Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. november (8. évfolyam, 250-274. szám)
1874-11-22 / 268. szám értesítője
1871. 268 szám. November hó IS A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE, 28926 388 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4392. A kecskeméti kir. tervszék mint telekkönyvi hatésg részéről közhírré tétetik, miszerint: Schvarcz Rozália felperes részére 900 frt tőke követelése és járulékai kielégítése végett Szabó Antal és Darancsik Máriának biróilag lefoglalt a kecskeméti 6683. számú telekkönyvben 76. réssiet szám alatt foglalt s nevük alatt beirt 994 frtra becsült úrihegyi szőlejükre nyilv. árverés elrendeltetett és árverési határidőül 1874. évi dec. 11. s szükség esetében 1876. jan. 11. napjának mindig d. e. 9 órája a tikkvi hivatalban akként tűzetett ki, hogy első alkalomkor árverés alá bocsíjtott ingatlanáig becsáron alul el nem adható. Venni szándékozó tartozik a becsértéknek 10'/s készpénzben vagy ért papírban bánatpénzül az árverési kiküldött kezeihez letenni, különben az árverésben részt nem vehet. Az árverési feltételek, melyek az árverés előtt felolvastatnak, az árverést megelőzőleg mindenki által a telekkönyvi hivatalban megtekinthetők. Egyszersmind pedig azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezentkvi tazék székhelyén vagy annak közelében laknak, felszólittatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen tszék székhelyén megbízottat rendeljenek és azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre a prt. 433. és 466. §-hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb körülírt javak iránt tulrjdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számitandó 16 nap alatt, ezen telekkvitszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehjtási árverés foganatosítását nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt a kecskeméti kir. tvszék telekkönyvi osztályának 1874. nov. 4. tartott üléséből. 28927 3—8 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY, 11053. A szegedi kir. tkvitszék részéről közhírré tétetik, miszerint Gunst B. szegedi lakosnak vhajtató részére 600 frt tőke követelése és jár. kielégítése végett Kasa Ödön a neje Sümeghi Rózát vhajtást szenvedettektől lefoglalt mint nevezett végrehajtást szenvedettek tulajdonukhoz tartozó, de időközben Bende Pál és neje Pecsits Katalin nevére átirt s szegedi 14428. sz. tjkvben -1- 1166. hr67. alatt jegyzett és 8500 írtra becsült ingatlanoknak végrehajtás útjáni elárverezése elrendeltetvén, ennek foganatosítására első határidőül 1876. évi január hó 13-ik napjának szükség esetében másod határidőül 1875. évi febr. 13. napjának mindenkori d. e. 10 órája a szegedi telekkönyvi hivatal előtt azon kijelentéssel tünetik ki, hogy az első árverésnek netán eredmény nélküli elmúltával, a fentebb körülírt ingatlan javak a becsár 10*, bánatpénzképen letétele mellett a második árverésen becsáron alól is el fognak adatni. A becslevél és árverési feltétételek az árverés alkalmával a vhajtó által elő fognak terjesztetni illetőleg felolvastatni. Egyúttal a jelzálogos hitelezők kik nem ezen telek, tvszék székhelyén vagy annak közelében laknak felsólittatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett a tvszék székhelyén megbízottat rendeljenek, és annak nevét s lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a részükre kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. A prdtts. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb kijelölt javak iránt tulajdonjogi vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától 16 nap alatt, ezen telekkönyviszékhez adják be, különben azok az árverés foganatosítását nem gátolhatván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. A szegedi kir. tkvi tsséknek 1874. nov. 8. tartott illéséből. 28999 3—3 II. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 18576. A pesti kirtszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Kronfeld D. felperesnek, Engel Vilmos sem. tartózkodásu alperes elleni 1200 frt ■ jár.a a pesti h. e. takarékpénztár egyesület felperesnek 38400 frtetékes jár. iránti végrehajtási ügyében alperesnek pest-terézvárosi Steiner utczában 95/863. terv 16. sz. a. fekvő 156966 forint 662 3 4/1 krra becsült házára az 1874. augustus hó 4. 11207. sz. alatt kelt végzés folytán elrendelt árverés a kitűzve volt első határnapon vevők hiánya miatt nem foganatosíttathatván, ezen árverés a második határnapon vagyis 1874. decz. 10. napján d. e. 10 órakor fog ezen tszék (belváros plébánia-u. 1. sz.) 1. emeletén levő kel. telkhivatalban Párvy Iván kir. tszéki bíró közbenjöttével megtartatni. Az árverési feltételek a következők: 1. Kikiáltási ár a becsár vagyis 156966 ft 66*/3 kr,azonban a kérdéses ingatlan ezen becsáron alul is mindenesetre el fog adatni. 2-pr. Árverezni kívánók kötelesek az árverés megkezdése előtt ■ bánatpénz fejében a becsár 10 százalékját a kiküldött kezéhez letenni. 3. A bánatpénz és a vételári részletek vagy készpénzben, állam- papirosban, vagy a cs. k. szab. I ált. osztrák földhitelintézet zálog- leveleiben fizetendő, az állampapírok és földhitelintézeti záloglevelek, a napi tőzsdei árjegyzék szerinti árakban fogadtatnak el, a vevő azonban az utóbbiak netáni értékcsökkenéseiért tulajdonjogának bekeblezéséig szavatossággal tartozik. 4-er. A vételár három egyenlő részletben, és pedig az első V, az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 1 hónap alatt, a máso-dik V» ugyanazon naptól számítandó 2 hó alatt, a harmadik 7» ugyanazon naptól számított 3 hó a minden egyes részlet után a birtokba lépés napjától járó 6'/« barnátokkal együtt fizetendő. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beiudatni. A fizetések előre kieszközölt utalvány alapján a pesti kir. fiókadóhivatal mint tvszéki letétpénztárnál eszközlendők. 6-or. Az árverés jogerőre emelkedését követő legközelebbi kétévnegyedkor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, amely naptól fogva azonban úgy annak hasznait, valamint terheit is vevő viselendi. 6-or. A tulajdonjog bekeblezésecsak a vételár teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni — az ezen alkalomból felmerülendő díjak és illetékek , egyedül vevőt terhelik. 7-er. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek akármelyikének kérelmére a prts. 459. §-a értelmében vevő káras részélére és bánatpénzének elvesztése mellett újabbi árverés alá fog bocsájtatni. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik az elárverezendő ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, miszerint igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó 16 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, nyújtsák be, különben azok a vhajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Egyszersmind pedig a nem e tkvi hatóság székhelyén lakó jelzálogos hitelezők felszólittatnak hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen tkkvi hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s annak nevét az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Szabó Imre ügyvéd, mint hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Budapest, 1874. oct. 27 [ A pesti Úr. trszék mint telekk. hatóság. 28929 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4906. A módosi kir. ibiróság mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a pesti magyar földhitelintézetnek kérelmére Jeftin Trifu dinyási lakosnak Dinyás községi 82. sz. tekvben körülirt V úrbéri telek, 73. számú ház s 1698. rendsz. pótkertből álló 2967 frtra becsült birtokára nézve bírói árverés elrendeltetett ennek a helyszínén az illető községházánál Dinyáson leendő eszközlésére az 1-ső árverés határideje 1874. dec. 17-ik napjára, a 2-ik pedig 1875. jan. 16. napjára mindig délelőtti 10. órára tűzetik ki oly megjegyzéssel, hogy a birtok csak a második árverésnél a becsáron alul el fog adatni. Az árverezni kívánók tartoznak a becsértéknek 10/s-át bánatpénzül letenni az ígért vételárt pedig 3 részletben és pedig az árveréstől számítandó 30 nap alatt V részét, az árveréstől számítandó 4 hónap alatt a második */i részét és további 8 hónap múlva az utolsó 3-ik részét 6% kamatokkal együtt lefizetni azzal, hogy a bánatpénz az utolsó részletbe lesz beszámítandó. A többi árverési feltételek minden nap a hivatalos órákban a tkvi hivatalban és az árverési határnapok alatt árverező vbajtónál megtekinthetők. Egyszersmind azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen telekkvi hatóság székhelyén, vagy annak közelében laknak, felszóllittatnak hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltések végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenesetben a részekre hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végül a pprts. 433. és 466. §§. alapján felhivatnak mindazok, kik a fentebb körülírt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket az árverés kezdetéig habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tkvi tervszéknél annyival inkább benyújtani és ne mulasszák, mert ellenkező esetben a később bejelentett igények az árverés foganatosítását nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Az árverés foganatosításával Uhrmann Adolf k. b. végr. ur jelentése bevárása mellett megbizatik. Kelt a kir. jbiróság mint tkvi hatóságának Módoson, 1874. sept. hó 22. 28928 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4914. A módosi kir.biróság mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a pesti magyar földhitelintézetnek kérelmére Milovan Timazsiva, és Milovan Milits dinyási lakomák a dinyási 50. sz. tekvben egész telek fele, 43. sz. ház és 1666. tsz. pótkertből álló 2171 ftra becsült birtokára nézve birói árverés elrendeltetvén ennek a helyszínén, az illető községházán Dinyáson leendő eszközlésére az első árverés határideje 1874. decz. 18. napjára, a második pedig 1876. január 19. .napjának mindig d. e. 10 órája tűzetik ki oly megjegyzéssel, hogy a birtok csak a második árverésnél a becsáron alól el fog adatni. Az árverezni kívánók tartoznak a becsértékének 10*t, bánatpénzül letenni, az ígért vételárt pedig 3 részletben és pedig az árveréstől számítandó 30 nap alatt 71 részét, az árveréstől számítandó 4 hó alatt a második Yt részét, és további 4 hó múlva az utolsó 7t részét 6*, kamatokkal együtt lefizetni azzal, hogy a bánatpénz az utolsó részletben lesz beszámítandó, a többi árverési feltételek minden nap a kivérákban a tkkönyvi hivatalban, az árverési határnapokon azonban a kik, vbajtónál megtekinthetők. Figyelmeztetnek továbbá a többi nem a bíróság székhelyén lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár felosztása alkalmával képviseltetések végett helyben lakó masereottat rendeljenek és annak nevét s lakását a hivatalnál jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett gondnok által fog képviseltetni. Úgy szinte felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt ingatlanságok iránt tulajdoni, vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt a perrendi. 466. §-a értelmében, habár külön értesítést nem vettek is, ezen tkvi hatóságnál nyújtsák be, különben azok az árverést nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. Az árverés foganatosításával Uhrmann Adolf kir. kir. végrehajtó jelentéstétel kötelessége mellett megbizatik. Kelt abirósig mint telekkvi hatóságnak, Módoson 1874. sept hó 22. 28645 3—3 Árverési hirdetmény. 4051. A belényesi kir. tszékkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Násztor Tanaszi részére 54 frt tőke s jár. kielégítése végett néhai Tajkis Taszali hagyatéki tömege gyanánt lefoglalt és a leleszi 98. sz. telekjegyzőkönyvben A -1- 1. rdsz. foglalt birtok fele része, végre a 95. sz. tkben A -1- 1. rsz. foglalt birtok V. része, melly összesen 370 frt 60 kr. végrehajtás útjáni elárvereltetése elrendeltetvén, ennek foganatosítására 2-ed határidőül 1874. dec. 9. napjának, d. e. 10 órája Lelesd község bálánál kitüzetik. Árverelni szándékozók tartoznak a becsérték 10 százlékját az árverelő bíró kezéhez letenni, — a vételár 3 részletben, és pedig 7, a bánatpénz betudásával a leütéskor, 7» végre V» két hó múlva az árverés napjától számítva 67« esedékes kamataival e kir. tszéknél lefizetendő, a többi árverési feltételek az árverés foganatosításával megbízott Kuie Lőrincz tszéki vhajtó s a telekkönyvi hivatalnál megtekinthetők. Kelt Belényesben, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályának 1874. évi nov. hó 6. napján tartott üléséből 28919 898 ÁRVERÉSI hirdetmény. 3862. A allirt kir. tervszék mint tlkvi hatóság részéről közhitré tétetik, miszerint Tamedler József kukméri lakosnak, Unger Mihály radafalvi lakos elleni 56 frt 76 kr. követelés s járulékai végett, vhajtás alá vont, s 750 frtra becsült ingatlanság, jelesül a rsolsfalvi 304. sz. tjkvicsn A t. a. felvett 1—89. sor illetőleg a tagosítás tkvi átvezetése után 1—17. sorsz. s 40. hrsz. z1 telek Unger Mihály illető 'z része 1874. dec. hó 21. napján d. e. 10 órakor, szükség esetén pedig 1876. jan. hó 21. napján déle. 10 órakor a helysz. radafalvi községházában megtartandó bírói árverés utján a legtöbbet ígérőnek és pedig a második határnapon a becsáron alul is el fog adatni. Erről a venni szándékozók azon hozzáadással értesítetnek, miszerint a készpénzben vagy közforgalom tárgyát képező értékpapírokban, avagy előmutatóra szóló takarékpénztári könyvecskében léteeedő bánatpénz összege 10*/1 és hogy az árveréskor felolvasandó árverési feltételek többi pontja a tkkönyvi hivatalban megtekinthetők. Egyszersmind a felnevezett tkvi tulajdonosi adósoknak nem ezen tkvi hatóság székhelyén lakó jelzálogos hitelezők felszólittatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett a tkvi hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s annak nevét az eladásig jelentsék be, mert ellenk. esetben a részükre Dezse Pál ügyvénd személyében hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Végre a . tk. vdtt. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb körülírt javak iránt tulajdoni igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket a hirdetmény közzé tételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt ezen tlkvi hatóságnál nyújtsák be. Kelt Szt. Gothárdon a kir. tvszék mint tlkvi hatóságnál, 1874. okt. 10. napján. 28911 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 4910. A sz.-újvári kir. tszék mint tkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Ábrahám Sára szilágy tői lakos felperes javára 224 frt o. é. tőke követelés s jár. erejéig Lágy Irénné Csepán Mária péterhási lakos alpereshajtás útján lefoglalt 2371 frt 34 krra megbecsült a péterházi 20. sz. tikvbe A -1- 1—27. rsz. a. birtok test alperest illető járulékának 1914. 1874. sz. alatti végzéssel elrendelt árverezése az 1874. oct. 28. kitűzött első határidőben nem sikerülvén, annak f. évi nov. 27. mint második határnapon leendő foganatosítására kir. tszéki vhajtó Sevelán Jakab újra kiküldetik. A sz.-újvári kir. tszék mint téinhatóság 1874. nov. 11. tartott üléséből.