Budapesti Közlöny, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-19 / 213. szám

INDOKOK a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában al­kotott 1868. LTV. törvényczikk módosítása iránt beadott törvényjavaslathoz. (Folytatás és vége.) A 117-ik §-hoz. A mezei kártételek közül a törvényjavaslat 11. §-ának 2-ik i) pontja szerint csak azok fognának a polgári útra és pedig sommás eljárás alá tartozni, melyek büntetésre méltó cselekedetett nem képez­nek. A mezőn elkövetett tolvajság vagy a mezei termékek gonosz szándékból való rongálása mint a büntető törvények tilalma alá eső cselekedetek bűnvádi eljárás alá tartoznának. Hátramaradnak tehát azon mezei kártételek, melyek vigyázatlan­ságból vagy vétkes gondatlanságból származnak. Ezekre nézve az eljárás nagyon egyszerű. A kárt a községi elöljárók szemléje és becsűje megállapítja; a kár okozójára a csősz vallomása a kártételt rábizonyítja. Nincs tehát ok, a­miért a kisebb mezei kártételek eleiintézését megyékben a közigazgatási szolgabirákra, rendezett tanácsú és szab. kir. városokban a városi kapitányra ne lehetne bízni. Budapesten, hol a rendőri kapitány nem községi tisztviselő, a mezei rendőri bíráskodás gyakorlatáról oly módon lehetne gondoskodni, mint a községi bíráskodás gyakorlatáról. Minthogy azonban az ily bíróságnál is a jegy­zőkönyv vitelére jegyzőt kell alkalmazni, a köz­­igazgatási szolgabírák mellett pedig jegyzőbül al­kalmazható tisztviselők nincsenek, ennélfogva ar­ról is kell gondoskodni, hogy a szolgabírák mel­lett kik vihetik a jegyzőkönyvet. E tisztre legalkal­masabbaknak látszanak a­­ községi, illetőleg kör­jegyzők. Mivel a mezei rendőri bíróság már a törvény­nél fogva ítéleteket­ hozhat, nem lehetne a jogor­voslatot megtagadni. Minthogy azonban a rendes bíróságok nem lehetnek a közigazgatási közegekre nézve fölebbviteli bíróságok; az pedig, hogy köz­­igazgatási hatóságokra bizassék polgári ügyekben a fölebbviteli bíráskodás, oly közigazgatási ható­ságok hiányában, melyek kevesebb számú tagok­ból testületileg volnának szervezve, kivihetetlen, ennélfogva nem marad egyéb hátra, mint a peror­­voslatok kizárásával, a mezei rendőri bíróságok ítéletével meg nem elégedő félnek birtokon kívül, a törvény rendes útját föntartani. A 118-ik §-hoz. E §. csupán azon hibás rendelkezését javítja a perrendtartás 519. §-ának, mely szerint a számadó által beadott számadás keresetnek tekintendő. E hibás rendelkezés a számadási pert egészen kifor­gatta a rendes perek természetéből. A 119-ik §-hoz. Az építkezések esetében követendő eljárást a perrendtartás nem szabályozza, pedig arra kivált városokban szükség van. Ha az építkezni akaró szomszédjával előre tisztába nem jön, megtörtén­hetik, hogy építkezés közben birtokháborítási per­­rel akasztja meg szomszédja az építkezést, mi úgy az egyik, mint a másik félre nézve káros követke­zéseket vonhat maga után. Az építkezőre nézve nemcsak azért, mivel kénytelen az építkezést föl­függeszteni, hanem azért is, mert, ha szomszédjá­nak igaza van, az építkezésre fordított költségeit is elvesztheti; a szomszédra nézve pedig azért, mert, ha igénye alaptalan, a károk és költségek megtérítésében elmarasztaltatik. A javaslat 119. §-a módot nyújt arra, hogy az építkezni akaró fél az építkezés előtt tisztába jöhessen azon személy­­lyel, ki az építkezés iránt bármi jogc­ímnél fogva érdeklődik. A 120-ik §-hoz. A birtokháborítási ügyekben követendő eljárást a perrendtartás nem szabályozza, e hézagot annál inkább szükséges betölteni, mivel a királyhágón­­túli részekben még ma is az osztrák polgári tör­vénykönyv lévén hatályban, ott­ az 1807. XIV. t. sz. hatálylyal nem bir; nincs tehát törvény, mely az azon részekben igen gyakori birtokháborítási esetekben a sommás eljárást szabályozná. A 122-ik §-hoz. Miután a perrendtartás 294. és 297. §-ai tekin­tettel a perfolyamra, az előleges biztosítási in­tézkedésekre és a végrehajtási eljárásra egészen átdolgoztattak, a 294. §-ban hivatkozott, 581. §-t és a 257. §-nak 22. pontját, a­mennyiben ezek az öröklési eljárásban használható jogorvoslatokat szabályozzák, külön §§-ba kellene átvinni illető­leg ezen törvényjavaslatnak 67—88. §§-ait azon rendelkezésekkel kellene bővíteni, melyek az örök­lési eljárásban helyt fogható jogorvoslatokkal való élést szabályozzák. Minthogy azonban az öröklési eljárás szabályo­zása külön törvényjavaslatnak tartatott fenn, ab­ban lesz helyén az öröklési eljárásban használható jogorvoslatokat tárgyalni, addig is azonban szük­séges az egészben megszűnt 294. és 297. §§-nak az öröklési eljárásra vonatkozó rendelkezéseit fön­tartani. 1714 BÉCSI TUDÓSÍTÁSOK. A chieseki tűzoltó testület és a brezniczi lövész egylet Ő Felsége Prágában léte alkalmából táv­irati uton fejezek ki Ő Felsége iránti lojalitásu­­kat. Ezért, mint a »Prager Abendblatt« jelenti, legfelsőbb meghagyás folytán . Felsége nevében köszönet fejeztetett ki. Alcsuth, sept. 17. József főherczeg ma éjjel ide érkezett. Szende Béla honvédelmi miniszer Fe­­jérváry államtitkárral holnap érkezik ide. Miután az eddigi harczokkal a keleti hadtest tata­bicskei és csákvár bicskei vonalán előnyomuló ellenséget teljesen szétválasztani nem sikerült, holnap a ke­leti hadtest Bicskéről a Szár-Bodmér közti ma­gaslaton Miklóshegy megszállására,a nyugati Mik­­lóshegyen át Új-Bárokra jutni törekszik. Harcz­­birák : Gelich, Péchy, Pongrácz. — József félrekczeg ö FENSÉGE Székes-Fehér­váron át Alcsuthra érkezett, a Vaál vidékén öszponto­­sitott csapatok feletti szemlét fogja megejteni. 21-én Alcsuthról Budapestre, s még ugyanaz nap délután kü­lön udvari vonattal Aradra utazik. 22-én és 23 án Ő Felsége kíséretében az aradi gyakorlatok feletti szem­lében vesz részt, s 23-án délután udvari különvonattal Szolnokon keresztül Budapestre érkezik, honnan más­nap, 24-én saját lovaival Alcsuthra utazik. 25. és 26 án a Vaál vidékén öszpontosított csapatok feletti szemlét fogja megejteni. 27-én Alcsuthról Budapestre, 28-án Aradra, innen Szászvárosra a 19-ik zászlóalj feletti szemle megtartására; 29-én G­y.­Fehérvárra a 20-ik zászlóalj felett tartandó szemlére; 30-án Tövisen ke­resztül Kis-Kapusra, innen október 1-én Nagy-Szebenbe a 21-ik zászlóalj feletti szemlére; 2-án Szebenből Fo­­garasra a 22-ik zászlóalj feletti szemlére; október 4-én tengelyen Brassóba a 23-ik zászlóalj feletti szemlére; 5-én Kocsárdra ; 6-án és 7-én M.-Vásárhelyre, az ott összpontosított csapatok feletti szemle megtartására; 8-kan Csik Szeredára a 26-ik zászlóalj feletti szemle megtartására; 10-én K.-Vásárhely­re a 2­4-ik zászlóalj feletti szemlére; 12-é­n Brassóba, innen Kolozsvárra; 13-án Nagyváradra a 30-ik zászlóalj felett tartandó szemlére; 14-én N.-Váradról Budapestre. — KISZLING ALEZREDES a következő magyar bucsú­­parancsot intézte a budapesti fegyvergyakorlatokra behiva­tott tartalékosokhoz: »Bevégzett fegyvergya­korlat után megkezdődik a tartalékosok szabadságol­­tatása. 2190 öreg katona, különféle ezredből, külön-, féle táj és nyelv szülöttje találkozott itt testvériesen egyesülve, törvényes kötelezettségének teljesítésére. Ti egész hévvel és odaadással szenteltétek magatokat ka­tonai szakkiképeztetéstekre ; katonai fegyelmet, enge­delmességet és kötelesség­érzetet tanúsítottatok. Illedel­mes magaviselet által kitüntettétek magatokat. Mind­egyikük közreműködött a lehető legjobbat, mint katona, teljesíteni. Egyetlen egy bűneset sem kényszerített en­­gemet, mint parancsnokiakat, a szigor alkalmazására. Vegyétek a legmagasabb szolgálat nevében teljes el­ismerésemet. Hazatérve családi körötökbe, tartsátok fenn testvéries katonai érzésteket, és tanítsátok test­véreiteket, barátaitokat és gyermekeiteket, teljes és bő­szeretettel legfensőbb hadi urunk iránt az általános védkötelezettséget tisztelni, a nagy haza törvényét hí­ven követni. Kiszling, alezredes.« — MEGHÍVÁS a pesti kath. legényegylet alapításának tizenkilenczedik emlékünnepélyére és az egyleti tagok által rendezett munka-kiállitásra 1874. September 20- án reggeli 10 órakor az egylet nagy teremében Teréz­város a király-utcza és gyár-utcza szögletén 1-ső szám második emelet.) KÜLF­ÖL­D. FRANCZIA ÜGYEK. Bazaine nyilatkozata. Legelőbb is a sajtó támadásai ellen védi ma­gát, majd igy szól: »Azt hitték, hogy eszélyesen cselekszenek, mi­dőn engem a sereg és a nemzet bűneiért bűnbak gyanánt állítnak oda, rám kennek minden gyen­geséget, Izrael minden bűnét s aztán feláldoznak. Nem akarok panaszkodni az ítéletről, mely fölöt­tem mondatott, jóllehet az, úgy alakja, mint a bí­róság összealkotásánál fogva törvénytelen és sem­mis. Egy törvény, egy régi törvény, melynek ere­dete a múlt idők homályában vész el, azt rendeli, hogy a vádlott csak a magához hasonlók által ítéltethetik el. Tőlem e biztosítékot megtagadták. Azon hadbíróságnak, mely engem elitélt, elnöke egy született herczeg (Aumale), egy osztálytábor­nok volt, kit az 1848-ks másod köztársaság kite­­rült a keretekből s ki ennélfogva kénytelen volt a­ magánéletbe vonulni vissza; ki ez idő óta 1871-ig mint főparancsnok sohasem vitt végbe fontos ka­tonai operatiókat és még, a­mit hangsúlyoznom, kell, hogy épen semmi más katonai érdeme sincs, mint az, hogy ő atyjának, Fülöp Lajos királynak fia s mint ilyen már 22 éves korában ezredes le­hetett. Nem remélem többé, hogy nekem egyhamar igazságot szolgáltassanak. Csak két támaszom volt, kiknek pártatlansága, igazsága és független­sége vigasztaltak a hosszú küzdelem alatt és ama cotteriákkal szemben, melyek engem feláldoztatni hagytak, vagy feláldoztattak, hogy ezáltal a köz­fájdalmat enyhítsék. E két támaszom II. Napó­leon és Thiers úr volt. Az előbbi meghalt, az utóbbit Mac-Mahonnal, eddigi bajtársammal he­lyettesítették, miután megbuktatták. Mindkét tá­maszomat igen jókor vesztettem el. Mindenről le kellett mondanom, midőn az események lánczo­­lata által arra kényszeríttetem, hogy egy végzet­teljes napon átvegyem a rajnai hadsereg főpa­rancsnokságát, melyet én, mint tudva van, soha sem kerestem, mely elől mások elég szerencsések voltak kitérni, és melyre engem a közvélemény és a császár helyeztek. Mind­ennek vége. Én fenékig ürítettem a poharat, de panaszkod­nom még­sem szabad, mert a császár, az én uram, életét, Francziaország pedig három szép megyéjét vesztette el. A borzasztó esemény csak a néme­teknek és azoknak szolgált javukra, kik távol ma­radtak a harcztértől, hogy a nép szenvedélyei­nek jobban hízeleghessenek és nagy fájdalmát kizsákmányolhassák. Még a communenek sem szolgált javára, mert ha volt is ideje arra, hogy fölfegyverkezzék és magát katonailag szervezze, futólagos győzelmére a megsemmisülés követ­kezett. Elmondhatnám a rómaival, hogy az igazság nem egyéb, mint puszta szó , de jobbnak látom, mint a császár, mindent az időtől és a történe­lemtől várni. A börtönből sem illantam volna el, ha Mac-Mahon, egykori bajtársam, kit a sors sze­szélye a legmagasabb polctra emelt, mig engem polgári jogaimtól is megfosztott, börtönöm, fog­ságom szigorát csak némileg is enyhitni hajlandó lett volna.« Most következnek heves kifakadások Mac Ma­hon ellen, melyek sokkal személyesebb természe­tűek, hogysem érdemes volna azokat idézni. Az­után így folytatja: »Szerencsétlenségünk okai számbeli gyengesé­günk és szervezetünk hiányosságai voltak. Ha én és Mac-Mahon a német seregekkel ha­sonló számú és ép oly gyorsan mozgósítható csa­patokkal rendelkezhettünk volna, egyforma esé­lyekkel harczoltunk volna, daczára Moltke tá­bornagy nagy tehetségének és a porosz ágyuk túlnyomóságának. Senki iránt sem akarok igazságtalan lenni, még Aumale herczeg iránt sem, ki engemet elitélt. Ha­nem nagyon ügyetlen dolognak tartom, hogy azon alkalo­mal előtérbe nyomult és bíráskodott Fran­cziaország egyik tábornagya fölött, én fölöttem. E fiatal katona pályáján csak egy fegyvertényt mu­tathat fel, melyet véghezvitt; azt, hogy egy gyors mozdulattal meglepte Abdel-Kader táborát és el­­­­fogta az emír asszonyait és csordáit. E tény, meg­­ néhány hónapi tartózkodás Algierban, még nem te-

Next