Budapesti Közlöny, 1880. április (14. évfolyam, 74-99. szám)

1880-04-21 / 91. szám

3062 11661 HIRDETMÉNY: 3—3 20231. Alulirt kiküld. végrehajtó ezennel közzéteszi, hogy a budapesti kir. kereskedelmi s váltótörvényszék 1380. évi 19269. s 19478. sz. végzé­sei­vel Bleyer László és Rédlich Rita fő­peres részére Bleyer József a Bleyer Cecilia alperes elleni 300 forint és 170 frt és járul, erejéig elrendelt kielégítési végrehajtások foganatosítása alkalmával 1880. évi márczius hó 18-án nevezett alperes­nél, Budapesten I. ker. Tabán, fő­­utcza 552. és 548. szám alatt ösz­­sz­esen 408 frt 08 krra becsült szo­babútorok, kávéházi és boltifelsze­­relvények, szatócs áruk s egyéb kü­lönféle ingóságok lefoglaltattak. • Ennek következtében felhivat­­nak mindazok a kik tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, hogy a polg. tk. vdtt. 464. 466. és 467. §§-ai illetve a váltóügyekben köve­­tendő eljárás szabályozása tárgyá­ban 1876. évi nov. 30. kibocsátott igazságügy miniszteri rendelet 77. és 78-ik §§-aihoz képest, úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szen­vedő fél ellen együttesen intézendő igénykereseteiket, a jelen hirdet­ménynek a hivatalos lapban történt harmadszori vagyis utolsó közlését követő naptól számítandó nyolc­ nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alólírt ki­küldöttnél a törvény rendes útján leendő elintézés végett megbízott ügyvéd által annál bizonyosabban beadják, mert különben az a vég­rehajtás folyamát nem gátolván,egye­dül a vételár feleslegére fognak uta­­sittatni. Kelt Budapesten, 1880. évi április hó 11. napján. Muraközy Pál, kik. bírósági végrehajtó. 11677 HIRDETMÉNY: 3­6­3 4081879. Alulírott bírósági vh­ajtó közhírré téteti, hogy a munkácsi kir. járásbíróság 3703/879. sz. végzésével Gotteszman József munkácsi lakos­nak Valla Jenő ottani lakos ellen foganatosított vhajtás alkal­mával 442 írtra becsült házi búto­rok foglaltattak le. Felhivatnak mindazok, kik ezen tárgyakra tu­lajdoni vagy elsőbbségi igényt for­málnak, hogy azt jelen hirdetmény 3-adszori megjelenésétől 15 nap alatt érvényesítsék, ellenesetben csak a vételár feleslegére lesznek utasítva. Munkács, 1880. ápril 14. Balogh L. kir. végrehajtó. 11559 HIRDETMÉNY^ 3—3 45. Alulirt végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a n.-kikindai kir. e. f. tszék 1879. évi 9620. számú végzése következtében alperes Ki­­rits Euthim s társánál, felperes Netter Dávid részére 131 frt 80 kr. követelés biztosítására különféle házibutorok s 300 frt követelésből álló ingóságok 1879. évi September hó 12-ik napján Mokrin köségében biróilag lefoglaltattak, s 481 főt 50 krra becsültettek. Ennek következtében, a p. tk. rts. 464. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vél­nek érvényesíthetni, ezennel felhivat­nak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket, a foglalásnak fent érintett napjától számított 8 nap alatt, elsőbbségi be­jelentéseiket pedig az árverés kezde­téig, habár külön értesítést nem vet­tek is, alulírt végrehajtónál, a tör­vény rendes utján leendő elintéztetés végett, annál bizonyosabban bead­ják, mert külömben azok a végre­hajtás folyamát nem gátolván, egye­dül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt N.-Kikindán, 1880. évi ápril hó 14. napján. Várnay La­jos, kik. kir. éghajtó. 11679 HIRDETMÉNY: 3—3 36. Alulirt kiküldött vhajtó ezen­nel közzé teszi, hogy a Füleki kir.­­biróság 1880. évi 32 és 33 számú végzése következtében, alpe­res Nagy Ignácznál felperes Sneller Mór és Kohn Mór részére 540 frt és 135 frt követelés bizto­sítására és kielégítésére 4 ló, 2 te­hén, 3 üsző, 1 csikó és tiszta búza függő terméséből álló ingóságok. 1880. évi január hó 9. napján Ka­­londa községében biróilag lefoglal­tattak, s 1326 fát becsültettek. Ennek következtében, a polg. tk. vdzt. 464. illetve a vitó törv. 77. §-á­­hoz képest mindazok, kik tulajdoni, vagy elsőbbségi jogokat vélnek, érvényesíthetni ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a vég­rehajtást szenvedett fél ellen együt­­intézendő kereseteiket a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlöny­ben a leendő 3-ak­ közlésétől számí­tott 8 nap alatt elsőbbségi bejelent­­vényeit pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem is vettek alulírt végrehajtónál, a törvény rendes útján leendő elintéztetés vé­gett, annál bizonyosabban beadják mert különben azok a végrehajtás folytatását nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasít­tatni. Kelt Füleken 1880. évi április hó 5. napján. Grátzely Gábor kik. bírósági vgrehajtó. 11664 HIRDETMÉNY: 3—3 6860. Alulírott által közhírré té­tetik, hogy a czeglédi kir. jbiróság 6860/879. sz. végzése folytán Hercz­­felder Jakab részére, Erdődy Já­nos törökszentmiklósi lakos ellen 200 frt s jár. erejéig alperesnek a czeglédi adóhi­vatásnál elhelyezett 369 frt 30 kr. készpénze bírói fog­lalás alá vétetett. Felhivatnak tehát mindazok, kik mai foglalással lefog­lalt pénzösszegre tulajdoni, vagy más igényt vélnek érvényesíthetni, hogy jelen hirdetmény harmadszori köz­lésétől számítandó 15 nap alatt, igénykereseteiket alólirottnál beadják különben összes érdekeik mellőzé­sével csak is a vételár feleslegére fognak utasittatni. Czegléd 1880. január 27-én. Losonczy Gyula, kir. bírói végrehajtó. 11579 HIRDETMÉNY: 343­ 96. A b.-gyarmati kir. törvény­szék 932/879 sz. végzése folytán Reich János gyám képviselte kis­korú Lonich János részére Lop­nich Józseftől Berkenyén 1879. november 7-én összesen 514 frt 43 krra becsült borok, hordók, szüre­telő edények, ló, tehén, sertés, gaz­dasági és házi eszközökből álló in­góságok lefoglaltatván, felhivatnak a 2293/880. sz. végzésből kifolyólag, bármi jogokat formálhatók, hogy igénykereseteiket jelen hirdetmény utolsó közlésétől 15 napon belül, elsőbségi bejelentvényeiket pedig árverés kezdetéig alulírotthoz be­adják. Különben csakis netáni vé­telén feleslegre lesznek utasitatha­­tók. B.-Gyarmaton 1880. april 12. Rákoczy Ferencz, kik. birói vég­rehajtó. * 8 11674 HIRDETMÉNY: 343 A győri kir. tervszéknek 968/880. számú végzésével Pick Adolfnak Pautz Alajos és társai győri lakos alperesek elleni 100 frt tőke és járul. iránti végrehajtási ügyében Bozzay Jánosnál szobabútor, Pautz Alajosnál szobabútor és 1 fekete fényű üveges hintó, 314 frt becsér­tékü ingóság 1880. márczius 20-án biróilag lefoglaltattak, felhivatnak kik tulajdoni vagy elsőbbségi igé­nyeket vélnek érvényesíthetni, hogy tulajdoni igénykereseteiket jelen hir­detmény harmadszori megjelenésétől 8 nap alatt, elsőbbségi kérvényeiket pedig az árverés megkezdéséig alul­­írtnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátol­ván, egyedül a vételár feleslegére fognak utatittatni. Győr, 1880. ápril 13. Villány Ambrus, k. b. októ. 11666 HIRDETMÉNYE 3—3 " 3311. Alulirt közhírré teszi, hogy az aradi törvényszéknek 1880. évi I 3311. számú végzés következtében Gábriel F. felperes részére, Fillin­­ger Mária alperestől 400 frtnyi követelése kielégítésére fenállott Wálli és Fillinger czég után ma­radt 3339 frt Weisz Béla lippai lakosnál levő 1583 frtnak 1/4 ré­szét, Vinya város árvatárában 227 sz. és Todorovits Ignátz vinyai la­kos gondnoksága alatt levő 900 frt lefoglaltatott. Felhivatnak mind­azok, kik tulajdoni avagy elsőbb­­ségi jogot vélnek érvényesítheni, hogy igénykereseteiket jelen hirdet­ménynek utolsó közlésétől 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket a kiutalványozás napjáig alulírtnál beadják, mert úgyis a maradandó fölöslegére fognak utaltatni. Aradon 1880. ápril 15. Erdélyi Döme, kir. végrehajtó. 11667 HIRDETMÉNY 1­3^3~ 94. Alulirt végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy az ó-becsei kir. jbiróság 1880. évi 1717. számú végzése következtében alp. Lőw Ernő petrovoszellói lakosnál fel­peres Beck Mór k.­kun-majsai lakos részére 1040 frt követelés biztosítá­sára házibutorok 816 frt 16 kr becsértékben lefoglaltattak, továbbá az 1880. évi április hó 9-én Lőw szül. König Rozalia részére 4000 frt erejéig 1 —128. t. sz. a. biztositási­­lag lefoglalt ingók 1880. ápril 13. felülfoglaltattak. Ennek következté­ben mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesít­hetni, felhivatnak, hogy úgy a fog­laltató mint­ahajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő keresetei­ket a jelen hirdetménynek történt harmadszori közlésétől számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alul­irt végrehajtónál, a törvény rendes utján leendő elintéztetés végett an­nál bizonyosabban beadják, mert különben egyedül a vételár fölösle­gére fognak utasittatni. Ó-Becsén, 1880. ápril hó 14. Basch Sándor kir. bírósági vhajtó. 11614 HIRDETMÉNY: 3 — 3 115. Alulírt kiküldött végrehajtó ezennel közzéteszi, hogy a nagy-sze­­miklósi kir. járásbiróság 1880. évi 1996. számú végzése következtében Weichhercz J. Lipót felperes részére 960 frt 9 kr tőke és járulékából álló követelés, Haimann és Kuli­­ner alperes perjámosi lakásában házibutorok, különféle bolti áru­­czikkek és activ követelésekből álló ingóságok biróilag lefoglaltattak s 4236 frt 80 krra becsültettek. Ennek következtében a polg. tk. vdtt. 464. §-hoz képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogok vélnek ér­vényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedő fél ellen együt­tesen intézendő kereseteiket, a fog­lalásnak fent érintett napjától számí­tandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelen­téseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alulirt­­hajtónál a törvény rendes útján leendő elintézés végett annál bizonyosabban beadják, mert külön­ben azok a rihajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár felesle­gére fognak utasítatni. Kelt Nagy- Szt-Miklóson, 1880. évi április hó 14. napján. Rácz István, kik. biros. végrehajtó. 11683 HIRDETMÉNY: 3--3 16772. Alólirt kiküldött végrehajtó ezennel közzéteszi, hogy a buda­pesti kir. kereskedelmi s váltótör­vényszék 1880. évi 16772. számú végzésével a cs. k. katonai kincstár felperes részére Tedesco Vil­­mos alperes ellen 1099 frt és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehaj­tás foganatosítása alkalmával 1380. évi márczius hó 18. napján nevezett alperesnek a budai cs. kir. katonai élelmezési bizottságnál óvadékkép letett három darab keleti vasút el­sőbbségi, összesen 711 forint 75 krajczár értékű részlet kötvény 055219, 060455 és 047020 számmal ellátva lefoglaltatván. Ennek kö­vetkeztében felhivatnak mindazok, kik tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat vélnek érvénye­síthetni, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedő fél ellen együttesen intézendő igény­ kerese­teiket­, a jelen hirdetmény a hivata­los lapban történt harmadszori vagyis utolsó közlését követő naptól számí­tandó tizenöt nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, alólirt végrehajtónál a törvény rendes utján leendő elinté­zés végett annál bizonyosabban be­adják, mert különben az a végre­hajtás folyamát nem gátolván, egye­dül a vételár feleslegére fognak uta­sitatni. Kelt Budapesten, 1880-ik évi márczius hó 19-ik napján. Miklósy Lajos, kik. bírósági végrehajtó. 11688 HIRDETMÉNY: 3—3­6. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a t­­kani­zsai kir. j biróság 1879. évi 3072. sz. végzése következtében alperes Forster Józsefnénál, felperes Dr. Németh József mint elmebeteg Aldásy Ignácz gondnoka részére 2710 frt követelés biztositására kü­lönféle házi bútorok s egyébből álló ingóságok 1879. évi augustus hó 29. napján Szanád községében biróilag lefoglaltattak s 32­5 frt 60 kra becsültettek. Ennek következtében a polg. tk. vdtt. 464. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbb­ségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szen­vedett fél ellen együttesen inté­zendő kereseteiket, a foglalásnak fent érintett napjától számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverezés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alulírt végrehajtónál, a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett annál bizonyosabban be­adják, mert különben azok a végre­hajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt N.-Ki­­kindán 1880. évi ápril hó 15. napján. Várnay Lajos kiküldött bírósági végrehajtó. 1673 hirdetmény 1­3—3­­ 292. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a temes­vári kir. törvényszék 1880. évi 3344. sz. végzése következtében al­­peres Felk Gusztáv Károly­nál felp. neusiedeli papírgyártási részvénytársulat részére 213 frt 80 kr követelés kielégítésére egy nag­y nyomdagép felszerelésből álló ingó­ságok. 1880. évi márczius hó 31. napján Temesvárott biróilag lefog­­laltattak s 1000 frtra becsültettek. Ennek következtében a váltóér. 77. §-hoz képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvé­nyesíthetni,ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a­­hajtást szenvedett fél ellen együttesen inté­zendő kereseteiket, a foglalásnak fent­érintett napjától számított 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alulírt végrehajtónál a törvény rendes út­ján leendő elintéztetés végett an­­nál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás fo­lyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasit­tatni. Kelt Temesvárott 1880. évi ápr­.1 .hó­napján. Both Antal, kiküldött bírósági végrehajtó. 11678 HIRDETMÉNY. 3—3 237. Alulirt kik. vhajtó ezennel közzé teszi, hogy a posonyi kir. e­f. tervszék 1880. évi 4495. sz. vég­­zése következtében alperes Kuppi Józsefnél felperes Quittner Simon részére 100 frt követelés kielégítésére szobabeli bútorok, kertész kerti sze­relvények, kocsi és több gazdasági szerekből álló ingóságok, Posonyban 1880. évi február hó 17. napján biróilag lefoglaltattak és 5­4 frt 50 krra becsültettek. Ennek következtében v. t. e. 77. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni v. elsőbbségi jogot vél­nek érvényesíthetni, ezennel felhivat­nak, hogy úgy a foglaltató, mint a vég­rehajtást szenvedett fél ellen együt­tesen intézendő kereseteiket, a hivatalos lapbak­ 3-szori megjele­nésétől számított 8 nap a­, elsőbb­­ségi bejelentéseiket pedig az árve­rezés kezdetéig, habár külön érte­sítést nem vettek is , alulírt vég­rehajtónál, a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett, annál bizonyosabban beadják, mert külön­ben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni — Kelt Posony 1880. évi ápril hó 15. napján. Rudnyák Victor birósági végrehajtó. 11670 HIRDETMÉNY. 3—3 158. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a beregszászi kir.­­biróság 1880. évi 9249/878. sz. végzése következtében alperes Bay Kiároly­nál, felpe­res Bereg-Munkácsi takarékpénztár részére 1360 frt követelés kielégíté­sére 8000 kereszt búza, vagy ebből cséplés után nyert 400 köböl búzá­ból álló ingóságok, Surány és az Asztelyi tagos birtokban 1878. évi augustus hó 15. napján biróilag le­­foglaltattak s 3200 forintra becsül­tettek. Ennek következtében a polg. tk. vdtt. 464. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni, vagy elsőbbségi jo­got vélnek érvényesíthetni, ezennel felmvatnak, hogy úgy a foglaltató mint­a­­hajtást szenvedő fél ellen együttesen intézendő kereseteiket a jelen hirdetménynek a hivatalos lapban történt 3-szori vagyis utolsó közlésétől számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az ár­­verés kezdetéig, habár külön értesí­tést nem vettek is, alulírt vbtónál a törvény rendes utján leendő elintéz­tetés végett annál bizonyosabban be­adják, mert különben azok a vhajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasit­tatni. Kelt Beregszász, 1880. évi 1 ápril hó 14. napján. Lakatos Josef, kik, bír, vhajtó. 11618 HIRDETMÉNY 1­893­­­154/880. sz. A b.-gyarmati kir. tszék mint váltóbiróság 912/880. sz. birt. vhajtási végzése alapján Bei­­czeller Jó­sef részére Kacskovics Károlynál, B.-Gyarmaton 1880. 15; utóbbit cselekvőleg, Mühlstein Antalt úgy Perl Róth Joséfát szenvedőleg illető 375 frtog követelés lefoglaltatott. Ugyanekkor ugyanazon végzés folytán nevezett felperes részére Kacskovics Károly­nál felülfoglaltattak még — úgy­mint: 1. a b.-gyarmati kir. tszék 3371880. sz. végzésével 1880. január 17. B.-Gyarmaton, Marczal-Lősi és Szilágypusztákon, folytatólag 20-án Kiskürtösön Kacskovics Iván részére lefoglalt összesen 3253 frt becsér­­tékü, — tehenek, lovak, házi és gazdasági eszközökből, árpa, birkák, bárányokból álló ingóságok, — Zagyva-Szántón folytatólag 23-án le­zárott 6200 frt becsértékü gőzcsép­­lőgép, — 2. a b.-gyarmati »Takarék és hitelintézet« részére, b.-gyarmati kir. jbiróság 630/880. sz. végzése alapján B.-Gyarmaton 1880. január 30. lefoglalt 715 frt becsértékü borok és hordók. Felhivatnak a váltóelj. 77. §. értelmében, kik mindezek valamelyikéhez jogokat táplálnak, hogy tulajdoni igényke­reseteiket e hirdetmény harmad­szori közlését követő naptól 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig árverés kezdetéig hozzám be­adják, minthogy különben csupán a netáni vételári feleslegre lesznek utasitathatók. — B.-Gyarmaton 1880. ápril 12. Vatter Gyula kiküldött kir. végrehajtó. 11938 HIRDETMÉNY: 3—2 22673/1880. sz. Alulírott kiküld. vhajtó ezennel közzé teszi, hogy a budapesti kir. keresk. s váltószék 1880. évi 21203. számú végzésével Freund Jenni felperes részére Pre­­peliczay Béla­ alperes ellen 2854 forint és jár. erejéig elrendelt kielégitési végrehajtás foganatosítása alkalmával 1880. évi márczius hó­ 27. napján nevevezett alperesnél,Bu­dapesten Mária-Valéria-utcza uj tőzs­de-épületben öszszesen 585 frt 60 krra becsült bútorok s egyéb kü­lönféle ingóságok lefoglaltattak. Ennek következtében fölhivatnak mindazok, kik tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat vél­nek érvényesíthetni, hogy a p. tk. vdtt. 464. 466. és 467. §§-a i­lletve a váltóügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában 1876. évi nov. 30-án kibocsátott igazságügy miniszeri rendelet 77. és 78-ik §§-aihoz képest úgy a foglal­tató, mint a végrehajtást szen­vedő fél ellen együttesen intézendő ,igénykereseteiket a jelen hirdet­ménynek a hivatalos lapban tör­tént harmadszori vagyis utolsó köz­lését követő naptól számítandó nyolc­ nap alatt, elsőbbségi beje­lentéseiket pedig az árverezés kez­detéig, habár külön értesítést nem vettek is, alólírt végrehajtónál a törvény rendes útján leendő elin­tézés végett megbízott ügyvéd ál­tal annál bizonyosabban beadják, mert különben az a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak uta­sittatni. Kelt Budapesten, 1880. évi április hó 14-ik napján. Gyöngyösy János, Kik. kir. ághajtó. 11812 HIRDETMÉNY: 3—2 14085—14086/879. p. sz. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a budapesti IV. ker. járásbíróság 19659—19661/879. sz. és szent­endrei kir. jbiróság 14085 — 14086/879. számú végzése következ­tében, alperes Mandik János, Katzinger György, Klurich József és társainál, felperes Wattay Dezső részére, 780 frt és 130 frt követe­lés biztosítására boros bordók, bor­prés, szoba bútorzat, bor és egye­bekből álló ingóságok 1879. évi november hó 15-ik napján Kalázon alperesek lakásában biróilag lefog­laltattak s 2248 frt 87 krra becsül­tettek. — Ennek következtében a polgári tervkezési rdtt. 464. §-hoz képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesít­hetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen inté­zendő kereseteiket a jelen hirdet­ménynek a hivatalos lapban tör­tént harmadszori, vagyis utolsó közlésétől számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön ér­tesítést nem vettek is, alulirí­óhaj­tónál a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett, annál bizonyosab­ban beadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fog­nak utasittatni. Kelt Szent-Endrén, 1880. évi április hó 12. napján. Stoics György, kir. kir. vhajtó.

Next