Budapesti Közlöny, 1906. július (40. évfolyam, 151-176. szám)

1906-07-29 / 175. szám

A kereskedelemügyi m. kir. minister 1906. évi 49.770. sz. alatt kiadott rendelete, a gyúlékony anyagoknak a fiumei kikötőben való ki- és berakása, illetve szállítása tárgyában 1906. évi január hó 13-án kelt 87.617. ex 1905. sz. alatt kiadott rendelet 2. §-ának módosítására. A gyúlékony anyagoknak a fiumei kikötőben való ki- és berakása illetve szállítása tárgyában 1906. évi január hó 13-án 87.617/ex 1905. szám alatt kiadott rendelet 2. §-ának első bekezdésé­ben foglalt tilalmi rendelkezés a következőképpen módosittatik. A »könnyen gyúlékony anyagok« csoportjához tartozó anyagok, úgymint különösen a benzin különféle nemei, szesz, spiritusz és ehhez hason­lók. Fiume nagy kikötőjében és hozzátartozó részeiben a hajóra külön engedély alapján a következő feltételek megtartása mellett rakhatók. 1. A rakodás tárgyát képező szállítmány hajónként benzinnél és ehhez hasonló anyagok­nál a huszonöt (25) hordót, illetve összesen öt tonna súlyt, szesznél pedig azt a mennyiséget, meg nem haladhatja, mely a hajó nagyságához képest napkeltétől napnyugtáig berakható.^ 2. A rakodásra szükséges külön engedély, a fiumei m. kir. révhivataltól esetről-esetre a bera­kásra kerülő anyag minőségének és mennyiségé­nek egyidejű bejelentése mellett előzetesen kiké­rendő. 3. A berakásra szánt benzint és ehhez hasonló anyagokat, csakis közvetlenül az illető hajó elin­dulása előtt, szabad a partra szállítani és a hajóra berakni. 4. A szesz (spiritusz) csak kifogástalan álla­potban levő hordókban, a benzin és ehhez hasonló anyagok pedig csakis csavarszerkezetű vas du­­gaszszal ellátott vas tartályokban szállíthatók úgy, hogy a legkisebb kiszivárgás is teljesen ki legyen zárva. 5. A fenti pontozatokban megállapított ren­delkezéseken kívül pontosan betartandók lesz­nek továbbá a kezdetben megjelölt rendeletben a nehezen gyúlékony anyagok ki- és berakására vonatkozólag előírt, valamint végül azon óvintéz­kedések is, melyeket a fiumei m. kir. révhivatal a biztonság szempontjából esetről-esetre előír. Ezen rendelet, 1906. évi augusztus hó 1-én lép életbe. Budapesten, 1906. évi július hó 17-én. Kossuth 8. k. kereskedelemügyi m. kir. minister. A kereskedelemügyi m. kir. minister folyó évi 53.918. szám alatt kelt rendeletével megengedte, hogy a Bihar vármegye területéhez tartozó Élesd községben a f. évi szeptember hó 20. és 21-re eső országos vásár ez évben kivételesen­­. évi szeptember hó 13. és 14-én tartassák meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister folyó évi 56.546. sz. alatt kelt rendeletével megengedte, hogy a Heves vármegye területéhez tartozó Heves községben a folyó évi július hó 15. és 16-ra esett, de elmaradt országos vásár helyett­­. évi augusztus hó 12-én pótvásár tartassák. Az eddigi alkalmazást és a végzett tanulmá­nyokat az irodalmi működést és egyéb figyelembe vehető körülményeket igazoló bizonyítványokkal, továbbá keresztelő levéllel, a­melyből kitűnjék hogy pályázó rkath. vallásu, és rövid életrajzi vázlattal ellátott, a vallás- és közoktatásügyi miniszerhez czímzett folyamodványokat, a nyil­vános alkalmazásban lévők elöljáróságuk utján, mások közvetetlenül 1906. évi augusztus hó 31- ig a pozsonyi kir. jogakadémia igazgatóságánál nyújtsák be. Budapesten, 1906. évi július hó 24-én. A vallás- és közoktatásügyi 3—1 m. kir. minister. Pályázati hirdetés. A pozsonyi kir. jogakadémia bölcsészeti tan­folyamán üresedésben lévő tanszékre, melylyel úgy az első, mint a második félévben a hazai (politikai-művelődés) történelem egészének ille­tőleg egyes részeinek heti 8 órában való előadási kötelezettsége van összekötve, ezennel pályázat ny­itta­tik. A nevezett tanszékkel járó javadalmak, ha arra nyilvános rendes tanár neveztetik ki, évi 4000 kor. fizetés, 800 kor. személyi pótlék, 840 kor. szálláspénz, öt évenkint 400 koronás, de a 2000 koronát meg nem haladó ötödéves korpótlék és a szabályszerű tandíj, ha nyilvános rendkívüli tanár neveztetik ki, évi 2800 kor. fizetés, 800 kor. személyi pótlék 700 kor. szállás­pénz, öt évenkint 200 kor. de az 1000 koronát meg nem haladható ötödéves korpótlék és a sza­bályszerű tandíj. Vízállás, 1906. július 28-án. Időjárás. A m. kir. meteorológiai központi intézet tivirdai jelentése 1906. július hó 28-án reggel 7 órakor. A szélirányok jelölése : N=észak, E=kelet, S=dél, W=nyugat. — Felhőzet: 0=egészen derült, l=több­­nyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, ¤=eső, #=hó, ==köd, f^=zivatar. Hazánkban az idő felhősebb lett és nyugat felől zivataros esők terjeszkedtek az egész Dunántúlra, az Északi Felföldre, meg az Alföld északi részeire. Jelen­tékenyebb csapadék a nyugati és északi határmegyék­ben fordult elő (Csáktornyán 39-, Árvaváralján 32-, Herény­ben és Mezőlaborczon 30 *%».) A hőmérséklet nem változott lényegesen; maximuma: Orosházán 35 C°, minimuma: Tátrafüreden 10 C° volt. Változóan felhős idő várható, lényegtelen hővál­tozással és helyenkint — főleg az ország keleti felében - zivataros esőkkel. Jegyzet: A levegőnyomási fokra vannak redukálva. adatok tengerszinre és 45 szélességi (Tátrafüreden 1000 m. magasságra.) Ideiglenes felelős szerkesztő: dr. LADIK GUSZTÁV. A budapesti árutőzsde hrv. árjegyzései 1906. július 28-án. Gabonaneműsek. — Kész áru. A budapesti áru- és értéktőzsde szokásai szerint árak készpénzben 100 kilogrammonként. A minőségi súly hektoliterenként és kilogrammonként. Folyó Vizmércze Víz­állás reggel Változás az elmúlt 24 óra alatt Hőmér­séklet. áradt apadt cm. d­mr.0 Inn Schärding .... + 2899 + 17 Duna Passau .............. + 440 40+ 19­ Wien.................. + 1662 + 21» Pozsony .......... + 3421 + 10» Komárom ...... + 412a 4-22» Budapest .......... + 394 16+ 22» Paks .................. + 3828 4-23» Mohács .............. + 515 10+ 21» Újvidék .......... + 4877 4-23» Tiszatorok ...... + 422? ? + 23» Zimony .......... + 3431 4-25» Báziás ..............— — __ — Orsová ______ — Morva Hohenau .......... + 1323 Vár Zsolna .............. + 84­52+ 15­ Szered ............... + 682 + 18 Nyitra Érsekújvár ......— Rába Sárvár _______ + 25 17 4-24­ Győr ________ + 3427 + 20 Dráva Zákány .............. + 408 + 20­ Eszék .............. + 3119 + 21 Mura Muraszerdahely + 100­ — + 20 Száva Zágráb .............. + 304­­ Sziszek.............. + 582 4-24­ Mitrovicze ...... + 230 10+ 22 Kulpa Kirolyváros ... -1- 506 4-23 Dna Novi .................. + e65 Verbási Banjaluka ___ + 28 10 Bosnna Doboj _______ + 10— _ Drina Zvornik ..........— _ Tisza M.-sziget .......... + 20— — 19» Tekeháza .......... + 491 + 10» Tiszaújlak ......0 8 4-24» Vásár­osnamény - 26 25 4-19» Záhony _______ - 10 28 + 20 Tokaj.................. + 50? ? + 20» Szolnok .......... + 90 20+ 22» Csongrád _____ + 78 12+ 22— Szeged .............. + 1459 4-22— Titel.................. + 4109 + 25 Számoz Deés .................. - 304 + 22» Szatmár .......... + 382 + 20 Kraszna Nagymajtény _.— — Latorca» Munkács .......... + 202 4-18 Laborcza Homonna.......... 4- 305 + 21 Und Perecseny.......... — 75 + 22 Ondóvá-Bártfa ............... + 60 124 17 Tapoly Hér ................. - 1024 + 16 Bodrog Ladmecz .......... 4- 108 12 4­ 22 Sajó Felsőzsolcza ... 4- 1444 4 17 Hernád Hernádnémeti + 74 14+ 22 Berettyó Berettyóújfalu — 462 + 22 Sebes-Korcs Csúcsa­ ............... + 201 + 24­ Nagyvárad ...... — 172 + 21 Fekete-Körös Belényes .......... + 282 + 20 Fehér-Kőrös Borosjenő.......... — 486 + 31 Kettős-Körös Békés­.................. - 34 16+ 23 Hirmas-Kőröz Gyoma .............. — 28 14+ 23 Maros Gyulafehérvár - 182 + 13­ Arad ................... - 1042 + 24» Makó ........... + 44 + 25 Temes Kiskastély ...... + 179 + 23 Béga Temesvár......... - 562 + 21» Nagybecskerek 11*8 + 19 Állomás Akna-Szlatína Ungvár ... .......... Késmárk_____ Losoncz .......... Rajecfürdő ___ _-Gyalla _____ Budapest ...... Herény............... Keszthely ___ Pécs ................... Zágráb .............. Fiume ............. Türke­ve .......... Szeged ............. Temesvár ...... Nagy-Várad___ Kolozsvár......... Vajda-Hunyad Nagy-Szeben ... Botfalu.............. Tátrafüred___ Szatmár ......... Tarczal ... Eger ........ Rozsnyó ........ Árvaváralja...... Selmeczbánya Malaczka.......... Komárom .......... Magyar-Óvár Sopron ............. Tapolcza .......... Kaposvár _____ Csáktornya Eszék.......... Crkvenica Debreczen ___ Kecskemét .. Orosháza ..... Arad ............... Zsombolya ...... Versecz ............. Bavaniste ........ Drenkova......... ..­Vásárhely _ Nagyenyed ..... Bécs ................ Berlin ............ Biarritz _____ Nizza................ Páris..... ......... Szt-Pétervár .. Konstantináp. Firenze ____ Róma ______ Nápoly ..._..... Ma reggel 7h­m3 . hőmér­szél­ésa S°a séklet iránya és erős~N­is­to Xi 16 (1-10) 7é 56-0 17-2NE3 4 55 91- 2NE2 1 57-5 15 4N 2 1 56-1 19­ 6 __• 60-0 14 5 ___ 57 0 18'8N 1 3 56'5 a i-oNW1 3 58'4 18 8N 1o 59-1 20-4N 1• 57-5 194W 1 ? 58-3 19'5 ___ 43 57-8 227 ___ 56-0 21 6N 2 1 561 21-8NW 12 58-5 21-2E 1O4 54-8 20-4S 0 565 190— 2 56-9 190NE 11 563 18-2SSE2 1 58'3 13-2— o 673-3 12-2— 19-5NE0~4 19 7SW1 41 19-8s 1 13-0E 1 16-2NW3 13 17-2N 1 20-1NW1 14 19-2N 2 19-0W 2 19-5N 1 3 21-0NW1 O4 221E 1 19-9E 1 20-2NW1 3 22-0SW2 210SW3 22'4 21-6NW3 oooo 0 24'7W 2 19-8E 1 16-2NE1 16-2SW2 58'0 19-4NW1 4 59-3 19 3W 1 650 19-0E 2 571 24-0NE1 1 63 5 15*3 SSW1 6L-5 20-3NNE0 1 58-2 220w 0 581 22'4N 0 1 584 23'8 SSW0 Előző 24 órai 3 . maxi­muma mini műm* 50 28 29 26 27 24 29 29 29 28 30 29 29 31 30 30 29 32 28 27 27 21 28 29 30 25 25 26 28 28 29 30 33 27 30 30 35 30 31 32 32 27 26 29 24 23 29 26 15 13 14 17 13 17 20 18 17 19 18 20 19 19 17 19 12 16 14 11 10 18 16 17 11 14 15 19 16 12 18 18 20 18 19 15 20 19 21 16 17 15 13 19 14 18 11 21 21 22 * jegesviz, -+- null fölött, — null alatt, ? kétséges. Baja 73 74 75 76 77 78 79 80 81 tiszavidéki ...---------------­tiszavidéki ut ................... fejérmegyei.......................... fejérmegyei uj .................. pestvidéki --------------­pestvidéki uj....................... bánsági................________ bánsági uj ....................... bácskai------------------------­bácskai uj.............................. szerb ----------------------------­szerb­ul..............................­román 2________________ bolgár _________________ 14 65 14 85I 14 75 14 95 14 55 14 75 14 65 14 85 1515 1535 14 75 14 90 14 8515­­ 14 95 15 10 I 15 3515 55 14 8515 14 95 15 10 15 051520 I­I­­­I 15 45 1565 15 55 15 75 -------15 50,15 50 15 50 15 65 15 65 15 75 15 20 15 35,15 30 15 55 15 10 15 251 15 20 15 40 15 35 15 45 15 25 15 40 -Minőség Árfolyam Zab-----------------­Minőség Árfolyam K-től K-ig K-től­­ K-ig K­pa — Elsőrendű, uj ................... Középminőségű, uj _____ Elsőrendű, G ____________ Középminőségű­, 6 ____ 12 25 12 15 12 20 12 10 12 30 11 80 12 40 12 25 12 40 12 20_ 12 60 1210 Elsőrendű, új-------------­Középminőségü, új____ Elsőrendű, 6 _______ Középminőségü, 6______ 14 90 14 10 15 50 15­ 12 50 15 10 14 70 16­­15 50 1265 Takarmány új, elsőrendű , új, másodrendű Belső Rész* tiszavidéki ___ » jelzőmagyarorsz. » dunántúli____ Tengeri­,____ _ Magyar, uj -----------------­Román vagy bolgár, . ... Szerb________________ Cinquantin____________ Fehér................_....____ Képosztszepc* ______ Répantpon _...«...«....... 31-32 I Xei#S 09^. —■ »— izz-zy-— --

Next