Budapesti Közlöny, 1884. augusztus (18. évfolyam, 178-202. szám)

1884-08-02 / 179. szám

folyton tartó esőzések miatt megkésett; a búza és árpa learatvák, zab még nem; a búza átalában véve nem felel meg a várakozásnak, helyenkint silány szemű, az árpa rész, kapások sínylik a nagy hősé­get; a csornaiban az aratás befejezettnek vehető, a termést illetőleg lehet gyenge középnek nevezni, árpa nagyon megsárgult szemű, kapásnövények szépek; a kis­martoniban a gabona le van aratva, búza középtermést, rozs gyengébbet adott, az ár­pának igen ártott az utolsó napok nagy hősége; zabból kitűnő termés várható; a kapuváriban az aratás befejezettnek tekinthető; a termés, bár a búzát és rozsot a rozsda és a gyakori köd meg­rontotta, jó, zab aratása kezdetét vette, minőségre kevés reményekre jogosít, kapás ültetmények szép reményekkel kecsegtetnek; a szőlőtermést illetőleg nem valami jó lesz; sarja az utóbbi esőzés folytán jónak ígérkezik. Tolna megye központi járásában az aratás pár nap alatt teljesen befejezve lesz, átalában véve a termés középnek vehető, bár itt-ott a búza gyenge és halvány szemű is; a szőlőkre az idő kedvező, szépen fejlődnek. Vas megye. (Felső-eöri, kis-czelli, kőszegi, kör­mendi, sárvári és szt.-gotthárdi járás.) A felső­­eőriben a búza középtermést igér, az árpa és rozs jó termést, kapások szépen fejlődnek; a kis-czel­­liben a búzaszalma középen felüli, szemre nézve azonban középen aluli terméssel fizetett, a rozsda és ködök által okozott károk most észlelhetők leg­inkább ; rozs középterméssel fizet; zab még nem arattatik, termése középen felüli lesz; tengeri szé­pen fejlődik; a kőszegiben az aratás, kivéve zabot befejezettnek vehető; a saijura kedvező időjárás lévén, az jó középtermést ígér; szőlők nagyon rosz­­szul ígérnek, sinylik a forróságot, a levelek elsár­gulnak, s a sörtök leperzseltetnek; a körmendiben a búza középtermést adott; rozs alig közép ; tava­sziak­özépek; zabaratás kezdetét vette, jó közép­termést igér; a sárváriban a buzaszem úgy a rozsda mind köd által sokat szenvedett, középen aluli ter­mést igér ; rozs közép; árpa gyenge közép; a szi­­­gethárdiban a búza középterméssel fizetett; rozs­termés kielégítő ; árpa igen középszerű; tengeri, répanemü szép, sarja kielégítő. Veszprém megye. (Devecseri felső, enyingi, zirczi és veszprémi járás.) A devecseri felső járásban az aratás, a zabot kivéve, átalában középtermési ered­ménynyel befejezettnek vehető ; az enyingiben a búza középen alulival fizet; rozs, árpa közép, zab jó termést igér; szárazság nagy, tengeri termés igen rész lesz; a zircziben búza középen alul ter­mett, a cecidonia és köd igen káros befolyással volt rá; a rozs is gyengén fizet, átalában azonban középnek jelezhető; árpa szintén közép; répa és burgonyához kevés remény; a veszprémiben az aratás bevégeztetett; búza közép, rozs jó középter­méssel fizet; árpa úgy minőségre, mint mennyi­ségre kielégítő; tengeriek szenvednek, sarja rész termést igér; szőlők meglehetősen állanak. Zalamegye. (Kanizsai, letenyei, pacsai, tapol­­czai és sümegi járás.) A kanizsai járásban a búzák reménységen felül fizettek, a termést átalában jó középnek lehet venni; rozs, habár a legszebb idő­ben virágzott, a búzával még sem versenyezhet; zab csak helyenkint igen szép; repcze kitűnő; szőlő szépen mutatkozik; a letenyeiben a búza aratása befejeztetett, álag, bár helyenkint a rozsda ártott is, középen felüli maghozománynyal; rozs termése szalmára nézve középen felüli, mag­hozamra azon alóli; zab még aratatlan, középen felüli termést igér; tengeri, burgonya jó termést igér ; a pacsaiban a búza a rozsdasávok folytán szemben nagyon sokat szenvedett, termése azonban közép; a zabot a meleg időjárás nagyon megszor­­ ,­tottá; a tapolczaiban a búza középen aluli termés­­­sel fizet; kapások a nagy hőség folytán igen sokat szenvednek ; sarjútermésre vajmi kevés remény van ; a sümegiben a búza közép, rozs rész, árpa kö­zéptermést adott; búza minősége jó, bár sok szorult szem is található; tengeriek jók; burgonya jó termést igér. III. Alföld északi része, Arad megye. (Aradi, boros-sebesi, világosi járás.) Az aradi járásban a búzatermés jó közép, rozs, árpa és zab középen aluli, a tengeri jó termést igér ; a boros-sebesi járásban az aratás bevégezte­tett, a zab és a tengeri­ vetések a legutóbbi esőzé­sek által sokat szenvedtek; a világosiban a cséplés megkezdődött, nem átalánosságban, mert nagyon érezhető munkáshiány uralkodik, a szólók állása középszerű. Bihar megye. (Élesdi, tenkei, derecskei, belényesi, beési, központi, magyar-csékei és szalontai járás.) Az élesdi járásban a zab kitűnő termést fog adni, a búza jelenlegi állása közép; a tenkerben a veté­sek a legutóbbi esőzések folytán szenvedtek; a derecskéiben az aratás bevégeztetett; a belénye­­siben a próbacséplés még nem eszközöltetett; a beéliben az aratás folyamatban véd, az őszi búza jó középtermést igér, a zab a múltkori esőzések folytán javult, a szénából középtermés várható; a központiban a kapásnövények a tengeri kivéte­lével szépen állanak; a magyar­ csékeiben a leg­utóbbi esőzések a gabonákban tetemes károkat okoztak; a szalontaiban a zab, tengeri és a kender fele része az esőktől tönkre van téve. Hajdumegye hajdú­dorogi járásában erős jég­hullás folytán a tengeri, szőlő és a dohány sokat szenvedett. Heves megye. (Hevesi, gyöngyösi és mátrai j írás.) A hevesi járásban a búza középszerűen áll; a gyöngyösiben a tengeri és a répavetések a legutóbbi esőzések folytán felüdültek; a mátraiban az ara­tás mindenütt kevés kivétellel bevégeztetett, a rozsda is tűrhetőbb kárt tett, mint az hetekkel előbb mutatkozott. Jász Nagykun-Szolnok megye középtiszai járásá­ban a búzatermés eredménye még mindig néhány százalékkal jobb a középnél. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye. (Pesti-felső, pesti­közép, pesti-alsó, solti-közép és váczi-felső járás.) A pesti-felső járásban az aratás bevégeztetett és a cséplés itt-ott megkezdődött, a burgonyából közép­termés várható, a szőlő szeme szépen gyarapszik és jó középtermést igér, a burgundi répa jól áll; a közép-pestiben a szőlő szépen mutatkozik, a zab­vetések megjavultak; a pesti-alsóban a búza-, rozs- és árpaaratás bevégeztetett; a közép-foltiban a rozs középen aluli termést adott, az árpa- és zabvetések középen felüli termést adtak, a váczi felsőben a rozs, árpa és zab középtermést adtak. Szabolcs megye. (Bogdányi, dadai felső, nagy­­kállói és nyír­bátori járás). A bogdányi járásban az aratás e hét végén be lesz fejezve, a kapásnövé­nyek kitűnő szépen állnak; a felső-dadaiban az aratás eredménye szalmára nézve jó, szemre közép­szerűnek mondható; a tengeri a nedves időjárás folytán megjavult; a nagy­kállóiban a tengeri és a burgundi répa szépen mutatkozik; a nyir­bátori­­ban az aratás folyamatban van. IV. Alföld déli része, Bács-Bodrog megye. (I-ső felső, II. felső, I. tiszai, topolyai és ó­becsei járás) Az I-ső felső járásban az aratás a zab kivételével bevégeztetett, árpa jó ter­mést adott, a répa jól mutatkozik; a I. felsőben a s zaharatás folyamatban van, a tengeri javuk­; az L­­tiszaiban a búzatermés csak középszerű; a topo­lyaiban a zab jó termést igér; az ó-becseiben a búzaaratás vége felé jár, az eredmény középen aluli, szalma sok lesz, árpa és zab középen felüli termést igér, a tengeri szépen áll, a szőlő szépen mutatkozik. békésmegye. (Békés­csabai, gyulai, orosházai és szarvasi járás.) A békés­csabai járásban a jégeső a dohányban nagy károkat tett, a búza és az árpa le van aratva, a zab aratása megkezdődött, a gyulai­ban az aratás vége felé jár, őszi búza, árpa átalá­ban learatva, a tavaszi búza és zab hátra van, búzák helyenkint megszorultak, a minőség gyenge, árpa közepes, részben csekélyebb termést ad, minőség középszerű, rozs jó termést adott, a zab igen sokat javult, a tengeri silány, a dohány rész, nagy részben a harmadik ültetést a drótfé­reg pusztította el, a korai ültetés eső hiányában visszamaradt; az orosháziban a búzából jó közép­termés várható, a takarmányneműek idei termése átalában kielégítő s jó minőségű; a szarvasiban az aratás bevégeztetett, az árpa és zab rosszul fi­zet, a szőlők meglehetősen mutatkoznak. Csanád megye nagylaki járásában a búza közép­szerű termést adott. Csongrád megye tiszáninneni és tiszántúli járá­saiban az aratás bevégeztetett, a cséplés és nyom­tatás kezdetét vette, a búza és rozs közép, árpa és zab középen aluli termést adtak. Krassó-Szörénymegye. (Bozovicsi, facseti, ma­rosi és uj­ moldvai járás.) A bozovicsi járásban az aratás 28—30-ika körül veszi kezdetét, búza kö­zépen felüli termést igér, tengeri szépen fejlődik ; a facsetiben az aratás folyamatban lévén, búzá­ból jó középtermést várhatni, tengeri igen hátra­maradt fejlődésében, gyümölcs helyenkint elegendő lesz, helyenkint azonban kevés hozományt igér; a marosiban a búza és rozs learatva, termése jó; az uj-moldvaiban az aratás a gyakori esőzések által akadályozva van, az eredmény azonban eddig is már a középen felülit mutatja, úgy a kapás-ültet­­mények, mint rétek és szőlődre az e3ő igen jóté­konyan hatott. Temesmegye. (Központi, fehértemplomi és vin­­gai járás.) A központi járásban a búza és rozs aratása bevégeztetett, nyomtatás és cséplés folya­matban, az eredmény jó középtermésre vall, árpa, tengeri kevés leend, ellenben zab sokat igér; a fe­hértemplomiban az aratás befejeztetett, búza jó közép és középtermést adott, tengeri több község­ben szépnek ígérkezik; zab kielégitő ; a vingaiban úgy az ősziek, mint tavasziak aratása kevés kivé­tellel bevégeztetett, búzából jó közép, rozs és őszi árpából középen felüli, zabból jó termést várhatni a tengeri átalában gyengén fejlődik, sarja kielé­­gitőleg lesz. Torontálmegye. (Antalfalvai, nagy-kikindai, pancsovai, párdányi és zsombolyai járás.) Az an­talfalvai járásban az aratás bevégezve, behordása a gabonának javában folyik, próbacséplés szerint a termést középnek mondhatni úgy az őszi, mint tavaszi búzából, a tengeri javak­, a nagy­kikindai­­ban az aratás bevégzéséhez közeledik, átalában a termés középszerű maghozamot igér, a tengeri szépen fejlődik, dohány bő termést igér, takarmány­­répa szintén, úgy a köles is; a pancsovaiban a búzának a rozsda igen ártott, termése különböző, a szem összezsugorodott, átlag középnek vehető, árpa jó, zab nagyon jó termést igér; a párdányi­­ben a búzatermés úgy mennyiség, mint minőség tekintetében középen aluli, szőlő szépen mutatko­zik, gyümölcs kevés; a zsombolyaiban a búza mind mennyiség, mind minőség tekintetében középter- .

Next