Budapesti Közlöny, 1880. június (14. évfolyam, 123-147. szám)
1880-06-10 / 131. szám
17045 HIRDETMÉNY: 3—2 313. Alálirt a kisvárdai kir.biróságnak 2475/880. p. sz. végzése folytán közhírré teszi,hogy Klein Jóózsefnél Zicherman Herman javára 160 frt követelés biztosítására 100 db. birka, egy tehén, 3 ló, szekér és szerszám feléből álló ingóságok Dombrádon 1879. évi június 27-ik napján lefoglaltattak s 775 írtra becsültettek. Ennélfogva mindazok, kik a lefoglalt ingóságokra tulajdoni, vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, felhivatnak, hogy ez iránt kereseteiket ezen hirdetménynek a budapesti közlönyben harmadszori megjelenésétől számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés kezdetéig alantitotthoz joghátrány terhe alatt adják be. Kis-Várdán 1880. május 10. Oláh Gyula kir. végrehajtó. 16847 HIRDETMÉNY: 32 2690- A b.-gyarmati kir. törrvényszék mint csődbíróság által közhírré tétetik, hogy a kir. törvényszéknek 6248/877. sz. alatti végzése folytán Ticsénszky Miklós ügyvédnek, Chikán László, Feigl Mór, Horváth Ádám, Schlesinger Lipót, Streisinger Lipót, Turcsányi Gyula, Hoffmann Dávid, Alberti Erzsébet, Aluschach Jakab, András Terézia, Adler Farkas, Ágoston Samu, Antal Imre, Altheim Mór, Aninger Károly, Ádám Lipót, Árvai János, Fischer Ferencz, Árvai Istvánné, Argay János, Akay László, Balogh György csődtömege, Berczell község, Bugyi Lörincz, özv. Botka Vinczéné, Bárth Józsefné, Berczely László, Bartos János, Büchler Márton, László és Mária, Balás Miklós, Bajnóczy Györgyné, Balás József, Baneth Jakab, Bálla Károly, Bartos András, Bedrus József, ifj. Barják Mihály, Beér Antal, Baldenvégh József, Balás István, Bognár Mihály, Bálla József özvegye, Bisitz Márk, Bohus György, Barna Pál és László, Budai Samu, Balás Imre, özvegy Balláné, Bóna János és József, Benczkó Franciska, Balás Antalné, Balázs Zsigmond, Burnusz János, Blumenthal József, Brach Simon, Baumgarten Mór, Beck Manóné, Breuner Franciska, Cseffalvay Kálmán, Csernák Pál özvegye, Csejk Kálmánná, Chovanecz Borbála, Cserven András, Csernik József, Csáky György, Csernák Józsefné ifj. Czibulya István, Cserni Jánosné, Csesztven Márton, Czeleng Anna, Csernák József, Csernák Mária, Cloetta csőd, Deutsch Ábrahám, Deutsch József, Domann József, Deutsch András, Dovecz Benyusovics Mária, Deák András és társai, Dékai Józsefné, Dóbiás József, Deák Matild, Dóka Antalné, Erlich Jakab, Edelspacher Mátyásné, Elfer Izsák, Erlich Jakab, Elfer Ede, Éliás József, Elfer Márton, Echstein Imre, Elfer Samu, Erdélyi Jánosné, Feiazte József, Fábián Gábor és Gergely, Fáy Sándor, Földi Antalné, Fűrész János, Fröhlich Jakab, Frisch János, Frisch Adolf, Forró András, Frisch Soma, Fábián Pál, Frecska János, Fuchsz József, Frankl Jakab, Frecska György, Figler József, Fleischer Tamás, Fecset Mária, Felsenburg Mór, Fehér József, Fáy Czillom Mária, Felsenburg Ferencz, Gyulovics Ferencz, Gyürky Plachy Borbála, Gutfreund Mór, Gutfreund Lipótné, Gescheidt Adolf, Gescheidt Ármin, German János, Glazer Flóris, Gyürky Varga Borbála, Grajzely Sándor, Grósz Franciska, Gyurcsov Márton, Gazdik Lajos, Győry István, Gyürky Rezső, Gyuricza János, Gemner Antal, Gyurgyák örökösök, Gutfreund Lipót, Guth András, Gubányi Johanna, Gebhardt J., Gyetvan Katalin, Gyuricza József, Gyurgyák Zsuzsanna, b.-gyarmati görög keleti egyház, Gyurcsák János, Garba István, Hoffmann Jakab, Hronyecz Voják Pál, Hanusz Lajos, Hronyesz István, Hegedűs György, Hecks Gábor, Hronyecz István, Hacsik Lajos, Hrtyánszky csőd, Hamaridesz József, Hecks Samu, Handtuch Jakab, Simon, Kohn Leni, Handtuch Leopold Anna, Handtuch Zsigmond, Hirsch, Heber Soma, Hecks Ármin, Hajósy Albert, Hajósy Mór, Heiszerman Anna, Haupt Ignácz, Juvelier Ottó, Jónás Adolf, Iszákovics Mihály csődje, Jagyugy Zsuzsanna, Jankovich Vincze, Jónás József, Iskolaszék B.-Gyarmaton, Illiny község, Kisztner Mártonna, Krekács Joachim és János, Karlch János, Kliment Pál, Klein Jakab, Klein Dávid, Kohn Ignácz, Klein Márk, Kohn Barnát, Kis Endre, Kovács Istók, Kis Ferenc, Kovacsik József, Kohn Jakab, Kohn Zsigmond, Kulya Márton, Kálmán István, Králik János, Kálló község, Kotaszek Ferencz, Kubányi József, Kürtösy József, Koczka Pál, Kardos János, Kassay Adolf, Kapy Gábor, Kohn Weisz Rozália, Krajcsik Leszeniczky Mária, Kohn Mór, Kollár Franciska, Kleppelik János, Kohn Izsák, Kovács Péter, Kohn Filöp, Kován Katalin, Konicsai Pál, Kozdik Veron és Apolló, Kovács Illés, Kosztrihan István, Kálmán Zsuzsanna, Kollár István, Kohn Adolf, Kohn Soma, Klega Lajos, Krasznay Ferencz, Knausz Antal, Kovács István, Králik Ignácz, Kovács Ferencz, Kovács Mihály, Kohn Johanna, Litauszky Erzsébet, Lipták János özvegye, Laczkovszki János, Lőrincz József, Laluja János, Lukácsit Mihály, Lepeszky Béla, Ládik József, Laczkovszky István, Lieszkovszky Gusztáv, Lengyel Bernet, Lieszkovszky Mária, Lázár József, Labáth Éva, Less Johanna, Lamos Vilma, Lonis György, Lehoczky Dániel, Moizsi Mária, Mákos Pál, Markstein Fani, Moizses József, Melák Anna, Molnár János, Mirisz Sándor Renáta, Milován Uros, Mank Mór, Mummer Friderika, Miks Mátyás, Miroko Mihály, Mutnyanszky István, Mumhardt Anna, Mayer Borbála, Mayer István, Marechalko Julia, Makovnik Ádám, Mész Antalné, Müller Lipót, Molnár Viktor, Maczka Pál, Mulya János, Nagy Verona, Nyerges Zsuzsanna, Nagy Pál, Nedeczky örökösei, Nándor község, Német Ede, Nagy Teréz, Nagy Imre, Nándory Anna, Novák István, Nagy Ágnes, Nagy Jancsi József, Nagy József, Nagy Lajos, Nándory Mátyásné, Nagy János, Nigrinyi Amália, ifj. és dr. Nagy Gábor, Neuspiller Mózes, Öszterreicher Salamon, Öszterreicher Márton, Országh István özvegye, Obernyi Rozália, Oczor Pál, Ordvecz János, Opicz Károly, Oldal Jánosné, Öszterreicher Rozália, Obsina Vilmos, Pap Terézia, Pongrácz Ede, Petyánszky Pál, Pap Sartorius Pál, Perémy Gábor, Podhraczky Ferencz, Polacek Adolf, Pokorny István, Pásztor György, Percze Istvánná, Percze István, B. Podmaniczky János, Pintér Józsefné, Pauncz Ignácz, Pauncz Jakab, Podhraczky Pál, Péter János, Popovics Tivadar, Polacsek Márk, Pauncz Rozália, Plachy János, Paulo Mihály, Pauncz Farkas, Pupák András, Pilich Mária, Petrik János, Pekarcsik István, Pilich József, Pleva János, Puskár György, Petény község, Pintér Terézia, Quittner Samu csődje, Repeczky Tarnay Eszter, Rákóczy Ferencz, Rosenfeld Betti, Reiner Salamon, Ribarcz János csődje, Reinhardt Zsigmond, Rákóczy József, Rády Endre, Rosenberg Samu, Robely Károly, Rosenberg Sári, Rigócz János, Répa Pál, Romeiser Ede, Beucsan Balás Katalin, Rózsa Miklós, Rosenfeld József, Rakovszky Antal, Ruttkay Ede, Steinmetz Ede Herman, Steinmetz Lipót, Somoskeöy István, Sille Jakab, Sramka örökösei, Svachulay István, Szándoczky Vendel, Sztrhár János, Schönwald Mózes, Schönfeld Manó, Steinmetz Farkas, Schönfeld Izrael, Szelecsényi János, Szóber János, Schiffer Mária, Schelcz József, Sulyán Pál, Sulyán Mihály, Sztrausz, Puszta Szántó, Ifj. Sólti József, Szklenka Borbála, Steiner Mór, Schönfold Zsigmond, Salya György, Sztyebel Mária, Streisinger Sándor, Schvarcz Franciska, Schmidt Ferencz, Schvarcz Lusztig Johanna, Sigmond István, Schnell József, Sárközy Dénes, Schweiczer Jakab, Siko örökösök, Schönfeld Dávid, Szabó András, Sáp község, Salya Julianna, Sülley Mihály, Schneider György, Schönberg Mária, Steinmasler Emilia, Schmidl Márton, Schvarcz Adolfné, Schneller Mór, Schönfeld Sándor, Schönfeld Rozália, Steiner Adolf, Schiffer József, Szabó Zsigmond, Szextius János, Sextius Fonod Fani, Szalkay István, Szpevák István, Sztankovics Soma, Szkolnikovics József, Szuchy György, Szűcs Mihály, Tornyos Józsefné, Tóth Ferencz, Torbicza Schneider Judit, Tajthy Imre ifj., Tornyos István, Tucsek Soma, Tornyos Vidtor, Torbicza Mózses, Tusson Lalik Máté, Turcsányi Gyula, Tóldi Antal, Ticsénszky Miklós, Török Zsigmond, Urban János becskei, Urban János szügyi, Uram István, Ulmer Mór, Vodnák Karolina, Weisz Jónás csődje, Weisz Samu, Voletz Antal, Vattay nemzetség, Weisz Mór, Vitai Julianna, Weiszberger József, Weisz Abrakára, Weil Fülöp, Weisz Dávid, Weisz Hirschl Mária, Weisz Rézi, Vallus Etel, Weisz Izsák, Vengrin Bankó, Vicsi István, Vrbovszky Zsuzsanna, Wohl József, Varga testvérek, Vitek Istvánna, Vidinszky József, Varga Gáspár, Weisz Samuné, Wilheim Ferencz, Wilheim Berta, Weisz L. Mór, Zubek András és neje, Breuner Herman, Böger diósjenei, Hirschfeld Gyula, Tóth Ferencz, Kohn Mór, Tóth Borbála, Turcsán Pál, Blumenthal József, Balás István, Barna Pál és László, Kovács István, Elfer testvérek, Podluzsányi Károly és neje elleni ügyvédi munkadíj és kész kiadás iránti 25935 frt 64 krt tevő követelése, Siraky Benjámin csődtömege javára 9413 frt 42 krs járulékai fedezésére lefoglaltatok. Ennek következtében mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, valamint foglalást szenvedő örököse özvegy Ticsénszky Miklósné, Ticsénszky Aranka és Ticsénszky József mint ki. Ticsénszky Árpád és Aladár gyámja ellen együttesen, intézendő kereseteiket, a jelen hirdetvénynek a hivatalos lapban történt harmadszori vagyis utolsó közlésétőli 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék mint csődbíróságnál annál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt a b.-gyarmati kir. tszéknek 1880. évi ápril hó 21. tartott üléséből. 17113 HIRDETMÉNY. 3—2 539. A komáromi kir. tbiróságnak 1878. évi 7675. végzése következtében alperes Sztillfr Ferenc* és Szabó Klára ócsai felperes komáromi megye árva pénztár részére 2000 frt tőke és járulékai erejéig, 1 tehén, 8 disznó, és egyéb tárgyakból álló ingóságok biróilag lefoglaltatván 383 írtra becsültetett. Mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, felhivatnak, hogy úgy foglaltató, mint végrehajtást szenvedett ellen intézendő kereseteiket jelen hirdetménynek hivatalos lapbani utolsó közlésétől számított 15 nap alatt elsőbbségi bejelentéseiket az árverés kezdetéig, alulírt végrehajtónál törvény szerint elintézés végett beadják, mert különben egyedül a vételár fölöslegére utasittatnak. Komárom 1879. október 4. Tóth Ferencz kir. végrehajtó. 17050 HIRDETMÉNY. 3—2 218. Alulirt kir. végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a szombathelyi kir. tszék 1880. évi 2831. sz. végzése következtében alperes özv. Tevely Józsefné R. tótfalui lakosnál, felperes Weisz tstvérek rohonczi lakosok részére 350 frt követelés kielégítésére 4 ökör, és 2 lóból álló ingóságok alperes lakásában 1880. évi május hó 15. napján biróilag lefoglaltattak s 640 írtra becsültettek. Ennek következtében a váltó vdt. 77. §-hoz képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket a jelen hirdetménynek 3-er megjelenésétől számítandó 8 nap a, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alulírt végrehajtónál a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett annál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Körmenden, 1880. évi junius hó 2. napján. Németh Ferencz, kik. kir. végrehajtó. 17300 HIRDETMÉNY: 3—2 199. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a halmi kik. kir. j biróság f. évi 2315. polg. számú végzése következtében alperes Feudrik Majer-nél, felperes Blaudroh fabrik Georg Plattner részére, 232 frt 26 kr követelés kielégítésére különféle bolti áruczikkek szobai bútorok, és 80 mm. tengeriből álló ingóságok 1879. évi junius hó 4. napján. Szászfalu községében biróilag lefoglaltattak, s 491 ft 76krra becsültettek. Ennek következtében a váltó eljárás 77. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni, vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak , hogy úgy foglaltató,, mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket, a foglalásnak fent érintett napjától számított 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alulírt végrehajtónál, a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett annál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Halmiban 1879 évi junius hó 5. napján. Tegze László kik. birósági végrehajtó. 17294 HIRDETMÉNY: 3—2 24032. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a bpesti kiskereskedelmi s váltótörvényszék 1880. évi 20129. számú végzésével a gyöngyösi takarék- és hitelintézet felperes részére Hozma Gyula alperes ellen 360 frt és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása alkalmával 1880. évi április hó 3. napján nevezett alperesnél, Budapesten Josef város Josef utcza 21. sz. házban összesen 324 frt 70 krra becsült bútorok s egyéb különféle ingóságok lefoglaltattak. Ennek következtében felhivatnak mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedő fél ellen együttesen intézendő igénykereseteiket a jelen hirdetmény a hivatalos lapban történt 3-szori vagyis utolsó közlését követő naptól számítandó 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, alulirt végrehajtónál, a törvény rendes utján leendő elintézés végett annál bizonyosabban beadják, mert különben az a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Budapesten, 1880. évi május hó 17. napján. Miklósy Lajos kiküldött kir. végrehajtó. 17042 HIRDETMÉNY: 3—2 418. Alólirt kiküldött vghajtó ezennel közzéteszi, hogy a n.-kikindai királyi járásbíróság 1880. évi 4602. számú végzése következtében alperes Jokly Lipólt n.-kikindai lakosnál felperes Sziráky E. M. budapesti czég részére, 350 frt 2 kr követelés kielégítésére házibutorok és egy könyvnyomda sajtóból álló ingóságok, N.-Kikindán 1880. évi május hó 29. napján biróilag lefoglaltattak s 1037 forint 50 kra becsültettek. Ennek következtében a polgári törvk.rdzs. 464. §-hoz mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltatól mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket a számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alólirt végrehajtónál a törvény rendes utján leendő eszközlése végett annál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt N.-Kikindán 1880. évi junius hó 2. napján. Konyevits Péter, kir. kir. végrehajtó. 17138 HIRDETMÉNY: 3—2 466. Alulírt kiküldött éghajtó ezennel közhírré teszi, hogy a temesvári kir. e. f. tszék 1880. évi 6442/80. sz. végzése következtében alperes Szablyár István rékasi lakosnál, felperes Dolveth Dávid temesvári lakos részére 836 frt 1 kr. követelés kielégítésére kidolgozott bőrök, talp, házibutor, fából készült istálló és disznóól, egy láncz kukoricza, 2 láncz buzavetés, egy tehén, gazdasági eszközök és követelésekből, álló ingóságok. Rékas községében 1880. május 29. és 1880. június 2-án biróilag lefoglaltattak s 320 írtra becsültettek. Ennek következtében, a polgári tk. rdzs. 464. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket, a hirdetvénynek a hirlapban tett harmadik közzététele napjától számított 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig habár külön értesítést nem vettek is, alulírt véghajtónál a törvény rendes útján leendő elintéztetés végett, annál bizonyosabban leadják, mert külön17053 HIRDETMÉNY. 3 — 299. Alólirott közzé teszi, misze-rint Kron Haim javára Simon György és társa ketergényi lakó-, soktól, a n.-kaposi járásbíróságnak. 1249/880. számú végzése folytán folyó évi május hó 10. napján lovak, tehenek, ökrök és cselekvő követelésből álló ingóságok foglaltattak biróilag le és 433 frt 80 krra becsültettek. Felhivatnak ennélfogva a prts. 434. és 466. §-ai értelmében mindazok, kik ezen lefogalt ingóságokhoz netaláni jogot vélnek érvényesíthetni, hogy ebbeli kereseteiket jelen hirdetmény utolsó közlésétől számított 15 nap alatt annyival is inkább beadják, mint hogy ellen esetben a vételár feleslegére lesznek utasitandók. N.-Kaposon 1830. május 29. Várady Endre kir. vhajtó. 17234 HIRDETMÉNY. 3—2 316. Alálirt birósági végrehajtó közzé teszi, hogy a debreczeni kir. jbiróságnak f. évi 3301. P. számú végzése következtében Budaházi Gyula és özv. Budaházi Imrénénél Klein Herman részére 350 frt 24 krs jár. erejéig f. évi május hó 8-án szobabútorok, két drb ló, egy futó szekér, 4 drb ökör, melyek összesen 802 írtra becsültettek, biróilag lefoglaltattak. Felhivatnak mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jogot vélnek érvényesíthetni, hogy kereseteiket ezen hirdetmény harmadszori közzétételétől számított 8 nap alatt beadják, mert ellenesetben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegéree fognak utasittatni. Debreczenben, 1880. junius 6. Váradi Imre, kir. vhajtó. 17146 HIRDETMÉNY: 3 — 2 212. A trsztenai kir. járásbíróságnak 4156/879. — és a rózsahegyi kir. tszéknek 8405/879. sz. végzése folytán Stein József 300 frt s jár. követelésének kielégítése, és 1520 frt s jár. követelésének biztosítása végett Florek Ignácznál 945 frtra becsült képek, szekerek, gabona, széna, marhák, és zsirnemüekből álló ingók, és magánkövetelések Alsó-Lipniczán biróilag le- illetve felülfoglaltattak. — Felhívom azokat, a kik a lefoglalt tárgyakra igényt tartanak, hogy igénykereseteiket jelen hirdetmény harmadszori közlésétől számított 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverésig beadják, mert külömben jogaikat elvesztik. Trsztenán, 1880. évi julius hó 2-án. Hálássá Mihály, bir. végrehajtó. 17018 HIDETMÉNY. 3—2 202. Mielőtt a Vadon Sándor részére Diószeghi Imre debreczeni lakostól 1880. évi május hó 3-ik lefoglalt s 340 forintot tevő, a debreczeni építkezési asztalos egylet elleni követelésre a birói árverés elrendeltetnék, felhivatnak mindazok, kik ezen ingókra tulajdoni, vagy más igényt avagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, miszerint igénykereseteiket jelen hirdetménynek kézbesítése, illetőleg a hirlapban harmadszori megjelenésétől számított 8 nap alatt, elsebbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig alulirt kir. végrehajtónál adják be ; különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Debreczen 1880. évi május hó 25. Török Péter kir. végrehajtó a debr. kir. törvényszéknél. 4420 ben azok a végrehajtás folyamán nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt Békáson 1880. évi junius hó 3-ik napján. Novák István, kik. birósági végrehajtó. 17047 HIRDETMÉNY. 32 2296. Alálirt birósági végrehajtó közhírré teszi, mikép a Galgótzibiróságánál vett kiküldetésemnél fogva Weeber Bruder czég javára Krastochvil Albert Galgótzi lakos ingóságai bolti szerek stb. 1880. évi május 31-én biróilag lefoglaltattak. Felhivatnak mindazok, kik ezen tárgyakra tulajdoni igény vagy elsőbbségi jogukat érvényesíteni vélnek, hogy az elsőbbieket 8 nap alatt az utóbbiakat az árverés kezdetéig a Galgótzibiróságánál érvényesítsék, mert külömben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván a vételár feleslegére fognak utasitatni. Galgótz 1880. évi junius hó 4-én. Janits kir. vhajtó.