Budapesti Közlöny, 1878. február (12. évfolyam, 27-49. szám)

1878-02-01 / 27. szám

2705 ÁRVEVÉS. 8—2 2741. A fogarasi kir. járásbíróság mint tlkvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint alsó-ve­­netzei Popenecs Jakob részére 156 írt 80 kr. s jár. behajtása végett, alsó-kománai Eva George Ne­­delu és Juan Nedelea végrehajtást szenvedettektől biróilag lefoglalt, az alsó-kománai 50. tijkvben A. -1-1—30. rendszámig felvett összesen 717 tortnra becsü­lt egy faházas belső telek, úgy külső szántók és ki­szállókból álló ingatlan vagyonu­k nyilvános elárverezése elrendeltetvén, annak foganatosítása a első határ­napul 1878. évi márczius hó 7. szük­­ség esetében pedig második ha­tárnapul 1878. évi április hó 8 mind­enkor d­­e 10 órája A.­Ko­­mána községében a község házánál azon kijelentéss­­ tűzetik ki, misze­rint az első árverésnek netalán ered­ménytelen elmúltával fenirt ingat­lanok a második árverésen becsáron alól is el fognak adatni. Kikiáltási árul a becsár szolgálván, ennek 10°/8 bánatpénzül teendő le, a többi ár­verési feltételek az árverésnél fel fognak elolvastatok addig is azon­ban alólirt bíróságnál megtekint­hetők. Egyúttal figyelmeztetnek a jelzá­logos hitelezők, és az elárverezendő fekvő iránt netalán igényt támasz­­tók a prt. 433. §-a e. és f. pontjaiban illetve a ptr. 466. § ban szabályozott eljárásra« A királyi járásbíróság mint tkvi hatóságtól. Fogaras, 1877. decz. 6. 2702 ÁRVERÉS. 3—2 12409. Közhírré tétetik, hogy Bosentaum Johanna felperesnek vhajtási ügyében alperes ifj. Ho­­ryth István szentes lakos nevén a szentei 6. számú telekiévben A. I. 1 — 15. és -f 1—4. és + 1. sorsz. a. álló 1915 írtra becsült ingatlan részek elárvereztetése elrendeltetvén, foga­natosítása első határnapjául 1878 évi márczius hó 2. napja, második ha­tárnapul 1878. évi áprilishó 5. napja mindig d­e. 10 órája Szenti község­házához kitüzetett.Kikiáltási ár 1915 frt becsérték. Leteendő bánatpénz a becsértéknek 10°/o. Vevő az árverés jogerőre emelkedtével birtokba lép, és köteles a vételár harmadát 1 hó, harmadát 2 hó, harmadát 3 hónap a, mindig árveréstől számítva, a jog­erőre emelkedéstől folyó 6 °­ C-tóli kamatokkal, ezen bíróságnál lefi­zetni, bánatpénze az utolsó részletbe tudatik. Felszólittatnak a távollakó jelzá­logos hitelezők, hogy a vételár fel­osztáshoz itteni képviselőt rendelve, nevét az eladásig bejelentsék, kü­lönben gondnok által fognak képvi­seltetni. Felhivatnak, kik fenti javakhoz tulajdoni vagy egyéb igényeket érvé­nyesíthetnek, hogy igénykereseteiket ezen hirdetménynek utolsó közlésé­től 15 napon belül beadják, külön­ben igényeik a vhajtást nem gátol­ván, egyedül a vételár feleslegére ut­a­sittat­hatnak. Kelt B.-Gyarmaton a kir. tervszék, Ikkvi osztályának 1877. decz. 29. tartott üléséből. 2672 ÁBVEBE8. 3— 4029. A verneczi kir. járásbíró­ság ilkkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Vojnov Száva ver­­seczi lakos 525 frt v. é. követelése s jár. behajtása végett V­ojl­oV Th­anaszia vhajtást szenvedettől lefoglalt, a verseczi község 2977. sz. tjkvben felvett 7696 frtra be­csült 3175 sz háznak és házhelye­sek ahhoz tartozó "/v­ár ’/* (17804, 17305.) 17504, 18002, 18512, hrsz. alatt és 16977, 18155, 18564. hrsz. alatti urbértelek felerészének újbóli végrehajtás utján elárvereztetése ezennel elrendeltetik, az árverési határidőül 1878. évi február hó 18. napjának d. e. 10 órája a telekkvi irodába kitüzetik, mivel a venni szándékozók azzal értesittetnek,hogy bánatpénzül a becsár 10%-re lesz letőerdő, és hogy az ingatlanok az i-ső árverésen csak a becsértéken felül a 2-ik árverésen azon alól is el fognak adatni. A többi feltételek a tikvi irodában betekinthető­k Egy­ben mindazok, kik az elárverezendő ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, kere­setüket a prts. 466. §. szerinti be­mutatására felhivatnak. Kir. j biróság mint telekkvi hatóság. Verseczen, 1877. évi decz. hó 31. Gábor, Kozma Stefán és Kozma Mitru ellen 174 frt 43 kr. s járulé­kaiért folytatott vhajtási ügyében a bírói árverés elrendeltetvén határ­napjául 1878. évi február 15. ekkori sihetetlenség esetén azon évi már­­czius 18. d­­e 9 órakor leendő meg­kezdéssel a helyszínére szilágy-me­gyei Alsó-Kamacs községházához kitüzettek. Amikor is marasztaltak­­nak előbb a biróilag lefoglalt és 64 frt 50 krra becsült ingóságai, azután pedig az alsó-kaznacsi 98. 86. ás 91. tekvben felvett következő javai úgymint: 155. ház 45. sz. a. udvar, kert és tartozékok 136 frt 50 kr, 149. hrszámu szántó 2 frt, 520. hrszámu szántó 73 frt, 573. hrszámu szántó 9 forint 643. hrsz. kaszálló 35 forint 687. hrszámu szántó 164 frt, 702. helyr. számú szántó 36 frt, 771. hrsz. szántó 50 frt, 804. hrszámu szántó 21 frt, 968. hrszámu szántó 24 frt, 1074. hrszámu szántó 63 frt, 1082. hrsz. szántó 5 frt, 850. hrszámu szőllő 15 frt, 121. hrsz. 68. számú udvar, kert s tartozékok 46 frt, 677. hrsz. szántó 94 forint 769. hr. számú szántó 11 frt, 620. hrszámu szántó 11 frt, 956. hrsz. szántó 42 frt, 872. hrsz. szőllő 7 frt, 134 hrsz. szám nélküli udvar kert s tartozé­kok 47 frt 50 kr. becsár kikiáltása mellett, részletenként biróilag el­adatni fognak. Bánatpénzül a becs­­érték 10 százlélra teendő le, a vé­telár fele a leütéstől, egy másik fele újabb egy hónap alatt minden­kori 6°/o kamattal, és a bánatpénz­nek az utolsó vételári részlé be számításával fizetendő. Végre felhi­vatnak mindazok, kik a fentebbi javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy ebbeli keresetöket, ide jelen hirdet­ménynek h­alapi harmadik közlésé­től számított 15 nap közben a kü­lönbeni joghátrányok terhe alatt nyújtsák be. Kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Sz.-Somlyón, 1877. decz. 30. 2788 AB VESES. 3 —­2 12917. A soproni kir. törvény­szék mint tikvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, miszerint Kraft Ba­­betta vasstatónak Ulli András vhajtást szenvedő elleni 700 forint tőke s járulékai iránti végrehajtási ügyében Uni Andrásnak a lusti 171. ti­zben 1. 2. s­zám alatt fel­vett 1014 frtra becsült 109/a ujsz. háznak és házi kertnek, úgy a rusti 493. tjkvben felvett 529 frtra be­csült 2638. rsz. és a 705 forintra becsült (2915—2916.) rsz. irtásföld­­nek az 1878. évi február 28. nap­ján d. e. 10 órakor mint cső- és 1878. évi mártius hó 29. d. 6. 10 órakor mint második határidőben, Boston a községházánál megtar­tandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog. u. m. : 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árve­réskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 3. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10*/0-át kész­pénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a­­vételárt 3 egyenlő részletben és pedig : az első részt az árverés jogerőre emel­kedésétől számítandó 60 nap alatt, a második részt ugyanazon naptól 4 hónap alatt, a harmadik részt ugyanazon naptól 6 hónap al, minden egyes vételári részlet után a birtok­­balépés napjától számítandó 6°/o ka­matokkal együtt ezen kir. tszék mint telekkönyvi hatóságnál a királyi adó­ mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó rész­letbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületet a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan bir­tokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hivatal­ból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverésf­eltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmé­re, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpén­zének elvesztése mellett, újabb árve­rés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előb­bi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatni­k azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy társ igényt,avagy elsőbbségi jogokat érvényesít­hetni vélnek, hogy e rész­beni kereseteiket e hirdetménynek a hír­­lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, ha­bár külön értesítést nem vettek is, ezen tervszéknél mint tkvi hatóság­nál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólíttatnak azon jelzá­logos hitelezők, kik nem ezen kir. tervszék székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvisel­­tetések végett helyben megbízottat, rendeljenek, s annak nevét és laká­sát az eladásig jelentsék be, ellenke­ző esetben dr. Proszvimmer Sándor ügyvéd mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képvisel­tetni. A soproni kir. tvszék mint tkkvi hatóság. Kelt Sopronban 1877. nov. 28. 2703 ÁRVERÉS. 3—2 4612. Az alálirt kir. i biróság mint telekkönyvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, miszerint Terék József óbecsei lakos Kiuka Imre ó­­becsei lakos elleni 125 frt követe­lése s jár. végett vhajtás alá vont s tartozékaival együtt 1228 frt 16 krra becsült ingatlanság, jelesül: az ó-becsei 1386. sz. t­jkvben foglalt, Kin­ka János és Imre, továbbá Kinka János, végre Kinsa Német Viktória nevén álló A I. 2436 — 2437. hr. és 1390­­. i. sz. ház ’/s-án 100 frt decsértékben, a 3547. hrsz. 161%. h. ’/«-da 49 frt, 16 frt Vs-ad kr, 4143. hrsz. 16­““/... ’/s da 49 frt 16­2/8-ad kr, 4859. hrsz. 2»a»»/­ • h. ’/s da 98 frt 33­­/8-ad kr, 5184. hrsz. 16«»/... h. ’/« da 49 frt 162/8-ad kr, 5214. hrsz. 1 «»•/... h. Vs-da 49 frt a/s kr és 7622. hrszáma 236ot­ .. holdnyi ingatlannak ‘/e od része 833 frt 16* 1 * 3 4 5 6 7­8 */8«ad ki becsérték­­ben vagyis Kinka Imrét illető l/6-os része, mely ingatlanok külön-külön fognak árver­és alá bocsájtatni, f. évi 1878. február hó 4. napján d. e. 10 órakor, szükség esetében pedig 1878. évi márczius hó 4. napjának d. e. 10 órakor Ó­ Becse község há­zánál megtartandó bírói árverés útján a legtöbbet ígérőnek és pedig a második határnapon becsáron alól is el fog adatni. Erről a venni szándékozók azon hozzáadással értesíttetnek, miszerint bánatpénz fejében a becsértéknek 10 százalékos kamatot tartoznak készpénzben, vagy közforgalom tár­gyát képező értékpapírban, vagy takarékpénztári könyvecskében le­tenni, és hogy árveréskor felolva­sandó árverési feltételek többi pont­jai a tikkvi hivatalban megtekint­hetők. Egyszersmind a fent nevezett telekkönyvi tulajdonos és adósnak nem ezen telekkönyvi hatóság szék­­helyén lakó jelzálogos hitelezői fel­­szólitt­anak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvisel­­tetésük végett ezen kb­. telekkönyvi hatóság székhelyén megbizottat ren­delj­nek s ann­ak nevét az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre Károlyi József ügyvéd úr személyében kinevezett ügygond­nok által fognak képviseltetni. Végre a polg. tk. rdzs. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mind­azok, kik a fennebb körülírt javak iránt tulajdoni igényt érvényesít­hetni vélnek, hogy igény keresetei­ket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen kir. telekkö­nyvi hatóság­nál nyújtsák be. Kelt a kir. járás­bíróság mint tkvi hatóságnál. Óbe­­csén, 1877. nov. 29. 2791 II. ÁRVERÉS. 3—2­873. A budapesti kir. tervszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhirré tétetik, hogy Wolff­er S. felperesnek Hochrein Lénárd alperes elleni 700 frt s tér. iránti végrehajtási ügyében alperesnek a Pest-jószefvárosi határvonalon 812. szám alatt fekvő 532 frt 40 krra becsült 368 □ örnyi ingatlannak s a rajta lévő épületeknek őt illető egytized részére az 1877. évi Octo­ber hó 27-én 14608. szám alatt kelt végzéssel elrendelt árverés a kitűzve volt első határnapon vevők hiánya miatt nem foganatosíttathat­ván, ezen árverés a 2-ik hatánapon vagyis 1878. február hó 27. napján d. e. 10 órakor fog ezen kir. terv­­szék (belváros, torony-utcza 1. sz.) II. emeletén 28. sz. alatt lévő árve­rési helyiségben megtartatni. Az ár­verési feltételek a következők : 1. Kikiáltási ár a becs ár vagyis 532 frt 40 kr, azonban a kérdéses ingatlan ezen becsáron alul is min­denesetre el fog adatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10­/0-át az ár­verés megkezdése előtt bánatpénz fejében a kiküldött kezéhez let­­ív." 8. A bánatpénz s a vételári rész­letek vagy készpénzben, vagy hely­beli takarékpénztárak betéti köny­veivel fizetendő, a vevő azonban az utóbbiak netáni értékcs­­kkenéseiért tulajdonjogának bekeblezéséig sza­vatossággal tartozik. 4. Vevő köteles a vételárt 3 egyen­lő részletben, és pedig az első '/s az árverés jogerőre emelkedésétől szá­mítandó 15 nap alatt, a második */8- sdot ugyanazon naptól számítandó 90 nap alatt, a harmadik '/a-adot ugyanazon naptól számítandó 180 n. alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától szá­mítandó 6°/o-os kamatokkal együtt ezen kir. tervszék mint tlkvi ható­ságnál előre kieszközölt utalvány alapján a pesti m. kir. fiók adó­­mint birói letéti pénztárnál lefizetni A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 5. Az árverés jogerőre emelke­dését követő legközelebbi kétévne­gyedkor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes le­fizetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni, az ezen alka­lomból felmerülendő díjak és illeté­kek egyedül vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő ve­szélyére és költségére, bánatpénzé­nek elvesztése mellett, újabb árve­rés alá fog bocsáttat­ni. 8 Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjától tűzkár ellen 532 frt 40 kr erejéig biztosítani. Falhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni, vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, h­ogy a részbeni kereseteiket e hirdet­ménynek a hiv­­lapban tett harma­dik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen királyi tervszék tkvi osztályánál nyújtsák be , külön­ben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár felesle­gére fognak utasittatni. A buda­pesti kir. törvszék mint telekkvi hatóság. Budapest 1­878. jan. hó 26. 2716 ÁRVERÉS. 3—2 5852. A kolozsvári kir. törvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Bekő Ráb­el vhajtatónak Huszka Józsefné szül. Horváth Aloyzia végrehajtást szenvedő ellen 100 frt tőke s jár. iránti vhajtási ügyében végrehajtást szenvedőnek a kolozsvári 1016. sz. tjkvben A + 1. rsz. a. foglalt s 9055 frt 50 krra becsült ingatlana az 1878. évi márczius hó 2. napján d. e. 9 órakor mint első­ és 1878. évi april hó 2. napján d. e. 9 óra­kor mint második határidőben, ezen tkvi hatóságnál kir. közr. Dorgó Albert ur által megtartandó nyil­vános árverésen következő feltéte­lek alatt eladatni fog, u. m. : 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árverés­kor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/8-át bánat­pénz gyanánt készpénzben, vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni A jelzálogos hite­lezők követeléseiket bánatpénzül felajánlhatják. 3. Vevő köteles a vételárt két egyenlő részletben és pedig : az elsőt az árverés napján azonnal, a 2-dikat ugyanazon naptól számítandó 30 na­p alatt, a birtokbalépés napjától számí­tandó 6°/0 kamatokkal együtt ezen kir. tervszéknél előre kieszközölt utalvány alapján a kolozsvári ki­adó mint birói letéti pénztárnál lefizet­ni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4. Az árverés jogerőre emelke­désekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép , ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 5. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vivő javára hiva­2711 ÁRVERÉS. 3—2 4258. Melynélfogva közhírré té­tetik, mikép Bara Miklósnak Ba­logh Simon, Biros András, Szabó 767 falból eszközöl ’,ami. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 6. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az ér­dekelt felek bármelyikének kérel­mére, a ptrs 459. §. értelmében vevő veszélyére és költségére, bá­natpénzének elvesztése mellett újabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatui fog. Felhivatnak azok, kik az árve­résre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetmény­nek a hivatalos lapban tett harma­dik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék­nél nyújtsák be,különben azok a vhaj­tás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólíttatnak azon jelzálo­gos hitelezők, kik nem ezen k. tyszék székhelyén vagy annak közelében lak­nak, hogy a vételár feloszlása alkal­mával leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek és azt az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képvisel­tetni. A kolozsvári kir. tszék mint tkvi hatóság 1877. évi decz. hó 19. tartott üléséből. 2712 ÁRVERÉS. 3—2 5246. Melynélfogva közhirré té­tetik, mikép Angyal Jánosnak özv. Sütő Györgyn­é, Sütő Ferencz, Sütő András és Sütő Mihály ellen 200 frt­­ járulékaiért folytatott vhajtási ügyében, a birói árverés elrendeltetvén, határnapjául 1878. február 25. ekkori sikeretlenség ese­tében, azon évi márczius 27. dél­előtti 9 órakor leendő megkezdess?l, a hajszínére szilágy-megyei Go­­roszló községházához kitüzettek. Amikor is marasztalóknak a go­­roszlói 73. sz. tekvben felvett kö­vetkező javaira, úgymint : 89. hrsz. ház 65. szám alatt udvar, kert és tartozékok 453 frt 73 kr, 382. hrsz. hrsz. kaszálló 174 forint, 489. hrszám szántó 49 forint, 460. hrs., szántó 50 írt 50 kr, 903. hrsz. szántó 144 forint, 1047. hrszámu kaszálló 63 frt 50 kr, 1113. hrsz. szántó 89 frt, 520. hrszámu szőllő és tartozékok 49 frt, 630. hrszámu szőllő és tartozékok 161 frt, 632. hrsz. szőllő és tartozékok 89 frt 50 kr. becsár kikiáltása mellett, rész­letenként biróilag eladatni fognak, bánatpénzül a becsérték 10 száz­lok­ja tee­dő le. A vételár fele a le­ütéstől egy, másik fele újabb egy­­hónap alatt, mindenkori 6% ka­mattal és a bánatpénznek az utolsó vételáári részletbe számításával fize­tendő. Megjegyeztetvén, hogy árve­rési vevő a szellők dézsmaváltsá­­gát a vételáron felül tartóz­ó hor­dozni. Végre felhivatnak m­ndazok, kik a fentebbi javak iránt tulaj­doni vagy más igényt érvényesít­hetni vélnek, hogy ebbeli keresete­­ket ide, jelen hirdetménynek hír­lapi közlésétől számított 15 nap közben a különbeni joghátrányok terhe alatt nyújtsák be. Kr. jbiró­ság mint tlkvi hatóság. Sz.-Somlyón, 1877. decz. 30. 2714 ÁRVERÉS. 3—2 127. A b.-hunyadi királyi jbiró­ság tkvi hatósága részéről közlivé tétetik, hogy Pap Leontin felperes­nek Boka J­yiku’Áj alperes elleni 200 frt s járuléka iránti vhajtási ügyében a maroslaki 28. sz. tjkben A -1- 1 rend, a 30. sz. tjkben A I. 1 — 20 rszám alatti 1107 frt 10 krra becsült ingatlanok 1878. február 21 én a tkvi irodában d. e. 9 órakor mint második határnapon becsáron alul is eladatnak. A kir. já­róság mint tkvi hatóságtól B.­­Hunyadon 1878. január 22-én. 2680 ÁRVERÉ8 3 —­2 1218. A nagy­szebeni kir. tszék részéről, vonatkozással a m. évi nov. 9- kelt 11301. számú hirdetményre, közh­íré tétetik, hogy Banciu Sá­rának kakovai Pepsi Juon el­leni 100 forint iránti végrehajtási ügyében az első határnapon el nem adott és 758 frtra becsült birtokju­talék folyó hó 31-én d. e. 9 órakor Rako­va községházánál az előbbi fel­tételek mellett a becsáron alul is fog adatni. A nagy-szebeni kir. tvszék mint tkvi hatóság 1878. jan. 26. t. üléséből.

Next