Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-19 / 213. szám értesítője

4294 *1884 89 8 pénzt elveszti, s veszélyére s kilt­ Állam fogyasztási adó-haszonbérletese árverése. Am. törvényhozás által jövendőben netalán meghatározandó változások fentartása mellett, »erendr. _ J “ Egyszersmind azon jelzálogos 38162. A temesvári m. kir. pénzügyigazgatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a­kik ne­ a fi a­hatóság bor-, must- és hús elhasználása után járó fogyasztási adónak törvényes árszabályzat szerint, az alant székhelyén vagy közelében laknak, megnevezett helységekben leendő beszedése ezen igazgatóságnál betekinthető feltételek alatt nyilvános f­­elszólttatnak hogy a vételár fel­­árverés utján haszonbérbe adatik. , , p­osztja alkalmával szükséges kép-Irásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, melyek szabályszerűen kiállítva és az alantabbi kikiáltási viseltetések végett ezen ható­ár 10*/1 bánatpénzzel ellátva, legfeljebb f. évi september 29. esti 6 óráig a temesvári m. k. pénzügy­­igazgatóság főnökségénél benyújthatók.­ság székhelyén lakó­i megbí­zottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az eladás napjáig jelent­sék be, ellenkező esetben hivatal­ból kinevezett gondnok által fog­nak képviseltetni. Felhivatnak mindazok, a­kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket, e hirdetmény közzétételének utolsó napjától szá­­mítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árve­rés kezdetéig habár külön érte­sítést nem vettek is, ezen kir. tkvi hatóságnál nyújtsák be, mert különben azok a végrehajtás fo­lyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasit­­tatni. Kelt Egerben, 1874. évi aug hé­m. tartott telekkönyvi üléséből. 23596 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4611. A pápai kir. törvényszék közhirré teszi, hogy a vaszai 70. sz. tekvben I. 1—4. sorsz. alatt Orbán Ferenc*, István és Imre tulajdonául felvett s 840 ftra becsült 29­ e. sz. ház s hozzá tar­tozó gazdasági épületek s kert, valamint az ugyanott­­1- 3. sor 1233. hrtz. a. felvett birtokból ki­hasítandó 106 □ ös nagyságú s 10 írtra becsült részbirtok felpere­sek megítélt örökségi jutaléka 26 írt 8 kr. kérvényezési költség kielégítése végett 1874. sept. 28. mint második határidőben min­denkor d. e. 9 órakor Vaszaron a községházában végrehajtási árverés útján eladatni fog a következő feltételek mellett úgymint: 1. A birtok kikiáltási ára a becs­érték leendő a ezen alól is eladatni fog­ , 2. Az Ígérő tartozik a becsérték 10 százlék­ját az árveréskor bánat­pénzül előre letenni. 3. A vételár az árveréstől szá­mítandó 6% kamataival együtt ezen kir. törvényszéknél 3 részlet­ben fizetendő le, és pedig az első részlet két hó, a második részlet szintén az árverés napjától sz­ámí­­tan­dó 4 hó, a 3-ik részlet pedig hat hónap alatt, a bánatpénz az utolsó részletbe tudathatik be. 4. A birtok haszonvétele a vétel napjától a vevőt illeti,­­ ellenben ugyanezen időtől fogva minden közteher az elemi csapásokkal együtt általa viselendő. 6. A vételár lefizetésével járó bélyegköltség valamint az átruhá­zási százalék a vevőt terheli. 6. A tulajdonjog csak a vételár és kamatainak teljes kifizetése, vagy pedig a törv. rendt. 457. §-ban irt egyezség igazolása után fog a vevő nevére kebeleztetek 7. Ha a feltételek a vevő által nem teljesittetnek, — ellenében a törv. rendt. 459. §-ban foglalt in­tézkedés fog alkalmazásba vétetni. Felszólíttatnak a jelzálogos hite­lezők, hogy a­kik nem a telek­könyvi hatóság székhelyén vagy an­nak közelében laknak hogy a vételár fölosztása alkalmával leendő kép­­viseltetések­ végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, mivel ellenkező eset­ben a már hivatalból kinevezett gondnok ifj. Galamb József ügyvéd úr által fognak képviseltetni. Végre mindazok, kik a föntírt javak iránt tulajdoni, vagy más igényt érvényesíteni kívánnának, ezennel fölhivatnák, hogy igény­­kereseteiket ezen hirdetmény köz­zétételének utolsó napjától számí­tandó 15 nap alatt ide adják be. A kir. törvényszék Pápán, 1874. sept 11.___________________ 23567 3—8 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6214. Probst Vilmosnak tartatni 12996 frtra becsült a főúton fekvő 1 iratos vevő nevére hivatalból fog 44. sz. ház s háztelekből álló ingatlan, a kikiáltási összegül elfogadott becsár 10% ánnak leté­tele mellett, 1874. október 12. nap­ján becsáron vagy azon felül 1874. novemb 12.napján becsáron vagy azon alul d. e. 10 órakor a királyi tszék tkvi irodájában, következő feltételek mellett el fog adatni. Vevő köteles a vételár harmadát a bánatbér betudása mellett az ár­verés leütése idején árverelő bíró kezeihez, továbbá a 2-ik 3-adót a leütés után két hő s a 3-ik 3-adót 6 hó alatt, e két utóbbit, az ár­veréstől számítandó 6°j0 kamattal az aradi kö­tszéknél lefizetni. Vevő a vételár első részletének lefizetése után a megvett ingat­lannak azonnal tetleges birtokába lép, annak tulajdonát azonban csak az egész vételár lefizetése után nyeri meg. A birtokátruházási illetéket egyedül vevő viseli. Ezzel egyszersmind azon jelzá­logos hitelezők, kik nem e tkvi­­ hatóság székhelyén v­ annak kö­zelében laknak felhivatnak, hogy a prt. 453. §-hoz képest, itt hely­ben megbízottat rendeljenek s azok nevét az eladásig jelentsék be ; egyúttal mindazok, kik a le­foglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, felszólittatnak, miként a ptr. 466. §-a értelmében igénykeresetüket törvényszabta határidő alatt nyújt­sák be. Aradi kir. tszék 1874. jun. 17. tartott tkvi ülésből. A kir. tszék mint tkvi hatóság. "2*3589 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4552. Zombori kir. tszék tkkvi osztálya részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Fáik s Kis pesti czégnek Joanovits Deme­ter zombori lakos ellen 1025 frt tőke s jár. iránt vezetett vég­rehajtás folytán alperesnek tulaj­donát képező s a zombori 3432. sz. tikben alperes Joanovics De­meter nevén álló 522 ftra becsült A + 18176. hrsz. 6. h. 1111*/is □ öl s 844 frtra becsült (18209 —18210.) hrsz. a. 10 hold 185 □ öl szántó föld elárv. elrendel­tetvén f. é. 1874.okt. 25. mint 1-jé­g szükség esetében f. 1874. évi dec. 6. mint 2-ik határnapon mindenkor d. u. 30 órakor Zombor város közházánál és pedig a 2-ik határnapon becsáron alól is köz­­árverésileg elfodatni fognak. Miről venni szándékozók azzal értesittetnek, hogy bánatpénzül az eladandó fekvőségnek becsértéke után számított 10 százalék lészen az árverezés előtt leteendő, a vé­elrendeltetni. A tettleges birtok vevőt, a be­vetett földrészletekre nézve csak a termés letakarítása után, a pusz­tán állókra nézve pedig azon­nal illetendő, őt terhelvén az átruházási százalék fizetése is. A feltételek be nem tartása ese­tében a megvett vagyon egy utóbbi határnapon vevő kárára s veszélyére fog elárvereztetni. Az árverési feltételek egész terjede­lemben egyébiránt úgy ezen te­lekhatóságnál, valamint az árverés foganatosítására kiküldött Cser­­venka Lajos kir. bírósági végre­hajtó urnál betekinthetők. Egyúttal felhivatnak az érde­kelt, de távollevő jelzálogos hite­lezők, hogy a vételár felosztása alkalmávali képviseltetésük végett ezen telekhatóság székhelyén meg­bízottat rendeljenek, — ellenkező esetben a törvk. rend. 433. §-nak e) pontjához képest hivatalból ki­nevezett gondnok által fognak kép­viseltetni. Végre felszólitatnak mindazok, kik az elandó vagyonra nézve tulajdoni vagy más igényeket avagy elsőbbségi jogokat érvénye­síthetni vélnek, hogy igénykerese­­teiket e hirdetmény közzétételé­nek utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekhatóságnál nyújtsák be, különben egyedül a vételár feleslegére fogván utasit­ta­tni. A kir. tvszék tkvi osztályának Zomborban, 1874. sept. 10. tartott üléséből. *1866 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4249. A kecskeméti k. ügyész­ség részéről ezennel közhirré té­tetik, miszerint a kecskeméti kir. tszéki és kecskeméti kir. járásbí­róság­i börtönökben letartóztatva le­vő s fogházi munkára elitélt fegyen­­czek munkaereje f. évi oct. hó 17. napján fog a legtöbbet ígérőnek egymás utáni három, vagy kedvező ígéret mellett hat évre nyilvános árverésen bérbe kiadatni. Azonban írásbeli zárt ajánlatok is figyelembe fognak vétetni.­­ Az árverezni óhajtók vagy írás­ban ajánlat­tevők tartoznak az árverés megkezdése előtt 300 frt bánatpénzt letenni, nem különben a rabok leendő foglalkozásának nemét megnevezni, minthogy es­­­e­tleg ez is figyelembe vétet­hetik. A rabok munkaerejének bérle­tével egyúttal a munkaépületek haszobérlete is jár, melyek három nagy munkaterem s egy felügyelői szobából állnak. Az elitélt rabok átlagos létszá­ma 70 férfi 16 nő. Kecskemét, 1874. aug. 16. Madarassy László, kir. ügyész, bánatpénz az utolsó részletbe­­n­­­dathatik be. 4. A birtok haszonvétele a vétel napjától a vevőt illeti, ellenben ugyanezen időtől fogva minden közteher az elemi csapásokkal együtt általa viselendő. 6 A vételár lefizetésével járó bélyegköltség valamint az átru­házási százalék a vevőt terheli. 6. A tulajdonjog csak a vételár és kamatainak teljes kifizetése vagy pedig a törv. rdt. 467. §-ban irt egyezség igazolása után fog a vevő nevére kebleztetni. 7. Ha a feltételek a vevő által nem teljesittetnek, ellenében a törv. rdt. 459. § ban foglalt intézkedés fog alkalmazásba vétetni. Felszólittatnak az ezen kir. ter­­vszék székhelyén vagy annak kö­zelében nem lakó jelzálogos hite­lezők a végett, hogy a vételár fölosztásakor leendő képviselteté­sük végett ezen kir. tszék székhe­lyén lakó megbízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladá­­sig bejelentsék, mert ellenkező esetben a már hivatalból kineve­zett gondnok Miklós Dániel ügyv­­ér által fognak képviseltetni. Végre mindazok, kik föntlrt ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíteni kívánnának, ezennel felhivatnák, hogy igény­kereseteiket ezen hirdetvény köz­zétételének utolsó napjától számí­tandó 15 nap alatt ide adják be. A kir. tszék Pápán 1874. sept. hój 1 3. ~23528 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2806. Sántha Dezső felperes 487 frt 50 kr követelése kielégí­tése végett alperesek agy Sándor és Erdei Ágnes nevére felvett m. csoholyi 172. sz. tekv­­ben 1919. r. sz. a. belső telek 26 hold szántó és kaszálóból álló 1953 frtra becsült ingatlanok el­­árvereztetvé­, az 1874. oct. 12. napjának d. e. 9. órájára Magyar Csaholy községházánál becsáron alól is el fognak adatni. Bánatpénzül 195 frt 30 kr kész­pénzben leteendő a vételár három részletben 3 hó alatt fizetendő a feltételek a telekhivatalban a. M.­­Caaholyban a község házánál meg­tekinthetők. A kir. jbiróság tkvi osztálya Tasnádon 1874. sept. 10. 23605 ~ 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 565. A nagyszebeni kir. tszék mint birtok bíróságnak részéről közhirré tétetik, miszerint Stroia­ János felperesnek Siroki Já­nos és Amália alperes elleni 110 frt és járulékai iránti ügyé­ben lefoglalt Orlath helységben 74 és 75. házszám és 7879. és 8081. hrsz. alatti és 630 frtra becsült ingatlanságaira, úgy 13 A község neve Megye Si sti­­ce ^ N !»S « Kikiáltási ár 20% pótlékkal 12 bóraUec 0 s* ® s Jr * x¡ › Az árverés meg fog bor has összesen írt kr frt kr. frt Kiszeto III. 101 84 75 185 75 10 _ t— © a temesvási m. k. pénz.©›* © ügy igazgatóságnál 1874. Bndincz© III. 35 36 112 46 37 tJD ©­­© évi september hó 30-ána " délelőtti 9 órakor Kralovetz©a III. 45 466 80 52 251 ao Iktár III. 19 19 11 84 313 L­* Temesvárott, 1874. september 8.

Next