Budapesti Közlöny, 1919. október (53. évfolyam, 124-150. szám)

1919-10-23 / 143. szám

1919 október 23. Budapesti Közlöny idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Szeged, 1919. évi október hó 10. napján. A szegedi törvényszék. 331­8—2 Hirdetmény. Pk. I. 187945/2. 1919. szám. A buda­pesti központi járásbíróság közhírré teszi, hogy az állí­tólag elveszett következő okirat: a Magyar Les­ámitoló és Pénzváltó Ba­nk berlini­ téri fiókja által 1919. évi május hó 10 én 15564. szám alatt Widder Gyula névre 6000 koronáról kiállított , jelenleg 11000 azaz tizenegy­ezer tőkeösszeget tartalmazó takarékbetétkönyv meg­­semmisítése iránt az eljárást Widder Gyida budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a biróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1919 julius 30. A budapesti köz­ponti járásbíróság. 283 3—2 Idézés: 607/1918. szám. A budapesti éra- és érték­tőzsde választott bírósága ezennel közhírré teszi, hogy Molnár és Gergely kiviteli és behozatali részvénytársa­ság budapesti (VI., Havas­ utca 3. sz.) bel. cég felperes­nek, néhai Simon Károly kereskedő, volt kaposvári lakos ismert örökösei, kiskora Simon Emilia, Ella és György (kép. özv. Simon Károlyné szül. Berger Irén kaposvári lakos t. és t. gyám által), valamint az ismeretlen örökö­sök alperesek ellen 8036 korona tőke s jár. iránt indított keresetének tárgyalására határnapul 1919. évi november hó 10-ik napjának délelőtti */41l óráját ezen tőzsdei választott bíróság elé (tőzsdeépü­let, V. ker., Nádor­ utca 25. sz. III. em. 117—118. sz.) kitűzte. A bíróság felhívja ennélfogva az ismeretlen örökösö­ket, hogy ügyük célszerű védelme iránt a részükre ügy­gondnokul ezennel kinevezett dr. Hollós­ Aladár buda­pesti ügyvédet (lakik V., Visegrádi­ utca 10.) kellőleg utasítsák, esetleg a kitűzött tárgyalásra személyesen vagy kellőleg igazolt meghatalmazott által jelenjenek meg, mert különben ebbeli mulasztásuk következményeit ön­maguknak tulajdoníthatják. Budapest, 1919. október hó 6. napján. A budapesti áru 63 értéktőzsde választott bírósága. 204­1—1 Idézési hirdetmény. 657/3. 1919. szám. A vasvári járásbíróság közhírré teszi, hogy Vasvári takarékpénz­tár r.-t. cég felperesnek, Kovács József és neje Gáspár Mária alsóoszkói lakos alperesek ellen 600 kor. tőke és jár .iránt indított perében a per felvételére és érdem­­leges tárgyalására határnapot tűzött és felhívja a fele­ket, hogy 1919. évi október hó 28. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (2. ajtószám alatt) jelen­jenek meg, egyszersmind pedig Kovács József és neje Gáspár Mária volt alsóoszkói lakosok alperesek részére, akik ismeretlen helyen tartózkodnak, ügygondnokul dr. Rásó Béla vasvári ügyvédet nevezte ki. A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent meg­­jelölt h­atárnapon és órában személyesen vagy képvise­letre jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyettük eljárni. Vasvár, 1919. évi szeptember hó 87. napján. A vasvári járásbíróság. 285 1—1 Idézési hirdetmény. 1216/1919. szám. A vasvári járás­bíróság közhírré teszi, hogy Mozsár Margit vasvári lakos felperesnek, néhai özv. Lamacs Jánosné szül. Kenyéri Teréz ismeretlen helyen tartózkodó ismert örö­köse Lamacs István és netán létező ismeretlen örökösei alperesek ellen 4860 kor. tőke és jár. iránt indit­ott perében a per felvételére és érdemleges tárgyalására határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1919. évi október hó 28-ik napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (2. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszer­smind pedig Lamacs István ismeretlen helyen tartóz­kodó ismert örökös részére, aki ismeretlen helyen tar­tózkodik és a netán létező ismeretlen örökösök részére ügygondnokul dr. Rothauser Béla vasvári ügyvédet (lakik Vasvérott) nevezte ki. A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában meghatalmazott­ ügyvéd által jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyettük eljárni. Vasvár, 1919. évi szeptember hó 20. napján. A vasvári járásbíróság. 286 1—1 Idézési hirdetmény. 1215/1919. szám. A vasvári járás­­biróság közhírré teszi, hogy Mozsár Margit vasvári lakos felperesek, néhai özv. Lamacs Jánosné szül. Kenyéri Teréz ismeretlen helyen tartózkodó ismert örököse Lamacs István és netán létező ismeretlen örökösei al­peresek ellen 4800 kor.­s járul, iránt indított peré­ben a per felvételére és érdemleges tárgyalására határ­napot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1919. évi októ­ber hó 28. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyisé­gében (2. ajtósz. alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig Lamacs István ismert örökös alperes részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik és a netán létező isme­retlen örökösök részére ügygondnokul dr. Rothauser Béla vasvári ügyvédet nevezte k ki. A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában meghatalmazott ügyvéd ál­tal jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügygond­nok fog helyettük eljárni. Vasvár, 1919. évi szeptem­ber hó 25. napján. A vasvári járásbíróság. 287­1—1 * 1 Árverési hirdetmény. Ad. 981/1919. ügyszám. A fenti ügyszám alatt iktatott és jegyzőkönyvet pótló levélbeli megkeresés alapján közhírré teszem, hogy a Magyar le­számítoló- és pénzváltóbank budapesti közraktári vál­lalata helyben, IX. kerületben levő közraktári anya­telepén, a II. számú raktárban tároló 60 láda cirka 3000 üveg cognacot, egy tételben, ládákkal együtt 135000 (egyszázh­armincötezer) korona kikiáltási árban, de azon alul is bármely áron, azonnali átvételre, kész­pénz és kékpénz lefizetése ellenében, az árának az ár­veréskor meglevő és venni szándékozók által ekkor meg­tekinthető állapotában, a minőség és a mennyiség iránti szavatosság nélkül, továbbá az ugyanitteni III. számú raktárban tároló 11 horoid, Nagymaros vidékéről származó, 1917. évi termésű, 9—10 Maligand-fokú, cirka 5200 liter fehér asztali bort egy tételben, hordókkal együtt 57000 (ötvenhétezer) korona kikiáltási árban, de azon alul is bármely áron, azonnali átvételre, készpénz és kékpénz­ ­ lefizetése ellenében, az árunak az árveréskor meglevő én venni szándékozók által ekkor megtekinthető állapotá­ban, a minőség és mennyiség iránti sz*v.­...*szí? nélkül 1919. évi október hó 25. napján délel­- 1 órakor közbenjöttöm mellett megtartandó nyilv., árverésem a Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank . - g bízássá­ból egy fizetési késedelemben levő adósa kez ,s­­gére és veszélyére mint kézi zálogokat el fogja adni. áz áruk a közraktári vállalatnál 25082. t étek­ zára alatt tároltak, illetve 35258. téle­lszám alatt a Szeszes italok és szesztermékek hivatala nevén nyilvántartat­nak, továbbá a 25589. közraktári naplótételszám alatt a nevezett bank nevén tárolnak. Az árverés először a fent jelzett cognacra s ennek befejezése után nyomban a borra tartatik meg. A cognasra 20000 korona, a borra 10000 korona, bánatpénz teendő le készpénzben és kékpénzben az árverezés megkezdése előtt a venni szándékozók részé­ről, azonban a fentnevezett bank vezérigazgatója, Kauf­mann Jenő az árverésen ezen bank képviseletében bánat­pénz letétele nélkül is részt vihet és az árukat a bank részére hitelre is megveheti. Az árverési vevő a megvett árut azonnal tulajdoni birtokába veszi, de a közraktári vállalattal megállapodni tartozik az iránt, hogy azt továbbra is ott hagyja-e vagy azt saját költségére és veszélyére mikor szállítja a. Az árverési vevőt terheli az árverés napjától fogva mindennemű közraktári díj és felbér és az ám elszállí­tásakor fizetendő minden állami és községi adó, fogyasz­tási adó és kövezetvám, amik a megvett áru után jár­nak az ár­v­erés napjától kezdve. A vételi illetéket árve­rési vevő viseli. Kelt Budapesten, 1919. évi október hó 21 én. Dr. Hajós Béla Ödön, állami közjegyző. 288 1-1 BIRGÁLYHIRD­ETÉSEK. Dr. DEUTSCH HIESS, dr. STEIXER IMRE, dr.POPPER ELEMÉR ügyvédek előkészítője az Ig jo éd l é­s b litt g iz ssir s megnyílt VI., Király­ utca 76. II. em. 26. 2312 Értekezés délután 3 órától 6-ig. 3—1 Felhívás: Bock Lajos vendéglős Keszthelyen levő szál­lodáját és éttermét áttvettem. Felhívom nevezett esetleges hitelezőit, hogy az üzletből eredő követe­léseiket dr. Kardos Zoltán keszthelyi ügyvédnél 8 napon belül jelentsék be, mert később ezekért nem felelek. 2309 Csili Boldizsár.

Next