Budapesti Közlöny, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)
1874-10-18 / 238. szám
felosztást, miután az az általános szabályozási tervezetnek megfelel, helybenhagyta, a bizottságban azonban a maga részéről Hofhauser, Haris, Ország és Wohlfarth urakat küldötte ki. A következő építési engedélyek akadálytalanul kiadattak: Weckerle Lászlónak VII. Rottenbiller utcza 20. sz. egy emeletre. Strasser Fülöpnek VI. Nagy János utcza 6. sz. földszintre. Zier Andrásnak, VII. Csömöri út 25. sz. földszintre. Kögel Jánosnak,VIII.Templom utcza 17. földszintre. Mayer Tamásnak, VIII. Silvária utcza 10 sz. földszintre. EGYLETEK ÉS TÁRSULATOK. Szent-István-Társulat. Legnagyobb közönséggel bíró irodalmi intézetünk, a Szent-István társulat első havi ülését a szünnapok után e hó 15-én tartotta Tárkányi Béla apát-kanonok elnöklete alatt, ki azon örvendetes jelentéssel üdvözlé a választmányi tagokat, hogy a szünnapok alatt az ügynökség raktárát minden szükséges iskolai könyvekkel s taneszközökkel sikerült a tisztviselőség által úgy felszereltetni, hogy ez minden megrendeléseknek és igényeknek haladéktalanul képes megfelelni; így tehát a társulat tevékenysége a szünnapok alatt sem szünetelt, miáltal viszont jutalmul azt nyerte a társulat, hogy iránta a részvét sem szünetelt a szünidő alatt, aminek bizonyságául az elnök harminczegy új tagot jelentett be,kik a nyári gyűlés óta léptek a társulat kebelébe; névszerint alapító taggá lett Polgár Ignácz szabati plébános. Rendes tagokká lettek: Suszták Antal s.sz.-péteri ügyvéd, Bóniss István kántortanító Pacséron, Lajos Ferencz csesztregi káplán, Horváth József dobronoki káplán, Paunyi Endre esperes ráczkevei plb., Simecz Sándor remeteségi bognár, Tautmann Antal remeteségi lakos, Balogh Antal tanító Köbölkúton, Báthy Gyula körjegyző ugyanott, Horváth Vendel szölgyéni káplán, Moenich Károly sz.-fehérvári városi tisztviselő, Szabados Sándor pápai tanító, Korbély György, pápai káplán, Lapsánszky Antal nyuszi lakos, Hajdú Lajos tanitó Reziben, Hajnal Antal m. kir. járásbiró Jászapáthiban, Orczy Gyula birtokos Hejő-Bábán, Tompa Antal kir. törvényszéki tisztviselő Budapesten, ifjabb Zapotoczky János g. kath. lelkész Livón, Kiss Mihály egyetemi joghallgató, Lajda József szepsii káplán, Petrunka János hladovkai plébános-helyettes, Atlasz János keresztuti plébános, Somogyi János szolgabirói segéd Szt.Gotthárdon, Marich Ferencz kir. végrehajtó ugyanott Ács Ferencz perbetei káplán, Bossinszky Ferencz kir. törvényszéki tisztviselő Budapesten, Vályi Miklós dorogházi plébános, Tersztyánszky Dezső fineveldei aligazgató Egerben, Nemes István pusztasülyi földbirtokos, Beszhák János esztergomi növ. pap. Ezen uj tagoknak a társulati könyvilletmény szabályszerűen megküldetni rendeltetett. A társulati könyvtár nevezetes művekkel gazdagodott, ezek között legnagyobb jelentőségű a bibornok-hgprimás ajándéka, az általa kiadott »Monumenta Eclesiae Strigoniensis« czimű nagyszerű munkának I. kötete, továbbá Fraknói Vilmostól »Pázmány Péter és kora« I—III. kötet díszpéldánya stb. stb. — Továbbá több kézirat és tervezet jen bejelentve kiadás és földolgozás végett, ezek közül Bertalanffy Theodor Szt.Benedek r. győri tanár fordításában Ule Ottó nevezetes »Népszerű természettana« az alapszabályok értelmében bírálatra kiadatni rendeltetett. — Kegyeletes tudomásul vétetett Bartoss Lajos kisgyarmati volt plébános 100 frtnyi és Ugrovics Sándor hegyesi volt segédéneklő 20 frtnyi hagyománya. — Több rendbeli népiskoláknak és olvasóegyleteknek ajándékkönyvek adatai rendeltettek, mi a társulatnak egyik nemes föladata. — A pénztárnok kimutatása szerint a társulat bevétele 1. évi január 1-től a jelen ülés napjáig 46732 frt 72 kr, kiadása 46550 frt 26 kr. Maradvány 182 frt 46 kr. Ezzel kapcsolatban az 1873. év végéig hátralékban levő tagdijak jegyzéke az igazgatóság által a választmány elé terjesztetni határoztatott. — Az ügynökség jelentése szerint a juniusseptemberi évharmad alatt eladatott 108.438 példány könyv, melyekért a bevétel 9719 frt 5 ki jön készpénzben. — A jegyzőkönyv hitelesítésére Stockinger Tamás és Tóth Miklós egyetemi tanárok s választm. tagok felkéretvén, az érdekes ülés befejeztetett. Hadi-felszerelési ügy. — Az országos magyar iparegyesületnek a hadi felszerelés tárgyában működő bizottsága oct. 16-án Ráth Károly elnöklete alatt ülést tartott. Mint sürgős intézkedést igénylő ügy tárgyalás alá vétetett azon kérdés, mit lehetne azon felszerelési szükségleteknek a hazai ipar általi szállítása érdekében tenni, melyek szabad versenynek vannak fentartva és melyekre az ajánlatok 1. évi november 30-áig adandók be. Tudomásul vétetett az iparos körnek egy átirata, mely egy ott tartott értekezlet eredményekép minden szállítandó csoportra több versenyképesnek ismert céget nevez meg. A határidő rövid lévén, oct. 25-re egy nagyobb értekezlet határoztatok összehivatni,melyre az érintett cégeken kívül a lapok útján az összes érdekelt iparosok, továbbá különösen azon helybeli ipartársulatok, melyek a szállítandó tárgyak előállításával foglalkoznak és az illető kiváló gyárosok az egész országból (a bécsi kiállításon jutalmazottak jegyzéke alapján) meghívandók lesznek. Hogy ez értekezlet már kellőleg tájékozva lehessen, szükségesnek mondatott ki, hogy a szállítandó tárgyak mintái előmutattassanak, továbbá a szerződési minták s más nyomtatványok. E végből újból kérvény határoztatott intéztetni a földmivelés, ipar és kereskedelmi ministériumhoz azoknak megszerzése és az iparegyesületnek leendő átadása végett. E kérvény átadására három tagú küldöttség kéretett fel. Petrozsény, oct. 16. József félig e hó 14-én ide érkezvén, az itteni bányatársulatnak mintegy 2000 bányásza által lelkesülten és fényesen fogadtatott. 15-én kirándult kíséretével a vulkáni szoroshoz a csetályi barlangba s a két társulat kőszénbányáiba. 16-án reggel Vajda-Hunyadra utazott tovább. Jótékony czélokra 150 forintot ajándékozott. 1914 BÉCSI TUDÓSÍTÁSOK. Ő cs. és Ap. kir. Felsége a prágai Szt-Anna nőegyletnek az elmeháborodottak intézetére 300 ftot méltóztatott adományozni. Triestben 16-án a tartománygyűlés a tartományi főnök beszédével bezárató, ki a követeknek köszönetét fejezé ki az ülésszak parliamenthez méltó lefolyása fölött, s azon reményét fejezé ki, hogy a megszavazott törvények megnyerendik a legfelsőbb szentesítést. — A SzATHMÁRY-LACZKÓCZYNÉ asszonynak adandó díszajándék gyarapítására a bécsi Carl-szinház igazgatója, Jauner 25 forintot küldött a »Pester Lloyd«nak. Ehhez a »P. Lt.« a következő megjegyzést teszi: »Az adományt megköszönve, egyszersmind őszinte örömünket fejezzük ki azon valódi collegiális érzület fölött, melylyel a derék német művész az érdemdús, sokat sújtott magyar pályatársnőről megemlékezik. Reméljük, hogy a nemes példa megérdemlett utánzásra fog találni.« — Az ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANÁREGYLET I. szakosztálya f. hó 20-án délután 6 órakor az evang. gymnásium muzeum-termében ülést tart. Az ülés tárgya: A helyiség kijelölése. Budapesten, 1874. october 17. Lintner Lajos, egyl. jegyző. — A NEMZETI SZÍNHÁZBAN Ponsard régi színművét a »Pénz és becsület«-et uj szereposztással pénteken adták először. A ház csak félig telt meg, pedig e kitűnő színmű, mely gonddal és jól volt adva, nagyobb közönséget érdemelt volna. Még a kisebb szerepek is jó kezekben voltak, s az elsőbb rangú színészek buzgalommal igyekeztek azon, hogy a darabhoz méltóan töltsék be helyüket. Nádai gonddal tanulmányozta át George szerepét, s alakítása épen azért sikerült volt ; jól megállta helyét Feleki is. Molnár kis szerepében az öreg volt, kitüntette magát; a nők közül Szathmáriné, a vén leány, Helvey Laura és Szigligeti Jolán kisasszonyok egészen helyükön voltak, szóval sikerült előadás volt, s remélni lehet, hogy a közönség holnapi ismétlésén jobban méltányolandja. Átalában szomorú jelenségnek tartjuk, ha az ily kitűnő művek fölélesztése körüli buzgalmát az igazgatóságnak a közönség részvétlenséggel viszonozza. Halálozás. Kappel Frigyes, rangja megtartásával lemondott őrnagy, gróf Lónyay Menyhért sógora, tegnap este 65 éves korában meghalt. Temetése holnap délután 3 órakor lesz. Az ÉSZAKI FÖLDSARKI UTAZÓK tegnap este 6 óra előtt kevéssel a kitűzött időben megérkeztek a fővárosba. A pályaudvar ünnepélyesen fel volt diszítve , nemzeti zászlók, fényes kivilágítás jelezték, hogy a fővárosnak ünnepe van. 5 órakor már nagy néptömeg özönlötte el a váczi boulevardot, s az egymást követő kocsik szálltak az indóházhoz a főváros, testületek és tudományos intézetek küldöttségeit, melyek a perron egy részét csakhamar megtörték. Ott volt a főváros részéről Ráth főpolgármester, Kammermayer, Királyi Pál, Ország Sándor, stb. stb. A kereskedelmi ministérium részéről Havas Sándor államtitkár, a helyben állomásozó katonaság részéről Bolberitz, Hoffmann tábornokok, több főhivatalnok, köztük Jekelfalusy Lajos ministertanácsos. Az akadémia részéről Horváth Mihály, Pulszky osztályelnökök, Gyulai, Szabó osztálytitkárok, s Szilágyi Sándor , a műegyetem részéről Nendtvnek, a földrajzi társulat részéről Hunfalvy, Vámbéry stb. számos tudománykedvelő; — a főranguak közül: gróf Zichy Edmund, s az egyetemi és műegyetemi olvasókör egy küldöttsége. Midőn a különvonat, — mely az északi sarkexpeditió két kiváló tagját, Payert és Kepest Palotáról Pestre szállitá, megérkezett, a teremben lévő közönség hangos és viharos éljenzésben tört ki, mely perczekig tartott. A vendégek az éljenek kíséretében mentek be, a velük jövő Berecztől és Thaisz főkapitánytól kisérve az a czélra fentartott külön indóházi elfogadó terembe, hol a küldöttségek fel voltak állítva. Legelőbb Ráth Károly főpolgármester üdvözölte őket a főváros nevében, kiemelve a tudomány szolgálatában tett érdemeiket, s méltánylólag említve meg, hogy oly távol messze hazájuktól sem feledkeztek meg arról, s a fölfedezett föld egy fokát a főváros nevéről nevezték. Küzdelmeiket, önfeláldozásukat méltányolva, melegen üdvözlé őket. Payer szívélyes kézszorítással és köszönettel, Kepes egy rövid beszéddel, melyben megemlíté, hogy e szívélyes fogadás minden fáradalmainak és küzdelmeinek bőséges jutalma, fejezte ki háláját. Azután a tábornokok fogtak velük kezet, majd Horváth Mihály üdvözle őket az akadémia nevében, s végül a műegyetemi ifjúság küldöttsége egy díszes, nemzeti szalaggal ékített babérkoszorút nyújtott át nekik, az ifjúság tiszteletét és rokonszenvét kifejező meleg szavak kíséretében, mire Kepes ismét néhány lelkes és buzdító szóval válaszolt. Ezzel vége volt az első üdvözletnek, s az utazók az elfogadó teremből az indóházi udvarra mentek, mely hasonlag fényesen, K és P betűket ábrázoló gízcsillárokkal volt kivilágítva, és a számukra kirendelt díszfogatokra ülve a »Ilungariá«-ba hajtattak, honnan este a nemzeti színházba mentek, melyben tiszteletükre ez alkalommal diszelő