Budapesti Közlöny, 1903. december (37. évfolyam, 276-299. szám)
1903-12-13 / 286. szám
A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Pruzsinszky János VIII. ker. áll. főgymnásiumi rendes tanárt a budapesti m. kir. tanárképző intézet gyakorló főgymnasiumának rendes tanárává, a Vill. fizetési osztály I. fokozatába kinevezte. A m. kir. igazságügyminister Bognár Gyula székesfehérvári kir. törvényszéki bijnokot a csepregi kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki. A belügyministerium vezetésével megbízott m. kir. miniszerelnök Abaúj-Torna vármegyében a bodókőváraljai anyakönyvi kerületbe Schulz Aladár segédjegyzőt, a születési és halotti anyakönyvek vezetésére szorítkozó hatáskörrel, anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki. A belügyministérium vezetésével megbízott m. kir. miniszerelnök Alsó-Fehér vármegyében az oláh-lapádi anyakönyvi kerület székhelyét, a kerület elnevezésének megfelelő megváltoztatása mellett, Miriszló kisközségbe helyezte át, a krakkói anyakönyvi kerületbe pedig Tulbure János körjegyzői írnokot anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki és őt a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. A belügyministérium vezetésével megbízott m. kir. miniszerelnök Somogy vármegyében a szomajomi anyakönyvi kerületbe Mácsovics Lajos segédjegyzőt anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki és őt a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. A Csíkszeredai kir. törvényszék elnöke a Csikszeredai kir. törvényszéknél üresedésben volt Hiad osztályú hivatalszolgai állásra Kovács Márton Csíkszeredai kir. törvényszéki napidijas szolgát nevezte ki. 102.666/1903. szám. Hirdetmény. A m. kir. pénzügyminister az 1901. évi XIV. 1- czikk 1. §-a alapján elrendelte, hogy a m. bír. államvasutak budapesti, miskolczi, debreczeni, kolozsvári, aradi, szegedi, szombathelyi és zágrábi üzletvezetőségei, 1904. évi január hó 1-étől kezdődőleg, amennyiben fizetési kötelezettségeket a m. kir. postatakarékpénztár cheque- és clearingforgalma utján egyenlítenek ki, a nyugtatványi és az 1881 : XXVI. t.-czikk 10. §-a szerint járó szerződési bélyegilletéket a pénz felvételére jogosult felek járandóságából levonják, s készpénzben az illetékes állampénztárba, illetve kir. adópénztárba szállítsák be. Budapesten, 1903. évi deczember hó 4-én. M. kir. pénzügyministerium. A kereskedelemügyi m. kir. minister folyó évi 77.955. szám alatt kelt rendeletével megengedte, hogy az Alsó Fehér vármegye területéhez tartozó Tövis községben a f. évi november hó 5, 6. és 7-ére esett, de részben elmaradt országos állatvásár helyett f. évi deczember hó 21. és 22-én pótállatvásár tartassák. Pályázati hirdetmény: 10.643. evi. szám. A debreczeni m. kir. gazdasági tanintézet vegytani tanszéke mellé rendszeresített tanársegédi állásra pályázat hirdettettik. A tanársegéd a vegytani tanszék tanárának segédkezik s egyáltalában az igazgató s az említett tanszék tanárának utasításai értelmében működik. Ezen állással összekötött javadalmazás: 1200 K. fizetés és természetbeni lakás, fűtés, világítással. Kik ezen állásra pályázni óhajtanak, felhivatnak, hogy iskolai előképzettségük és szaktanulmányaikról, eddigi foglalkozásaikról szóló bizonyítványaikkal felszerelt és a m. kir. földmivelésügyi ministerhez czimzett kérvényüket 1904. évi január hó 10-ig a debreczeni m. kir. gazdasági tanintézet igazgatóságához nyújtsák be. Későbben beérkező folyamodványok tekintetbe nem vétetnek. A tanársegéd alkalmazása szabály szerint két évre terjed, azonban meghosszabbítható. Kelt Budapesten, 1903. évi deczember hó 7-én. 3—3 M. kir. földmivelésügyi minister. A m. kir. földmivelésügyi minister a »Nagymarosi Gyümölcs és Szőlészeti Egyesület alapszabálytervezetét 90.981 /903. számú rendeletével jóváhagyta. A m. kir. földmivelésügyi minister a »Pitvarosi népkör alapszabályait 1903. évi 100.536. sz. alatt bemutatási záradékkal ellátta. Osztrá.krola.g 37-a.r bank. Állás 1908. évi deczember 7- éről. (Az alapszabályok 104-ik és lu-ik czikke szerint.) Követelések : Érez készlet: Koronaértékbeli arany érmék; további irány rudakban, külföldi és kereskedelmi érmékben, finom kilogrammonkint 3278 koronával szá- Kt. mitva 1.120,933.055' 8 Külföldi piaczokra szóló aranyváltók és külföldi jegyek 60,000.000.— Ezüst érték- és váltó- # X. K. pénz 292,223 130— 1.473,156.185' 8 + 2,246 769 90 Államjegyek____ . .. 206.892'308.814'40 Leszámítolt váltók, közrakt. zálogjegyek (warrants) és értékpapírok 309.558.212.95 — 13,477.784‘98 Kölcsönök kézi zálogra 39,714.360'— — 338.840'— a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kölcsönadóssága ...... _ ... _ „ 60.000.1XX'— ______ _ Értékpapírok_______ 27,498.355'72 + 133.80490 Jelzálog-kölcsönök _ 208 914004-99 — 507.403-83 Egyéb követelések „ „ 236,976.320'15 — 8,901.193.622.446,022,331.19 Tartozások : Részvénytőke 210,000.000'— Tartalékalap___... _ 10,843.670-61 _ _ _ _ _ Bankjegyek forgalma : korona-értékre szólók 1.624.223.960-osztrák értékre szólók 21,991 420— 1,646.215.380'------ 86,140.750— a. cs. kir. pénzügyi kormány számlakövetelése aranyban 2.074.322'39 — 6.170' 8 A magyar kir.pénzügyi kormány számlakövetelése aranyban ... .. 888.995'31 — 2 644.32 3-bo-követelések s egyéb azonnal lejáró tartozások ____________ 150.326,739-47 + 8,238.575.76 Forgalomban levő záloglevelek m. s. » m. 289,641.000*— — 9,596 800*— Egyéb tartozások „ „ 136,032223.41 -1- 15,676.455'90 2.446,022.33119 Bank kamatláb 1902. évi február 5-dike óta. Váltók, közraktári zálogjegyek (warrants) és értékpapírok leszámítolásáért... .„ ... ... 3*/g százlélit Kölcsönökért államjáradékokra, jelzálogrészutalványokra, magyar kincstári utalványokra és a bank zálogleveleire... „ „ 4 » Kölcsönökért egyéb értékpapírokra „ ... - 4*/* » Adóm. bankj. tartalék 223,977.000 K. (187,896 000 K.) A megengedett bankjegy-kibocsátás maximális összege 1903. évi deczember hó 7 én. (Kerek összegekben.) összes érczkészlet _ 1.473,158.000 K. Ebből levonva a két pénzügyi kormánynak az államjegyek beváltására szolgáló aranykövetelése jelenlegi összmaradékát ___ 2.963.000 K. 1 fenmaradó_______ 1.470,193.000 K. alapján kibocsátható: 1zszerese 398,342.000 koronának, mely összeg erejéig húsz-koronások ellenértékéül az államjegyek beváltására bankjegyek (beszámítva az eddig kibocsátott 10 koronás jegyeket 167,037.000 koronával) adattak ki ...____ ... 398,342.000 K. s 2*/, szerese 141,351.000 koronának, mely összeg erejéig húsz koronások ellenértékéül ezüst-értékpénz (ebből 64 millió korona ötkoronások veretésére) adatott ki _. ...______ _ 353,377.000 Ki 2/, szerese 930,500.000 koronának (az érczkészlet maradéka)_________......... 2 326,250.000 K összesen 8.077,969.000 K Ebből az adómentes az érczkészlet fenti része fejében ... .„ ... 1.470,193.000 K. 1 contingens fejében „ 400,000.000 K. 1.870,193.000 K b) adóköteles ............................. „ _ 1.207,776.000 K Bécs, 1903. évi deczember hó 11-én. Schmid, s. k. az Osztrák-magyar bank főkönyvezetője. Változások az 1903. évi november 30-iki állás óta. A m. kir. postatakarékpénztár 1903. november havi forgalma. Takarék* forgalom. Cheque-forgalom. 1903. 1902. 1903. 1902. Betevők, illetve cheque-számlatulajdomosok száma az előző hó végén 479.943 443.846 9.672 8.620 Uj betevők, illetve cheque-számlatulajdonosok száma 11.939 10.284 1211 102 A betevők (cheque-számlatulajdonosok) közül kilépett 8.395 8.116 14 19 A betevők (cheque-számlatulajdonosok) számának gyarapodása 3.544 2.168 107 83 A betevők (cheque-számlatulajdonosok) száma ezen hó végén 483.487 446.014 9.779 18.703 Betétálladék az előző hó végén koronákban 50.101.680 41,806.106 42,279.429 38,028.075 Betétetett e hó folyamán koronákban 3,687.816 3,046.278 173,689.144 153,469.182 Visszafizettetett e hó folyamán koronákban 2,880.470 2,442.540 169,809.383 150,547.706 Betétek növekedése vagy csökkenése (1) 807.346 603.738 4,079.761 2,921.476 Betétálladék a hó végén koronákban 50,909.026 42,409.844 46,359.190 40,949.551 Összforgalom (betétek és visszafizetések összevéve) a hó végén koronákban 6,568.286 5,488.818 343,698.527 304,016.889 Az 1903. november hó végéig kiállított járadékkönyvecskék száma 2666. (1902. november hó végéig 2443), melyekre összesen 10,141.260 korona (1902. november 8,562.110 korona) névértékű értékpapír van az intézetnél elhelyezve. A betevők részére 1903. évi november hó végéig vásároltatott és számukra megküldetett 17,917.378 korona (1902. november 16,029.784 korona) névértékű értékpapír.) Clearinghez csatlakozott 48 *) Clearing-tag * 1 7086 M. Sch. postatakarékpénztár.