Budapesti Közlöny, 1887. szeptember (21. évfolyam, 198-222. szám)

1887-09-11 / 206. szám

A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister, /­ évi 45.269. szám alatt a következő rendeletet intézte Esztergom vármegye közönségéhez. A párkányi járás Farnad községe szőlőiben a phylloxera jelenléte konstatáltatván, e rovar el­­hurczolásának megakadályozása czéljából ezennel a következőket rendelem: 1. A nevezett község határa az 1887. évi május hó 29-én 26,982. sz. alatt kelt rendelettel megálla­pított budai zárlati csoporthoz­­csatoltatik. 2. A törvényhatóság területét érintő zárlati csoportokról vezetett jegyzékben Farnad község a budai zárlati csoportba pótlólag bejegyzendő. 3. A szőlővessző, szőlőtő, szóval a szőlőnövény bármely alkatrészeinek, továbbá használt duczok és szőlőkaróknak, szőlőlevélbe csomagolt bármi­nemű tárgyaknak ki- és beviteli forgalma az illető phylloxera lepett csoportba tartozó egyes közsé­gek között — az illető csoport határain belül szabad. 4. A szőlővesszőnek a zárlati csoporton kívül eső községekkel való forgalmára nézve, a szőlővessző­­szállitás szabályozása tárgyában 1887. évi január hó 11-én 69,171/1886. sz. alatt kiadott rendele­­tem határozmányai irányadók. A 3-ik pontban említett minden egyéb tárgynak a zár alá vett községből más, mint az ezen csoport­hoz tartozó községek határába való kivitele to­vábbra is szigorúan tiltatik. 5. Az ezen zárlati csoportba tartozó, valamint a csoporttal szomszédos községek ezen intézkedé­semről kihirdetés útján értesítendők, és­pedig a szomszédos községek azzal, hogy a szőlőtulajdono­sok egyúttal figyelmeztetnek, hogy a zárlat alá vett községben foglalkozó szőlőmunkásokat sző­lőikben alkalmazni óvakodjanak, mivel ezek ruhái­kon, de főleg szerszámaikon a szabad szemmel nem igen látható rovart könnyen elhurczolhatják a még egészséges szőlőkbe is. 6. A jelen rendelet ellen vétők az 1883. évi XVII. törv.-czikk értelmében az abban kiszabott büntetés alá esnek. Utasítom a törvényhatóságot, hogy a tett intéz­kedésről, nevezetesen a zárlat foganatosításáról ide azonnal jelentést tegyen. Kelt Budapesten, 1887. évi szeptember hó 3-án. A minister helyett: Matlekovits, s. k. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister, egyetértőleg a m. kir. pénzügy­minis­­terrel Apfel Nándor és fiai kelecsényi lakosoknak gazdasági szeszgyára részére az 1881. évi XLIV. t.-cz.-ben biztosított állami kedvezményeket, f. évi 43.119. sz. alatt, megadta. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m­­kir. minister, egyetértőleg a m. kir. pénzügyminis­­terrel Haberényi Pál pécsi lakosnak gépgyára részére az 1881. évi XLIV. t.-czikkben biztosított állami kedvezményeket, f. évi 44,371. sz. alatt, megadta. A f. évi julius 22-én 2744. sz. alatt kibocsátott hirdetés kapcsán, az 1885. évi IX. t.-cz. 4. §-a alapján f. évi október hó 1-től kezdve további rendelkezésig a nagy-czétényi postahivatal újból megbizatott a m. kir. postatakarékpénztár külső szolgálatával. IZEMHIVATALOS RÉSZ. 1887-ik évi április hóban újabb díjfizetés által ér­vényességükben fentartott szabadalmak. 322. Brauswetter műórás és Popovics István távirda-tiszt mindketten Aradon, kéken író ké­szülék távirási műszerek számára; a szabadalom kelt 1885. márcz. 6., fiz. 3-ik évre, leírás nyilt. 323. Seyler Adolf Zalaegerszegen és Kirsch­­ner Lipót Budapesten, előállítása a szővőanyagok­­nak fa- vagy káposztanemü növényekből; a sza­badalom kelt 1883. márczius 9., fiz. 5-ik évre, titkos leírás. 1887-ik évi május hóban újabb díjfizetés által ér­vényességükben fentartott szabadalmak. 146. Richardson Streetet William Bostonban, njitás keztjük és egyéb tárgyaknak begombolására; a szab. kelt 1886. február 13., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 147. Audre Pierre Paul Párisban, pót­anyagok sertekefék fafoglalói számára; a sza­badalom kelt 1886. márcz. 8., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 148. Bolzano Tedesco és társ. czég Schlanban, önműködő ömlesztőfödéltár; a­ szab. kelt 1879. ápr. 20., fiz. 9-ik évre, leirás nyilt. 149. Schmetzer Lajos Rothenburgban, részére Belgiumban 1879. jun. 8-ától 20 évi időtartamra szabad, védőfödelek gyermekkocsik számára; a szab. kelt 1879. ápril 21.,fiz. 9-ik évre, titkos leirás. 150. Boldt és Vogel czég Hamburgban, palaczk­­kupakoló gép ; a szab. kelt 1882. ápril 22., fiz. 6-ik évre, leirás nyilt. 151. Bolzano, Tedesco és társ. czég Schlanban, sajátszerü hajtás répaszeletvágó gépek számára; a szab. kelt 1882. ápril 27., fiz. 6-ik évre, titkos leirás. 152. Smith, Haskins és Fobes czég Londonban, javítások a színeknek, jeleknek, mustráknak kőre, fára, elefántcsontra és más anyagokra való alkal­mazására vagy ilyeneknek reáillesztésére és az ehhez használt készülékeken; a szab. kelt 1884. ápr. 2., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. 153. Whitaker Alston Herbert Londonban, előbb Sachs József Gyula Londonban, javítások felszínek (táblák, hengerek stb.) előállítására domború vagy megmélyitett nyomtatáshoz, valamint az ahhoz használt készülékeken; a szab. kelt 1884. ápr. 19.­ fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. 154. Neumann Fried. Bécsben, újítások a ko­csitengelyek számára szolgáló tengelykupakoknak előállítására; a szabadalom kelt 1884. ápril 27., fiz. 4-ik évre, titkos leirás. 155. Musil Ed. Bécsben, újítások a sárga vagy vörös rostu papír előállításának eljárásában; a sza­badalom kelt 1884. ápr. 27., fiz. 4-ik évre, titkos leirás. 156. Coustas Perkins James Granshamban, javí­tás a mozdonyok és más gépek kéményeinek eme­lésében és leeresztésében és az erre való készülé­keken vagy e czélra használt eszközökön; a sza­badalom kelt 1884. április 29., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. 157. Hoerdei bánya és kohóegylet Hoerdeben, javítások a Bessemer-féle eljáráson; a szaba­dalom kelt 1880. május 22., fiz. 8-ik évre, leirás nyilt. 158. Fleischmann Nándor Mödlingben, javítá­sok a tejszállitó kannákon; a szab. kelt 1882. máj. 2., fiz. 6-ik évre, titkos leirás. 159. Decauville Pál Petit-Bourban, javítás a kenőszelencze ágyazásokon; a szab. kelt 1882. máj. 22., fiz. 6-ik évre, leirás nyilt. 160. Wenström Jónás Orebroban, ujitások a dynamo-elektromos gépeken; a szab. kelt 1883. máj. 15., fiz. 5-ik évre, leirás nyilt. 161. Whipple A. Karolina asszony Brüsselben, szövetek és uj eljárás és javított készülék ezek elő­állítására; a szab. kelt 1885. máj. 8., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. 162. Bändel, szül. Kipp Mária Hannoverben, előbb Reichelt Bruno Drezdában, jégszekrény; a szab. kelt 1885. máj. 23., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. 163. Pindstofte A. A. Kopenhágában, lecsapoló készülék ; a szab. kelt 1886. máj. 1., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 164. von Wien Samu Bécsben, összetolható és szabályozható ágybetét (ágyrostély) illetőleg ru­­gany-matrácz; a szab. kelt 1886. márcz. 29., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 165. Gebauer Frigyes Charlottenburgban, előbb Hartmann Nándor Bécsben, hengermángoló vizerő­­szeti nyomással; a szab. kelt 1878. ápr. 12., fiz. 10-ik évre, titkos leirás. 166. Wittmann Róza Bécsben, előbb Wittmann Károly Bécsben, sajátságos eljárás a kőragasznak előállítására; a szab. kelt 1878. ápr. 12., fiz. 10-ik évre, titkos leirás. 167. Zink János Budweisban, teljesen szétszed­hető tellurium összekötő tanhasználatra; a szab. kelt 1880. ápr. 15., fiz. 8-ik évre, titkos leirás. 168. Hoster Albert Bertram Mathias London­ban, ujitások a bélyeg-, stancza- és nyomtatógépe­ken; a szab. kelt 1883. ápr. 18., fiz. 5-ik évre, le­irás nyilt. 169. De Laval Gusztáv Stockholmban, eljárás és készülék a hajók viz ellen való dörzsölésének csökkentésére ; a szab. kelt 1883. ápr. 24., fiz. 5-ik évre, leirás nyilt. 170. Hayden Haskell Harris New-Yorkban, üz­leti helyiségekbe való önműködő szállitókészülék pénznek és kisebb tárgynak továbbítására, a sza­badalom kelt. 1884. ápril.­­28., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. 171. Varley James John Mertonban, Angol­ország, eljárás oly tárgyak megkeményítésére, me­lyek plasztikus összetett anyagokból vannak alakítva;a szab. kelt 1885.ápril.21., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. 172. Machanek Miksa Marienthalban, Bécsben, ujitások a német rátevő pántok előállításában; a szabad. kelt 1886. ápr. 18., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 173. Orelle Julien és Pichon Ferencz Lyonban, eljárás, mely szerint végtelen papiros akkép elké­szíthető, hogy szövetek feltekerésére alkalmas le­gyen ; a szab. kelt 1880. máj. 29., fiz. 8-ik évre, le­irás nyilt. 174. Michel Fülöp fiai czég Gartenben, Schön­linde mellett, uyitások a boritógépeken lapos kulir­­kötve-szövőszékek számára; a szab. kelt 1883. máj. 15., fiz. 5-ik évre, titkos leirás. 175. Morgan Charles Henry Buffalóban, javítás a porfogókon; a szab. kelt 1886. máj. 4., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. 176. Deckert és Homolka czég mechanikusok Bécsben, uyitások az electromos ivlámpákon; a szab. kert 1885. márczius 22., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. 177. Zwilinger Ábrahám Bécsben, berendezése a nyári és téli szellőztetésnek, valamint a vasúti kocsiknak léggel való fűtésének; a szab. kelt 1877. ápr. 21., fiz. 11-ik évre, titkos leirás. 178. Böhm Izsák és Maurer Henrik lovag Bécs­ben, előbb csak előlnevezett, sajátságos petroleum­­lángtartó; a szab. kelt 1878. ápril 10., fiz. 10-ik évre, leirás nyilt. 179. Monner József Párisban, részére Franczia­­országban 1877. nov. 3 óta 15 év tartamára szab­vas- és czement-szerkezetek, küszöbök, csatornák, hidak, lépcsők és hasonló czikkek szá­mára; a szab. kelt 1879. ápril 30., fiz. 9-ik évre, titkon leirás. I 180. Schlosser Ede Drholetzban, javított “szer­­ k

Next