Budapesti Közlöny, 1876. június (10. évfolyam, 125-147. szám)
1876-06-09 / 131. szám
3835 •6478 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1294. A pestvidéki kir. tvszék tlkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Ulhnann szül. Pillér Hermina felperesnek Fáth Tamás és Lak Teréz alperesek elleni végrehajtási ügyében a jenői 35. számú tikvben foglalt Fáth Tamás, és Lak Teréz illetőleg kiskorú gyermekeik nevén álló A I. 1—20. rsz. alatt 8000 frtra becsült egy egész telek, továbbá a telki 283. számú telekjegyzőkönyvben foglalt 501. hrsz. a. 550 ftra becsült szőllő 1876. juni 17. napján d. e. 10 órakor, szükség esetében pedig 1876. juli hó 17. d. e. 10 órakor Jenő község házánál végrehajtási árverés útján eladatni fognak, megjegyeztetik, hogy a fenti becs-, áron kikiáltandó ingatlan az első határnapon csak becsáron vagy azon felül, a 2-ik határnapon becsáron alól is eladatnak, hogy az árverezni kivánók az ingatlan becsárának 10°/o-át bánatpénzkép letenni tartoznak, hogy a vevő a vételárt az árverés napjától számítandó ©° 10 kamattal együtt következő részletekben lefizetni tartozik, és pedig Vidát az árverést helybenhagyó végzés jogerőre emelkedése után 15 nap alatt, %-hát 3 hó alatt, és egyharmadát 6 hó alatt. Kelt Budapesten, a pestvidéki kir. tszék tikvi osztályának 1876. évi ápril. hó 21. tart. üléséből. 6326 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2747. Melynélfogva közhírré tétetik, hogy Weszelovszky János részére lezárolt felfalusi 86 sz. tikvben foglalt Kuris fiustra Fel«fl« nevére irt I. 1—8. 10—12. sorsz. és a 99-ik tikbe Bartus Judit nevére irt 171. és 279 ik krsz alatti fekvőség és tartozékai vhajtás utjáni elárvereztetése Felfalu község házához 1876 Julius hó 13-án szükség esetében 1876. aug. hó 31-ik napjának d. e. 10 órára tűzetett ki, azon »megjegyzésnek hogy a második árverés alkalmával a jelzet fekvőségek becsáron alól is el fognak adatni. A kikiáltási ár 750 frt o. é. becsar., bánatpénz a becsárnak 10%-ra. a vételár az árverés után 1/3 egy hó, */* két hó, és 1/3 a bánatpénz beszámításával három hó alatt, mindig 6% kamatjával a telekkvi hivatalba lefizetendő. Egyszersmind felhivatnak úgy azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen bíróság székhelyén vagyközelében laknak, hogy a vételár ■felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett itt helyi megbízottat rendeljenek annak nevét és lakását az eladás napjáig ezen bíróságnál jelentsék be, ellenkezőleg kirendelendő gondnok által fognak képviseltetni. Egyúttal felhivatnak mindazok kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni, vagy más igényeket érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetüket ezen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 n. a., nyújtsák, különben azok a vhajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére lesznek utalandók. Kelt B.-Gyarmaton a kir. tszéli mint tlkvi hatóságnak 1876. év máj. hó 6. tartott üléséből. 6307 303 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 739. Mely szerint ezennel közhírré tétetik, hogy néhai Balogh, Szerdahelyi Magdolna örökösei tulajdonát képező spenczi 879-ik tikvben A + sszám alatt felvet s összesen 119 írtra becsült birtok önkéntes el árverezése elrendeltetvén, annal foganatosítása első határnapján 1876. június 28. szükség esetében második határnapjául julius hó 31-ik napjának délelőtti 11 órája Pencz község házához kitüzetett A venni szándékozók tájékozdául megjegyeztetik, hogy a kikiáltási ár a becsár, bánatpén a becsárnak 5%-ja, mely összeget az árverező előlegessen letenni, vevő pedig a vételár 1/3 része az árverés napjától számított hónap, 1/3 részét az árverés napjától számított 3 hónap s az utoló részletet, melybe a bánatpénz betudandó lesz, szinte azon napból számított 4 hónap alatt ezen íróságnál az esedékes 6% kamatokkal együtt lefizetni köteles. A birtok a második árverésen becsértéken alul is él fogadalmi. Egyszersmind felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen bíróság székhelyén vagy közelében laknak, hogy szükséges képviseltetések végett, itt helyi megbízottat rendeljenek , s annak tevét és lakását az eladás napjáig ezen bíróságnál jelentsék be, ellenkezőleg kirendelendő gondnok által fognak képviseltetni. Kelt .-Gyarmaton a kir. tvszék mint tlkvi hatóságnak 1876. évi april hó 29-én tart. üléséből. 63133. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 513, Tapolczai kir. jbiróság mint tkvi hatóságnak 513 sz. a. kelt végzése folytán közhírré tétetik, miszerint a sümegi takarékpénztár részére 2000 frt tőke követelés s jár. kielégítése végett a mon.-apáti 38. sz. tjkvben A -4- 1. 3. 4. és 6. sorszámok a. Ruzsás I.&VIdés neje Szabó Rozália vhajtást szenvedők tulajdonául fedett és 1835 ft 20 krra p. ért. becsüit ingatlan birtoknak ujabbi elárverezése elrendeltetvén, ennek foganatosítására határidőül 1876. junius hó 30., d. e. 10 órája a helyszínére kitüzetik, oly hozzáadással, hogy ezen birtok az alábbi feltételek szerint most becsáron alul is el fog adatai. Árverési feltételek: 1. A birtok és pedig az 1. és 3. sorsz. a. fekvőségek együttesen a 4. és 6. sorsz. a. fekvő javak szinte együtt adatnak el. 2. Kikiáltási ár a becsár. 3. 20 százték bánatpénz leteendő. 4. A vevő felek a vételárt következőkép lefizetni kötelesek, ugyanis az I-ső részletet vagyis a vételár felét az árverés jogerőre emelkedésével azonnal. II. részletet vagyis a vételár második felét az árverés napjától számítandó 3 hó múlva 6% kamattal a bánatpénz ezen részletbe lévén betudandó. 5. A megvett javak mindjárt az árverezés befejezésekor a vevő használatába adatnak által, amely időtől fogva egyszersmind mindenféle terhek a vevőt fogják illetni. 6-or. A vevő köteles a megvett birtokon levő épületeket az árverést követő napon a vételár erejéig saját kára és veszélyére tűzkár ellen biztosítani. 7. Mihelyt a vevő az árverési feltételeknek eleget tett, részére a megvett jószág tulajdonjog átíratása hivatalból fog eszközöltetni, ellenkező esetben ha a vevő a feltételeket pontosan meg nem tartaná, az eladott birtok a bánatpénz elvesztésén felül újabban a vevő költsége és veszélyére fog elárvereztetni. Egyúttal mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különben egyedül vételár fölöslegére fognak utasíttatni. Azon jelzálogos hitelezők, kit nem ezen telekkönyvi hatóság székhelyén, vagy ennek közelében laknak, hogy a vételár felosztási alkalmával a képviseltetések végez ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be fellekező esetben hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Kelt a tapolczai kir.biróság , tkvi osztályánál 1876. évi mari hó 9. . 6421 3—3 -1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. -1310. A nagy-szőllősi kir. jbiróság mint tkvi hatóság részére közhírré tétetik, miszerint Nagy • Józsefné vhajtatónak 250 frt tőke köv. és jár. kielégítése végett 1 Frtsze Ferenc* és Turza László vhajtást szenvedőtől lefoglalt és a mátyfalvai 2368 - 89. sz. tjkvben A I a. tulajdonát képező 1067 írtra becsült ingatan jószágtesteknek vhajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén, anak foganatosítására első határidőül 1876. évi jun. hó 30. 11 □apjának, szükség esetén másod Határidőül 1876-ik aug. hó 1. napjának mindenkor d. e. 10 órája Mátyfalván a helyszínére azon kijelentéssel tűzetik ki, hogy az első árverés határnapján a fent körülírt ingatlan birtoktestek csak becsáron ,vagy azon felül, másod árverésen azonban becsáron alul is el fognak adatni. Ázverelni szándékozók kötelesek a becsár 10° a bánatpénzül lefizetni. Az árverési feltételek az árverés alkalmával a vhajtó bíróság által fel fognak olvastatni. Azon jelzálogos hitelezők pedig, akik nem a tkvi hatóság székhelyén, vagy annak közelében laknak, fölszólíttatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett, a hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek , és azok nevét és lakását az eladásig oly bizonyosan jelentsék be, minthogy ellenkező esetben hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Végre felhivatnak mindazok kik a lefoglat javak iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetöket jelen hirdetmény hírlapi közétételének utolsó napjától számítandó 15 nap a, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig ekvi hatóságnál nyújtsák be, ellen esetben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. A nagy-szőllősi kir.biróság mint tkvi hatóság 1875. évi dec. 15. napján. 6305 3—3 ÁRVERÉSI hirdetmény.^ 3824. A bpesti kir. e. f. tvszék mint tkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a vagyonbukott Kaltenstein FAI és Kaltenstein szül. Schultze Teréz csődtömegéhez tartozó ingatlanokra önkéntes árverés az utóbbiaknak a pest terézv. ó utcza . 1272/7. és uj utcza 1258/5. szám a. fekvő házra mai napon a fenti szám a. kelt végzéssel elrendeltetvén és annak Dr. Venmann Fülöp királyi közjegyző közbejöttével leendő foganatositására első határidőül 1876. jun. hó 17. második határidőül ’ 1876. évi julius hó 28. napjának ; mindenkori d. e. 10 órája ezen eszéki épület (belváros toronyi utcza 1. sz.) 1. em. levő kel. lakhivatalban kitüzetett. Az árverési feltételek a következők : 1-ér A kikiáltási ár a becsár ! vagyis az ó-utczai 1272/7. sz. a. 1 házra nézve 185500 frt az ujutczai 1258/5. sz. házra nézve pedig 64865 frt mindegyik telekkönyvi test egészben és külön külön lesz árverés alá bocsátva melyen alul az ingatlan csak is a második határnapon adatik el. 2. Árverezni kivánók kötelesek az árverés megkezdése előtt bánatpénz fejében a becsár 5 százlékját a kiküldött kezéhez letenni. 3-or A bánatpénz s a vételári részletek vagy készpénzben vagy helybeli takarékpénztárak betéti könyveivel fizetendő, a vevő azonban az utóbbiak netáni értékcsökkenéseiért tulajdonjogának bekeblezéséig szavatossággal tartozik. i 4-er A vételár három egyenlő részletben, és pedig az első , az árverés jogerőre emelkedésére számítandó 15 nap alatt, a második */3 ugyanazon naptól számítandó 3 hó alatt, a harmadik % ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes részlet után a birtokba lépés napjától járó 6% kamatokkal együtt fizetendő. A bánatpénz az utolsó részletbe fog betudatni, e Minden vételárrészlet felében Kaltenstein Pál csődtömeggondnokai, másik felében pedig Kaltenstein - Schultze Teréz csődtömeggondnoka kezéhez lesz fizetendő a hírről kikiáltandó nyugtát egy választmányi tag köteles ellene egyezni. 5-ör Az árverés jogerőre emelkedését követő legközelebbi bérévnegyedkor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, mely naptólogva azonban úgy annak hasznait valamint terheit is vevő vielendi. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni, az ezen alkalomból felmerülendő díjak és illetékek egyedül vevőt terhelik. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatan az érdekelt felek akármelyikének kérelmére a prts. 459. §-a értelmében vevő káros veszélyére és bánatpénzének elvesztése mellett utóbbi árverés alá fog bocsáttatni. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik az árverezendő ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek hogy igénykereseteiket ő hirdet, közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem is vettek, nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tévi hatóság székhelyén vagy közelében tartózkodnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett helyben megbízottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Málits György ügyvéd mint hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Budapest 1876. márt. 18. A budapesti kö tszék mint tkvi hatóság. 6440 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 30056. A n.-kikindai kir. törvényszék telekkönyvi osztálya részéről közhírré tétetik, hogy Ballan Györgynek kérelmére Hatzegan (Mocsok) Györgytől lefoglalt a b.-komlósi 648. tjkv sz. a. felvett 1287 ftra felbecsült. A 1 alatt */4 úrbéri telek föld nyilvános elárvereztetéset elrendeltetett, ennek a b.-komlósi köz- ség házában leendő megtartására határnapul 1876 évi julius hó 8., esetleg 1876 évi aug. hó 3. napjának reggeli 10 órája tűzetett ki azzal, hogy a birtok a második árverésen becsáron alul is el fog adatni. Kikiáltási ár a becsár. Bánatpénz ennek 10%. Vevő azonnal birtokba lép. A vételár fele részét azonnal, a többit 3 hó múlva 6% kamattal a törvényszékből lefizetni köteles. Felhivatnak a telekkönyvi hatóság székhelyétől távol lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár felosztása alkalmávali képviseltetésük végett eszék székhelyén megbízottat rendelvén, annak nevét az eladásig jelentsék be, különben bíróságilag kinevezett ügygondnok által képvisel- tetni fognak. Végtére mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiknek az árverés kihirdetésének utolsó napjától szá-mitandó 15 nap alatti benyújtására felhivatnak, különben azok az árverés folyamat nem gátol- Iván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Az árverés foganatosításával Várnay Lajos tszéki vhajtó megbizatik. Kelt Nagy-Kikindán, 1875. évi nov. hó 24. napján. 6442 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 12236. A n kikindai kir. tvszék telekkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint a gyertyámosi árvapénztár kérelmén , Vuchetits Miklóstól lefoglalt csanyei 117. sz. tjkvi sz. a felvett 6477 írtra felbecsült 21 hold és több 21 ölből álló földes elárvereztetése elrendeltetett ennek a csenyei községházánál lendő megtartására határnapul 876. jul. hó 15., napjának reggeli 0 órája tűzetett ki azzal, hogy birtok a becsáron alul is elég adatni. Kikiáltási ár a becsár. Bánatpénz ennek 10*/,. Vevő azonnal birtokba lép. A vételár fele részét azonnal, aöbbit 3 hónap múlva 6% hallattal a törvényszéknél lefizetni töteles. Felszólittatnak tehát azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen éiekkönyvi hatóság székhelyén vagy közelében tartózkodnak, hogy a vételár elosztása alkalmával eendő képviseltetésük végett helyben megbízottat rendeljenek, azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Végül felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javakra tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítva 15 nap alatt annál bizonyosabban nyújtsák be, mivel ellenesetben azok a vhajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Az árverés foganatosításával Pirovits Kálmán kir. tszéki bíró megbizatik. Kelt N.-Kikindán 1876. febr. hó 7. napján. 6438 33 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 630. A nagy-kikindai kir. tszék tkvi osztálya részéről közhírré tétetik, hogy Pálffy Imre nagy-kikindai lakosnak kérelmére néhai Miladinov Luka örököseitől lefoglalt s a bassahidi 566. tjkv. szám a. felvett 3076 írtra felbecsült 526. sorsz ház és egy egész urb. telek s/16 részének, 1/3 része elárvereztetése elrendeltetett, ennek a bassahidi község házánál leendő megtartására határnapul 1876. évi julius hó 4. esetleg 1876. évi aug. hó 4-dik napjának reggeli 10 órája tűzetik ki azzal, hogy a birtok a második árverésen becsáron alul is el fog adatni. Kikiáltási ár a becsár. Bánatpénz ennek 10% a. Vevő azonnal birtokba lép. A vételár fele részét azonnal, a többit 3 hó múlva 6% kamatodó törvényszéknél lefizetni köteles. Felhivatnak a tkkvi hatóság székhelyétől távol lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár felosztása alkalmával, képviseltetésük végett eszék székhelyén megbízottat rendelvén, annak nevét az eladásig jelentsék bi, különben biróilag kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Végtére mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek igénykereseteiknek az árverés kihirdetésének utolsó napjától számítandó 15 nap a benyújtására felhivatnak, különben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegein fognak utasíttatni. Az árverés foganatosításával Szabó József kir. tszéki végrehajtó megbizatik. Kelt N.-Kikindán, 1876. ápril hó 1-én. 6436 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 13989. Szucz Ferencz birtokához tartozott n.-kikindai 694. és 1601. sz. tikben foglalt s eladott és 5470 írtra becsült 1313—1315. tsz. szőllő nem 6 hold 335 □ élet, hanem a becsatolt hiteles térrajz szerint csak 5®27/evo holdét 1108 □ öllel és így tetemes térrel kevesebbet foglal az árverésnek ezen része jóvá nem hagyatván a jelzett szőlőnek ujabbi elárverelése f. 1876. évi julius hó 4. d. e. 9—11 órára a tkvi hivatalba az eddigi feltételek mellett elrendeltetett. Mihez a venni szándékozók megjelenésre felhivatnak. Kelt N.-Kikindán 1876. évi mártius hó 22.