Budapesti Közlöny, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)
1874-09-18 / 212. szám
XVI. A díjazási bizottság jelentése a vasúti találmányok és javításokért általa kiosztott dijakról. — Kilencz bizottsági tag választása. Bizottság : 1. traunfelsi lovag Stummer kormánytanácsos (Ferdinand császár északi vaspálya.) 2. Buresch főépítészeti tanácsos (oldenburgi állami vasp.) 3. Lovag Engert udvari tanácsos (osztrák államv.) 4. Koch titkos főépítészeti tanácsos (Magdeburg-Lipcse.) 5. Nowotny igazgatótanácsos (szász állami vasp.) 6. Graef kir. vasutigazgató (porosz keleti v.) 7. Kühlwetter titkos kormány tanácsos (Köln-Minden.) 8 Gyszling vezérigazgatósági tanácsos (bajor állami v.) 9. Redlich kormány- és építészeti tanácsos (Frankfurt- Bebra.) 10. Kempf kereskedelmi tanácsos (hesseni Lajos v.) 11. Lovag Keiszler udvari tanácsos (Erzsébet császárné v.) 12. Goly főfelügyelő (tiszavidéki v.) XVII. Az altona-kieli vasúttársaság igazgatóságának indítványa, hogy az egyletnek a vasutak építésére és üzleti berendezésére vonatkozó műszaki megállapodásai átvizsgáltassanak. A bizottság : 1. Ferdinánd császár északi, 2. badeni állami, 3. bajor állami, 4. berlin-anhalti, 5. berlin-hamburgi, 6. hannoverai állami, 7. köln-mindeni, 8. magdeburg-halberstadti, 9. majna-weseli, 10. alsó-sziléziai-markgrófsági, 11. oldenburgi állami, 12. porosz-keleti, 13. szász állami, 14. thüringiai, 15. vestfáliai, 16. württembergi állami, 17. osztrák állami vaspálya. XVIII. Különböző igazgatóságok indítványa, hogy a németországi vasutakra a katona-szállítmányok elindítása és elszámolása körül egyenletes eljárás hozassák be. Bizottság: 1. berlin-potsdammagdeburgi, 2. badeni állami, 3. berg markgrófsági, 4. elszász-lothringeni birodalmi, 5. magdeburg-halberstadti, 6. pfalzi, 7. saarbrücki vaspálya. XIX. Az egylet legközelebbi közgyűlési helyének megállapítása. INDOKOK a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában alkotott 1868. LTV. törvényczikk módosítása iránt beadott törvényjavaslathoz. (Folytatás.) A 94-ik §-hoz. Miután a 91. §. az igazolási kérelem beadásának határidejét oly módon változtatja, mely által lehetővé válik a mulasztást a mulasztás utáni hat hónap alatt igazolni, ezáltal a perrendtartás 315. §-nak a) pontjában foglalt rendelkezés, mely szerint a mulasztás szintén a mulasztás utáni hat hónap alatt perújítással orvosolható, fölöslegessé válik. A perrendtartás 315. §. b) pontjának hibás szerkezete gyakorlatban oly félreértésekre szolgált okot, mintha e pont a perújítás oly esetét tartalmazná, melynek akkor van helye, ha nem a fél maga, hanem ügyvéde valamely határnapot vagy valamely periratnak beadását elmulasztotta, holott a fél és annak ügyvéde jogilag egy személy lévén, az ügyvédnek ily nemű mulasztása is a perrendtartás 306. §-nak rendelete alá esik. A 94. §. első pontja tehát szabatosan meghatározza, mit kell érteni az ügyvéd hibája vagy mulasztása alatt. Ugyanezen §. második pontja a perrendtartás 315. §. c) pontját tartalmazza. Megengedi a perújítást az alapperben nem használt bizonyíték alapján és nem kívánja annak kimutatását, hogy a fél az új bizonyítékot az alapperben fel nem találhatta vagy elő nem mutathatta. Oka ennek az, hogy az anyagi igazságot az alakiságnak nem kívánja feláldozni. Ugyanezen. végpontja az ügyvéd hibája vagy mulasztása miatti perújítással való visszaélést akarja gátolni az által, hogy a perújításra okot szolgáltató ügyvéd meghallgatását s a perköltségekben való elmarasztalását elrendeli. A 95-ik §-hoz. A perrendtartás 324. §. összefoglalja azon két esetet: ha valamely birtok- vagy tulajdoni jog vitássá vált s mindkét esetben egyenlően megnehezíti a zárlat általi biztosítást azon rendelkezésével, mely szerint a zárlat elrendeléséhez feltételül köti ki 1) a parasztott birtokának jogtalan alapját, 2) a zárlatot kérő fél jogos igényét, 3) a veszély fenforgását. Az 1-ső s 2-ik pont alatti feltétel már az előleges biztosítási intézkedésnél a jog megbírálását teszi szükségessé, holott jog felett ítélni csak perbeli eljárás után lehet. A jelen törvényjavaslat 95. §. mindkét esetet megkülönbözteti. Első esetben, ha a birtok vitás, nem kívánja sem a birtok jogtalan alapjának és a zárlatot kérő fél jogos igényének, sem a veszélynek kimutatását. A zárlat elrendeléséhez elég az, hogy a birtok vitás, és hogy nem lehet azonnal elhatározni, kinek birtoka valódi, s kinek van joga bírói oltalomra. A második esetben, ha a tulajdonjog vitás, szintén mellőzi a jogok vizsgálatát, de mivel ezen esetben a tulajdonjog és nem egyszersmind a birtok is vitás, a zárlat elrendeléséhez a veszély kimutatását kívánja, nehogy a tulajdonjogot ok nélkül sértse. A zárlat 3-ik esetének felvétele szükséges azon bonyodalmak meggátlása végett, melyek abból származnak, ha a végrehajtás alá került fél az árverés ellen semmiségi panaszszal él és az árverésen eladott jószág birtokában marad. Az árverési vevő a vételár kamatait, ha ezt egyszerre le nem teszi, a leütés pillanatától kezdve köteles fizetni, viszont jogosítva van az árverés napjától kezdve a megvett jószág jövedelmeinek húzására. A vevő ezen joga azonban meghiúsul, ha őt a végrehajtás alá került fél alaptalan semmiségi panaszával a megvett jószágnak birtokba vételében olyképen akadályozhatja, hogy az eladott jószág jövedelmeit tovább is ő maga húzhassa. A 96-ik §-hoz. E §. a perrendtartás 338 §-át csak annyiban változtatja, hogy biztosításnak a per indítása előtt helyt nem ad. Ezáltal a követelő fél joga nem veszélyeztetik, mert a törvény szerint csak lejárt követelés alapján lehetvén a biztosítást elrendelni, a követelő felet semmi sem gátolhatja abban, hogy követelése iránt a pert azonnal megindítsa. Ellenben az adós biztosíttatik hitelezőjének bosszantása ellen, melyek abból állanak, hogy adósának vagyonát lekötve tartja, és a per megindításával késedelmeskedik. A 97-ik §-hoz. Ezen §. első bekezdésében a perrendtartás 339. §-a összhangzásba hozatott a perrendtartás 362. §-val. A második bekezdés szükségét indokolja az abban említett személyek jogainak biztonsága, és a telekkönyvi rendelet 93. §-nak hason rendelkezése, mely azonban csak ingatlanokra terjedvén ki, azon esetben, ha a vagyonkezeléssel megbízott gyám, gondnok, vagy tisztviselő csupán ingó vagyonnal bír, a 97. §-ban említett személyek jogainak biztosítására nem szolgálhat. 1706 A 98-ik§-hoz. A perrendtartás 340. §. a biztosítás módját meghatározza, de nem rendelkezik arról, mi történjék akkor, ha a felek között vita támad az iránt, váljon az ajánlott biztosítási mód elegendő-e, vagy ha alperes a már foganatosított biztosítás helyett más biztosítási módot ajánl. A törvény ezen hézagát kívonja a törvényjavaslat 98. §. pótolni , mert a biztosításnak czélja fölperes követelésének biztosítása lévén, ha ezen czél az alperes által ajánlott módon elérhető, nem lehet megengedni, hogy fölperes alperes beszantásával oly biztosítási módhoz ragaszkodjék, mely az ő biztosítására nem szükséges, ellenben alperesi vagyona szabad használatában, gyakran üzletében is ok nélkül korlátolja. A 99-ik §-hoz. Ezen §. a perrendtartás 345. §-át lehetőleg egyszerűsíti, s amiről már a 84. 85-ik §§-ok indokolásánál szó volt, a perrendtartás 345. §-a a) b) pontjaiban a semmiségi panasznak tulajdonított rendkívüli felfüggesztő hatályt szünteti meg. Mikor emelkedik valamely bírói határozat jogérvényre, azt e §-ban meghatározni nem szükséges; az a törvényjavaslat 54., 73., 76., 84., 85. §§-ból és a perrendtartás 289., 290. §§-ból önként folyik, valamint szintén szükségtelen elősorolni azon bírói határozatokat, melyek végrehajtását a felebbvitel nem gátolja, minthogy ezen esetek e törvényjavaslat 55—77. §§-ban elősorolják. A törvényjavaslat 99. §-nak a) b) pontjai tehát a perrendtartás 345. §. a) e) pontjait teljesen pótolják. A 345. §. f) és g) pontjai a 99. §. c) d) pontjaiban foglaltatnak. Azon fölül a 99. §. c) pontja és az e), f) g) pontok új rendelkezéseket is tartalmaznak, melyeknek fölvétele szükséges, minthogy ezen esetekben a perrendtartás 345. §. szerint végrehajtást rendelni nem lehetne, holott az 1868. XXIX. törvényczikk 12. §. esetében, továbbá a büntető bíróságoknak ítéleteire vagyoni tekintetben, az 1868. XXI. törvényczikk 58. §. esetében, végre, ha a közjegyzőkről szóló törvény megalkottatik, a közjegyzői okiratokra a végrehajtást a polgári bíróságok meg nem tagadhatják, s igy a perrendtartás 345. §. hiányossága csak a perorvoslatok számát szaporítaná. A 100—104-ik §§-hoz. A végrehajtó biróság eszméje átvonul ugyan a perrendtartáson, de egyrészről nincs következetesen keresztülvive, amennyiben az ingókra ugyanazon bíróság területén a törvényszék és járásbíróság is lehet végrehajtó bíróság; másrészről az ingatlanok tekintetében nincs szabatosan, minden kétséget kizáró módon meghatározva. Mint maga az, hogy a »dologi bíróság« és »telekkönyvi hatóság« a perrendtartás 353. 359. §§-ban fölváltva használtatnak, oly gyakorlatot idézett elő, mely az ügykezelés egyszerűségével és gyorsaságával össze nem egyeztethető. A per bírája elrendeli a végrehajtást valamely ingatlanra, melyre nézve telekkönyvi hatósággal nem bir, megkeresi tehát a végrehajtás foganatosítása végett azon törvényszéket, mely az ingatlanra nézve birtokbiróság és egyszersmind telekkönyvi hatóság. Ezen törvényszék, mint birtokbiróság elrendeli a végrehajtás foganatosítását s a tartozékok összeírását és megbecslését, de egyszersmind saját magát mint telekkönyvi hatóságot aziránt keresi meg, hogy a végrehajtási zálogjogot bekebelezni szíveskedjék; — ha azután a végrehajtási ügy az árverési végzés hozataláig megérett, ismét saját magához, mint telekkönyvi hatósághoz teszi át a végrehajhajtási iratokat, az árverés elrendelése végett. E viszás eljárást, mely igen számos törvényszéknél hivatoz, s melyre a perrendtartás 19. §nak azon rendelkezése szolgált okot, mely a birtokbiróságot a telekkönyvi hatóságtól megkülönböztette, a későbbi 1871. XXXI. t. sz. 24. §-nak második bekezdésében foglalt azon igen világos rendelkezés, mely szerint a telekkönyvi hatóság maga a törvényszék s annak a telekkönyvek vezetésére és kezelésére szervezett telekhivatal alá van rendelve, sem volt képes megszüntetni. A 100. §. czélja véget vetni azon bonyodalmaknak, melyek abból származnak, hogy ingókra ugyanazon bíróság területén különböző bíróságok foganatosíthatnak végrehajtásokat, és véget vetni azon kételyeknek, melyek az iránt felmerülhetnek, hogy valamely végrehajtás foganatosítására melyik bíróság illetékes, és különösen véget vetni a fölőbb jelzett s a végrehajtási ügyek húzásával és a bírói teendők ok nélküli szaporításával egybekötött viszás eljárásnak. Az, hogy világosan meghatároztassék, melyik bíróságot rendeli a törvény végrehajtó bíróságnak, azáltal még inkább szükségessé válik, mivel különben a jelen törvényjavaslat 81. és 82. §§. a kivitelben végtelen nehézségekkel találkoznának. De különösen a 100. §. azon rendelkezése, mely tisztán ingókra nézve kivétel nélkül, tehát még akkor is, ha valamely törvényszék rendelte el a végrehajtást tisztán ingókra és a végrehajtás a törvényszék helyén foganatosítható, a járásbíróságot ruházza föl a végrehajtó bíróság teendőivel. •z okát szintén a törvényjavaslat 81. és 82. §§-nak rendelkezéseiben találja, mert a végrehajtó eljárása elleni panaszok elintézését nem célszerű társas bíróságokra bízni, melyeknél az ügykezelés nehézkesebb és nem oly gyors, mint az egyes bíróságoknál. Azt, hogy bizonyos területen a végrehajtások egy bíróságnál pontosuljanak egybe, a végrehajtók érdeke is követeli akkor, ha több végrehajtó, intéz végrehajtást ugyanazon alperes ellen.