Budapesti Közlöny, 1881. október (15. évfolyam, 223-248. szám)

1881-10-18 / 237. szám

megelőzött időkben történt laponkinti eladások által már megcsonkíttattak. A községenkint teljes példányokban megren­delt kőmetszeti másolatok ára, példányonkint minden hold és parcella egybeadásából eredmé­nyezett úgynevezett »holdrészlet« után egy-egy krajczárjával számittatik. Ugyanazon községnek öt példánybani egyszerre történő átvételénél azonban húsz százalékos (20°/°) árleengedésnek van helye. A csonka példányok egyes lapjai kivétel nélkül két (2) forintjával számíttatnak. b) a szabadkézből készült térkép-másolatokért minden holdrészlet után két (2) krajczár, azonkí­vül pedig minden ahhoz felhasznált hollandi regál­­papír ívért húsz (20) krajczár; végre 4. minden kataszteri munkálatok alkatrészeit képező egyéb iratok és jegyzőkönyvek másolatáért ivenkint harmincz (30) krajczár fizetendő. A megrendelések elfogadására felhatalmazott egyes kataszteri térképtárak területi illetőségére nézve megjegyeztetik, hogy azon megyék és ható­ságok közül, melyek kebelében az állandó katasz­ter részéről eddig élé felmérések teljesíttettek, az Árva, Liptó, Turócz, Trencsén, Zólyom, Bars, Hont, Nógrád, Moson, Sopron, Győr, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna és Baranya me­gyékre vonatkozók, a pozsonyi kir. térképtárban, a Szepes, Gömör, Tolna, Abaúj, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg, Mármaros, Ugocsa, Szabolcs és Bihar megyékre, valamint a fennállott Hajdú-kerületre vonatkozó munkálatok a kassai kir. térképtárban ; a Temes, Torontál, Krassó, Szörény és Bács-Bod­­rog megyékre vonatkozók a temesvári kir. térkép­tárban ; a Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász-Nagykun- Szolnok, Fehér, Csongrád és Csanád megyékre, valamint Fiume város és annak kerületére nézve, a budapesti (a fővámházban elhelyezett) kir. tér­képtárban ; végre a Horvát-Szlavonországokra, valamint az azokkal egyesített polgárosított határőrvidékre vo­natkozó munkálatok a zágrábi kir. térképtárban őriztetnek. Az idevágó kívánalmak tehát, a­mennyiben azok a háromszögméreti hálózatra vonatkoznak, a m. kir. háromszögméreti számító­hivatalhoz Budapes­ten , a többi felmérési munkálatokra nézve pedig, az elősorolt beosztáshoz képest, az illető királyi térképtárakhoz intézendő)­, melyek a megrendelé­sek elfogadására, valamint a másolatok végrehaj­tására és kiszolgáltatására hivatva vannak. Kelt Budapesten, 1881. évi szeptember hó 12-én. A m. kir. pénzügyministerium. Sipos Antal magán-zeneakadémiai tanítványai segélyegyletének alapszabályai, a m. kir. belügy­­ministerium által, folyó évi 49,700. szám alatt, a jóváhagyási záradékkal elláttattak. Hirdetmény. A magyar földtehermentesítési kötelezvények­nek rendes félévi nyilvános sorsolása, folyó évi október hó 24., 25., 26., 27., 28., 29. és 31-én na­ponkint reggeli 8 órától kezdve az alulirt igazga­tóság hivatalos helyiségében fog megtörténni, s az eredmény annak idején közhírré tétetni. Kelt Budapesten, 1881. évi október hó 15-én. A magyar földtehermentesitési pénzalap kir. igazgatósága. NEMHIVATALOS RÉSZ. A főrendi ház f. hó 20-án d. e. 11 órakor tar­tandó ülésében a felirati javaslat érdemleg fog tárgyaltatni. Erről a főrendi ház távol levő tagjai Az 1881. évi junius hóban engedélyezett szabadal­mak kimutatása. 776. Dehne Albert Lajos György, Saale mel­letti Halleben (Poroszország), (megh. Paget és Moeller, mérnökök Bécsben); javítások az önmű­ködő szelepeken; a szab. kert 1881. jun. 11-én; tartama 2 év; titkos leírás. 777. Grimm F., Strassburgban, Németország­ban, (megh. Hartmann Nándor, Bécsben); kézi aranyzó sajtó; a szab. kert 1881. jun. 11-én; tar­tama 1 év; titkos leírás. 778. Liebmann Gusztáv magánzó, és Reger Károly, mechanikus Berlinben (megh. Michalecki és t. mérnökök Bécsben); javítások mindennemű és nagyságú járművek, uszómüvek és mozgonyok megindítására szolgáló készülékeken; a szab. kert 1881. jun. 11.; tart. 2 év; nem titkos leírás. 779. Stein Adolf, kereskedő Saazban, és Nettel Antonia, ernyőállványgyárosnő Teplitzben (be­­jegyz. czég »Stein & Nettel Teplitzben«); saját­ságos gyártási módja a nap- és esernyőállványok koronájának egy darabból való előállítására; a szab. kelt 1881. jun. 11.; tart. 1 év; titkos leírás. 780. Smith Watson és Swain Reuben, mindket­ten Londonban, (megh. Reichard és társa Bécs­ben) ; javítások a hajósajkak felakasztására, lebo­­csátására, megkötésére és leoldására szolgáló ké­szülékek szerkezetében és berendezésében, mely készülékeknek egyes részei egyéb czélokra is alkal­mazhatók; a szab. kelt 1881. jun. 11. tart. 2 év; nem titkos leirás. 781. Dr. Cohausen Károly, Heidelberg melletti Neuenheimben (megh. Fischer és társa, mérnökök Bécsben); szemvédő legyező alakban; a szab. kelt 1881. jun. 11.­ tart. 1 év; nem titkos leirás. 782. Leggo William Augustus, Hartsdaleban, New-York államban, Északamerika egyesült államaiban, (megh. dr. Schmidt Ede, magánmér­nök Bécsben); javítások az önműködő távirókészü­­leteken; a szab. kert 1881. jun. 11-én; tartama 3 év; nem titkos leirás. 783. Renz Mitchell, Bridgeportban, Északame­rika egyesült­ államai), (megh. Seifert Mór, Bécs­ben); javítások a diótörőkön; a szab. kert 1881. jun. 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 784. Czéfja Károly, mechanikus Bécsben; szál­lítható gyári-, bányászati- és tüzi-távirdai­ készü­­lék; a szab.kelt 1881.jun. 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 785. »Siemens & Halske« czimü czég Berlin­ben, (megh. id. Marki György Bécsben); javítá­sok a járműveknek villamos áram által való meg­indítására szolgáló berendezéseken; a szabad. kelt 1881. junius 11.; tartama 3 év; titkos leirás. 786. »Gebrüder Dickertmann« czimü czég Bielefeldben Poroszországban, (megh. Michalecki és társa, mérnökök Bécsben) ; vasból való bizton­sági emelőcsiga; a szab. kert 1881. jun. 11.; tar­tama 1 év; nem titkos leirás. 787. Prágai gépépitészeti részvénytársaság Prá­gában, (megh. Wartha Károly); felségszeszke­­mencze és egészségszeszkemencze gőzkazántüze­­lésre, valamint egyéb mechanikai czélokra; a szab. kelt 1881. junius 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 788. Duk­e William, az »Acme Horse Shoe Nail Gomp. Limited« titkára Londonban, (megh. dr. Schmidt Ede, magánmérnök Bécsben) ; javítá­sok a patkószeggépeken és készülékeken; a sza­bad. kert 1881. junius 11.; tartama 1 év; nem tit­kos leirás. 789. New-york-hamburgi kaucsuk árutársaság Hamburgban, (megh. Paget és Moeller, mérnökök Bécsben); javítások a fésük és egyéb tárgyak fogainak kivágására és csiszolására szolgáló gépe­ken ; a szab. kelt 1881. jun. 11.; tartama 1 év ; nem titkos leirás. 790. Strubo C. Lajos, gyárbirtokos Buckauban, Poroszországban (megh. Paget és Moeller, mérnö­kök Bécsben); javított számlálókészülék az edé­nyek töltései számának kipuhatolására ; a szabad, kert 1881. junius 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 791. Mauser Pál, fegyvergyáros Neckar mellet­ti Oberndorfban Württembergben, (megh. dr. Schmidt Ede, magánmérnök Bécsben); javítások a lőfegyverek csövein; a szab. kelt 1880. jun. 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 792. Grass-Klanin Leo, Klaninban Gr.­Starzin mellett Poroszország, (megh. Fischer és társa, mérnökök Bécsben); aczélpántsajtó; a szab. kelt 1881. jun. 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 793. Imperatori Lajos, mérnöke az olasz állam­vasutaknak Milanóban és Balocius Károly, ma­gánmérnök Bochumban (megh. Michalecki és tár­sa, mérnökök Bécsben) ; szabatossági csavarbizto­­sitás; a szab. kelt 1881. jun. 11.; tartama 1 év; nem titkos leirás. 794. Bosshard I., Zürichben Svájczban, (megh. dr. Schmidt Ede, mérnök Bécsben); vízmérő; a szab. kelt 1881.jun. 11.;tartama 1 év; nem titkos leirás. 795. Slawik Venczel, kocsiépitő Neutitschein­­ban, Morvaországban; sajátszerü szerkezete a tüzőrség számára szolgáló átalános legénységi szerszámkocsinak; a szab. kelt 1881. jun. 11.; tartama 1 év. titkos leirás. 796. Seidl Vilmos, üveggyári kezelő Rokytnitz melletti Stohrovban Csehországban; javított ajak­sajtó lábitómüves üveggyárak számára, az üveg­tárgyak ajakalaku karimáinak kisajtolására; a szabad. kelt 1881. junius 11.; tart. 1 év; titkos leirás. 797. »Oerlikon« szerszám-gépgyár Oerlikon­­ban, Svájczban, (megh. Fischer és társa Bécsben); fúró, kupalaku lyukak kidolgozására; a szab. kelt 1881. jun. 14.; tart. 1 év; nem titkos leirás. 2 az elnökség által oly megjegyzéssel értesittetnek, miszerint ugyanekkor a közös ügyek tárgyalására hivatott országos bizottság tagjai fognak megvá­lasztatni, és a Horvát-Szlavon-Dalmát főrendi képviselők számára függőben tartott igazolási, naplóhitelesítési, közjogi és törvénykezésügyi, va­lamint a közgazdászati és közlekedési bizottsági állomások pótválasztások útján betöltetni. A s­o­p­r­o­n­i sertéspiac­ról folyó évi október hó 2-től 8-ig az ország határain túl elszállíttatott és pedig Bécsbe 403, az osztrák tartományokba 2353, külföldre 74 magyar sertés. A folyó évben bezárólag október hó 8-ig be­­érkezett összesen 798 idegen és kiszállíttatott 514,969 magyar sertés. Kelt Budapesten, 1881. évi október hó 15-én. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium. Hirdetmény. A tőzsdei jogszokások 135. §-a értelmében az idén termett szilva szabályszerű minősége, és pe­dig az október hóban szállítandó boszniai szilvára nézve 500 grammonkint (vámfontonkint) 118 da­rabban, a szerbiai szilvára nézve pedig 500 gram­monkint (vámfontonkint) 128 darabban állapít­tatott meg. Kelt Budapesten, 1881. évi október hó 17-én. A budapesti áru- és értéktőzsde tanácsa.

Next