Budapesti Közlöny, 1878. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1878-01-31 / 26. szám

2705 ÁRVEVÉS. 3—1 2741. A fogarasi kir. járásbíróság mint tlkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint alsó-ve­­netzei Popevtcs Jákob részére 156 frt 80 kr. s jár. behajtása végett, alsó-kománai Éva George Ne­­deli és Juon Nedelea végrehajtást szenvedettektől biróilag lefoglalt, az alsó-kománai 50. t­jkvben A. + 1—30. rendszámig felvett összesen 717 forintra becsült egy faházas belső telek, úgy külső szántók és ka­szinókból álló ingatlan vagyonnak nyilvános elárverezése elrendeltetvén, annak foganatositására első határ­napul 1876. évi márczius hó 7. szük­ség esetében pedig második ha­tárnapul 1878. évi április hó 8. mindenkor d. e. 10 órája A.-Ko­­mána községében a község házánál azon kijelentéssé tűzetik ki, misze­rint az első árverésnek netalán ered­ménytelen elmúltával fenirt ingat­lanok a második árverésen becsáron alól is el fognak adatni. Kikiáltási árul a becsár szolgálván, ennek 10%/o bánatpénzül teendő le, a többi ár­verési feltételek az árverésnél fel fognak elolvastatni, addig is azon­ban alálírt bíróságnál megtekint­hetők. Egyúttal figyelmeztetnek a jelzj­­ogos hitelezők, és az elárverezendő ekve iránt netalán igényt támasz­­ok a prt. 433. §-a e. és f. pontjaiban tetve a ptr. 466. § ban szabályozott eljárásra. A királyi járásbíróság mint tkvi hatóságtól. Fogaras, 1877. decz. 6. 2702 ÁRVERÉS. 3—1 12409. Közhírré tétetik, hogy Bo­entaum Johanna felperesnek vhajtáei ügyében alperes ifj. H.O­­Vata­lettán szentel lakos nevén a szentei 6. számú telekiévben £.1. 1—15. és -f- 1—4. és -f- 1. sorsz. a. álla 1 il 5 frtra becsült ingatlan részek elárvereztetése elrendeltetvén, foga­natosítása első határnapjául 1878 évi márczius hó 2. napja, második ha­tárnapul 1878. évi áp­rilis hó 5. napja mindig d. e. 10 órája Szents község­házához kif­űzetett. Kikiáltási ár 1915 frt becsérték. Leteendő bánatpénz a becsértéknek 10°/o- Vevő sz árverés jogerőre emelkedtével birtokba lép, és köteles a vételár harmadát­­ hó, harmadát 2 hó, harmadát 3 hónap a­ mindig árveréstől számítva, a jog­erőre emelkedéstől folyó 6%-teli kamatokkal, ezen bíróságnál lefi­zelni, bánatpénze az utolsó részletbe tudatik. Felszólíttatnak a távollakó jelzá­logos hitelezők, hogy a vételár fel­osztáshoz itteni képviselőt rendelve, nevét az eladásig bejelentsék, kü­lönben gondnok által fognak képvi­seltetni. Felhivatnak, kik fenti javakhoz tulajdoni vagy egyéb igényeket érvé­nyesíthetnek, hogy igénykereseteiket ezen hirdetménynek utolsó közleté­től 15 napon belül leadják, külön­ben igényeik a vhajlást nem gátol­ván, egyedül a vételár feleslegére utasittathatnak. Kelt B.-Gyarmaton a kir. tervszék, tkkvi osztályának 1877. decz. 29. tartott üléséből. 2672 ÁEVERES. 3—1 4029. A verseczi kir. járásbíró­ság tikkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Yojnov Száva ver­­seczi lakos 525 frt v. é. követelése s jár. behajtása végett Yojnov Thanaszia vhajtást szenvedettől lefoglalt, a verseczi község 2977. sz. tjkvben felvett 7696 frtra be­csült 3175 sz. háznak és házhelye­sek ahhoz tartozó­­­, és ’/* (17304, 17305.) 17504, 18002, 18512, hrsz. alatt és 16977, 18155, 18564, hrsz. alatti urbértelek felerészének újbóli végrehajtás utján elárvereztetése ezennel elrendeltetik, az árverési határidőül 1878. évi február hó 18. napjának d. e. 10 órája a telekkvi irodába kitüzetik, mivel a venni szándékozók azzal értesíttetnek,hogy bánatpénzül a becsár 10%-rt) lesz leteendő, és hogy az ingatlanok az I-ső árverésen csak a becsértéken felül, a­k­ ik árverésen azon alól is el fognak adatni. A többi feltételek a tikvi irodában betekinthető­k Egy­ben mindazok, kik az elárverezendő ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, kere­setüket a prts. 466. §. szerinti be­mutatására felhivatható. Kir. jbiróság mint telekkvi hatóság. Verseczen, 1877. évi decz. hó 31. 2711 ÁRVERÉS. 3—1 4258. Melynélfogva közhírré té­tetik, mikép Bara Miklósaik Ba­log Simon, Biris András, Szabó Gábor, Kozma Stefán és Kozma Mátra ellen 174 frt 43 kr. ■ járulé­kaiért folytatott vhajtási ügyében a bírói árverés elrendeltetvén határ­napjául 1878. évi február 15. ekkori sikeretlenség esetén azon évi már­­czius 18. d­­e 9 órakor leendő meg­kezdéssel a helyszínére szilágy-me­gyei Alsó-Kaznacs községházához kitüzettek. Amikor is m­arasztaltak­­nak előbb a biróilag lefoglalt és 64 frt 50 krra becsült ingóságai, azután pedig az alsó-kaznacsi 98. 86. ás 91. tekvben felvett következő javai úgymint : 155. ház 45. sz. a. udvar, kert és tartozékok 136 frt 50 kr, 149. hrszámu szántó 2 frt, 520. hrszámu szántó 73 frt, 573. hrszántu szántó 9 forint 643. hrsz. kaszálló 35 forint 687. hrszámu szántó 164 frt, 702. helyr. számú szántó 36 frt, 771. hrsz. szántó 50 frt, 804. hrszámu szántó 21 frt, 968. hrszámu szántó 24 frt, 1074. hrszámu szántó 63 frt, 1082. hrsz. szántó 5 frt, 850. hrszámu szőllő 15 frt, 121. hrsz. 68. számú udvar, kert­i tartozékok 46 frt, 677. hrsz. szántó 94 forint 769. hr­ számú szántó 11 frt, 820. hrszámu szántó 11 frt, 956. hrsz. szántó 42 frt, 872. hrsz. szőllő 7 frt, 134 hrsz. szám nélküli udvar­kert s tartozé­kok 47 frt 50 kr. becsár kikiáltása mel­ett, részletenként biróileg el­adatni fognak. Bánatpénzül a becs­­érték 10 száztóna teendő le, a vé­telár fele a leütéstől, egy másik fele ujabb egy hónap alatt minden­kori 60/0 kamattal, és a bánatpénz­nek az utolsó vételári részletbe számításával fizetendő. Végre felhi­vatnak mindazok, kik a fentebbi javak iránt tulajdoni vagy más igényt ér­vényesíthetni vélnek, ho­gy ebbeli kereseteiket, ide jelen hirdet­ménynek h­alapi harmadik közlésé­től számított 15 nap közben a kü­lönbeni joghátrányok terhe alatt nyujtsák be. Kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Sz.-Somlyón , 1877. decz. 30. 2788 REVEEES. 3 — 1 12917. A soproni kir. törvény­szék mint tlkvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, miszerint Kraft Ba­­betta Thajtatónak Etil András vhajtást szenvedő elleni 700 forint tőke s járulékai iránti végrehajtási ügyében Util Andrásnak a rusti 171. tj­vben 1. 2. sszim alatt fel­vett 1014 frtra becsült 109/a ujsz. háznak és házi kertnek, úgy a rusti 493. tjkvben felvett 529 frtra be­csült 2638. tsz. és a 705 forintra becsült (2915—2916.) tsz. irtásföld­­nek az 1878. évi február 28. nap­ján d. e. 10 órakor mint e­ső- és 1878. évi mártius hó 29. d. e. 10 órakor mint második határidőben, Buston a községházánál megtar­tandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog, u. m. : 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árve­réskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kivánók tartozóak az ingatlan becsárának 10*/0-át kész­pénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételért 3 egyenlő részletben én pedig : az első részt az árverés jogerőre emel­kedésétől számítandó 60 nap alatt, a második részt ugyanazon naptól 4 hónap alatt, a harmadik részt ugyanazon naptól 6 hónap a., minden egyes vételári részlet után a birtok­­balépés napjától számítandó 6% ka­matokkal együtt ezen kir. tszék mint telekkönyvi hatóságnál a királyi adó­ mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó rész­letbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületet a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan bir­tokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekevezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hivatal­ból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverés f­eltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmé­re, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpén­zének elvesztése mellett, újabb árve­rés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előb­bi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt,avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e rész­beni kereseteiket e hirdetménynek a hir­­lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, ha­bár külön értesítést nem vettek is, ezen tervszéknél mint tkvi hatóság­nál nyújtják be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólíttatnak azon jelzá­logos hitelezők, kik nem ezen kir. tervszék székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvisel­­tetésök végett helyben megbízottat, rendeljenek, s annak nevét és laká­sát az eladásig jelentsék be, ellenke­ző esetben dr. Proszvimmer Sándor ügyvéd mint hi­vatalból kinevezett ügygondnok által fognak képvisel­tetni. A soproni kir. tvszék mint tkkrvi hatóság. Kelt Sopronban 1877. nov. 28. 2703 ÁRVERÉS. 3—1 4612. Az alálirt kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, miszerint Terék József óbecsei lakos Kinka Imre ó­­becsei lakos elleni 125 frt követe­lése s jár. végett visítás alá vont s tartozékaival együtt 1228 frt 16 krra becsült ingatlanság, jelesül: az ó­becsei 1386. sz. tijkvben foglalt, Kinka János és Imre, továbbá Kinka János, végre Kinka Német Viktória nevén álló A I. 2436 — 2437. hr. és 1390­­. i. sz. ház ’/6-da 100 frt becsértékben, a 3547. hrsz. 1,1%- k- Vi-da 49 frt, 16 frt Vs-ad kr, 4143. hrss. is»/... ’/« da 49 frt 16­2/«-ad kr, 4859. hrsz, 2»»»/-- fi- zs d* 98 frt 33­7,-sd kr, 5184. hrsz. I«»»/.,, h. ’/« da 49 frt 162/s-ad kr, 5214. hrsz. 16»«/... h. 7*'da 49 fr. «/, kr és 7622. hr­záma 23600j .. foldnyi ingatlannak •/, od része 833 frt 16»/a-ad kr becsérték, ten vagyis Kinka Imrét illető ,/6.od része, mely ingatlanok külön-külön fognak árverés alá tocsájtatni, f. évi 1878. február hó 4. napján d. e. 10 órakor, szükség esetében pedig 1876. évi márczius hó 4. napjának d. e. 10 órakor Ó­ Becse község há­zánál megtartandó birói árverés után a legtöbbet ígérőnek és pedig a második határnapon becsáron alól is el fog adatni. E­ről a venni szándékozók azon hozzáadással értesittetnek, miszerint bánatpénz fejében a becsértéknek 10 százalékos kamatot tartoznak készpénzben, vagy közforgalom tár­gyát képező értékpapírban, vagy Takarékpénztári könyvecskében le­tenni, és hogy árveréskor felolva­sandó árverési feltételek többi pont­­j­ai a tikkvi hivatalban megtekint­hetők. Egyszersmind a fent nevezett telekkönyvi tulajdonos és adósnak nem esen telekkönyvi hatóság szék­helyén lakó jelzálogos hitelezői fel­szólításnak, hogy a vételár fel­­osztása alkalmával leendő képvisel­­tetésük végett ezen kir. telekkönyvi hatóság székhelyén megbízottat ren­delj­­ek s annak nevét az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre Károlyi József ügyvéd úr személyében kinevezett ügygond­nok által fognak képviseltetni. Végre a polg. tk. vdzs. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mind­azok, kik a fennebb körülirt javak iránt tulajdoni igényt érvényesít­hetni vélnek, hogy igénykeresetei­ket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen kir. telekkönyvi hatóság­nál nyújtsák be. Kelt a kir. járás­bíróság mint tkvi hatóságnál. Obe­­csén, 1877. nov. 29. 2791 II. ÁRVERÉS, 3—1­873. A budapesti kir. tervszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Wolfrer S. felperesnek Hochrein Lénárd alperes elleni 700 frt s tér. iránti végrehajtási ügyében alperesnek a Pest-jószefvárosi határvonalon 812. szám alatt fekvő 532 frt 40 krra becsült 368 □ ölnyi ingatlannak , a rajta lévő épületeknek őt illető egytized részére az 1877. évi Octo­ber hó 27-én 14608. szám alatt kelt végzéssel elrendelt árverés a kitűzve volt első határnapon vevők hiánya miatt nem foganatosíttathat­ván, ezen árverés a 2-ik hatánapon vagyis 1878. február hó 27. napján d. e. 10 órakor fog ezen kir. terv­szék (belváros, torony-utcza X. sz.) II. emeletén 28. sz. alatt lévő árve­rési helyiségben megtartatni. Az ár­verési feltételek a következők : 1. Kikiáltási ár a becsár vagyis 532 frt 40 kr, azonban a kérdéses ingatlan ezen becsáron alul is min­denesetre el fog adatni. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának 100/0-át az ár­verés megkezdése előtt bánatpénz fejében s kiküldött kezéhez is ve­nni. 3. A bánatpénz s a vételári rész­letek vagy készpénzben, vagy hely­beli takarékpénztárak betéti köny­veivel fizetendő, a vevő azonban az utóbbiak netáni értékcsökkenéseiért tulajdonjogának bekeblezéséig sza­vatossággal tartozik. 4. Vevő köteles a vételárt 3 egyen­lő részletben, és pedig az első */3 az árverés jogerőre emelkedésétől szá­mítandó 15 nap alatt, a második ■/«• sdot ugyanazon naptól számítandó 90 nap alatt, a harmadik 70­apot ugyanazon naptól számítandó 180 n. alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától szá­mítandó 6°/6-os kamatokkal együtt ezen kir. tervszék mint tlkvi ható­ságnál előre kieszközölt utalvány alapján a pesti m. kir. fiók adó­­mint bírói letéti pénztárnál lefizetni A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 5. Az árverés jogerőre emelke­dését követő legközelebbi kétévne­gyedkor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes le­fizetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni, az ezen alka­lomból felmerülendő díjak és illeté­kek egyedül vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő ve­szélyére és költségére, bánatpénzé­nek elvesztése mellett, újabb árve­rés alá fog bocsáttatni. 8. Vevő köteles az épületeket s birtokbalépés napjától tűzkár ellen 582 főt 40 kr erejéig biztosítani. Felhivatnak azok, zik ai árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni, vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, h­og­y e részbeni kereseteiket e hirdet­ménynek a hir­­lapban tett harma­dik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen királyi törvszék tkvi osztályánál nyújtsák be , külön­ben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár felesle­gére fognak utad­ztatni. A buda­pesti kir. törvszék mint telekkvi hatóság. Budapest, 1878. jan. hó 26. 1 2 3 4 5 2716 ÁRVERÉS. S—1 5852. A kolozsvári kir. tervszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhirré tétetik, hogy Bekő Ráb­el vhajtatónak Hagzka Jtózsefné szül. Horváth Aloyzia végrehajtást szenvedő ellen 100 frt tőke s jár. iránti vhajtási ügyében végrehajtást szenvedőnek a kolozsvári 1016. sz. tjkvben A + 1. isz. a. foglalt s 9055 frt 50 krra bícsült ingatlana az 1878. évi márczius hó 2. napján d. e. 9 órakor mint első­ és 1878. évi april hó 2. napján d. e. 9 óra­kor mint második határidőben, ezen tkvi hatóságnál kir. közj. Dorgó Albert ur által megtartandó nyil­vános árverésen következő feltéte­lek alatt eladatni fog, u. m. : 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árverés­kor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át bánat­pénz gyanánt készpénzben, vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. A jelzálogos hite­lezők követeléseiket bánatpénzül felajánlhatják. 3. Vevő köteles a vételárt két egyenlő részletben és pedig : az elsőt az árverés napján azonnal, a 2-dikat ugyanazon naptól számítandó 30 nap alatt, a birtokbalépés napjától számí­tandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. tervszéknél előre kieszközölt utalvány alapján a kolozsvári ki­adó mint bírói letéti pénztárnál lefizet­ni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4. Az árverés jogerőre emelke­désekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép , ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 5. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni Az átruházási költségek vevőt terhelik. 6. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az ér­dekelt felek bármelyikének kérel­mére, a ptrs 459. §. értelmében vevő veszélyére és költségére, bá­natpénzének elvesztése mellett újabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árve­résre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetmény­nek a hivatalos lapban tett harma­dik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék­nél nyújtsák be,különben azok a vhaj­­tás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólittatnak azon jelzálo­gos hitelezők, kik nem ezen k. tyszék székhelyén vagy annak közelében lak­nak, hogy a vételár felosztása alkal­mával leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek és azt az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képvisel­tetni. A kolozsvári kir. tszék mint tkvi hatóság 1877. évi decz. hó 19. tartott üléséből. 2712 ÁRVERÉS. 3—1 5246. Melynélfogva közhírré té­tetik, mikép Angyal Jánosnak özv. Sütő Györgyné, Sütő Ferencz, Sütő András és Sütő Mihály ellen 200 frt g járulékaiért folytatott vhajtási ügyében, a bírói árverés elrendeltetvén, határnapjául 1878. február 25. ekkori sikeretlenség ese­tében, azon évi márczius 27. dél­előtti 9 órakor leendő megkezdéssel, a helyszínére szilágy-megyei Go­­roszló községházához kitüzettek. Amikor is marasztaltaknak a go­­roszlói 73. sz. tekvben felvett kö­vetkező javaira, úgymint: 89. hrsz. ház 65. szám alatt udvar, kert és tartozékok 453 frt 73 kr, 382. hrsz. hrsz. kaszálló 174 forint, 489. hrszám szántó 49 forint, 460. hrsz. szántó 50 frt 50 kr, 903. hrsz. szántó 144 forint, 1047. hrszámu kaszálló 63 frt 50 kr, 1113 hrsz. szántó 89 frt, 520. hrszámu szőllő és tartozékok 49 frt, 630. hrszámu szőllő és tartozékok 161 frt, 632. hrsz. szőllő és tartozékok 89 frt 50 kr. becsár kikiáltása mellett, rész­letenként biróilag eladatni fognak, bánatpénzül a becsérték 10 száz­lok­ja tee­dő le. A vételár fele a le­ütéstől egy, másik fele újabb egy hónap alatt, mindenkori 6% ka­mattal és a bánatpénznek az utolsó vételári részletbe számításával fize­tendő. Megjegyeztetvén, hogy árve­rési vevő a szöllők dézsmaváltsá­­gát a vételáron felül tartozk hor­dozni. Végre felhivatnak m­ndazok, kik a fentebbi javak iránt tulaj­doni vagy más igényt érvényesít­hetni vélnek, hogy ebbeli keresete­ket ide, jelen hirdetménynek hír­lapi közlésétől számított 15 nap közben a különbeni joghátrányok terhe alatt nyújtsák be. Kir.­­biró­ság mint tlkvi hatóság. Sz.-Somlyón, 1877. decz. 30. 2737 ÁRVERÉS. 1—1 Budapest főváros tanácsa nevé­ben ezennel közhirré tétetik, misze­rint az adó- és illeték fejében le­foglalt ingóságok, jelesen : zongorák, aranykeretü tükrök, képek, éksze­rek, nyolcz lóerejü gépmozgony és cséplőgép, varrógépek stb. Jogaik az 1876. évi XV. t.-czikk 55. § a értelmében a helyszínen : király-u. 72, 45, 30,*58. szerecsen-utcza 14. 7. hajós-utcza 112. 5. 3. országút 3. 53. Petőfi-utcza 2. 6-utcza 42. nép­­szinház-utcza 3. dob-u. 4. 88. Iza­­bella-u. 692. holló-u. 2. Bombach-u. 11. István tér 12. gyár-utcza 929/20, 33. József tér 1. víg u. 22. kerepeli ut 59. száz ház 5. házsz. alatt 1878. február 4-én, 5, 6, 7, 8, 9. és 11-én esetleg 1878. február 12, 13, 14, 15, 16, 18. 19-én mindenkor reggeli 9 órakor nyilvános árverés utján el­adatni. Miről venni szándékozók oly hoz­záadással értesittetnek, miszerint az 50 frt értéket meghaladó tár­gyak az első árverés napján csakis a becsár háromnegyed részén, ellenben a má­sdik árverésen fel­tétlenül fognak a legtöbbet ígérő­nek azonnali készpénz fizetés mel­lett átadatni. Budapest, 1878. jan. hó 29. A fővárosi IV. adókerület adó- és illetékbehajtási hivatal. 751

Next