Budapesti Közlöny, 1919. október (53. évfolyam, 124-150. szám)

1919-10-10 / 132. szám

1919 október 11). Budapesti Közlöny Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosét, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatásét követő naptól számí­tott egy év alatt az­­okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után * folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1910. évi április hó 10-én. A budapesti központi járásbíróság. 220­3—1 Idézési hirdetmény. 2456/1919. szám. Az esztergomi járásbíróság közhírré teszi, hogy Esztergomi keresk. és iparbank r.-t. felperesnek, Nedec György kecskeméti volt lakos ismeretlen örökösei alperesek ellen 117000 K és jár. iránt indított perében a per felvételére és érdem­leges tárgyalásira határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1919. évi október hó 28. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (Széchényi­ tér 22. házsz. I. em. 27. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig az alperesek részére, akik ismeretlen helyen tartózkodnak, ügygondnokul dr. Katona Sándor esztergomi ügyvédet nevezte ki. A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában meghatalmazott ügyvéd által jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyettük eljárni. Esztergom, 1919. évi szeptember hó 30. napján. Az esztergomi járásbíróság. 222­1—1 P. 975/41. 1915. Végzés. A székesfehérvári törvényszék mint hitbizo­­mányi hatóság a gróf Esterházy Móric által alapított hitbizományi ügyben, mielőtt gróf Esterházy Miklós Móric hitbizományi birtokos és gróf Esterházy Móric legköze­lebbi várományos ama javaslata tárgyában, hogy gróf Esterházy Béla hitbizományi gondnok elhalálozása miatt a hitbizomány gondnokául gróf Cziráky László lovas­berényi lakos neveztessék ki, érdemben határozna, a hit­­bizományi ügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában 1869. évi április hó 7. napján kiadott igazság­ügyminiszteri rendelet 4. és 11. § ai alapján meghallgatja a várományosokat, e célból tárgyalásra 1919. évi október hó 18. napjának délelőtt 10 óráját 112. számú helyisé­gébe dr. Molnár Jenő előadó biró elé kitűzi, ahová és amikorra a várományosokat a hirdetményi táblán, to­vábbá a hitbizományi birtokos által a »Budapesti Köz­löny« hivatalos lapban egyszer közzéteendő hirdetmény és a részükre ezennel kirendelt dr. Kováts Kálmán ügyvéd mint ügygondnok utján megidézi. Erről gróf Esterházy Miklós Móric hitbizományi birtokost és gróf Esterházy Móric legközelebbi várományost, továbbá kép­viselőjüket dr. Debrecenyi Sándor ügyvédet a legutóbbi hirdetmény kapcsán azzal a felhívással értesíti, hogy a hirdetményt igazoló hirlappéldányt a kitűzött tárgyalásig mutassa be. Székesfehérvár, 1919. évi szeptember hó 24. napján. A székesfehérvári törvényszék. 223 1—1 MAG­ÁN HIRDETÉS­EK. Felhívás vidéki előfizetőinkhez. Tekintettel a postautalvány-forgalom szünetelésére, tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az előfizetési díjat az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvény­társulatnak, a Magyar Postatakarékpénztárnál levő, 9411. számú számlája utján hozzánk juttatni szíveskedjenek. a „Központ M­EGHÍVÓ iselőinek Fogyasztási Szövetkezeti SS! cég alatt működő szövetkezet 1919. évi október hó 18-án déli 12 órakor a szö­­vetkezet saját helyiségében (Deák Ferenc­ utca 16—18. félemelet) tartaná­rendkívüli közgyűlésére. Az elnökség. Tárgysorozat:­­ Alapszabály módosítás. Tisztelettel A „Budapesti Közlöny" kiadóhivatala. * 2. Igazgatósági és fel­ügyelő bizottsági tagok választása. 2225 AAAAAAAAAAI AAA A AAAAAl A A A A AA AA­ A A A A A A A 3

Next