Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)
1874-09-25 / 218. szám értesítője
2---------------------------------------326 3 , 3—1 hirdetés. 1186. Az ugvári kir. tszék mint birtokbiróság által ezennel felhivattaik mindazok, kik Rohály András és neje Szenye Mária hagyatékát képező s az ungvári 94. sz. tjkvban foglalt ingatlan vagyonhoz netán öröklési jogot igényelnek, miszerint, ennek érvényesítése végett jelen hirdetmények harmadik hirlapi megjelenésétől számitandó 45 nap alatt ezen kirtszék előtt jelentkezzenek, ellenetetben a fentirt örökség tulajdonjoga folyamodó Rohály György és Rohály Anna Gyovfy Pálné ungvári lakosok revére fog kebeleztetni illetőleg a vagyon nékik átadatai. Kelt az ungvári kir.szék 1874. feb. 11. napján tartott üléséből. _____ ___ HIRDETÉS. 4231. A gyöngyösi kir. polgaszék mint birtokbiróság által mindazok, kik Detken 1862. mart. 10. elhalt Tóth György (Gubán) s neje sz. Tóth Rózát (Gilányi örökhagyó után maradt s az ugrai 68. sz. tekvben a régi 1 — 31. tagosítás utáni állapot szerint 1—9. sorsz. a. ingatlanságokhoz örökösödési igényt tartanak, ezennel felhivatnak, hogy ebbeli igényüket ezen hirdetménynek a hivatalos lapbani megjelenésétől 46 nap alatt ide bejelentsék, különben az örökség jelentkezett örökösök Tóth Borbála, Vivőd Istvánná, Tóth Pál s Tóth János közül, miután maguk között ,jogérvényesen kiegyezkedtek, Tóth Pál s János örökösök neveikre tekvi tulajdonképen tekebleztetni. Kell a gyöngyösi kirtszélnek 1874. aug. 18. napján tartott polg. üléséből. 23360 1—1 HIRDETÉS: 4026. Gulyás Nícolainé szül. Ples Kumbria nagylaki lakosné kérelme folytán felhivatnak mindazok, kik a nagylaki ll'ilj. számu tikvben felvett, s néhai 1*1«» etelán és neje Szekeres Kumbria hagyatékát képező ingatlanságra örökösödési joggal bírnak, hogy azt e tszéknél 45 nap alatt jelentsék be ; mert ellenkező esetben a hagyaték a törv. rendt. 581. § a értelmében folyamodó nevére fog ekvileg átíratni. Kelt a makói királyi tszéknek 1874. aug. 27. napján tartott üléséből. 24113 IT* HIRDETÉS. 4425. A kalocsai ev. kir. trszék mint bitokbiróság által mindazok, kik néhai Szuhai Péter és Daba Erzsébet után maradt az ardasmaloméri 2323. számú tikvben felvett ingatlanokra nézve örökségi joggal bírnak oly felhívással idéztetnek, hogy örökségi jogigényüknek érvényesitése ezen kir. trszék előtt 1874. október 1. napjáig annál inkább jelentkezzenek, mert elleneseiben örökségi jogigényükre való tekintet nélkül az érintett ingatlanoknak tulajdonjoga Szuhai Lukácsné Kovács Zsófia folyamodó részére hivatalból fog bakebeleztetni. Kalocsán 1874. julius hó 29-ik napján. Kir. trszék.3270 1 — 1 HIRDETÉS. 5388. Mindazok, kik végr. nélkül 1866. sept. 29 elhunyt Bombás György és 1866. junius 24. elhunyt Merka Katalin után fenmaradt, és a felsőbottfalu községi 34. sz. telekjegyzőkönyvben 1 —16. sorszám alatt 1 —112 úrbéri paraszt állományból 1—13. sorszám + szabadterekből álló hagyatékra netán örökösödési igénynyel bírnak, fölhivatnak, hogy azt jelen hirdetmény közzétételétől számított 45 nap alatt alulirttszéknek annál bizonyosabban bejelentsék, mert különben ezen hagyaték a törvényes örökösökül jelentkezőt Bumbal Márton, _ Bumbal özvegyült Ondrasovcs Éva és Bumbal férj. Horda Katalinnak biróilag tulajdonul átsdatni fog. Nyitrai kir. trszék polg. oszt 1873. Julius 16. tartott üléséből 23269 191 HIRDETÉS: 4910 Mindazok, kik végrendelet hátrahagyása mellett, az 1869 évi julius 3. elhunyt Bácsik Piti és még azelőtt 1859. évi november 25. meghat annak neje Muzsik Katalin után fenmaradt, és ujlacskai 47. számú telekjegyzőkönyvben az örökhagyók nevére irt fekvőségekből álló hagyatékra netán örökösösi igénynyel birnató, felhivatnak hogy azt jelent hirdetmény közzétételétől számított 46 nap alatt alálírt tvszéknek annál bizonyosabban bejelentsék, mert különben ezen hagyatéka végrendeleti örökösökül jelentkezett Lenghardt előbb férjezett Bácsik, most férj. Adamik Annának és kiskorú leánya Bácsik Máriának biróilag tulajdonul átadtni fog. Nyitrán, a kir. tszéknek 1873. jun. 18. tartott üléséből. 23256 FT HIRDETÉS: 4683. A zombori kir.szék részéről 1870. január 6. elhunyt Gromilovits Jakab után maradt a zombori 3335. sz. tikvben foglalt ingatlanságra nézve felszólitatnak mindazok, kik netáni örökösödési igénnyel bírnak, mikép ebbeli jogaikat jelen közzétételétől számított 45 nap alatt ezen kir. tszéknél jelentsék be Ellen esetben a prts 681. § értelmében fog intézkedés tétetni. Zomborban 1874. sept. 3. kir. tszék üléséből. 23340 1—1 ’ HIRDETÉS. 10967. A nagyváradi kir. tszék mint birtokbiróság részéről az 1868 54 t. ez.80. §. értelmében ezenis felhivatnak mindazok, kik sz _59. évben elhalt Bálint Sántiánna s az 1862. elhalt Szilágyi Julianna hagyatékát képező a monos-petrii 18. sz. tekvben felvett ingatlan vagyonhoz netán öröklési jogot igényelnek, annak érvényesitése véget jelenhirdetmény hirnapi megjelenésétől számítandó 45 napok alatt elnntsék be, mivel ellenkező esetben a kérdéses hagyatéki ingatlan Szilágyi István nevére fog átiratni. Kelt Nagyváradon a kir. tszéknek 1874 jun. 80. tartott üléséből. _____ i~i' HIRDETÉS. 2181. A veszprémi kir. tszék mint birtokbiróság a prts 580. §. értelmében felhívja mindazokat, kik néhai Szalai amnud kenesei volt lakos hagyatékához tartozó, s a kenesei 290 számú tekvben A 1. 1—3. sor, mégis A 1. 2. sorszám alatt felvet ingatlan vagyonra netán örökösödési joggal bírnak, ennek, ennek érvényesitése végett ezen kir. tszéknél igényeiket 45 nap alatt jelentsék be, ellenkező esetben az örökség tulajdonjoga a már jelentkezett folyamodó nevére fog feekebeleztetni, illetőleg : átadatni. Kelt Veszprémben, a kir. tszéknek 1874. május hó 2. tartott üléséből. 23828 íd1~ HIRDETÉS. 7187. A kecskeméti e. f. kir. törvényszék által mindazok, kik Kecskeméten 1868. sor. 24. elh. V. Bálikt» János, továbbá Kecskeméten, 1869. márt. 7. elh. Sárközy Juliánná V. Balázs Jánosné hitestársak hagyatékára néz ve akár végrend, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak ezennel felszólittat. ! nak, hogy ebbeli igényeiket e hirdetménynek a hivatalos hir- lapban megjelenésétől szám. 45 nap ] alatt eszéknél bejelentsék, mi- vel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökösöknek I V. Balázs Lajos, V. Balázs And-rás és V. Balázs Juliánná Sár- közy Imréné nagykorúaknak fognak átadatni, és illetőleg az örök- ■ ségi ingatlan javakra vonatkozó tulajdonjog ezek nevére fog be . kebeleztetek Kelt a kecskeméti e. f. kir törvényszék 1874. évi jun. hó 8. tartott üléséből. ...Idegesek, 243393—1 IDÉZÉS: 3616. A kecskeméti k. tszék tkv osztályánál Hazai József és Gócán Katalin felpereseknek alperes Deutsch Mátyás örököse elleni zálogjogtörlési keresetében a perfölvételre 1874. nov. 23 napjának reggeli 9 órája a tszés pertárában kitüzetvén, a netán létező ismeretlen örökösök részére ügygondnokul Zombori László ügyvél rendeltetett ki. Felhivatnak ennélfogva néhai Deutsch Mátyás izsáki lakos ismeretlen örökösei, hogy a kirendelt ügygondnokot ügyük védelme iránt kellőleg utasítsák, vagy a bíróságnál más ügyvédet nevezzenek, ellenkező esetben mulasztásuk következményeit maguknak tulajdonítsák. Kell a kecskeméti kir. tszék tkvi osztályának 1874. sept. 9. tartott üléséből. 24340 l~1 IDÉZÉS. 3545. Végrendelet hátrahagyása nélkül 1884. ápril hó 7. Alsó- Porubán elhalt Marjenka Bál néhai alsó-szerubai földész hagyatékának som. után leendő tárgyalására figyelemmel a pris 676. és 685. § ainak rendeletére 1874. okt. 23. napjának reggeli 9 órája tűzetik ki határidőül. Minthogy pedig e bíróság előtt Marjenka János egyik nagykorú törvényes örökös tartózkodása nem tudatik, ennélfogva oly felhívással idéztetik nevezett ismeretlen tartózkodásu örökös az alálirt kir. járásbíróság elé, hogy akkorra személyesen vagy megbízottja által annál bizonyosabban jelenjen meg, minthogy különben a pri. 576. § hoz képest, fenti hagyaték a magukat jelentő örökösökkel, és a részére a veszélyére kinevezett gondnok Donáth Gusztáv helybeni ügyvédnek közbejöttével fog tárgyaltatni. Kir. járásbíróság Illaván, 1873. oet. 23. 2417/ 3—2 IDÉZÉS: 4622. Alálirt kir. járásbíróság részéről néhai ifju Szilágyi Pál volt nagypaczali lakos ismeretlen örökösei ezennel felhivatnak, hogy az ellenök Gotfried Anieza nagypaczali lakos által 4622, 1874. sz. a. 56 írt s járulékai iránt indított sommás keresetnek 1874. évi nov. 18. napjának d. e. 9 órájára kitűzött tárgyalásra, személyesen jelenjenek meg, vagy képviseltetésükről gondoskodjanak, mert különben a tárgyalás az ezennel ügygondnokul kinevezett Fodor Mihály tasnádi lakos ügyvéddel fog megtartatni. Kir. járásbíróság Tasnádon 1874. aug. 1. ~24103 3—2 IDÉZÉS: 9741. Strak született Pacher Franciska jelenleg pozsonyi lakos ismeretlen tartózkodása férje Strak Gyula ellen f. évi 9741. szám alatt ezen királyi i szék előtt a köztük 1864. április 21. kötött házasságnak végleges feloldása iránt nevezett, férjének hűtlen elhagyása okából keresetet indítván, ennek felvételére 1875. márcz. 5. reggeli 9 óra tűzetett ki határnapul. Strak Gyula felszólittatik ennélfogva, hogy a fenti határnapon vagy személyesen vagy törvényesen vallott ügyvédje által jelenjen meg, ezen kir. tszék előtt, mert különben az ellene intézett kereset a részére hivatalból kinevezett gondnokkal Vrabélyi Pál ügyvéddel letárgyaltatni, és azután ellöntetni fog. A pozsonyi kir. e. f. tszéknek 1874. September 8-án tartott üléséről. _____ "3—2 IDÉZÉS. 1718. Fogaras vidékében kebelezett Alsó-Romána községbeli illetőségű Halmágyi Józseinek hollé e nem tudatik az ellene a kir. kincstár által indítot birtokigazitás ügyében folyó év november hó 16 a reggeli 9 órakor alelirt telekkönyvi hatóságná tartandó tárgyalásra azon hozzáadással idéztetik miszerint védelmére fogarasi ügyvédekts. Dudea Hilár ar ügygondnoul rendeltetvén, — azt ügyének czélszerü védelme iránt vagy kellőieg utasitsa, vagy pedig képviseletére zen hatóságnál más ügyvédet nevezzen meg, mivel ellenkező esetben, ezek elmulasztásának következményeit magának tulajdonitandja. A fogarasi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóságnak 1874. julius 11 éri tartott üléséből. ~24075 3—2 IDÉZÉS. 6224. Alálirt bíróságnál Heisze Mária felperes ismeretlen tartózkodása alperes Wittzenberger Anna ellen 70 irt tartozás iránt keresetett indítván, annak sommás tárgyalására 1871. nov. 11. napjának d. e. 9 órája tűzetett ki határidőül, sáp. tk. vdzt. 268. S-a) pontja értelmében alperes .Pelelmére ügygondnokul Clák Pál ügyvéd úr neveztetett ki. Felhivatik tehát a polg. tk. vdtt 269. §-a értelmében ezennel fent- s nevezett alperes, hogy ügyének tárgyalásához vagy személyesen jelenjék meg, vagy a czélszerű védelem iránt ügygondnokát eleve utasítsa, vagy más ügyvédet tetszés szerint válasszon és bízzon meg ; minthogy ezen mulasztás következményeit csak önmagának kellene tulajdonitnia. Kelt Semeczbányáii, abiróságnál 1874. sep. 8. 241543—3 IDÉZÉS. 3266. A tordai kir. terék részéről közhírré tétetik, hogy Szabó Gyula és Szabó Polixéna férjezett Szentiványi Gyulánének mint néhai Dániel Polixéna Szabó Farkasné örököseinek gr. Károlyi Edéné született gróf Komig Klára és gr. Bethlen Domokos valamint gr. Bethlen Kata még már ismertretlen örökösei ellen a koppándi és hozzá tartozó zálogos birtokuknak végrehajtás utjáni kiadatása feletti perügyekben griff Bethlen Domokos és gróf Bethlen Kata ismeretlen örökösei részére ezen bíróság részéről Tordán lakó ügyvéd Czakó László neveztetett ki, neki az ezen szám alatt meghozott f. évi pet. 19. d. e. 9 órára kitűzött tárgyalásra idéző végzés kézbesittetett. Ennél fogva a nevezett elartás ismeretlen örökösei felhivatnak, hogy a részekre rendelt ügygondnokot kellőleg utasítsák, ’ vagy más ügyvédet nevezzenek, ellenkező esetben mulasztásuk következményeit maguknak tulaj- ' donitsák. A kir. tszéknek Tordán, 1874 aug. 24. tartott Üléséből. . ——1 ■ 3—3 IDÉZÉS. 6583. Rotter Jakab kinek holléte nem tudatik, a zentai ta-karékpénztár által elleni 150 frt váltó iránt indított kereset tárgyalása végett f. évi okt. hó 5. napján ezen kir. tszék előtt megjelenésre az 1840. XV. tcz. II. r. 114 §a szerint oly hozzáadással idéztetik, hogy meg nem jelenése esetére Buchwald Lázár köz és váltóügyvéd gondnokául rendeltetett. Kelt Szabadkán, az e. f. kir. ntszéknek 1874. sept. 10. tartotta álló üléséből. *”23880 3—3 p IDÉZÉS. a 5720. Pécsváradon, 1873. évi dec. 7. leszármazó jogutódok s végrendelet hátrahagyásával el- halt Miéin Mózes másként . Móricz hagyatékának tárgyalá-ísára 1875. aug. 21. rabjának ■ reggeli 9 órája a pácsváradi kir.i járásbíróság hivatalos helyiségébe ( határnapul kitüzetvén, felhivatik az ismeretlen tartózkodása Klein Lipót nagykorú jogutód, hogy if . örökösödési jogának érvényesitése ■I végett a tárgyalásra kitűzött fenti r többi határnapon e kir. járásbiróság előtt annál is inkább megjelenjék, mert ellenkező esetben részére a prt. 576. §. értelmében Nagy Károly helybeli ügyvéd gondnoknak kineveztetni s a tárgyalás vele megtartatni fog. Kelt Pécsváradon, 1874. aug. hé 2. 23900 IDÉZÉS: 1165. 1297. Ezen kir.biróság részéről közhírré tétetik, miszerint Benta József felperesnek Medgyesi Antal és Greil Károlyné ellen intézett 2687 1872. sz. a. keresete tárgyalására határnapul f. é. oez. 29. nap d. e. 9 órája tűzetett ki, oly meghagyásul, mr szerint második alperes Greil Károlyné kinek lakása ismeretlen részére hivatalból ügyvéd Nagy Imre cselekvényi gondnokká neveztetett ki, s köteles vagy ő vagy külön megbízott által megjelenni kitűzött határnapon ellen esetben utasítás nélkül ellátott cselekvényi gondnokkal fog alperes hátrányára a tágyalás megtartatni. Tordán julius 1. 1874. A kir. jbíróságtól. * 2371. 3—3 IDÉZÉS. 7805. A pécsi kir. tszék részéről Horn József az 165 évi franczia háborúban eltűnt gödrei illetőségű egyén Messinger Magdolna és Anna Mária kérelme folytán azzal idéztetik, hogy ha egy év alatt meg nem jelenik, vegy életben létét más módon nem tudatja, a holtnak nyilvánítás tárgyában beadott kérvény érdemlegesen el fog intéztetni. A pécsi kir. t széknek 1874 évi sept. 3. tartott üléséből. *24190 3—3 IDÉZÉS: 11511. Birós József és Fábián Mihály által ismeretlen tartozkodásu Schneller Bertalan ellen 214 frt s jár. iránt indított sommás kereset tárgyalására határidőül 1874. sept. 30 napja d. e. 9 órája tűzetett ki ezen bírósághoz hová ismeretlen tartozkodásU alperes azzal idéztetik, hogy személyes vagy képviselője általi meg nem jelenése esetén a tárgyalás a részére s veszélyére kinevezett ügygondnok Farkas Ferencz helybeli ügyvéd úrral fog megtartatni. B.-Gyarmaton 1874. julius 30- A kir.biróság. 24211 3—2 IDÉZÉS: 7849. Szabó János s neje Lőre Mária felpereseknek Peregi József s neje Sipőcz Katalin ismeretlen tartózkodása alperesek ellen 28 frt iránt indított sommás perében annak tárgyalására 1874. october hó 30. d. e. 9 órára kitüzetik, alperesek részére ügygondnokul Kiss Jenő győri ügyvéd úr neveztetvén ki. Felhivatnak tehát ismeretlen tartózkodású alperesek, hogy a tárgyaláshoz vagy személyesen vagy törvényes megbízottjaik által jelenjenek meg, mert különben a tárgyalás részekre kirendelt ügygondnokkal fog megtartatni. A győri kir. tbiróság, 1874. sept. 12. Csödök. 24201 * 3—3 CSŐDHIRDETMÉNY 6826 A. Szatmárnémeti kir. tszék mint csődbiróság Jesenszky Lajos Szatmári lakos és bejegyzett kereskedő ellen mai napon 6526 szám alatt kelt itélettel, a csődületet megnyitván, a hitelezők megjelenése illetőleg a csőd és igénykeresetek beadására határidőül 1874-ik év oktober 26, 27, és 28-ik napjai, a csődtömeg állandó gondnoka s csődválasztmány megválasztására ugyanazon év és hó 29-ik napjának reggeli 9 órája ezen kir. tszék pertárába kitüzetett, perfigyelőnek Bartha Endre ügyvéd, ii. tömeggondnoknak Heinel Károly helybeli lako-