Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)
1874-09-24 / 217. szám értesítője
4389 23812 1—1 HIRDETÉS. 3233. A kecskeméti e. f. kir. törvényszék által mindazok, kik Abonyban 1865. május hó 1. elhalt Skultéti I.Álnak a nagy abonyi 637. s 1603. sz. tikben felvett ingatlan hagyatékára nézve akár végrend, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak ezennel felszólittatnak, hogy ebbeli igényeiket e hirdetménynek a hivatalos hírlapban megjelenésétől szám. 45 nap alatt e tszéknél bejelentsék, mivel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökösöknek a m. özv. Skultéti Pálné, Kovács Katalinnak fognak átadatni, és illetőleg az örökségi ingatlan javakra vonatkozó tulajdonjog ennek nevére fog bekebeleztetni. Kelt a kecskeméti e. f. kir törvényszék 1874. évi mart hó 9. tartott üléséből. 23791 I—1 HIRDETÉS. 6922. A pestvidéki kir. polg. tervszék által mindazok, kik Alberti 1867. évi april hé bő napon elhalt Peleoni Judit Janáczik Györgyné hagyatékára nézve akár végrendelet, akár szerződés akár törvénynél fogva öröklés igényt tartanak, ezennel felszólittatnak, hogy ebbeli igényeiket ezen hirdetménynek a hivatalos lapban megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e trvszéknél bejelentsék, mivel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökös Janáczik Anna Farkas Mártonnénak fognak átadatni s illetőleg az örökségi ingatlan vonatkozó tulajdonjog ezek nevére fog bekebeleztetni. Kelt Budapesten a pestvidéki kir. trvszék polg. oszt 1874. sept. 1. napján tartott üléséből. 24111 1 —1 HIRDETÉS. 9035. A pestvidéki kir. polg. törvényszék által mindazok, kik Ráczkeve községben 1872. jan. 3. elb. Cserepes János takáczmester hagyatékára nézve akár végrendelet, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak, ezennel felszólittatnak, hogy ebbeli igényeiket ezen hirdetménynek a hivatalos lapban megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e törvényszéknél bejelentsék, mivel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökösöknek Cserepes Juliánná férj. Boros Józsefné és Cserepes Jánosnak fognak átadatni s illetőleg az örökségi ingatlan javakra vonatkozó tulajdonjog ennek nevére fog bekebeleztetni. Kelt Budapesten, a pestvidéki kir. polgárszék 1872. évi dec. bó 17. napján tartott üléséből. 23897 1—1 HIRDETÉS. 15346. A budai kir. törvényszék mint birtokbiróság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Zámbékon 1858. deczember 12. végrendelet hátrahagyása nélkül meghalmrozott Gigler Ferer CZ és 1864. június 30-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Gigler szül. Eberling Anna után a zsámbéki 511 számú tikben tégláit 60 br. 469. néps. sz. bárra nézve örökösöknek a törvényes örökjog alapján Gigler Jóssef, Lang Márton Jeszberger szül. Lang Anna, Heidinger szül. Urberger Anna és Gigler Ferenc?, jelentkeztek s maguk nevére tulajdonjogilag bekebeleztetni kérik. Felszólíttatnak mindazok, kik a fenti ingatlan vagyonra nézve netán örökösödési joggal bírnak, hogy ennek érvényesítése végett e hirdetménynek a hivatalos hírlapban megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e törvényszéknél jelentkezzenek, mert meg nem jelenésök esetére a fent körülirt örökségi ingatlanok tulajdonjoga a törv. rendt. 581. § alapján a folyamodó nevére fognak békébe feztetni. Kelt Budapesten, a budai királyi törvényszék 1874. évi aug. 26. tartott üléséből. 24021 191 HIRDETÉS: 5031. A komáromi királyiszék részéről mindazok, kik végrendelet hátrahagyása nélkül Hetényen 1868. october 14. elhalt özv. Lucza Istvánné ez. Tanka Ilona hagyatékához tartozó a hetényi 170. sz. hitelskönyvbe foglalt ingatlanságokhoz netán örökösödési joggal birnak, annak jelen hirdetmény hírlapi közzétételétől számitandó 45 nap alatt eszéknél leendő érvényesítésére ezennel felhivatnak, ellen esetben az örökség tulajdonijoga folyamodó Lucza László ás Lucza István nevére fog bekebeleztetni illetőleg átadatai. Komárom a kir. tszéknek 1874. sept. 2 tartott üléséből.+23258 32 HIRDETÉS: 7092. A nagybikindai kir. tszék által mindazok, kik a kis-zombori 269. sz. tikvben 1872. mártius b-én elhalt Somod PÁl kis zombori lakos nevére irt ingatlan hagyatékára netalán örökösödési joggal birnak, hogy ennek érvényesítése végett, ezen hirdetmény harmdik megjelenésétől számítandó 45 nap alatt, a királyi tervszéknél ezeket bejelentsék ellenkező esetben a tulajdonjog folyamodó Somodi Róza Kata 63 Mati kis-zombori lakosok nevére fog bekebeleztetni, illetőleg azoknak átadatni. Kell a nagykikindai kir. tszéknek 1878. dec. 13. tartott polg ülésében. 28957 3—2 HIRDETÉS. 46018. A pesti kir. tszék mint hagyaték tárgyaló bíróság részéről a felek érdekei megóvása szempontjából közhirré tétetik, hogy a Budapesten 1874. sept. 8. napján elhalt MArgarito VICz Péter ügyiratai gondnokául Malits György helybeli közös váltó ügyvéd neveztetett ki. Budapest 1874. September 16. A pesti kir. tszék. Idézések:__ 241788—1 IDÉZÉS: 4622. Alálirt kir. járásbíróság részéről néhai Ifjú Szilágyi Pál volt nagypaczali lakos ismeretlen örökösei ezennel felhivatnak, hogy az ellenök Gotfried Anicza nagypaczali lakos által 4622, 1874. sz. a. 56 irt s jáulékai iránt inditott sommás kéréseinek 1874. évi nov.18. napjának d. e. 9 órájára kitűzött tárgyalásra, személyesen jelenjenek meg, vagy képviseltetésökről gondoskodjanak, mert különben a tárgyalás az ezennel ügygondnokul kinevezett Fodor Mihály tasnádi lakos ügyvéddel fog megtartatni. Kir. járásbíróság Tasnádon 1874. aug. 1._______________________ 24,03 3—1 IDÉZÉS: 9741. Strak született Pacher Franciska jelenleg pozsonyi lakos ismeretlen tartózkodása férje Strak Gyula ellen f. [évi 9741. szám alatt ezen királyiszék előtt a köztük 1864. ápril hó 21. között házasságnak végleges feloldása iránt nevesett férjének hűtlen elhagyása okából keresetet indítván, ennek felvételére 1875. márcz. 5. reggeli 9 óra tűzetett ki határnapul. Strak Gyula felszólíttatik ennélfogva, hogy a fenti határnapon vagy személyesen vagy törvényesen vallott ügyvédje által jelenjen meg, ezen kirtszék előtt, mert I kütfönben az ellene intézett kereset a részére hivatalból kinevezett gondnokkal Vrabélyi P.is ügyvéddel letárgyaltatni, és azután eldöntetni fog. A pozsonyi kir. e. f. tszéknek 1874. september 8-án tartott ölésséül. ______________________24205 3—1 IDÉZÉS: 1713. Fogarag vidékében kebej lezett Alsó-Komána községbeli ille- tőségü Halmág József kinek holléte nem tudatik az ellene a kir. kincstár által indított birtokigazítáai ügyében folyó év november hó 16-a reggeli 9 órakor alálírt telekkönyvi hatóságnál tartandó tárgyalásra azon hozzáadással idéztetik miszerint védelmére fogarasi ügyvédekts. Dudea Hilár úr ügygondnokul rendeltetvén, azt ügyének czélszerü védelme iránt vagy kellőieg utasítsa, vagy pedig képviseletére ezen hatóságnál más ügyvédet nevezzen meg, mivel ellenkező esetben, ezek elmulasztásának következményeit magának tulajdoni tandja. A fogarasi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak 1874. julius 11 én tartott üléséből. 24018 • 8—3 IDÉZÉS: 11814. Alulírott kir. tszék részéről Gerstl Mór által 2250 frt tőka hátralék iránt 2259/73 sz. alatti keresettel perbe vont és a »Budapesti K « 1873. évi 280, 281 és 282 számaiban közhírré tett 9113/73 sz. idézvény által megidézett ismeretlen tartózkodása alperes ifj. báró Majthényi László ezennel kramitszik, miszerint részére ügygondnokul Móré Béla nyitrai ügyvédur s nem a Budapesti közlöny 1873. 280 271 és 282 számaiban közhírré tett 9113 sz. idézvényben tévesen kitüntetett Dr. Kozma Róbert ügyvéd ur lett kirendelve és hogy ezen elvetés folytán az utólagos perfeltételei határnap 1874 évi nov. 26. délelőtti 9. érára ezen kirtszék pertárába lett kitűzve. Nyitrai kirtszék polg. osztályának 1874. január 17. tartott üléséből. 24112 1—1 IDÉZÉS. 7033. Alálirt kir. járásbiróságnál Filyak Mária s Anna felperesek ismeretlen tartozkodása alperes Dániel András ellen ingók zár alóli felosztása iránt keresetet indítván, annak sommás tárgyalására 1874. okt. 15. napjának d. e. 9 órája tűzetett ki határidőül, 8 a polg. törv. rendt. 268. §. a) pontja értelmében nevezett ismeretlen tartózkodású alperes védelmére ügygondnokul Kiss Róbert eperjesi ügyvéd úr neveztetett ki. Felhivatik tehát a polg. tk. rdt. 269. §-a értelmében ezennel fent nevezett alperes ,hogy ügyének tárgyalásához vagy személyesen jelenjék meg, — vagy a czélszerü védelme iránt ügygondnokát eleve utasítsa, vagy más ügyvédet tetszés szerint bízzon meg, minthogy ezen mulasztás következményeit csak önmagának kellene tulajdonitnia. Kelt Eperjesen, a kir. ibiróságnál 1871. sept. 6. 24075 7 7 8—1 IDÉZÉS. 6224. Alálirt bíróságnál Heisze Mária felperes ismeretlen tartózkodása alperes Rozenberger Anna ellen 70 frt tartozás iránt keresetett indítván, annk sommás tárgyalására 1871. nov. 11. napjának d. e. 9 órája tűzetett ki határidőül, sáp. tk. vdzt. 268. §-a) pontja értelmében alperes védelmére ügygondnokul Ollik Pál ügyvéd úr neveztetett ki. Felhivatik tehát a polg. tk. vdtt 269. §-a értelmében ezennel fentnevezett alperes, hogy ügyének tárgyalásához vagy személyesen jelenjék meg, vagy a czélszerű védelem iránt ügygondnokát eleve utasítsa, vagy más ügyvédet tetszés szerint válasszon és bízzon meg s minthogy ezen mulasztás következményeit csak önmagának kellene tulajdonitnia. Kelt Semeczbányán, abiróságnál 1874. sept. 8. "24154 8—2 IDÉZÉS. 3266. A tordai kir. tszék részéről közhírré tétetik, hogy Szabó Gyula és Szabó Polixéna férjezett Szentiványi Gyulánének mint néhai Dániel Polixéna Szabó Farkasné örököseinek gr. Károlyi Edéné született gróf Kornis Klára és gr. Bethlen Domokos valamint gr. Bethlen Kata még más ismeretlen örökösei ellen a koppandi és hozzá tartozó zálogos birtokuknak végrehajtás utjáni kiadatása feletti perügyekben gróf Bethlen Domokos és gróf Bethlen Kata ismeretlen örökösei részére ezen bíróság részéről Tordán lakó ügyvéd Czakó László neveztetett ki, neki az ezen szám alatt meghozott f. évi oct. 19. d. e. 9 órára kitűzött tárgyalásra idéző végzés kézbesittetett. Ennél fogva a nevezett elhaltak ismeretlen örökösei felhivatnak, hogy a részekre rendelt ügygondnokot kellőleg utasítsák, vagy más ügyvédet nevezzenek, ellenkező esetben mulasztásuk következményeit maguknak tulajdonítsák. A kir. tszéknek Tordán, 1874. aug. 24. tartott üléséből. 24179 3—2 IDÉZÉS: 6583. Rotter Jakab kinek holléte nem tudatik, a zentai takarékpénztár által elleni 150 frt váltó iránt inditott kereset tárgyalása végett f. évi okt. hó 6. napján ezen kir. tszék előtt megjelenésre az 1840. XV. tcz. II. r. 114. §a szerint oly hozzáadással idéztetik, hogy meg nem jelenése esetére Enchwald Lázár köz és váltóügyvéd gondnokául rendeltetett. Kelt Szabadkán, az e. f. kir. tszéknek 1874. sept. 10. tartott váltó üléséből. "23880 3—2 IDÉZÉS. 5720. Pécsváradon, 1878. évi dec. 7. leszármazó jogutódok s végrendelet hátrahagyásával elhalt Klein Sldzes másként Móricz hagyatékának tárgyalására 1875. aug. 21. napjának reggeli 9 órája a pécsváradi kir. járásbíróság hivatalos helyiségébe határnapul kitüzetvén, felhivatik az ismeretlen tartózkodása Klein Lipót nagykorú jogutód, hogy örökösödési jogának érvényesítése végett a tárgyalásra kitűzött fentebbi határnapon e kir. járásbíróság előtt annál is inkább megjelenjék, mert ellenkező esetben részére a sprá. 576. §. értelmében Nagy Károly helybeli ügyvéd gondnoknak kineveztetni s a tárgyalás vele megtartatni fog. Kelt Pécsváradon, 1874. ang. hó 2. 23900 8—2 IDÉZÉS: 1165. 1297. Ezen kir. ibiróság részéről közhírré tétetik, miszerint Benta József felperesnek Medgyesi Antal és Greil Károlyné ellen intézett 26871872. sz. a. keresete tárgyalására határnapul f. é. odt 29. nap d. e. 9 órája tűzetett ki, oly meghagyásul, miszerint második alperes Greil Károlyné kinek lakása ismeretlen részére hivatalból ügyvéd Nagy Imre cselekvényi gondnokká neveztetett ki, s köteles vagy ő vagy külön megbízott által megjelenni kitűzött határnapon ellen esetben utasítás nélkül ellátott cselekvényi gondnokkal fog alperes hátrányára a tágyalás megtartatni. Tordán julius 1. 1874. A kir. jbiróságtól. 28731 3—2 IDÉZÉS. 7806. A pécsi kir. tszék részéről Horn József az 1315 évi franczia háborúban eltűnt gödrei illetőségű egyén Messinger Magdolna és Anna Mária kérelme folytán azzal idéztetik, hogy ha egy év alatt mg nem jelenik, vegy életben létét más módon nem tudatja, a holtnak nyilvánítás tárgyában beadott kérvény érdemlegesen el fog intéztetni. A pécsi kir. tszéknek 1874 évi sept 3. tartott üléséből. "24190 3—2~ IDÉZÉS: 11511. Birós József 4a Fábián Mihály által ismeretlen tartokodásu Schneller Bertalan ellen 214 frt s jár. iránt inditott sommás kereset tárgyalására határidőül 1874. sept. 30 napja d. e. 9 órája tűzetett ki ezen bírósághoz hová ismeretlen tartozkodásu alperes azzal idéztetik, hogy személyes vagy képviselője általi meg nem jelenése esetén a tárgyalás a részére s veszélyére kinevezett ügygondnok Farkas Ferencz helybeli ügyvéd úrral fog megtartatni. B.-Gyarmaton 1874. julius 30. A kir. j biróság. 24120 3—3 IDÉZÉS: 122882. A budapesti kir. keresk. és váltótszék részéről ezennel félhivatik . ismeretlen tartózkodása Wolf Ödön kezelőtiszt a dunagözhajozási tárulatnál miszerint az ellene Wessely Zsuzsánra által f. évi aug. 5. 108416. szám alatt 120 frt iránt inditott keresetre 1874. évi október 26. napján d e. 10 órára kitűzött tárgyalásnál annál bizonyosabban jelenjen meg, vagy képviseltetéséről gondoskodjék mert különben a tárgyalás az ezennel gondnokul kinevezett Róth Jakab ügyvéd úrral megtartatni fog Budapest 1874. sept. 14. A budapesti kir. keresk. és váltószék. 24119 3—8 IDÉZÉS: 114178. A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék részéről ezennel felhivatik ismeretlen tartózkodása báró Jósika Kálmán miszerint az ellene Kann Vilmos által f. évi 107402. sz. alatt 125 forint iránt inditott keresetre 1874. oct. 2. napján d. e. 10 órára kitűzött tárgyalásnál annál bizonyosabban jelenjenek meg, vagy képviseltetéséről gondoskodjék, mert különben a tárgyalás az ezennel gondnokai kinevezett Mezey Lajos ügyvéd úrral megtartatni fog. Budapest 1874. aug. 21. A budapesti kir. keresk. ét váltótervszék. "24079 303 IDÉZÉS: 4666. Jankovits Jánoszombori lakos felperes által néhai Bajay István zombori lakos ismeretlen örökösei esetleg hagyatéka alperesek ellen 83 frt 35 kr jár. iránt a kereset: 1873. évi sept. 7. 4666. zsám alatt nyújtván be, ennek tárgyalásául a határnap f. é. november hó 24. d. e. 9 órára ezen kir.biróságnál tűzetett ki, melyre a peres felek és pedig az ismeretlen örökösök azzal idéztetnek miszerint akkorán személyesen vagy megbízottjaik által bizonyitékaikkal együtt annál is inkább jelenjenek meg, minthogy meg nem jelenésük esetére a perrendtartás 111. §. képest fog ítélet hozatni, illetve a prts. 113. §. képest intézkedés történni megjegyezvén hogy örökhagyó ismeretlen örökösei esetleg hagyatéka részére ügygondnokul Nikolits Irkád ügyvéd biróilag neveztetet ki. Kelt Zomborban 1874. évi jul. hó 22-ik. 241263—3 IDÉZÉS: 123465. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék részéről ezennel felhivatnak néhai Varga Sándor ismeretlen tartózkodása örökösei miszerint az ellenök Tafási Kálmán által f. évi 123465. szám alatt 207 forint iránt inditott keresetre, 1874. évi okt. hó 22. napján d. e. 10 órára kitűzött tárgyalással annál bizonyosabban jelenjenek meg, vagy képviseltetésükről gondoskodjanak, mert különben a tárgyalja a részökre gondnokul kinevezett Mártonffy György ügyvéd urral megtartatni fog. Budapest, 1874. sept. 10. A budapesti kir. kersk. és váltótörvényszék. 23990 88 IDÉZÉS: 8907. Alelkrt kir. j biróságnál Trika szül Kretek Éva zakopcsei lakos és felperes ismeretlen tartozkodásu alperes Trillász András zakopcsei lakos ellen 100 frt s jár. iránt keresetet indítván annak