Budapesti Közlöny, 1920. szeptember (54. évfolyam, 200-224. szám)

1920-09-17 / 213. szám

n történt harmadszori beiktatásit követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. augusztus hó 12-én. A budapesti központi kir. járásbíróság. 8823­3—1 Okíratmegie­n mi sites. Pk. I. 184930/2. 1920. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Magyar leszámítoló és pénzváltóbank Terézvárosi fiókja által 1917 november hó 27-én 14. sz. a. László Dezső névre kiállított 1000 korona hadikölcsönjegyzésnek ellen­értéke befizetését igazoló pénztári elismervény meg­semmisítése iránt az eljárást László Dezső (gr. Zichy Jenő­ u. 36.) budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő le­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi augusztus 11. A budapesti központi kir. járásbíróság. 8859 3—1 Okiratmegsemmisités. 2502/1920. szám. A kalocsai kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag el­veszett következő okirat, a Kalocsai takarékpénztár kalocsai bel. cégnél I. 1034. szám alatt Rozmanith Jó­­zsefné címére 253 , 60 fillérről kiállított betétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást özv. Rozmanith Jó­­zsefné kalocsai lakos kéreímére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő eltelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Kalocsa, 1920 augusztus 16. A ka­locsai kir. járásbiróság. 8840 3—1 Chíraimessemmisités. Pk. 8155/1920. sz. A kecske­méti kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy a kecskeméti 1918. évi november hó 1-én kitört forradalmi rombolás alkalmával elrabolt és állítólag megsemmisült követ­kező okiratok, ti. m­.: a Kecskeméti kereskedelmi ipar­­hitelintézet és népbank r.-t. által 1748. és 2954. sz. a. Szőke Gyula névre, továbbá 4761., 4762. sz. a. Szőke Gyuláné névre kiállított részvények és ezek 1919-től 1925. évig terjedő szelvényekkel, továbbá az Első kecs­­keméti szőló- és gyümölcsszövetkezet által 801. sz. a. Szőke Gyula névre kiállított részvény 1919-től 1920-ig terjedő szelvényekkel és szel­vényutal­ványnyal, továbbá a Kecskeméti egyesült göztéglagyár r.-.t. által 330. és 331. sz. a. kiállított kötvény 1919-től 1951-ig ter­jedő szelvényekkel és utalványnyal, továbbá a Kecske­méti központi takarékpénztár által 845. sz. a. Szőke Gyula, 846. sz. a. Szőke Gyuláné, 847. sz. a. Szőke Rózsi, 848. sz. a. Szőke Ilona, 849. sz. a. Szőke Margit, 1215. sz. a. Lamberger Henrik névre szóló szelvények s ezek 1919-től 1935-ig terjedő szelvényivel, továbbá a Kecskeméti Kereskedelmi Iparhitelintézet és Nép­bank által 2 darab új egész részvényről 247. sorszám alatt kiállított ideiglenes elismervény megsemmisítése iránt az eljárást Szőke Gyula javadalmi főnök, kecs­keméti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okiratok birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratokat a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azokat a jelzett határidő el­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmiseknek fogja nyilvánítani Kecskemét, 1920. évi augusztus hó 26. napján. A kecskeméti kir. járásbiróság. 8842­­—1 Okiratmeg S3sami 3iti3. Pk. IV. 8331/1920. szám. A budapesti I—III. kerületi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: 1. az I. Magyar általános tisztviselőegylet mint szövetkezet budapesti cég által 2021. lapszám alatt »Nomo« névre kiállított, 2982 K 35 f betétet tartalmazó takarékpénz­tári betétkönyv, 2. az ugyanaz által 2022. lapszám alatt »Nemo« névre kiállított, 37258 K 85 f betétet tartal­mazó takarékpénztári betétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást dr. Pauer Imre Rudolf váczi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a­­jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratokat a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi augusztus hó 27. napján. A budapesti I—III. kerületi kir. járás­biróság. 8771­3—2 Oki.ak megsem­mités. 11. P. 36616/2. 1920. szám. A budapesti kir. törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a m. kir. pénzügyminiszter által Budapesten 1881. évi május hó 11. napján C. betű 108825. és 103827. számok alatt egyenként 1000 arany forintról, B. betű 24885. szám alatt 500 arany forintról bemuta­tóra, fizetési idő kitétele nélkül kiállított, 4%-kal aranyban kamatozó, sorsolás alá nem eső, szelvények­kel és szelvényutalványnyal ellátott magyar arany­­járadék kölcsönkötvényekre nézve, amelyek mind­egyikéhez kiadott szelvények utolsó darabjai 1921. évi Julius hó 1. napján járnak le, a megsemmisítési eljárást Operman Ágnes Neu-Babelsbergi (Németország, Kaiser­­strasse 49) lakos kérelmére (képv. dr. Szücs Miklós budapesti ügyvéd) az 1920. évi 11. P. 36616/2. számú végzésével megindította. Ennélfogva a törvényszék a 1881: XXXIII. t.-o. 9. §-a értelmében felhívja a fent körülírt elvonzott értékpapírok ismeretlen birtokosát, hogy birtoklását a kötvények mindegyikéhez kiadott szelvények utolsó darabjainak lejárati napjától, 1921 július 1-től számí­tott három év elteltéig e bíróságnál jelentse be, külön­ben folyamodó ujabb kérelmére só értékpapírokat, amennyiben a hiv. t.-o. 17. §-a értelmében későbbi akadály fenn nem forog, semmiseknek nyilvánítja. Budapest, 1920 augusztus 7-én. A budapesti kir. tör­vényszék. 8773­3—2 Okiratmíssemmin­tás, Pk. I. 182848/8. 1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Fonciéro pesti biztosító intézet által Ries Ferenc ceglédi főgim­názium­ igazgató nevére 1905 január 9-én 89900/109195. kötvényszám alatt 12000 koronáról kiállított, esetleg felesége szül. König Etelka, illetve folyamodó törvé­nyes örököse kedvezményezettek javára szóló 1928. évi január hó 9-iki lejárattal ellátott vegyes tőke­biz­tosítási kötvény megsemmisítése iránt az eljárást Ries Ferenc czeglédi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő le­telte után a folyamodó újabb kérelmére Bommisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920 julius 9-én. A buda­pesti központi kir. járásbiróság. 8775 3—2 Ob­iratiungsem misstis. Pk. I. 189202/2. 1920. szám. A budapesti kir. központi járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Hermes magyar általános váltóüzlet r.-t. által XIV. 17262. sz. alatt Bálint József névre 2600 korona letéti összegről kiállított takarékbetétkönyvecske megsemmisítése iránt az eljárást Bálint Andor budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani Budapest, 1920 augusztus 12. A budapesti központi kir. járásbiróság. 8776 3—2 Oscíratmeg Gomnsiulés. Pk. I. 186921/2. 1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat, a Gizella­­egylet kölcsönös élet- és hozománybiztositó intézet által 1905 szeptember hó 14-én Pinta Mátyás névre kiállított, 1000 K biztosított tőkéről szóló életbiztosítási kötvény megsemmisítése iránt az eljárást özv. Pinta Mátyásné mint kiskorú Pinta Erzsébet t. t. gyámja budapesti (Holdvilág­ utca 14) lakos kérelmére* folya­matba tette. Ennélfogva felhivja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920 augusztus hó 18. A budapesti központi kir. járásbiróság. 8777 3—2 Oi.iratRJOJismail3k­é3. Pk. I. 190598/1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Nemzeti pénz­váltóbank r.-t. által 1911 február hó 21-én 5219. szám alatt kiállított, egy darab 2389. sorozat 79. számú A. betűs konvertált magyar jelzálogsorsjegyről szóló részletiv megsemmisitése iránt az eljárást Lorencz Károly nyíregyházai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi szeptem­ber hó 2. napján. A budapesti központi kir. járás­bíróság. 8778 8—2 Okiratmegse­mm­isités. Pk. I. 185404/1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Mercur váltó­üzlet részvénytársaság Józsefvárosi fiókosztálya által 1601. számú, 3214 , 80 fillérről szóló, Gyulay Károly nevére kiállított takarékbetétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Gyulay Károly budapesti lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi julius hó 9-én. A budapesti központi kir. járásbiróság. 8766 3—3 OkiratHlegu­mmin­tés. Pk. 3007/1920. sz. A kisvárdai kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elve­szett következő okirat: a Nyirmadai takarékpénztár részvénytársaság által kibocsátott 21 darab darabon­ként 200 korona névértékű Fischer Sámuel nevére szóló 607, 608, 609, 610, 611, 612, 613, 614, 615, 616, 649, 950, 951, 952, 1317, 1318, 1319, 1320, 1321, 1322. és 1323. számú takarékpénztári részvény a hozzájuk tartozó szelvényekkel és szelvényutalványokkal meg­semmisítése iránt az eljárást dr. Balkányi Andor kis­várdai ügyvéd által képviselt Fischer Sámuel vajai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az erlített okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Kisvárda, 1920. évi augusztus hó 16. napján. A kisvárdai kir. járásbiróság. 8769 3—3 Okiratmegsemmisités. il. B p. 38198/3? 1920. szám. A budapesti kir. törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület által Budapesten 1906. évi október hó 5. napján 535. sorozat, 9. szám alatt 100 koronáról bemutatóra, fize­tési idő kitétele nélkül kiállított, nem kamatozó, sor­solás alá eső, még ki nem sorsolt, szelvénynyel és szelvényutalványnyal el nem látott nyereményköt­vényre nézve a megsemmisítési eljárás a Ganzl Fülöp Viktor kereskedő móri lakos által (képv. dr. Heumann József székesfehérvári ügyv.) előterjesztett kérelme folytán megindittatott. Ennélfogva az 1881: XXXIII. t.­e. 10. §. értelmében felhivatik a fent körülírt értékpapír ismeretlen birto­kosa, hogy birtoklását a kötvény kisorsolása folytán­­ bekövetkezendő fizetési naptól számítandó 3 (három) év elteltéig a bíróságnál jelentse be, különben folya­modó újabb kérelmére az értékpapír semmisnek fog nyilváníttatni. Budapest, 1920 augusztus 17. A buda­pesti kir. törvényszék. 8720 3—3 Okiratmegsemmités. N­. P. 39139/1. 1920. sz. A buda­pesti kir. törvényszék közhirré teszi, hogy a Magyar Olasz Bank r.-t. budapesti (V., Nádor­ u. 16.) cég (képv. dr. Czukor Gábor budapesti ügyvéd) kérelmére a Buda­pesten 1920. évi április hó 22. napján a Magyar Orszá­gos Bank r.-t. által saját rendeletére kibocsátott, a Neuschloss-Lichtig repülőgépgyár r.-t. által elfogadott, 1920. évi augusztus hó 4. napján Budapesten a ki­bocsátónál VI., Andrássy­ út 5. szám alatt fizetendő 100000 K váltóösszegről szóló s állítólag elveszett váltóra nézve a megsemmisítési eljárást 1920. évi II. P. 39139/1. sz. végzésével megindította. Ennélfogva az 1876: XXVII. t.-c. 77. §-a értelmé­ben a fent körülirt váltó birtokosát felhívja, hogy arra vonatkozó igényét a váltó felmutatása mellett a jelen, hirdetménynek a »Budapesti Közlöny« hivatalos lap­ban való első megjelenését követő naptól számított 45 nap alatt ennél a törvényszéknél jelentse be, mert különben a folyamodó ujabb­ kérelmére a váltó semmis­nek fog nyilváníttatni. Budapest, 1920. augusztus hó 17-én. A budapesti kir. törvényszék. 8674­3—3 Oki.atmegrímmisltfdi. ul. P. 40144/5. 1919. szám. A budapesti kir. törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a m. kir. pénzügyminiszter által Budapesten 1908. évi junius hó 6. napján D. betű 946396. és 946897. számok alatt, továbbá 1892 december 1-én D. betű 209872. és 209873. számok alatt egyenként 1000 ko­ronáról bemutatóra, fizetési idő kitétele nélkül kiállí­tott, 4%-kal kamatozó, sorsolás alá nem eső szelvények­kel és szelvényutalványnyal ellátott 4 drb m. korona­­járadékkötvényre nézve, amelyek mindegyikéhez ki­adott szelvények utolsó darabjai és pedig a D. betű 946896. és 946897. számú kötvényekhez kiadott szel­vények utolsó darabjai 1923 december 1-én, a D. betű 209872. és 209873. számú kötvényekhez kiadott szelvé­nyek utolsó darabjai pedig 1922 decem­ber 1-án járnak le, a megsemmisítési eljárást Bunzl Emil gyáros ortmanni ,/C (Németausztria) lakos kérelmére (képv. dr. Vásárhelyi Hugó budapesti ügyvéd) az 1919. évi 11. P. 40144/5. számú végzésével meginditotta. * Ennélfogva a tvszék az 1881. XXXIII. t.-c. 9. §-a értelmében felhívja a fent körülirt megsemmisült ér­tékpapírok ismeretlen birtokosát, hogy a birtoklását, s kötvények mindegyikéhez kiadott szelvények utolsó darabjainak fentebb megjelölt lejárati napjától három év elteltéig a bíróságnál jelentse be, különben folya­modó újabb kérelmére az értékpapírokat amennyiben a hiv. t.-o. 17. §-a értelmében későbbi akadály fent nem forog, semmisültnek nyilvánítja. Budapest, 1920. augusz­tus 17. A budapesti kir. törvényszék. 8677 3—3 Gkírzt megsemmisitje. Pk. I. 180535/2. 1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Pesti hazai első takarékpénztár egyesület r.-t. József­ Ferenc­­városi fiókpénztára által Budapesten 1914. évi október hó 80-án 36554. sz. sor. C. 3. alatt B. J. J. betűkre 650 koronáról kiállított, az időközi betétek és kivételek után jelenleg 5440 korona tőkeértékű takarékpénztári betéti könyv megsemmisítése iránt az eljárást Bakosa Gézáné mikebudai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva fölhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határ­idő eltelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi augusztus hó 11. napján. A budapesti központi királyi járás­­bíróság. 8678­3—3 Okiratmegsímra is Kés. Pk. I. 186863/1. 1920. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Pesti hazai első takarékpénztár egyesü­let Berlini-téri fiók­­pénztára által 1919. évi február 6-án 28993/1. 2. szám alatt Takács Gábriel névre kiállított 10000 K összeget tartalmazó betéti könyv megsemmisítése iránt az el­járást Takács Józsefné Tuncsák Ilona budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő eltelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920 julius 21-én. A budapesti központi kir. járásbiróság. 8679 3—3 Okiratmegssch­attltés. Pk. I. 187043/2. 1919. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat, a »Her­mes« magyar általános váltóüzlet r.-t. által 1920 már­cius hó 29-én 1060. szám alatt Pázmán Jóska névre 1250 koronáról és 1920 április hó 1-én Pázmán József névre 50 koronáról kiállított felülbélyegzés végett átadott bankjegyekről szóló két darab pénztári elis­mervény megsemmisítése iránt az eljárást Pázmán József budapesti (Szarvas­ u. 6. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az emlitett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönybe» Budapesti Közlöny 1920 szeptember 17.

Next