Budapesti Közlöny, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-18 / 212. szám

XVI. A díjazási bizottság jelentése a vasúti találmányok­ és javításokért általa kiosztott dijak­ról. — Kilencz bizottsági tag választása. Bizott­ság : 1. traunfelsi lovag Stummer kormány­taná­csos (Ferdinand császár északi vaspálya.) 2. Bu­­resch főépítészeti tanácsos (oldenburgi állami vasp.) 3. Lovag Engert udvari tanácsos (osztrák államv.) 4. Koch titkos főépítészeti tanácsos (Magdeburg-Lipcse.) 5. Nowotny igazgatótanácsos (szász állami vasp.) 6. Graef kir. vasutigazgató (porosz keleti v.) 7. Kühlwetter titkos kormány tanácsos (Köln-Minden.) 8 Gyszling vezér­igaz­gatósági tanácsos (bajor állami v.) 9. Redlich kormány- és építészeti tanácsos (Frankfurt- Bebra.) 10. Kempf kereskedelmi tanácsos (hes­­seni Lajos v.) 11. Lovag Keiszler udvari taná­csos (Erzsébet császárné v.) 12. Goly főfelügyelő (tiszavidéki v.) XVII. Az altona-kieli vasúttársaság igazgató­ságának indítványa, hogy az egyletnek a vasutak építésére és üzleti berendezésére vonatkozó mű­szaki megállapodásai átvizsgáltassanak. A bi­zottság : 1. Ferdinánd császár északi, 2. badeni állami, 3. bajor állami, 4. berlin-anhalti, 5. ber­­lin-hamburgi, 6. hannoverai állami, 7. köln-min­­deni, 8. magdeburg-halberstadti, 9. majna-weseli, 10. alsó-sziléziai-markgrófsági, 11. oldenburgi állami, 12. porosz-keleti, 13. szász állami, 14. thüringiai, 15. vestfáliai, 16. wü­rttembergi állami, 17. osztrák állami vaspálya. XVIII. Különböző igazgatóságok indítványa, hogy a németországi vasutakra a katona-szállít­mányok elindítása és elszámolása körül egyenletes eljárás hozassák be. Bizottság: 1. berlin-potsdam­­magdeburgi, 2. badeni állami, 3. berg markgróf­­sági, 4. elszász-lothringeni birodalmi, 5. magde­burg-halberstadti, 6. pfalzi, 7. saarbrücki vas­pálya. XIX. Az egylet legközelebbi közgyűlési he­lyének megállapítása. INDOKOK a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában al­kotott 1868. LTV. törvényczikk módosítása iránt beadott törvényjavaslathoz. (Folytatás.) A 94-ik §-hoz. Miután a 91. §. az igazolási kérelem beadásá­nak határidejét oly módon változtatja, mely által lehetővé válik a mulasztást a mulasztás utáni hat hónap alatt igazolni, ezáltal a perrendtartás 315. §-nak a) pontjában foglalt rendelkezés, mely szerint a mulasztás szintén a mulasztás utáni hat hónap alatt perújítással orvosolható, fölöslegessé válik. A perrendtartás 315. §. b) pontjának hibás szer­kezete gyakorlatban oly félreértésekre szolgált okot, mintha e pont a perújítás oly esetét tartal­mazná, melynek akkor van helye, ha nem a fél maga, hanem ügyvéde valamely határna­pot vagy valamely periratnak beadását elmu­lasztotta, holott a fél és annak ügyvéde jo­gilag egy személy lévén, az ügyvédnek ily nemű mulasztása is a perrendtartás 306. §-nak rendelete alá esik. A 94. §. első pontja tehát sza­batosan meghatározza, mit kell érteni az ügyvéd hibája vagy mulasztása alatt. Ugyanezen §. második pontja a perrendtartás 315. §. c) pontját tartalmazza. Megengedi a per­újítást az alapperben nem használt bizonyíték alapján és nem kívánja annak kimutatását, hogy a fél az új bizonyítékot az alapperben fel nem ta­lálhatta vagy elő nem mutathatta. Oka ennek az, hogy az anyagi igazságot az alakiságnak nem kí­vánja feláldozni. Ugyanezen­­. végpontja az ügyvéd hibája vagy mulasztása miatti perújítással való visszaélést akarja gátolni az által, hogy a perújításra okot szolgáltató ügyvéd meghallgatását s a perköltsé­gekben való elmarasztalását elrendeli. A 95-ik §-hoz. A perrendtartás 324. §. összefoglalja azon két esetet: ha valamely birtok- vagy tulajdoni jog vi­tássá vált s mindkét esetben egyenlően megnehezíti a zárlat általi biztosítást azon rendelkezésével, mely szerint a zárlat elrendeléséhez feltételül köti ki 1) a parasztott birtokának jogtalan alapját, 2) a zárlatot kérő fél jogos igényét, 3) a veszély fen­­forgását. Az 1-ső s 2-ik pont alatti feltétel már az előleges biztosítási intézkedésnél a jog megbírálását teszi szükségessé, holott jog felett ítélni csak perbeli el­járás után lehet. A jelen törvényjavaslat 95. §. mindkét esetet megkülönbözteti. Első esetben, ha a birtok vitás, nem kívánja sem a birtok jogtalan alapjának és a zárlatot ké­rő fél jogos igényének, sem a veszélynek kimuta­tását. A zárlat elrendeléséhez elég az, hogy a bir­tok vitás, és hogy nem lehet azonnal elhatározni, kinek birtoka valódi, s kinek van joga bírói olta­lomra. A második esetben, ha a tulajdonjog vitás, szin­tén mellőzi a jogok vizsgálatát, de mivel ezen eset­ben a tulajdonjog és nem egyszersmind a birtok is vitás, a zárlat elrendeléséhez a veszély kimutatá­sát kívánja, nehogy a tulajdonjogot ok nélkül sértse. A zárlat 3-ik esetének felvétele szükséges azon bonyodalmak meggátlása végett, melyek abból származnak, ha a végrehajtás alá került fél az ár­verés ellen semmiségi panaszszal él és az árveré­sen eladott jószág birtokában marad. Az árverési vevő a vételár kamatait, ha ezt egyszerre le nem teszi, a leütés pillanatától kezdve köteles fizetni, viszont jogosítva van az árverés napjától kezdve a megvett jószág jövedelmeinek húzására. A vevő ezen joga azonban meghiúsul, ha őt a végrehajtás alá került fél alaptalan semmiségi panaszával a megvett jószágnak birtokba vételében olyképen akadályozhatja, hogy az eladott jószág jövedelmeit tovább is ő maga húzhassa. A 96-ik §-hoz. E §. a perrendtartás 338 §-át csak annyiban változtatja, hogy biztosításnak a per indítása előtt helyt nem ad. Ez­által a követelő fél joga nem ve­szélyeztetik, mert a törvény szerint csak lejárt kö­vetelés alapján lehetvén a biztosítást elrendelni, a követelő felet sem­mi sem gátolhatja abban, hogy követelése iránt a pert azonnal megindítsa. Ellen­ben az adós biztosíttatik hitelezőjének bosszantása ellen, melyek abból állanak, hogy adósának va­gyonát lekötve tartja, és a per megindításával ké­­sedelmeskedik. A 97-ik §-hoz. Ezen §. első bekezdésében a perrendtartás 339. §-a összhangzásba hozatott a perrendtartás 362. §-val. A második bekezdés szükségét indokolja az ab­ban említett személyek jogainak biztonsága, és a telekkönyvi rendelet 93. §-nak hason rendelke­zése, mely azonban csak ingatlanokra terjedvén ki, azon esetben, ha a vagyonkezeléssel megbízott gyám, gondnok, vagy tisztviselő csupán ingó va­gyonnal bír, a 97. §-ban említett személyek jogai­nak biztosítására nem szolgálhat.­ ­ 1706 A 98-ik­­§-hoz. A perrendtartás 340. §. a biztosítás módját meghatározza, de nem rendelkezik arról, mi tör­ténjék akkor, ha a felek között vita támad az iránt, váljon az ajánlott biztosítási mód elegendő-e, vagy ha alperes a már foganatosított biztosítás helyett más biztosítási módot ajánl. A törvény ezen hézagát kívonja a törvényjavaslat 98. §. pó­tolni , mert a biztosításnak czélja fölperes követe­lésének biztosítása lévén, ha ezen czél az alperes által ajánlott módon elérhető, nem lehet megen­gedni, hogy fölperes alperes beszantásával oly biz­tosítási módhoz ragaszkodjék, mely az ő biztosítá­sára nem szükséges, ellenben alperesi vagyona szabad használatában, gyakran üzletében is ok nélkül korlátolja. A 99-ik §-hoz. Ezen §. a perrendtartás 345. §-át lehetőleg egyszerűsíti, s a­miről már a 84. 85-ik §§-ok indo­kolásánál szó volt, a perrendtartás 345. §-a a) b) pontjaiban a semmiségi panasznak tulajdonított rendkívüli felfüggesztő hatályt szünteti meg. Mikor emelkedik valamely bírói határozat jog­érvényre, azt e §-ban meghatározni nem szükséges; az a törvényjavaslat 54., 73., 76., 84., 85. §§-ból és a perrendtartás 289., 290. §§-ból önként folyik, valamint szintén szükségtelen elősorolni azon bí­rói határozatokat, melyek végrehajtását a felebb­­vitel nem gátolja, minthogy ezen esetek e törvény­­javaslat 55—77. §§-ban elősorolják. A törvényjavaslat 99. §-nak a) b) pontjai tehát a perrendtartás 345. §. a) e) pontjait teljesen pó­tolják. A 345. §. f) és g) pontjai a 99. §. c) d) pontjai­ban foglaltatnak. Azon fölül a 99. §. c) pontja és az e), f) g) pon­tok új rendelkezéseket is tartalmaznak, melyeknek fölvétele szükséges, minthogy ezen esetekben a perrendtartás 345. §. szerint végrehajtást rendelni nem lehetne, holott az 1868. XXIX. törvényczikk 12. §. esetében, továbbá a büntető bíróságoknak ítéleteire vagyoni tekintetben, az 1868. XXI. tör­vényczikk 58. §. esetében, végre, ha a közjegyzők­ről szóló törvény megalkottatik, a közjegyzői ok­iratokra a végrehajtást a polgári bíróságok meg nem tagadhatják, s igy a perrendtartás 345. §. hiányossága csak a perorvoslatok számát szapo­rítaná. A 100—104-ik §§-hoz. A végrehajtó biróság eszméje átvonul ugyan a perrendtartáson, de egyrészről nincs következe­tesen keresztülvive, a­mennyiben az ingókra ugyanazon bíróság területén a törvényszék és já­rásbíróság is lehet végrehajtó bír­óság; másrészről az ingatlanok tekintetében nincs szabatosan, min­den kétséget kizáró módon meghatározva. Mint maga az, hogy a »dologi bíróság« és »telekkönyvi hatóság« a perrendtartás 353. 359. §§-ban föl­váltva használtatnak, oly gyakorlatot idézett elő, mely az ügykezelés egyszerűségével és gyorsasá­gával össze nem egyeztethető. A per bírája elren­deli a végrehajtást valamely ingatlanra, melyre nézve telekkönyvi hatósággal nem bir, megkeresi tehát a végrehajtás foganatosítása végett azon tör­vényszéket, mely az ingatlanra nézve birtokbiró­­ság és egyszersmind telekkönyvi hatóság. Ezen törvényszék, mint birtokbiróság elrendeli a végre­hajtás foganatosítását s a tartozékok összeírását és megbecslését, de egyszersmind saját magát mint telekkönyvi hatóságot aziránt keresi meg, hogy a végrehajtási zálogjogot bekebelezni szíveskedjék; — ha azután a végrehajtási ügy az árverési vég­zés hozataláig megérett, ismét saját magához, mint telekkönyvi hatósághoz teszi át a végrehaj­­hajtási iratokat, az árverés elrendelése végett. E viszás eljárást, mely igen számos törvény­széknél hivatoz, s melyre a perrendtartás 19. §­­nak azon rendelkezése szolgált okot, mely a bir­­tokbiróságot a telekkönyvi hatóságtól megkülön­böztette, a későbbi 1871. XXXI. t. sz. 24. §-nak második bekezdésében foglalt azon igen világos rendelkezés, mely szerint a telekkönyvi hatóság maga a törvényszék s annak a telekkönyvek veze­tésére és kezelésére szervezett telekhivatal alá van rendelve, sem volt képes megszüntetni. A 100. §. czélja véget vetni azon bonyodalmak­nak, melyek abból származnak, hogy ingókra ugyanazon bíróság területén különböző bíróságok foganatosíthatnak végrehajtásokat, és véget vetni azon kételyeknek, melyek az iránt felmerülhetnek, hogy valamely végrehajtás foganatosítására melyik bíróság illetékes, és különösen véget vetni a fölőbb jelzett s a végrehajtási ügyek húzásával és a bírói teendők ok nélküli szaporításával egybe­kötött viszás eljárásnak. Az, hogy világosan meghatároztassék, melyik bíróságot rendeli a törvény végrehajtó bíróságnak, az­által még inkább szükségessé válik, mivel kü­lönben a jelen törvényjavaslat 81. és 82. §§. a kivitelben végtelen nehézségekkel találkoznának. De különösen a 100. §. azon rendelkezése, mely tisztán ingókra nézve kivétel nélkül, tehát még akkor is, ha valamely törvényszék rendelte el a végrehajtást tisztán ingókra és a végrehajtás a törvényszék helyén foganatosítható, a járásbírósá­got ruházza föl a végrehajtó bíróság teendőivel. •z okát szintén a törvényjavaslat 81. és 82. §§-nak rendelkezéseiben találja, mert a végrehajtó eljá­rása elleni panaszok elintézését nem c­élszerű tár­sas bíróságokra bízni, melyeknél az ügykezelés nehézkesebb és nem oly gyors, mint az egyes bí­róságoknál. Azt, hogy bizonyos területen a végrehajtások egy bíróságnál pontosuljanak egybe, a végrehaj­tók érdeke is követeli akkor, ha több végrehajtó, intéz végrehajtást ugyanazon alperes ellen.

Next