Budapesti Közlöny, 1913. június (47. évfolyam, 124-148. szám)
1913-06-10 / 131. szám
A Budapesti Közlöny 1913. junius 10. a tantestület javaslatának feltüntetésével szíveskedjenek bemutatni. Az egyes alapítványokra vonatkozó bővebb felvilágosítások az illetékes iskolaigazgatóságoknál, a főiskolai hallgatók részére a közművelődési ügyosztályban dr. Schaffer Lajos osztályjegyzőnél (Bérház, II. emelet) délelőtt 11—12 óra között nyerhetők. Szeged szab. kir. város tanácsának 1913. június 2-án tartott üléséből. 3—3 Dr. Lázár György polgármester. Pályázati hirdetmény. A m. kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőség javitóműhelyénél a kereskedelemügyi m. kir. minister 1912. évi szeptember 11-én 65.493. sz. a. kelt rendelete értelmében rendszeresített tanonciskola első évfolyamán 12 tanonc állása kerül betöltésre. A felvétel 1 évi próbaidőre történik, mely, ha a tanonc azt sikeresen tölti el, a 4 évben megállapított tanidőbe beszámíttatik. A próbaéven belül a meg nem felelő tanonc bármikor elbocsátható. A tanoncok a javítóműhely mellett létesített tanoncotthonban kötelesek lakni és a tanításért, felügyeletért, továbbá az ellátásért, mely utóbbi magában foglalja az élelmezést, mosást, fűtést, világítást, fürdőt, az otthonban kezelhető betegségek orvosi kezelését, előzetes havi részletekben évi 480 koronát kötelesek fizetni. A m. kir. posta és távirda vezérigazgatóság szorgalmas, jó magaviseletű tanoncokat, elsősorban a posta- és távirdaalkalmazottak fiait, az említett díj egész összegének vagy felének fizetése alól felmentheti. A tanoncok könyveket, rajztáblát, vonalzót és rajzeszközt használatra ingyen kapnak, füzeteket, papirost, festéket és egyéb fogyasztási anyagot azonban a tanoncok saját költségükön szerzik be, mely célra a szorgalmas és jó magaviseletü tanoncok a m. kir. postától 2 korona havi zsebpénzt kapnak. Tanoncul felvehető, aki az elemi népiskolának hat, vagy a közép- vagy polgári iskolának legalább két osztályát sikerrel elvégezte, élete 12-ik évét már betöltötte és korának megfelelő, kifejlett ép testalkattal bir. A tanoncokat a feltételeknek megfelelő folyamodók közül a m. kir. posta és távirda vezérigazgatóság jelöli ki. A felvételhez a tanoncul való felvételt kérő sajátkezűleg írott bélyegtelen folyamodvány mellett be kell mutatni : a) a születési anyakönyvi kivonatot, b) az iskolai bizonyítványt, c) a kornak megfelelő kifejlett, ép, egészséges testalkatot igazoló hatósági orvosi bizonyítványt, d) az újraoltás megtörténtéről szóló bizonylatot, e) a szülő vagy gyám beleegyezését tartalmazó nyilatkozatot, melyben kifejezendő annak kötelezettsége is, hogy folyamodó — a szabályzatban megállapított eseteket kivéve — a tanidő teljes tartamát bevégzi. A tanoncul kijelölt folyamodók szülőjével vagy gyámjával a javítóműhely tanoncszerződést köt. A tanonciskola szabályzatát, tantervét, a tanoncotthon házirendjét és a szülő vagy gyám által aláírandó és a folyamodványhoz csatolandó nyilatkozat mintáját érdeklődők a m. kir. posta és távirda vezérigazgatóság segédhivatalában, a kerületi m. kir. posta- és távirdaigazgatóságoknál, a m. kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőségnél és a főfelügyelőség javítóműhelyénél díjtalanul megkaphatják. A folyamodványok a fent említett mellékletekkel felszerelve legkésőbb folyó évi július 10-ig a m. kir. posta és távirda műszaki főfelügyelőség javítóműhelyéhez (Budapest, IX. ker., Gyáli ut 20. sz.) nyújtandók be. Budapest, 1913. május 26. A m. kir. fosta és távirda 3—2 vezérigazgatóság, letek, illetve szakosztályoknál alkalmazandó ellenőrök kiképeztetése céljából a kisbéri m. kir. tejmunkásképző iskolánál 1913. évi július 1-től szeptember 15-ig terjedő időre tejelést ellenőrző tanfolyamra pályázat hirdettetik A felvételi kellékek a következők: 1. A sárvári m. kir. tejgazdasági szakiskola vagy a kisbéri m. kir. tejmunkásképző, esetleg valamelyik földmivesiskola végbizonyítványa. (A sárvári tejgazdasági szakiskolát végzettek a felvételnél előnyben részesülnek.) 2- Kifogástalan előélet, mely hatósági erkölcsi bizonyítványnyal igazolandó. 3. Kötelező nyilatkozat, melylyel a felveendő egyén kötelezi magát, hogy ellenőri bizonyítványának elnyerése után legalább 3 (három) évig megszakítás nélkül egy a földmivelésügyi m. kir. ministérium által kijelölendő tejelést ellenőrző egyesület, illetve szakosztálynál az ellenőri teendőket az eziránt érvényben levő szabályok értelmében a szokásos díjazás mellett el fogja végezni. A tanfolyamra felvett növendékek tanulmányutazási költségeit a m. kir. földmivelésügyi ministérium fedezi, ezenkívül a növendékek lakhelyéről Kisbérre és onnan vissza a harmadik osztályú menetjegy ára a tanfolyam végén megtéríttetik. A tanulók ingyenes ellátásban és élelmezésben részesülnek. Akik magukat ezen tanfolyamra felvétetni kívánják, korona bélyeggel ellátott és a felvételi feltételekben említett bizonyítványokkal felszerelt kérvényüket a kisbéri m. kir. ménesbírtok igazgatóságához címezve legkésőbb 1913. évi junius 25-ig alálirt iskola vezetőségéhez nyújtsák be. Kisbér, 1913. évi május 31-én. A kisbéri m. kir. tejmunkásképző 3— 3 iskola vezetősége. Pályázati hirdetmény. A földmivelésügyi m. kir. ministerium 1913. év május 27-én 61.420/IV- 2. szám alatt kelt rendelete értelmében a tejelést ellenőrző egyesü 54.830/XI—4. szám. Pályázati hirdetmény. Az okszerű méhészet ismertetése és terjesztése céljából tanítók és lelkészek részére a máramarosszigeti, pápai, székelykereszturi és temesvári állami tanítóképző-intézeteknél folyó évi július 10-től július 27-ig terjedő időközben 20—20 hallgató felvételével egy-egy méhészeti tanfolyam fog tartatni. A tanfolyam hallgatói az intézetek helyiségeiben ingyen elszállásolást és élelmezést nyernek s ezenkívül arcképes igazolványuk alapján váltott félharmadosztályu jegy ára pedig a tanfolyam sikeres befejeztével megtéríttetik. A tanfolyamon a kaptárkészítést is tanítani fogják s a résztvevők a sajátkezüleg készített kaptárokat és egyéb legszükségesebb kezelési eszközöket a tanfolyam végzésével adományként magukkal vihetik. A tanfolyam hallgatói a tanfolyam tartama alatt az intézeti házirend hatálya alatt állanak s ahhoz szorosan alkalmazkodni tartoznak. A pályázni szándékozók felhivatnak, hogy egy koronás okmány bélyeggel ellátott folyamodványukat, azon tanitóképző-intézet megnevezésével, hol a tanfolyamot végezni óhajtják, a m. kir. földmivelésügyi ministerhez címezve lehetőleg egy hónappal a tanfolyam kezdete előtt nyújtsák be. Budapest, 1913. évi május 31-én. 3—1 A m. kir. földmivelésügyi minister, A kereskedelemügyi m. kir. minister, a pénzügymiister hozzájárulásával a Hungária kendergyár részvénytársaság vukovári kenderkikészitő gyári vállalata számára az 1907. évi január 1-től számitandó 10 évre engedélyezett állami kedvezményeket a vukovári kendergyár részvénytársaságra, mint fenti részvénytársaság jogutódjára átruházta. Egyben az 1907. évi III. t.-c.-ben meghatározott állami kedvezményeket utóbb nevezett cég által Vukováron létesített villamos áramfejlesztő telepének ipari és mezőgazdasági célra áramot szolgáltató üzemága részére az 1911. évi január 1től számitandó 10 évre engedélyezte. A »pozsonyi izraelita leányclub a kórházi betegek üditésére« című egyesület alapszabályait a m. kir. belügyminister az 1913. évi 57.139. szám alatt láttamozta. A nagylovárdi keresztény szociális egyesület alapszabályait a m. kir. belügyminister az 1913. évi 75.204. szám alatt láttamozta. A m. kir. földmivelésügyi minister a »Zsíkvölgyi első halásztársaság« alapszabályait az 1913. évi 55.545. szám alatt kelt elhatározásával jóváhagyta. A beszterczebányai ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Drottner Elemér ügyvédet, Zólyom székhelylyel, az ügyvédek lajstromába bejegyezte, s ezzel kapcsolatban nevezettet az ügyvédjelöltek lajstromából törölte. A kolozsvári ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Papp Octávián ügyvédet, Nagyilonda székhelylyel, az ügyvédek névjegyzékébe felvette. A kolozsvári ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Serbán Aurél ügyvédet, Gyulafehérvár székhelylyel, az ügyvédek névjegyzékébe felvette. A kolozsvári ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Fatér József volt alsójárai ügyvédet, miután a kamara területéről elköltözött Zalaegerszegre, az ügyvédek névjegyzékéből törölte. SEMHIVATALOS RÉSZ A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszer Justh Gyula országgyűlési képviselőnek, a makói polgári iskola végzett leánynövendékei javára 10 000 korona tőkével tett alapítványáért, köszönetét nyilvánította. Pályázati hirdetmény a cs. és kir. konzuli akadémia 1913/1914-A tanévére való fölvétel tárgyában. A cs. és kir. konzuli akadémiába az 1913/1914. tanév kezdetén új növendékek vétetnek fel és ugyanott évi 2.600, illetőleg 2.000 koronás állami alapítványi helyek is kerülnek betöltésre ; ezek közül az utóbbiakat arra szoruló és kiválóan érdemes pályázók esetleg már az akadémiába való belépésükkor is elnyerhetik. Az akadémián a konzulátusi szolgálatra való kiképzés általában véve valamennyi hallgatóra nézve egyformán történik. Nyelvek tekintetében annyiban van különbség, hogy az akadémián keleti és nyugati szakosztály van. A keleti szakosztályba az általános tantervbe fölvett tárgyakon kívül török, valamint az arab és perzsa nyelvet is tanítják, ez utóbbiakat azonban csak abban a terjedelemben, amelyben a török nyelv elsajátításához szükségesek. Egyes növendékek a szükséghez képest a tanfolyam utolsó két évében külön kiképzést nyernek a kínai, illetve az orosz nyelvben. A tanfolyam tartama valamennyi akadémiai hallgatóra nézve öt esztendő. Egy-egy növendék évi ellátási költsége 2.600 koronában van megállapítva, mely összeg egységes átalányt képez és két egyenlő félévi részletben, október 1-én és március 1-én, előlegesen fizetendő be. Állami dotációt élvező növendékek csak a dotációjuk és a fenti ellátási költség között levő esetleges különbözetet fizetik. Minden növendék köteles az akadémiába való belépéskor egyszers mindenkorra 240 kor. fölszerelési járulékot fizetni s meghatározott mennyiségű fehérneműt, lábbelit és toilette eszközt magával hozni. Az akadémikusok az intézettől a tanításon kívül lakást, élelmezést, fűtést, világítást, kiszolgálást, gyógykezelést és teljes ruházati felszerelést is kapnak. Oly folyamodók, kik a konzuli akadémiába való felvételre csak állami javadalmazásban való részesülés esetére pályázhatnak, kötelesek ezt folyamodványukban külön megemlíteni.