folyó évi január hó 30-án délelőtti 10 órakor zárt írásbeli ajánlati tárgyalás fog tartatni. Az engedélyezett költségek a következők: 1) Ács munkára anyaggal együtt 3906 frt 14 kr 2) Kovács munkára 419 frt 28 kr 3) Kő- és kavicshányásra és kőburkolatra 10549 frt 21 kr Összesen : 14874 frt 63 kr Minek folytán vállalkozni szándékozók arra ngyelmeztetnek, hogy írásbeli ajánlatukat 50 kros bélyegiven irva, az ajánlati öszeg 10°/oliját bánatpénzül mellékelve, jól lepecsételve és ezen cimmel. Ajánlat az »Előéri-hid« alapjának biztositási munkára, folyó év január hó 30-án d. e. 10 órája előtt annál bizonyosabban juttassák alálírt hivatalhoz, mert a tárgyalás megkezdése után netalán érkezendő, valamint nem szabályszerűleg felszerelt ajánlat semmi szín alatt el nem fogadtatik. A részletes terv, költségvetési művelet, valamint árlejtési és vállalati feltételek alólirt hivatalnál a rendes hivatalos órákban naponta megtekinthetők. Eger, 1874. jan. 9. A m. kir. mérnöki hivatal. 9523—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 7415. A kalocsai kir. tervszék telekkönyvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint a vadkerti árvapénztár felperesnek Serk Frigyes és Frei Katalin vadkerti lakosok alperesek ellen 397 frt és járulékaiból álló követelése végrehajtásilag lefoglalt a vadkerti 810. sz. telekkönyvben A. I. 1 —11. rendszámig bevezetett V* telek 500 frt kikiáltási árban 50 fit bánatpénznek letétele mellett 1874. évi február hó 27-dik napján délelőtti 10 órakor, szükség esetében 1874. évi márczius hó 27-dik napján délelőtti 10 órakor Vadkert községházánál közárverés utján fog eladatni. Egyszersmind felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen bíróság székhelyén vagy közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával szükséges képviseltetések végett itt helyi megbízottat rendeljenek és annak nevét és lakását az eladás napjáig jelentsék be, ellenkezőleg kirendelendő gondnok által fognak képviseltetni. Egyszersmind felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iráni tulajdoni, vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapbani közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, ha külön értesítést nem vettek is, e törvényszék telekkönyvi osztályánál nyújtsák be, mivel különben az a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Az árverési feltételek a kiküldött kis-kőrösi bírósági végrehajtónál megtekinthetők. Kalocsán, 1873. évi november hó 4-ik napján. A kir. törvényszék telekkönyvi osztálya. 1048 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 5183. A pápai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy fondós Gyenge Mihálynak az acsádi 48. sz. tekvben A.( 1. sorsz. a. felvett, a 4768/873. sz. végzéssel Gyenge Sándor, János és Juliánnára átruházott 53. sz. alatti 900 frt becsértékű jutalékára; a 2. sorszámú rézhalmi dűlőben levő szántóföldből 900 frt 50 kr.; a 3. sorsz. pedig a marczali dűlőben levő rétbeli 600 frt; a 4. sorsz. alatt kitüntetett disznólegelőböli 10 frt; — az acsádi 42. sz. telekjegyzőkvben A. -1- 1., 2., 3. sorszám a. felvett vízimalom, rét és disznólegelőböli 15. sz. a. bejegyzett illetményből összesen 61 frtra becsült jutalékra; az acsádi 59. sz. tjkvben -1- 1., 2., 3. sorsz. a. felvett közös malom, rét és disznólegelőből 29. tételsz. a. bejegyzett illetménybeli, összesen 61 frtra becsült jutalékra ; végre az acsádi 173. sz. tjkvben A. -1- 1. sor 133/a. hr. sz. a. felvett 525 frt becsértékü jutalékára; továbbá másodrendű alperes Kis Károlynak az a.-görzsönyi 154. sz. tjkvben A. + 1. sor sz. a. kizárólagos tulajdonául felvett 100 frt; 2. sorsz. a. 300 frt; 3. sorsz. a. 1600 frt; 4. sorszám a. 100 frt becsértékü és pedig a keleti kertaljai, a vinárokra dűlői, az alsó-pápai útra dűlői szántóföld birtokára és a Tapolczára dűlő rétbirtokára; ugyanannak az a.-görzsönyi 44. sz. tjkönyvben A.41. sorsz. a. felvett beltelekböl 60 frt becsértékü ; a 2. sorsz. a. felvett felvett szántóföldböli 50 frt becsértékü; 3 sorsz. a. felvett homoki dűlőbeni szántóföldböli 100 frt; 4. sorsz. a. legelőböli 175 frt; 5. sorsz. és pedig az alsó-pápai útra dűlőben levő szántóföldböli 88 frt becsértékü; 6. sorsz. a. legelőből 11 frt becsértékü ; a 7. sorsz a. rétből 50 frt becsértékü jutalékára; az a.-görzsönyi 30. sz. tjkvben1- 2. 3. sorsz. a. felvett szántóföldekből alperesnek 38. t. sz. a. bejegyzett 21 frtra becsült jutalékára; végre az a.-görzsönyi 141. sz. tekvben A. -11. sorsz. a. 60. népsorsz. közös ház és szántóföldbeli 29 frtra becsült 38. t. sz. alatti jutalékára Hoffner Leopold pápai lakos felperesnek 1413 frt követelése és járulékai kielégítése végett 1874. évi február hó 18-án mint első, s 1874. évi márczius hó 18-án mint második határidőben mindenkor d. e. 9 órakor előbb Acsádon, annak utána pedig Alsó- Görzsönyben a község házánál végrehajtási árverés útján eladatni fog a következő feltételek mellett, úgymint: 1. A birtok kikiáltási ára a becsérték leend. 2. Az igére tartozik a becsérték 10 százlékját az árveréskor bánatpénzül előre letenni. 3. A vételár az árveréstől számítandó 6% kamataival együtt ezen kir. törvényszéknél 3 részletben fizetendő le és pedig az első részlet 1 hó ; a második két hó ; a harmadik három hó alatt a bánatpénz az utolsó részletbe tudathatók be. 4. A birtok haszonvétele a vitel napjától a vevőt illeti, ellenben ugyanazon időtől fogva minden közteher az elemi csapásokkal együtt általa viselendő. 5. A vételár lefizetésével járó bélyegköltség valamint az átruházási százalék a vevőt terheli. 6. A tulajdonjog csak a vételár és kamatainak teljes kifizetése vagy pedig a törv. rendtt. 457. §-ban irt egyezség igazolása után fog a vevő nevére kebeleztetni. 7. Ha a feltételek a vevő által nem teljesittetnek, ellenében a törv vdtt. 459. § ban foglalt intézkedés fog alkalmazásba vétetni. Egyszersmind felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem e bíróság székhelyén vagy annak kezében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett e bíróság székhelyén lakó megbízottat rendelnének, s azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a gondnokul hivatalból kinevezett gondnok Baráth Ferencz ügyvéd úr által fognak képviseltetni. Végre felszólíttatnak mindazok, kik az eladandó vagyonra nézve tulajdoni vagy más igényeket, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket ezen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekhatóságnál nyújtsák be, — különben egyedül a vételár fölöslegére fogván utasittatni. Kir. törvényszék Pápán, 1874. évi január hó 8-án. 948 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 126. A n.-károlyi kir. járásbíróság részéről közhírré tétetik, miszerint Gáál Kálmán a károlyi kereskedő ellen több hitelezők javára befoglalt ingóságok, boltbeli vasáru czikkek bútorok stb. N.-Károlyban Gáál Kálmán üzleti helyiségén f. évi január hó 24-ik * napján 9 órakor a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett el fognak adatni. Kelt N.Károlyban 1874. jan. 10. 1054 32 ÁRVER - HIRDETMÉNY. 12818. A nagyváradi kir. tvszék tlkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint özv. Deutsch Lajosné részére 3512 frt 33 értéke s járulékai kielégítése végett Zomborly Antal végrehajtást szenvedettől lefoglalt és a nyáradi 1141. háznak sz. tjkvben A. 1969—2697. hrsz. a. tulajdonul felvett és 3141 frt 79 krra becsült egyhatod részbeni tulajdonjogi jutaléka végrehajtás utjáni elárvereltetése elrendeltetvén, ennek foganatosítására első határidőül 1874. január 23. napjának, nem sikerülés esetében 1874. febr. 23. napjának mindenkor d. u. 3 órára tvhivatalhoz kitüzetik. Árverelni szándékozók tartoznak a becsérték 10%-át az árverő biró kezeihez letenni, a vételár 3 részletben és pedig egy harmad rész a bánatpénz betudásával 8 nap alatt, a 2-ik részlet 6% kamattal két hó, a 3-ik részlet 4 hó alatt az árverés napjától számítva 6% esetékes kamataival ezen kir. tszéknél lefizetendő, a többi árverési feltételek az árverés foganatosításával megbízott végrehajtó Kollman Adolf s a telekk. hivatalnál megtekinthetők. Egyszersmind felhivatnak a bíróság székhelyén nem lakó jelzálogos hitelezők, miszerint a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett ezen kir. törvényszék székhelyén megbízottat rendeljenek, és annak nevét annál bizonyosabban bejelentsék, minthogy ellen esetben a hivatalból kinevezendő gondnok által fognak képviseltetni; továbbá felhivatnak mindazok, kik az árverés alá bocsátott ingatlanokra tulajdoni vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy ebbeli igénykereseteiket a hirdetmény legutolsó közzétételétől számított 15 nap alatt a prt. 472. §-a értelmében ezen kir. törvényszék tkvi osztályához annyival inkább beadják, minthogy, elleneseiben lehető igényeikkel csak a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Nagyváradon, a királyi törvényszék telekkönyvi osztályának 1873. deczemb. 6. napján tartott üléséből.