Budapesti Közlöny, 1920. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1920-02-10 / 45. szám
" Okiratmegsemmisítések. " ' Okiratmegsemmisitések. I. 175474. 1920. szám " A budapesti központi járásbíróság közhírre teszi hogy az állítólag elveszett következő okirat: 1. " Magyar államvasutak Budapest dunaparti teherpályaudvari feladási pénztára'által 1919 március 11. napján 07063. szám alatt Holtbaner Sándor által Bolgár István részére Mezőtúrra feladott küldeményt terhelő 330 koronáról kiállított utánvételi igazolvány. a royai államvasutak Budapest duna parti teherpa.javasaiieladási pénztára által 1919 március 11. napján 0/067. szám alatt Hoffnauer Sándor által Weiler Vilmos részére Alsószegedre feladott küldeményt térnem 4ab korona 40 fillérről kiállított utánvételi igazolvány megsemmsítése iránt az eljárást a Kárpát nla vegyeszoa gyér r.-t. erzsébetfalvai bej. cég kérelmére tolva-Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosai, hogy a jelen hizdeménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett halandó letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani Budapest, 1920. évi január hele-én. A budapesti központi járásbíróság. lb/7-1 Okirási megsemmisités. Pír! K 176370/1920. szám. A budapesti központi járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: Beifeld József bankháza budapesti bejelentett cég által 48071. szám alatt 2 darab 1640/47. és 4443/30. számú hazai sorsjegy letételéről 1915. december 28. napján kiállított letétjegy megsemmisítése iránt az eljárást Róna Sándor budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani Budapest, 1920. évi január 20-én. A budapesti központi járásbíróság. ■ 15843 1 okiratmegsemmisítés. 336/1920. szám. A szegedi törvényszék közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Szegedi Kézművesbank által 4973. szám alatt 104 korona kölcsönösszeg ellenében elzálogosított egy darab ezüstóráról, egy aranyláncról és egy gyűrűről kiállított zálogjegy megsemmisítése iránt az eljárást Horány Boldizsár szegedi (Csuka u. 19. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette.. Ennélfogva fölhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított 45 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó,újabb kérelmére semmisnek fogjanyilvánítani. Szeged,1020., évi január hó 29-ik napján. A szegedi törvényszék 147 3—2 ■ Okirat megsemmisítés. 272/1920. sz. A szegedi törvényszék közhírré “tejezi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Szegedi Kézművesbank által 7311. szám alatt 60 korona kölcsönösszeg ellenében elzálogosított egy pénzérem függőről 1920. évi január 25-iki lejárattal kiállított zálogjegy megsemmisítése iránt az eljárást Lakatos Lajosné szül. Rácz Mária szegedi (Sándorutca 3. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított 45 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szeged, 1920. évi január hó 29. napján. A szegedi törvényszék. 14783—2 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 175312/2. 1919. szám. A budapesti központi járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat, az Általános fogyasztási szövetkezet által 16428. szám alatt Biró Ignác névre kiállított 4000 koronáról szóló takarékbetétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Bíró Ignác budapesti lakos kérelmére folyamatbatette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő napitól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be ,mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi január .10. A budapesti központi járásbíróság. 1508 3—2 Okiratmegsemmisités. Pk. 238/1920. szánÚszmódi járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Pest megye Abonyi Takarékpénztár által kiállított XXVI. betéti főkönyv 157. oldalán kezelt 31413. számú Farkas Hona nevére kiálítött 1 55 - 32 fillért tartalmazó betétkönyv megsemmisülte iránt az eljárást Farkas Ilona abonyi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okiratbirtokosát j jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számitott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisa nyilvánitáttL Czerléll. 1920 január hó 23-án A czeglédi járásbíróság. P521 " _ Okiratmegsemmisités."Pk. 581/1920. számlT^^ Járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elvesze következő okirat: a Közgazdasági takarékpénztár r S / fiókja íult el Oly Kikrolyaié nevére 957. sz alatt 1046 korona 20 fillér betétről kiállított betétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Ohly Károlyné kisteleki lakos kérelmére folyamatba tette Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben Sín A szegedi jírásbiróság. la 38 ° ‘ . OkiratSKISS««»»»- Pt ’88/1920 * A szegedi gissi®gfe korom fillérről kiállított betétköny megsemmisítése iránt az eljárást Kucsora János kisteleki lakos kérelmére folyamatba (.onto. ... . ., Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a BudapestiKözlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő lefoltja után a folyamodó újabb kerokikerű semmisnek fogja nyilvánítani. Szeged, 1920 január 30. A szegedi járásbíróság. _______________________10/1 °~2 ~ Okiratmegsemmisités. Pk. 614/2. 1920. sz. A szegedi járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Szeged-Alföldi Takarékpénztár részvénytársaság által IV. törzskönyv 3434. f. sz. a. 300 koronáról szóló Muskó György nevére kiállított betétkönyv megsemmisitése iránt az eljárást Muskó György szentmihályteleki lakos kérelmére folyamatba tette.Ennélfogva felhivja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetmények a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság, azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmeim semmisnek fogja nyilvánítani. Szeged, 1920. évi január hó 31-én. A szegedi járásbiróság. 15523—2 Okirat megtett trilssités. Pk. 518/1920. szám. A szolnoki járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: 1619. szám. Zálogjegy. Az alulírott bankintézet ezennel elismeri, hogy dr. Gyenes Kálmán urnak egy 1919. február 18-án visszafizetendő kamatozó kölcsönt 27700 , azaz huszonkétezerhétszáz koronát befizetett és ennek ellenében tőle alapszabályszerű zálog fejében a következő értékpapírokat vette át és pedig: 1 drb 1000 Iv-ás 6%-os magyar haditölcsön (I. 1919. májusi szelvény), 2 drb 15000 K-ás 6%-os magyar hadikölcsön (III. 1919. májusi szelvény) 2 drb 11000 K-ás 6%-os magyar hadikölcsön (V. 1919 májusi szelvény), 2 drb ■ 10000 K-ás 5%-os magyar hadikölcsön (IV. 1919. júniusi szelvény), 7 drb összesen 87000 K (harminchétezer) korona névértékben Szolnok, 1918. november 13. Osztrák-magyar báni szolnoki fiókintézet*. Jebenck sk., Surgoth sk. — megsemmisítése iránt az eljárást dr .Gyepes Kalmár ügyvédjelölt szolnoki lakos kérelmére folyamatba tette . Ennélfogva felhivja az említett okirat birtokosai hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számitott egy év alatt az okiratéba bíróságnál mutassa be mert ellenkező esetben"a bíróság azt a jelzett határidő letelte dán a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1920 február hó 7 A szolnoki járásbíróság. • 15563—2 _________1—■»............................ ................................. “’Okiratmegsemmisités. 11. P. 39602/3.1919. sz. A budapesti törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a magya Pénzügyminiszter által Budapesten 1917. évi, május 12. napján B betű 478217., 478218., 478219., 478220. , 084072. számok alatt egyenként 100 koronáról bemutatóra fizetési idő kitétele nélkül kiállított 6%-kal kamatozó sorsolás alá nem eső szelvényekkel és szelvény utalványával ellátott 5 darab magyar járadékkölcsön a viperti alkötvényre nézve, amelyek mindegyikéhez kiadott szelvények utolsó darabjai 1927. évi augusztus hó 1. napján járnak le, a megsemmisítési eljárást Bauer Jenő ügyvéd szombathelyi (Kőszegi utca 8.) lakos kérelmére az 1919. évi 11. P. 89602/3. számú végzésével megindította. Ennélfogva a törvényszék az 1881 : XXXIII. t.e. 9. ág-a értelmében felhívja a fent körülírt elveszett értékpapírok ismeretlen birtokosát, hogy birtoklását a kötvényekhez kiadott szelvények utolsó darabjainak a lejárati naptól, vagyis 1926 július 1-től, amennyiben pedig a kötvények "fizetési ideje kisorsolásuk folytánkorábban bekövetkeznék a kisorsolás" folytán bekövetkezendő fizetési naptól számított három év elteltéig a bíróságnál jelentse be, különben folyamodó újabb kérelmére az értékpapírokat, amennyiben a kiv. t.-c. 17. §-a értelmében későbbi akadály fenn nem forog, semmiseknek nyilvánítja. Budapest, 1920. évi január hó 27-én. A budapesti törvényszék, 1557 3—2 okiratmegsemresisitss. Pk. I. 175793/1919. sz. A budapesti központi járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület által dr. Rott Nándor veszprémi megyés püspök püspök nevére 27325 A/4. sor alatt kiállított s jelenleg 250.142 korona 92 fillérről szóló takarékbetétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást dr. Rott Nándor veszprémi megyés püspök lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azta jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi január hó 11. napján. A budapesti központi járásbíróság. 1559 3—2 okiratmeg 85 mm.sités. Pk. I. 176389/1920. sz. A budapesti központi járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Magyar agrár- és járadékbank Thököly úti fiókja által 2741. szám alatt Hetényi Gyula névre 1919. évi március hó 3-án 13000 koronáról kiállított, jelenleg 4061 korona 97 fillért tartalmazó takarékpénztári könyv megsemmisítése iránt az eljárást Hetényi Gyula budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi február hó, 20-án. A budapesti központi járásbíróság. 15023—3 Okiratmegaeamisités. 11. P. 30818/2. 1920. számi A budapesti törvényszék közhírré teszi, hogy Somló Manó kereskedő dimaföldvári lakos (képv. dr. Erős Róbert budapesti ügyvéd) kérelmére a Budapesten 1919. évi október hó 27. napján a Newyork életbiztosító társaság által kibocsátott, a Pesti magyar kereskedelmi bank Erzsébet-körúti fiókintézetére utalványozott 28880. számú 4031 K 33 f csekkösszegről szóló, s állítólag elveszett csekkre nézve a megsemmisítési eljárást az 1920. évi 11. P. 30818/2. .sz. végzésével megindította. Ennélfogva a Cs. T. 20. §-a értelmében a fent körülírt csekk birtokosát felhívja, hogy arra vonatkozó igényét annak felmutatása mellett a jelen hirdetménynek a »Budapesti Közlöny a hivatalos lapban való első megjelenését követő naptól számított 30 nap alatt ennél a törvényszéknél jelentse be, mert különben a folyamodó újabb kérelmére a csekk semmisnek fog nyilváníttatni. Budapest, 1920. évi február 13. napján. A budapesti törvényszék, 1504 3—3