Budapesti Közlöny, 1893. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-29 / 24. szám

1359 ÁRLEJTÉS: 8—3­63/181­3. Budapest fő- és székvá­ros tanácsa részéről: a) az I. ker. farkas­réti dűlőben nyitott uj köztemetőhöz vezető út­nak 38723 frt 57 kr költséggel elő­irányzott macad­anszerü kiépítési. b) a II. ker. Margithidi támfalnak 11763 frt 70 kr költséggel előirány­zott átépítési, c) a VIII. kerül. Mária­ utczának 8025 frt 11 kr költséggel előirány­zott burkolási munkálata iránt ezen­nel árlejtés hirdettetik. Felhivatnak ennélfogva a pályázni kivánók, hogy a fenti munkálatokra vonatkozó, magyar nyelven szerkesz­tett és ivenkint 50 kros bélyeggel ellátott írásbeli ajánlatukat lepecsé­telve 1893. évi február hó 21. nap­ján délelőtti 10 óráig dr. Nagy La­jos tanácsnok vagy helyettese kezei­hez (Lipót-utcza újvárosház I. em 11. ajtó) nyújtsák be. A munkálatokra vonatkozó ajánla­tokban számmal és betűvel világosan kiteendő, hogy az az előirányzati összegekből, illetőleg a költségveté­­sekben tételenként kitüntetett egység­árakból levonandó hány százalék engedmény mellett, avagy az elő­irányzati költségösszegekben, illető­­leg a megállapított egységárakon felül hány százalék felfizetés mellett válastatnak el. Elismerendő továbbá az ajánla­tokban, hogy vállalkozók a helyi és építési viszonyokat, az építésrend­­őri szabályokat, a terveket és költ­ségvetést és a munkára vonatkozó árlejtési feltételeket ismerik s azok­nak magukat mindenben alávetik. Ha vállalkozók szakértők nem volnának, a munkára vonatkozó aján­latokban megnevezendő azon szaka­vatott iparos, ki által a munkát sa­ját felelősségükre teljesíteni fogják. Bánatpénzképen minden egyes mun­kára vonatkozólag a fennebb kitett előirányzati költségösszegeknek meg­felelő 5% szóval öt százalék kész­pénzben vagy a fővárosi készpénzek elhelyezésére alkalmasnak elfogadott fővárosi pénzintézetek takarékpénz­tári könyvecskéiben, vagy állampa­pírokban, vagy budapesti pénzinté­zetek zálogleveleiben az árlejtést megelőző nap déli 12 órájáig a főv. központi pénztárba teendő le, mely az ajánlat elfogadása ese­tén szerző­dési biztosítékul szolgáland, meg­jegyeztetvén, hogy az értékpapírok a tőzsdei árfolyam pénzhasábjain jegyzett napi árkeretnek 90°/0-ával, de soha a névértéken felüli összeg­gel fognak számíttatni. A bánatpénz letételéről szóló letétnyugta az aján­lathoz csatolandó. Hasonlóan kötelesek ajánlkozók a a.) alatti munkálatnál az útépítés­hez és a falazáshoz felhasználandó mészkőből, továbbá a b.) alatti mun­kához felhasználandó téglából az ajánlatok kapcsán mintákat bemu­tatni, egyúttal megnevezni azon bá­nyákat, a­melyekből az anyagok nyeretnek. Az oly ajánlatok, melyek egyáltalán kellő bánatpénzzel vagy minta­anyagokat nincsenek ellátva, vagy melyeknek bánatpénze nem a fennebb megszabott módon és idő­ben lett letéve, valamint az oly aján­latok, melyek elkésve vagy utólag ér­keztek be, vagy a­melyek nem ma­gyar nyelven vannak szerkesztve, figyelembe nem vétetnek. A beérkezett ajánlatok közötti szabad választás jogát, tekintet nél­kül az ajánlott árakra, a tanács ma­gának fentartja. A munkálatokra vonatkozó tervek, költségv­­ések és árlejtési feltételek a fennebb kitett helyen naponként d. e. 9 — 12 óra között bárki által megtekinthetők, a­hol egyszersmind a netán kivánt felvilágositások is megadatnak. Budapest, 1893. évi ja­nuár hó 24-én. A fő- és székváros tanácsa. 1386 ÁRVERÉS. 3—3­84/893. A kolozsvári kir. törvény­szék mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy ifj. Fejér Jrizsefné Bauer Katalin, Fejér Róza, József, János, László és András önkéntes árverési ügyében utóajánlat folytán a kolozsvári kir. tervszék (a ko­­lozsvárvárosi kir. járásbíróság) terü­letén levő Kolozsvárvárosban fekvő és a kolozsvári 770. tjkvben A + 1—3. rsz. 2630/1. 2630/2. 2630/3. 2631. hr. sz. birtokra 8921 frt 1 kr megajánlott becsárban az utabbi ár­verést elrendelte, hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1893. évi feb­ruár hó 21-én d. e. 10 órakor ezen kir. tervszék 14. számú szobájában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. sz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­­ügyministeri rendelet 8. §-ában ki­elölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. sz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előle­­ges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. — A királyi tvszék­­könyvi hatósága. Kolozsvárit, 1893. évi január hó 7. 1354 ÁRVERÉS. 3—3 11891/892. A budapesti kir. tör­vényszék mint tikvi hatóság köz­hírré teszi, hogy a pesti magyar kereskedelmi bank végrehajtatának Hazár Emil végrehajtást szen­vedő elleni 5647 frt 77 kv tőkekö­vetelés és járulékai iránti végrehaj­tási ügyében, a budapesti kir. tszék területén lévő X. ker. Kőbányán, a nyitandó­ utczák sarkán fekvő és a Budapest főváros pesti részének 10908 SZ. tkvi betétében 8631/a/l/203. h. r. sz. a. felvett Kazár Emil ne­vére írott ingatlanra az árverést 5280 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az az 1893. évi márczius hó 27-ik napján d. e. 10 órakor ezen kir. tvszék árverelő helyiségében (V. ker. Alkotmány-utcza 22. sz. föld­szint 1. sz. ajtó) megtartandó nyíl­vános árverésen a megállapított ki­kiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 528 forintot készpénzben vagy az 1881. évi LX. törvény, czikk 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi no­vember hó 1-én 8333. szám alatt kelt igazságügyministeri rendelet 8 §-ában kijelölt óvadékképes ér­­tékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni, avagy az 1881. LX. t. sz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. — Kelt Budapesten 1892. évi deczember hó 12-én. budapesti kir. tvszék mint tlkvi hatóság. 1458 ÁRVERÉS. 3—2 17594/892. A nagykikindai kir. törvényszék mint tlkvi hatóság köz­hírré teszi, hogy a kir. államkincs­tár végrehajtatónak Dervis Má­ria, és társai román-kécsai lakosok végrehajtást szenvedők elleni 2173 frt 73 kr­téke­s járul, kielégítése miatti ügyében a kécsai 138. számú tekvben Dervis Mária és Szurdán Gyula tulajdonául felvett A I. 257 hr. 137. é. i. számú ház és bel­telek 354 frt, a kécsai 1005. sz. tjkvben Dervis Mária, Szurdán Gyula és Mixich Iván (Izidor) tulajdonául fel­vett A I. 2907. hr. sz. ingatlan a végrehajtási törvény 156. §-a értel­mében egészben 138 frt kikiáltási árban, a kécsai 125. sz. tjkönyvben Jankits Sztána tulajdonául felvett A I. (229—230.) hr. 121. é. i. sz. ház és beltelek 769 frt, az A II. 3088. hr. sz. pótkert 202 frt, a ké­­csai 932. sz. tekvben ifjú Miók Mi­hály tulajdonául felvett A I. 1212. 1508. 2174 és 2691. hr. sz. ingatlan 3367 frt kikiáltási árban R.-Kécsán a község házánál 1893. évi január hó 30-án d. e. 10 órakor bírói végre­hajtási árverés alá fog bocsáttatni és a kikiáltási áron alul is el fog adatni. Venni szándékozók tartoznak a ki­kiáltási ár 10%-át készpénzben vagy óvadékképesnek nyilvánított értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni vagy neki a bíróságnál előlegesen el­helyezett bánatpénzről kiállított el­ismervényt átszolgáltatni. Nagy-Ki­­kindán, 1892. évi október 21-én. A kir. tervszék mint tkvi hatóság. 1368 392 ÁRVERÉSI­ PÓTHIRDETÉS. 11837192. A n.-váradi kir. ívszék mint tlkvi hatóság közhírré teszi, miszerint a Kovács Jósef m.-telegdi lakos végrehajtatának — Hoszta Jáános illetve Hollétein Johanna n.-váradi lakos végrehajtást szenve­dők elleni 690 frt 60 kv tőke s jár. iránti rghajtási ügyében, 12563/92. tkv sz. a. kibocsátott árverési hir­detményben a m.-telegdi 358. sz. tjkvben A -1­ 1. rend 62. h. r. sz. alatt felvett, valamint a puszta­­ujlaki 258. sz. tékben A + 1. rend 1. h. r. sz. alatt felvett ingatlan­­ságra 4008 frt, illetve 2235 forint kikiáltási árban M.-Telegd község házához 1893. évi február hó 17-ik napjának d. e. 9 órájára kitűzött árverés az 1881. 60. t. sz. 167. §-a alapján Kohn Ignácz n.-váradi la­kos végrehajtata érdekében is 507 frt 36 kr tőkekövetelése s járulékai kielégitése végett megtartatni fog. A n.-váradi kir. tvszék mint tlkvi hatóság 1892. deczember 3. 1455 AB VERES. 3—2 5587/892. A paksi kir. járásbíró­ság mint tlkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a vagyonbukott Pet­­rich At AtyA­S. özvegy Schneider Nándorné szül. Petrich Vilma és Petrich Etelka csőd ügyében a szeg­­zárdi kir. tvszék (a paksi kir. járás­­bíróság) területén lévő nagy-paksi 4275. számú tikrben foglalt 1641. hr. sz. 68. n. s. sz. ház, úgy a nagy­paksi 4917. sz. tjkvben foglalt -f­ 1678/b. h. r. sz. házhely, végre a nagy-paksi 1291. sz. tjkvben foglalt 1640. hr. sz. és az ezen épült 67., úgy 61. n. s. sz. ház 4398 frt kikiál­tási árban, továbbá a nagy-paksi 1291. sz. tjkvben felvett 6880/b. hr. sz., a nagy-paksi 1292. sz. tjkvben foglalt 6880/a. hr. sz., a nagy-paksi 4253. sz. tjkvben foglalt 6877. 6878. 6875 és 6874. hr. sz. 22 frt kikiá­l­tási árban, továbbá a n.paksi 1291. sz. tjkvben foglalt 3603—3608. hr. sz. a. foglalt nádlás 11 frt kikiál­tási árban, a kis-paksi 1148. számú tjkvben foglalt 1314. hr. sz. a. cse­­resnyési szőllő 180 frt kikiáltási ár­ban, a kis-paksi 1269. sz. tjkvben foglalt 1463/d. h. r. sz. cseresnyési szőllőre 28 frt kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fen­nebb megjelölt ingatlanok az 1893. évi márczius hó 7-ik napján d. e. 10 órakor a paksi királyi járásbíró­ság tlkvi osztályának irattárában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. sz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­­ügyministeri rendelet 8. §-ában ki­jelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. sz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. — Kelt Paks, 1892. évi deczember hó 28. napján. A kir. jfi­róság mint tkvi hatóság. 1375 AR VERES. 3­2 5354/892. A m.-óvári kir. járás­bíróság mint tkvi hatóság közhirré teszi, hogy Hackenberger Ernő ál­talános hitel és ingatlanok forgalmi válllalata pozsonyi c­ég végrehajta­tának Halzer Matti'As végrehaj­tást szenvedő elleni 90 forint tőke­­követelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a m.-óvári kir.­­biróság te­rületén levő Hegyeshalom község­ben fekvő a hegyeshalmi 205 sz. tjkvben A­­I- a. felvett 194. számú kis házra a végreh. törv. 156. §-a d.) pontja alapján egészben 400 fo­rintban s a hegyeshalmi 282 számú tjkvben A I. a. felvett h­ázatlan 1/g teleknek ezelőtt Salzer Mátyást il­letett, jelenleg Ebner András és Stelzer Erzsébeth tulajdonát képező­­ részére 1720 forintban ezennel megállapított kikiáltási árban az ár­verést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1893. évi április hó 10. napján d. e. 9 órakor Hegyeshalom község házánál meg­tartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alul is el­adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át, vagyis 40 irtot, illetve 172 forintot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. sz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igaz­­ságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. sz. 170. §-a értel­mében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgál­tatni. M.-Óvári kir.­­biróság mint telekkönyvi hatóság 1892. évi no­vember hó 11. napján. Hirdetések: 1364 HIRDETÉS: 3—3 4099/92. A beszterczei kir. tszék mint birtokbiróság által mindazok, kik a Lekenczén 1890. évi január hó 9-én végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt — H­­­ár­tner Katharina szüi Raidel ha­gyatékát képező, a lekenczei 397. sz. telekjegyzőkönyvben bevezetett ingatlanokra örökösödési joggal jár­nak, ezennel felhivatnak, hogy eb­beli igényeiket törvényszabta 45 napi határidő alatt ezen tszéknél annál inkább bejelentsék, minthogy különben az örökség tulajdonjoga a jelentkezett örökösök nevére fog be­­kebeleztetni. A kir.­tszéknek Besz­­terczén, 1892. évi szeptember 24-én tartott üléséből. *229 HIRDETÉS: 3—3 696/893. A szatmárnémetii királyi tervszék részéről közhirré tétetik, hogy Papp Plihoz és társainak Ká­vás község határa tagosításának megengedése iránt beadott kérelem jegyzőkönyvi tárgyalására határidőül folyó évi márczius hó 15. napjának d­­e 9 órája és szükség esetén a következő napokra Kovás községébe a helyszínére kitüzetett, mely ha­táridő és helyre az ismeretlen ér­dekeltek azon figyelmeztetéssel idéz­tetnek meg, hogy a kérelmet ezen kir. tvszéknél vagy a községi elöl­járóságnál hivatalos órákban bármi­kor megtekinthetik, és hogy a meg nem jelent felek úgy fognak tekin­tetni mint a kik a tagosításba bele­egyeznek. Kelt a szatmárnémetii kir. tvszék polg. osztályának 1893. január 21-én tart. üléséből. 1361 HIRDETÉS: 3—3 2581/92. A beszterczei kir. tszék mint birtokbiróság által mindazok, kik a Királynémethen 1890. április 2-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Hainek Anna szül. A kézel hagyatékát képező, a királynémethi 95. és besenyői 347. sz. tikben beve­zetett ingatlanokra örökösödési jog­gal bírnak, ezennel felhivatnak, hogy ebbeli igényüket törvény szabta 45 napi határidő alatt ezen tszék­nél annál inkább bejelentsék, mint­hogy különben az örökség tulajdon­joga a jelentkezett örökösök nevére fog bekebeleztetek A kir. tszéknek Beszterczén, 1892. julius hó 16-án tartott üléséből. 1362 HIRDETÉS: 3—3 4810/92. A beszterczei kir. tszék mint birtokbiróság által mindazok, kik a Malomárkán 1886. junius hó 22-én végrendelet hátrahagyása nél­kül elhalt Gyöngyán Mihailla hagyatékát képező, a malomárka községi 533. sz. tekvben bevezetett ingatlanokra örökösödési joggal bír­nak, ezennel felhivatnak, hogy eb­beli igényeiket törvényszabta 45 napi határidő alatt ezen tszéknél annál inkább bejelentsék, minthogy kü­lönben az örökség tulajdonjoga a jelentkezett örökösök nevére fog be­kebeleztetek A kir. tszéknek Besz­terczén, 1892. évi november hó 19-én tartott üléséből. 1363 HIRDETÉS: 3—3 4216/92. A beszterczei kir. tör­vényszék mint birtokbiróság által mindazok, kik a Felső-Újfaluban vég­rendelet hátrahagyása nélkül elhalt Bachner Kosixra szül. Todt hagyatékát képező, a felső-ujfalusi 27. sz. tjkönyvben bevezetett ingat­lanokra örökösödési joggal birnak, ezennel felhivatnak, hogy ebbeli igényeiket törvényszabta 45 napi határidő alatt ezen törvényszéknél annál inkább bejelentsék, mint­hogy különben az örökség tulaj­donjoga a jelentkező örökösök ne­vére fog bekebleztetni. A kir. tör­vényszéknek Beszterczén, 1892. évi október 15-én tartott üléséből. 1258 HIRDETÉS: 1 — 1 7549/892. Alulirt kir. törvényszék közhirré teszi, miszerint Szapon 1860. évi augusztus 7-én végren­delet nélkül elhalt Miklics Dán belné­szül. Lovas Eszter utáni örökség tárgyát képező nagy-me­gyeri 805. sz. tjkv 1 — 8. sorsz. a. foglalt ingatlanra nézve az 1868. évi LIV. t.-cz. 580. §-a értelmében felhivatnak mindazok, a kik netán örökösödési joggal bírnak, hogy e hirdetménynek a hivatalos lapban tett közzétételétől számított 45 nap igényüket e kir. törvényszéknél be­jelentsék, mert ellenkező esetben a tulajdonjognak bekebelezése Miklós Eszter és Miklós Béni leszármazó örökösök javára el fog rendeltetni. A győri kir. törvényszék Győrött, 1892. évi deczember hó 22-én. *239 ÁRLEJTÉS. S—2 11549/892. Az alább felsorolt használaton kívül helyezett posta- és távirdaanyagoknak nyilvános árlejtés utján való értékesítése czéljából felszólittatnak mindazok, kik ezen tárgyakat megvásárolni óhajtják, hogy ivenként 50 kros bélyeggel ellátott árajánlataikat lepecsételt és »Ajánlat ócska posta- és távirdaanyagok megvételére« felirattal ellátott boríték alatt legkésőbb 1893. évi február hó 17-én déli 12 óráig az országos posta- és távírda­gazdászati hivatal igazgatójánál (Akadémia­ utcza 12. szám I. emeleten) nyújtsák be és az árajánlathoz bánatpénzül 40 frtot készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban csatoljanak. Eladásra kerül: 1- fő csoport: 25205 kgr. ócska vas, közte 5800 kgr. vashulladék, 11163 drb meghajtott 4432 drb egyenes, 3450 drb vasanyás és 680 drb csavaros hajlított távirdai tartóvas, 3702 drb vasanyás csavar, továbbá bélyegzők és pecsétnyomók vasalkatrészei s. a. t. 2- ik csoport: 2778 kgr. öntött vas. 3- ik 4- ik 5- ik 6- ik 7- ik 8- ik 9- ik 10- ik húzal, 11- ik 12- ík 13- ik 14- ik 15- ik 16- ik 17- ik 18- ik 19- ik 20- ik 470 kgr. vascsövek, 4400 kgr. négyszögfejű csavarok, 1420 kgr. sinvas, 227 kgr. vaspléhhulladék, 278 kgr. bádoghulladék, 5840 kgr. régi aczélhuzal, 602 kgr. ócska szerszámok, u. m. ásók, lapátok, fúrók stb., 467 kgr. ócska vörösréz és 16 kgr. vörösréz és bronce­ 72 kgr. borított vörösrézhuzal, 230 kgr. sárgaréz hulladék, 30 kgr. ólomhulladék, 11 kgr. posztóhulladék, 70 kgr. posztónyíradék és 133 kgr. hellés nyiradék, 27 kgr. mézgaponyva és 40 kgr. vászonhulladék, 176 kgr. zsineghulladék, 1705 kgr. fahulladék, 6 kgr. bőrhulladék, 132 kgr. üvegcserepek, és számos egyenként, illetőleg darabszám szerint áruba bocsátandó tárgy. A darab­szám szerint eladandó, valamint az egy-egy csoport alá tartozó többi tárgyak lajstroma az országos posta- és távirdagazdászati hivatal központi posta- és távirdaraktárában (Kőbányai­ úton 20. sz. a.) naponta 8—12 óra között átvehető és a tárgyak megtekinthetők. Ajánlattevő tartozik ajánlatában kitenni, hogy a jelen árlejtésre vonatkozó feltételeket ismeri, és hogy az egyes csoportok alá tartozó ösz­­szes tárgyakat, ha ajánlata elfogadtatnék, minden utólagos ellenvetés nélkül átveszi. Az 1—20. szám alatt felsorolt csoportok mindegyikénél az aján­latban az ár vagy egy—egy métermázsa vagy egy—egy kilogramért ki­teendő, megjegyezvén, hogy egyes csoportok megvételére is lehet pályázni. Az egyenként, illetőleg darabszám szerint eladásra kerülő tárgyak­nál kiteendő azon ár, melyet ajánlattevő egy darab, kilogram, méter­vagy ívért felajánl. Ajánlattevő itt szabadon választhat azon tárgyak közül, melyeket megvenni szándékozik, de köteles az egynemüket a fel­ajánlott és elfogadott egy­ségi ár mellett mind átvenni. A m. kir. országos posta- és távirda gazdászati hivatal fenntartja magának, hogy azon esetre, ha az ajánlattevők az egyes csoportokra vagy darabonként eladandó tárgyakra el nem fogadható csekély árakat aján­lanának, az eladást egy­általán nem vagy más módon eszközölje. Ajánlattevő tartozik a nekie eladott tárgyakat a kőbányai úton levő raktárból az írásbeli értesítés vétele után azonnal elvitetni, és ha azt 8 nap alatt be nem fejezte, a visszamaradt tárgyak után fekbért fizet. Táviratilag vagy a kitűzött határidőn túl beérkezett, valamint a fentiektől eltérőleg szerkesztett vagy felszerelt árajánlatok tekintetbe nem vétetnek. A beérkezett árajánlatok felbontásánál folyó évi február hó 17-én ajánlattevők az Akadémia­ utcza 12. sz. a. hivatalos helyiségben jelen lehetnek. Budapesten, 1893. január hó 23-án. M. kir. országos posta- és távirda gazdászati hivatal.

Next