Budapesti Közlöny, 1880. szeptember (14. évfolyam, 200-224. szám)

1880-09-14 / 210. szám

27319 ÁRVERÉS. 3—2 30355. A pestvid. kir. törvényszék mint tkvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint B­eyer Antal végrehajtatnak K­.itt os György és társa végrehajtást szenvedők ellen 63 írt s járulékai iránti végre­hajtási ügyében a bényei 61. sz. tekvben foglalt A I. 1 — 5. 1. sz. zsellérteleknek s ahhoz tartozó aránylagos legelő illetőségnek Kajos Györgyöt illető és 117 frt 25 irra becsült része úgy a bényei 182. sz. tikben foglalt A + 525. hr. sz. belsőségnek ugyanazt illető s 10 írtra becsült része az 1880. évi September hó 20. napján délelőtt 10 órakor mint második határidőben, Bénye község házánál megtartandó nyilvá­nos árverésen következő feltételek alatt el­adatni fognak, úgymint: 1. Kikiáltási ár a fenti becsár, azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülirt ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át kész­pénzben vagy óvadékképes papír­ban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés napjától számítandó 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 2 hónap alatt a harmadikat ugyanazon naptól szá­mítandó 4 hó­nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árve­rés napjától számítandó 6% kama­tokkal együtt ezen kir. tervszékhez a pesti kir. fiókadó- mint bírói letéti pénztárnál leendő elhelyezés végett beküldeni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeke az árverés napjától tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés napján vevő a megvett ingatlan birtokába lép, en­nélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmére a ptrts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpén­zének elvesztése mellett újabb ár­verés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Budapest, 1880. évi augus­­tus hó 6. A pestvidéki kir. tszék telekkönyvi osztálya. 2* * 2069 ÁRVERÉS. 3­2 7114. A temesvári kir. törvényszék mint telekkvi hatóság részéről köz­hírré tétetik, hogy az állam­kincs­tár végrehajtatának Muntyán Lázár és Fersida mint néhai Muntyán Konstantin örökösei vég­rehajtást szenvedők elleni 746 frt adóhátraléki tőke és járulékai iránt végrehajtási ügyében alperesektől lefoglalt R.-Szt Mihály község 256. sz. tekvben foglalt 249. sz. ház s egy egész urb. telek­i részéből álló Muntyán Konstantin hagyaté­kául felvett s 1787 forintra becsült ingatlan az 1880. évi szeptember hó 29. napján d. e. 10 órakor mint utóbbi második határidőben R.-Szt- Mihály községházánál megtartandó nyilvános árverésen következő fel­tételek alatt eladatni fog. u. m.: 1. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár, melyen alul az első árverés­kor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának 10% készpénz­ben, vagy óvadékképes papírban a kfk. kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig : az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 1 hó alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 4 hó alatt, a 3-dikat ugyanazon naptól szá­mítandó 6 hó alatt minden egyes vételári részlet után a birtokbalé­­pés napjától számítandó 6°/C kama­tokkal együtt ezen kh­. tervszak tkvi osztályánál lefizetni. A bánat­pénz az utolsó részletbe fog beszá­míttatni. 4. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a meg­vett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 5. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hi­ 26819 ÁRVERÉS. 3—2 10521. Alelirott bíróság közzé teszi, hogy Krausz Ferencz óhajtató­nak Dsithity János és társai elleni ághajtási ügyében . nyitrai 519. sz. tjkvben 509.sz. alatt foglalt ház fe­­lülépitményének 600 írtra becsült felére, s az ottani 725. sz. tjkvben 1. sor sz. alatt foglalt 140 írtra és 2. sorsz. a. foglalt 60 írtra becsült­­(­ hegybértelekre 1880. évi novem­ber hó 23. mint első esetie) 1880. évi december hó 23. mint második határidőben mindenkor d. e. 10 óra­kor a kir. tervszék tkvi osztályának irattárában a kikiáltási árat képező becsár 10% bánatpénzképeni letétele mellett elárvereztetni fog. A vételár a leütés napjától szá­mított 30 nap alatt két egyenlő részletben bírói utalvány alapján minden részletnek 6°/0 kamataival befizetendő. A bánatpénz az utolsó részletbe beszámíttatik. Az árverés jogerőre emelkedése­kor vevő a megvett ingatlan birto­kába lép, addig az a­prts 421—423 §. értelmében zártartói őrizet alá he­lyeztetik, birtokba vételtől vevőt illetik a hasznok és terhek, vala­mint az átruházási illeték, s köteles tűzkár ellen biztosítani. Az átírás a vételár lefizetése után hivatalból eszközöltetik. A feltételek meg nem tartása esetén a prt. 459. §-a fog alkalmaztatni. Az elárverezendő in­gatlanra igényt tartók annak a pts. 464. §-a szerinti érvényesítésre fel­hivatnak. Helyben vagy közel nem lakó hitelezők a vételár felosztá­sánál leendő képviseltetésük végett helybeli megbízott rendelésére és bejelentésére figyelmeztetnek. El­leneseiben Büttner Géza] nyitrai ügyvéd mint gondnok képviselendő. A nyitrai kir. tvszék mint tkvi hatóságnak 1880. évi augustus hó 7. tartott üléséből. 26817 ÁRVERÉS. 3 — 2 7560. Alólirott bíróság közzé teszi, hogy Kohn Vilmos végrehaj­tatának I­ohács Ferenc* mo­­csonoki lakos elleni,vhajtási ügyében a mocsonoki 194. sz. tjkvben Bohais Ferenczre(nős Kohait Júliával) egész­ben irt 200 írtra becsült 192. sor s 158/a. házszámu X % urb. belte­­lekből valamint a 110 ftra becsült s 4 frt 25 kr­váltság tőke s járulé­kaival terhelt 1. sor s 3159. hely­rajzi számú o irtványból álló 1880. évi október hó 14. mint első­ esetleg 1880. évi november hó 15-én mint második határidőben, min­denkor délelőtti 9 órakor " Mocso­­nok község házánál a kikiáltá­si árat képező becsár 10% bá­­natpénzképens letétele mellett el­árvereztetni fog. A vételár a leütés napjától­ számított 15, 30 és 45iv nap a­ 3 egyenlő részletben bírói utalvány alapján minden részletnek 6% ka­mataival befizetendő, a bánatpénz az utolsó részletbe beszámítatik. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, addig az a­prízs 421—423. §-a értelmében zártartói őrizet alá helyeztetik, a leütés napjától vevőt illetik a hasznok és terhek, valamint az átruházási illeték s köteles tűz­kár ellen biztosítani. Az átírás a vételár lefizetése után hivatalból eszközöltetik. A feltételek meg nem tartása esetén a prts 459. §. fog alkalmaztatni. Az elárverezendő ingatlanra igényt tartók annak a prts. 464. §. szerinti érvényesítésre felhivatnak. Helyben vagy közel nem lakó hitelezők a vételár fel­osztásánál leendő képviseltetésük vatalból eszközöltetni. Az átru­házási költségek vevőt terhelik. 6. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének k­érelmére,a polg. tkrts. 459. §. értelmében vevő ve­szélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidő­nek kitűzése mellett az előbbi becs­áron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik­­az árverésre kitűzött javak iránt, tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogo­kat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket a hirdetmény­nek a hivatalos lapban tett harma­dik közzétételének napjától számí­­tandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem is vettek, ezen kb­. törvényszéknél nyújtsák be, külön­ben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Te­mesvárt kir. tervszéknek 1880. évi augustus 14. tart. évi ül. végett, helybeli megbízott rendelé­sére és bejelentésére figyelmeztetnek ellen esetben Szulovszky Ignácz nyitrai ügyvéd mint gondnok kép­­viselendi A nyitrai kir. tervszéknek mint tkvi hatóságnak 1880. julius 24-én tart. ül. 27291 ÁEVERÉS. 3—2 4281. A segesvári kir. jbság mint tkvi hatóság részéröl közhírré tétetik, miszerint Gróf Haller Lujza végrehajtatnak Br. Szentk­e­­reszty Pál végrehajtást szen­vedő ellen 24210 frt 53 kr pp. urb. kötvény tőke s jár. iránti végrehajtási ügyében alperesnek a Nagybuni 47. sz. tjkvben A -1- 1—66. rendsz. a. foglalt s 108749 frt 78 kr oszt. ért. becsült ingatlan az 1880. évi September hó 30-án d. e. 9 órakor mint második ha­táridőben, Nagy-Bun községházánál megtartandó nyilvános árverésen kö­vetkező feltételek alatt eladatni fognak, úgymint: 1. Kikiáltási ár a fennti becsár, azonban ezen 2-ik árverésen a fennt körülírt ingatlanok becsáron alul el fognak adatni, de 30000 írton alul nem adatnak el. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának 10° 10 vagyis 10.874 frt 97 kr készpénzben, vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt 2 egyenlő részletben és pedig az elsőt a leütéskor azonnal, a másodikat ugyanazon naptól számitó 30 nap alatt, esedékes 6% kamatokkal együtt ezen kir. tlkai hatóságnál egy előre kieszközölt utalvány alapján a segesvári kir. adó- mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan bir­tokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmé­re a príts 459. §. értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzé­nek elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határ­időnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Se­gesvárit 1880. évi September 3. napja. A királyi­­biróság mint telek kvi hatóság, harmadik, melybe a bánatpénz be­­tudatik 6 hó alatt, mindig a leütés napjától számítva a mindenkori vételárhátraléknak ugyanazon nap­tól járó 6% kamataival fizetendő. Vevő a leütéskor birtokba lép, en­nek hasznait élvezi, de a birtokkal kapcsolatos terheket is viseli. — A győri kir. tvszék mint tkvi hatóság 1880. évi aug. hó 26-án. 27011 ÁEVERÉS. 3—2 4488. A temesvári kir. tervszék mint tkvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy az állami kincstár végrehajtainak néhai Avram­i­tz Márton örökösei Gyiroki lakosok végrehajtást szenvedő elleni végre­hajtási ügyében a Gyirok község 85. sz. tekvben foglalt 79. sz. ház beltelek­e I. 1—2. sz. a., ugyan­azon tekvben A II. a. foglalt egy fél úrbéri telek föld fele részéből álló Avramutz Martin tulajdonául felvett s 1978 írtra becsült ingat­lan a­z 1880. évi September hó 22. napján délelőtt 10 órakor mint IV. határidőben Gyirok község házánál megtartandó nyilvános árverésen a már 14723/878. számú árverést ren­delő végzésben megállapított felté­telek mellett a becsáron alól is el­adatni fog. Kelt Temesvártt 1880. évi augusztus 14-én tartott tkvi­­széki üléséből. 27295 ÁEVERÉS. 3—2­­. Alólirt közhírré teszi, hogy a módosi kir. jbiróság mint tkkvi ha­tóságnak 1880. évi 1579. sz. vég­zéssel elrendelt Freund M. fiai te­mesvári lakosnak Grün szül. Weisz Faur rudnai lakos ellen 399 frt 20 kr tőke és járul. iránti ügyé­ben a rudnai 54. sz. tikvben A I 1—11 sorsz. a. 51. sz. ház 800 □ és 442. rész sz. a. pótkert és­­/a urb. telek 1/3 részből álló és özv. Grün szül. Weisz­mani tulajdonául felvett és 1267 írtra becsült ingat­­lanságra vezetett és 1880. augustus hó 18-ik napján tartott I. árverés vevők hiányában meghiúsult. Ennélfogva a fennebb körülírt birtokra, melyre vonatkozólag az árverési feltételek alulírottnál bete­kinthetők, a második árverés Budna község házánál 1880 évi September hó 18. napján d. e. 9 órakor meg­­tartatik, midőn az árverésen a becs­áron alul is eladatni fog. Venni szándékozók az árverés megkezdése előtt a becsárnak 10°/a bánatpénzül letenni tartoznak. Mó­dos 1880. augustus hó 18. Persich Ferencz kir. kir. vh. lan becsárának 10%-k­át a kikül­dött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt két egyenlő részletben és pedig az elsőt az árveréstől számítandó 30, a má­sodikat ugyanazon naptól számítan­dó 60 nap alatt, minden egyes vé­telári részlet után az árveréstől szá­mítandó 6% kamatokkal együtt bí­rói letét útján lefizetni. A bánat­pénz az utolsó részletbe fog beszá­míttatni. 4. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan hasz­na és terhei ez időtől őt illetik, de a tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefize­tése után fog javára hivatalból esz­közöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 5. Az árverési feltételeknek eleget nem tevő vevő ellen a prts. 459. §-a fog alkalmaztatni. Felhivatnak azok, kik az árve­résre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdet­ménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától szá­mítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tyszékhez nyújtsák be,különben azok a végrehajtás folyamát nem gátol­ván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. A nagyszebeni kir. tszék mint tkvi hatóság 1880. augustus 19. tartott üléséből. 27183 ÁRVERÉS. 3—2 A s.­a.-ujhelyi kir. tkvi törvény­szék 11347/1879. számú végzése következtében közhírré tétetik, hogy : a s.-pataki 546. és 387. sz. tjkvekben Komra István és neje tulajdonául felvett 250 írtra becsült ingatlanok, a s.-pataki 3008 sz. tjkvben (2999—3000.) hr. sz. a. szőlőből Komra Istvánt illető 30 írtra becsült fele rész, és a s.- ataki 1289. tjkvben (2974—2975.) (6731 — 6732.) hrsz. a. Komra István ne­vén álló 80 írtra becsült ingatlanok Laczay Elek és neje végrehajtatók 250 frt követelése végett 1880. szeptember 23-ik napjának d. e. 9 órájára S.-Patak város­házához, kitűzött második árverési határ­napon becsáron alól is eladatni fog­nak. S.-a.s Ujhely, 1880. aug. 27. Uj­falusi Endre végrehajtó. * 20 27278 ÁRVERÉS. 3—2 11643. Alulirt kir. tkvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a nagyszebeni általános takarékpénz­tár vghajtatának Xheisz Már­­ton végrehajtást szenvedő elleni 200 frt iránti rghajtási ügyében a kakssidlvi 122. tjkvben (184. 185.) (263/a. 264/a.) 564. 617. 702. 887. (1538. 1539.) (1626—1629.) 1794. (2309. 2310.)(2311. 2312.)2477.2480. 2486. 3291. 3330. 3349. 3380. 3686. (4430. 4431. 4436.) (4438—4442. 4446.) 4450. 4451. 4483. 4484. (4524—4528.) (4556. 4557.) (4559. 4560. 4561. 4570 ) 4580. (4584— 4586.) 4633. 4827. 4828. 4839. (4846—4848.) 4861. 5481. 6245 hr. sz. ingatlanok Theisz Márton 544 írtra becsült hasonféle 1880. október 20. mint első­ és 1880. november 20. mint második határidőben, min­denkor reggeli 9 órakor a kakas­falvi községi irodában megtartandó nyilvános árverésen következő felté­telek alatt eladatni fognak, u. m. .­1. Kikiáltási ára a becsár, me­lyen alul csak a második árve­réskor fognak eladatni. 2. Árverezni kivánók a végrehaj­tató kivételével tartoznak az ingat-27269 ÁRVERÉS. 3—2 1568. A tatai kir. jbiróság mint tkvi hatóság részéről közhírré téte­tik, miszerint Komáromi Lajos vég­­rehajtatónak Szabó Gergely héreghi lakos végrehajtást szenvedő ellen 264 frt töke és járul, iránti végrehajtási ügyében a héreghi 564. sz. tjkvben 3380. hrsz. a. Szabó Pál mint földtulajdonos nevére irt sző­lőből Szabó Gergelyné szül. Dózsa Zsuzsánna mint zálogtartóról örö­kösödés utján Szabó Gergelyre szál­lott 90 frtra becsült fele rész, to­vábbá a héreghi 566. sz. tjkvben Szabó Gergely nevére irt 77 írtra becsült szőllő és végre a béreghi 683. sz. tekvben 3468. és 3522. hr. sz. a felvett (tintafák és darab er­dőféle) szántókból Szabó Gergelyné 3201. Dózsa Zsuzsannáról örökösödés utján Szabó Gergelyre szállott 56 írtra becsült fele rész az 1880. évi szeptember hó 20. napján d. e. 10 órakor mint második határidőben, Héregben a község házánál megtar­tandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt el­adatni fog, ugye.: 1. Kikiáltási ár a fenti becsár, azonban ezen második árverésen a fent körülírt ingatlanok becsáron alul is el fognak adatni. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% vagyis 9 frt, 7 frt 70 kr, és illetőleg 5 frt 60 krt készpénzben, vagy óvadék­képes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételért 3 egyenlő részletben és pedig az első részletet az árverés jogerőre emel­kedésétől számítandó 30 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tandó 90 nap alatt, a harma­dikat ugyanazon naptól számí­tandó 180 nap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalé­pés napjától számítandó 6%-os kamatokkal együtt ezen királyi ffs­­ságnál előre kieszközölt utalvány alapján a tatai királyi adó­ mint birói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár el­len biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedé­sekor vevő a megvett ingatlan bir­tokába lép, ennélfogva a megvett in­gatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 8. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár­­ kamatainak teljes lefi­­zetése után fog vevő javára hivatal­ból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A­mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érde­kelt felek bármelyikének kérelmére, a ptkrdzs. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpén­zének elvesztése mellett, újabb ár­verés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsároa alul is eladatni fog. A tatai kir. jbiróság mint tkkvi hatóság Tatán, 1880. évi julius hó 31. napján, *1781 ÁRLEJTÉS. 3—2 4637. Az ó-budai uradalmi úgy­nevezett »Klinglmayer« malomnak 296 frt 81*/a krral felvett költség­­vetés alapján leendő helyreállítása iránt . Budán a m. kir. jószágigaz­gatóságnál f. évi September hó 17. d. e. 9 órakor árlejtés fog tartatni. Vállalkozni szándékozók az árlej­téshez azzal hivatnak meg, hogy magukat 10% bánatpénzzel ellás­sák. Az árlejtés megkezdése előtt 10% bánatpénz és 50 kiros bélyeg­gel ellátott írásos ajánlatok is elfo­gadtatnak. Az írásos ajánlatokban ha­tározottan kiteendő, hogy az aján­lattevő a feltételeket ismeri és azok minden pontjainak magát feltétle­nül aláveti. A költségvetés és a fel­tételek Ó-Budán a m. kir. jószág­igazgatóságnál a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Utó­­ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Budapest, III. 1880. sept. hó 5-én. M. kir. jószágigazgatóság. 27168 ÁRVERÉS. 3—2 8938. Közhírré tétetik, hogy a győri első takarékpénztárnak, özv. Jordán Frigyesné szül. Lint­ner Antónia elleni 437 frt végetti végrehajtási ügyében lefoglalt a győri 576. tekvben 46. hrsz. alatt fölvett 23. sz. belvárosi háznak özv. Jordán Frigyesnét illető 2000 forint becsértékü fele 1880. évi September hó 21-én d. e. 9 órakor mint má­sodik határidőben a győri kir. tkvi hatóság helyiségében megtartandó árverésen becsáron alul is el fog adatni. Feltételek: Bánatpénzül a becs­árnak, mint kikiáltási árnak 10% a birói kiküldöttnél leteendő . A vételár ezen bíróságnál 3 részletben, az első 2 hó, a második 4 hó, a 7050 MH

Next