Budapesti Közlöny, 1920. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

1920-10-19 / 240. szám

1920 október 19. Budapesti Közlöny­ ­ével Borsos Rozáliával az 1917. évi november hó 25. napján a nagykörűi állami anyakönyvvezető előtt kötött házasságon alapuló életközösséget a jelen­titetmény­­nek a hivatalos lapban történt másodszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt állítsa vissza, mert ellenkező esetben a folyamodó keresete kövat­­koztóban a bíróság a házasság felbontása felől fog határozni. Felhívja továbbá, hogy tartózkodó hülyéről a bíró­ságot értesítse, mert ellenkező esetben a megindítandó bontóperben új hirdetményi idézés mellőzésével dr. Hajdú Ignác ügyvéd, Szolnoki lakos, most kinevezett ügygondnok fogja őt képviselni. Szol­k, 1920. évi Ju­lius hó 27. A szolnoki kir. törvényszék. *1580 2—2 felhívás 856/1920. sz. Fejér vármegye közigazgatási bizottsága nevében a V. K. M. 73776/1907. sz. rende­letének 188. §-a alapján felhivom Lottnik Mihály duna­­pentelei áll. elemi iskolai tanítót, hogy bizottságunk­nál jelentkezzék, illetve tartózkodási helyét jelentse be, ellenkező esetben állását végleg elhagyottnak tekintjük. Székesfehérvár, 1920. évi augusztus hó 4. Gróf Széchényi Viktor, főispán, elnök. *1290­3—3 felhívás. 4207/1920. szám. A szegedi kir. törvény­szék dr. Végm­auy Ferenc szegedi ügyvéd által kép­viselt Dénes Ernőné Schönfeld Boriska szegedi lakos folyamodó kérelme folytán az 1894. évi XXXI. t­­c. 77. §-ának b) pontja alapján felhívja az ismeretlen helyen tartózkodó Dénes Ernő volt szegedi lakost, hogy feleségével Dénes Ernőné szül. Schönfeld Boris­­kával az 1906. évi október hó 21. napján a szegedi állami anyakönyvvezető előtt kötött házasságon ala­puló életközösség­et » jelen hirdetménynek a hivatalos hírlapban történt másodszori beiktatását követő nap­tól számított egy év alatt állítsa vissza,, mert ellen­kező esetben a folyamodó karcsate következtében a bíróság a házasság felbontása felől fog határozni. Fölhívja továbbá, hogy tag­­ózkodási hülyéről a bíró­ságot értesítse, mert ellenfe­lző esetben a megindítandó bontóperben uj hirdetményi idézés mellőzésével Buday János ügyvéd, szegedi lakos, most kinevezett ügygond­nok fogja őt képviselni. Szeged, 1920. évi szeptember hó 7. napján. A szegedi kir. törvényszék. 10027 2—f­elhívás. P. 2933/1920. szám. Az egri kir. törvény­szék dr. Rosenfeld­ Gyula, nagykőrösi ügyvéd által kép­viselt Csutorás Bertalan nagykőrösi lakos folyamodó kérelme folytán az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-ának b) pontja alapján felhívja az ismeretlen helyen tar­­tózkodó Csutorás Bertalanná szül. Ali Julianna volt egri lakost, hogy férjével Csatorás Bertalannal az 1907. évi november hó 16-án az egri állami anya­könyvvezető előtt kötött házasságon alapuló életközös­séget a jelen hirdetménynek a hivatalos hírlapban tör­tént másodszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt állítsa vissza, mert ellenkező esetben a folyamodó keresete következtében a bíróság a há­zassá­g felbontása felől fog határozni. Felhívja továbbá, hogy tartózkodó helyéről a bíró­ságot értesítse, mert ellenkező esetben a megindítandó bontóperben uj hirdetményi idézés mellőzésével dr. Ott Péter ügyvéd, egri lakos, most kinevezett ügy­gondnok fogja őt­ képviselni. Eger, 1920. évi október hó 1. napján. Az egri kir. törvényszék. *1587 2—1 fölhívás. 1786/kb. 1920. szám. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Junó László szuhahr­tai állami elemi iskolai tanítót felhívom, hogy állásának elfoglalása végett hivatalomban, haladéktalanul, de legkésőbb ezen rendelet megjelenésétől számított 30 (harminc) napon belül annál is inkább jelentkezzék, mert ellenkező esetben állásáról lemondottnak tekintetik. Eger, 1920 szeptember 28. Kasztok, kir. tanfelügyelő. *1588 2—1 Hirdetmények. Hirüstra City. 2215/6. 1920. szám. A kecskeméti kir. törvényszék közhírré teszi, hogy mindazok, akik dr. Gémes­ Imre billódi kir. közjegyzőnek a czeglédi kir. közjegyzői helyettesítése­­8000 koronát kitevő biztosí­tékára az 1874 : XXXV. t.-c. 173. §-ánál fogva törvé­nyes zálogjoggal birnák, hogy követeléseiket három hónap alatt jelentsék be, mert különben azok tekintetbe vétele nélkül fog a biztosíték kiadása iránt intézkedni. Kecskemét, 1920. évi október hó 5. napján. A kecs­keméti kir. törvényszék. * 9922 3—3 Hirdetmény­ 4013/1920. tk. szám. Kemenesmihályfa, K­em­en­essöm­j­én és Tokorcs községeknek telekkönyvi nétetei az 1886. évi XXIX., az 1889. évi XXXVIII. és az 1891: XVI. t.-c. értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak át­adatván, az azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok, kik az 1886. évi XXIX. t.-cikk 15. és 17.­ g-ai alapján — ideértve e g-oknak az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 5. és 6. g-aiban és az 1891. évi XVI. t.-c. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889. évi XXXV­IIl. t.-c. 7. §-a és az 1891. évi XVI. t.-c. 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegy­zések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok ped­ig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886. évi XXIX. t.-c. 22. §-a, illetve az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 15. §-a alapján mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1921. évi április hó 5-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személy­nek, aki időközben nyilván könyvi jogot szerzett, hát­rányára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, akik az 1869 : XXIX. t.-c. 16. és 18. §-ainak eseteiben — ideértve az utóbbi §-nak az 1889 : XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészí­téseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kivánnak. Írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1921. évi április hó 5-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszab­bítható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1. és 2. pontban körül­írt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik, — ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889 : XXXVIII. t.-c. 16. §-a alapján történt bejegy­zését sérelmesnek találják — e tekintetben felszólalá­sukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatóság­hoz hat hónap alatt, vagyis 1921. évi április hó 5. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes útján és csak az idő­közben nyilván könyvi jogokat szerzett harmadik sze­mélyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a beté­tek­ szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okira­tokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszeri smind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. Celldömölk, 1920. évi október hó 3. napján. A celldömölki kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. *1582­3—1 Hintertsány. Ph­. 3442/1920. szám. A kalocsai kir. járásbíróság a 7254/1920. M. E. számú rendelőinek 3. §-a értelmében felhívja mindazokat, akik a Keres­kedelmi és Gazdasági Bank kalocsai bel. cég által zárolt, a nevezett pénzintézetnél az 1110. sz. betét­könyvre Katus Borbála névre »I« jelszóra elhelyezett 7365 , 20 fill. betétre igényt kívánnak érvényesíteni, hogy igényüket a hirdetmény közzétételétől számított 30 nap alatt e bíróságnál annál is inkább bejelentsék, mert ellen esetben a bíróság a hivatkozott rendelet 6. §-a és következő §-ai értelmében fog eljárni. Ka­locsa, 1920. évi október hó 4-én. A kalocsai kir. járás­bíróság. 10015­1—1 Kirisfi­anény. Pk. 432/2. ,1920. szám. A nagykanizsai kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy özv. d­r. Plesser Istvánné nagykanizsai lakos a Balatonboglár község­ben 1920. évi július, hó 17. napján végrendelet hátra­hagyása nélkül elhalt Plosser Lajos volt nagykanizsai lakos után maradt örökség tárgyára, jelesül: a nagy­­kanizsai 18. sz. tikvben A -1- 17. és 18. hrsz. és az ugyanottani 9213. sz. tikvben A -4­­4395. hrsz. ingat­lanra örökösödési bizonyítvány kiadását kérte. A kir. járásbíróság az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-a értelmében felhívja mindazokat, akik a fent megjelölt hagyatékra mint örökösök, kötelesrészre jogosítottak vagy utóörökösök igényt támasztanak, hogy igényeiket 6 hirdetménynek a hirdetési táblán kifüggesztése — a Budapesti Közlönyben közzététele — napját kö­vető naptól számított 45 nap alatt a kir. járásbíró­ságnál jelentsék be, mert ellenkező esetben a járás­­bíróság az örökösödési bizonyítvány kiadását a kér­vény alapján fogja elrendelni. Kert Nagykanizsán, 1920. évi október hó 10. napján. A nagykanizsai kir. járásbíróság. 10022­1—1 Hirdetmény. Pk. 2227/2. 1919. szám. Budafalvai köz­ségi illetőségű Neubauer Mária felhivataa, hogy a szent­gotthárdi állampénztár mint bírói letétpénztár által 63/1919—20. 1. sz. alatt átvett és bírósági letótnyilván­­tartási napló 58/1919. tétele alatt beutalt 98 K 38 J összeg kiutalását itt 3 hónapon belül szorgalmazni különbeni jogkövetkezmények terhe mellett el ne mulassza. A fent kitett összegből 4 K kiutaltatok és a hely­beli állampénztár mint letéti hivatal vissittatik, miként ezen összeget a mellékelt hirde­tménynyel együtt a Budapesti Közlöny kiadóhivatalához juttassa el. A jelen végzés kiutaló része a mai napon jogerős. Szentgotthárd, 1920. évi február hó 20-án. A szentgott­hárdi kir. járásbíróság. 10028 1 — 1 Hirdetmény. Pk 149/2. 1920. szám. Szakonyfalva községi illetőségű Vajda Júlia felhivatik, hogy a szent­gotthárdi kir. állampénztár mint bírói letétpénztár által 86/1920. 1. szám alatt átvett és a bírói letét­­nyilvántartási napló 79/1920. tétele alatt beutalt 149 K 97 f összeg kiutalását itt 3 hónapon belül szorgalmazni különbeni jogkövetkezmények terhe mellett el ne mulassza. A fent kitett összegből 4 K 80 f kiutaltatok és a helybeli kir. állampénztár mint bírói letétpénztár uta­­sittatik, miként ezt az összeget a mellékelt hirdet­­ménynyel együtt a Budapesti Közlöny kiadóhivatalá­hoz juttassa el. Szentgotthárd, 1920 április 3. A szent­gotthárdi kir. járásbíróság. 10029­1—1 Kircalmessy. Pk. I. 189802/2. 1919. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság az 1894. évi XVI. t.-o. 115. §-a alapján felhívja mindazokat, akik a Budapesten 1920. évi május hó 3. napján végrendelet és tudva­levő törvényes örökösök hátrahagyása nélkül elhalt Herold Simonné szül. Kostyán Katalin volt budapesti lakosnak a hagyatéki leltár szerint 1016 korona 56 fillér értékű ingó hagyatékára öröklési igényt tartanak, hogy e hirdetmény kifüggesztése és a Budapesti Közlönyben közzététele napját követő naptól számí­tott egy évi határidő alatt ennél a kir. járásbíró­ságnál­ jelentkezzenek vagy igényeiket jelentsék be, mert ellenkező esetben a kir. járásbíróság a hagya­tékot az 1894 : XVI. t.-p. 116. §-ának második be­kezdése értelmében a m. kir. államkincstárnak fogja átadni. Budapest, 1920 augusztus 31. A budapesti köz­ponti kir. járásbíróság. 10000­1—1 Heltenkayslv&nlt&s. Pk. 1106/1920. sz. A derecskei kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy Vadon Béla a derecskei ref. iskolaszék elnöke részéről előterjesztett holtnaknyilvánítási kérelem folytán a 28000/1919. I. M. számú rendelet 7. §-a alapján eljárást megindította. Az eltűnt neve Varga József, vallása református, születési helye Kántorjánosi, születési ideje 1889. évi márczius hó 18., szüleinek neve és lakhelye Varga István s neje Török Berta Kántorjánosi, az ok­irat utolsó lakhelye Derecske, nőtlen, az eltűnt foglalkozása ref. tanító, ingó-ingatlan vagyona nincs. Az eltűnt egyén eltűnése előtt katonai szolgálatot teljesített, bevonult 1914-ben az első mozgósításkor a munkácsi 11. honvéd gyalogezred Vili. zászlóalj 4. századához 38. tábori postaszám alatt az északi harc­térre, utolsó levelét onnan 1915 április 27-én írta, azóta kérelmezőhöz róla semmiféle értesítés nem érkezett. A bíróság felhív mindenkit, hogy az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéról, halálá­nak vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holt­­nak nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülmé­nyekről, így különösen arról volna tudomása, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl még élet­ben volt, ezt a derecskei kir. járásbíróságnál 1920. évi november hó 20. napjáig jelente be. Ha az előbb megjelölt időpontig bejelentés nem érkeznék, a biróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvánitás kérdésében határozni Derecske, 1920. évi szeptember 20. napján. A derecskei kir. járásbíróság. 9963 1—1 Kolnaknyilvánitás. Pk. 1108/1920. szám. A derecskei kir. járá­sbiróság közhirré teszi, hogy Vadon Béla a derecskei ref. iskolaszék elnöke részéről előterjesz­tett holtnaknyilvánítási kérelem folytán a 28000/1919. 1. M. számú rendelet 7. §-a alapján az eljárást meg­indította és állítólag eltűnt részére dr. Lehóczky István ügyvédet ügygondnokul kirendelte. Az eltűnt neve Babos László, vallása református, születési helye Mihálydi, születési ideje 1887. évi szeptember hó 17., szüleinek neve és lakhelye Babos Károly és Bakos Katalin mihálydi lakosok az eltűnt utolsó lakhelye Derecske, házastársának neve Szabó Erzsébet, ennek lakóhelye Derecske, gyermekei kis­korú Babos Katalin és Éva derecskei lakosok, az eltűnt foglalkozása ref. tanító, ingóvagyona nincs, ingatlan vagyona egy boltelkes ház felerészt). Az eltűnt egyén eltűnése előtt katonai szolgálatot teljesített, bevonult 1915 április havában a debreczeni 39. gyalogezred 5. századának 4. szakaszához, utoljára szolgálatot teljesített az olasz baretómm, utolsó leve­lét 1915 október 28-án írta 109 tábori postaszám alatt, azóta nyoma veszett. A bíróság felhív mindenkit, hogy az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak­­nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülmények­ről, így különösen arról volna tudomása, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl még életben volt, ezt a derecskei kir. járásbíróságnál 1920. évi november hó 20 napjáig jelentse be. Ha az előbb megjelölt időpontig bejelentés nem ér­kezik, a biróság az egyébként kiderített tények alap­ján fog a holtnaknyilvánitás kérdésében határozni Derecske, 1920. évi szeptember 21. napján. A derecske! kir. járásbíróság, 9962 1—1 Holtnaknyilvánitás. Pk. 1107/1920. sz. A derecskei kir. járásbíróság közhirré teszi, hogy Vadon Béla a derecskei ref. iskolaszék elnöke részéről előterj­esztott holtnaknyilvánitási kérelem folytán a 28000/1919. I. M. számú rendelet 7. §-a alapján az eljárást megindította. Az eltűnt neve Rácz Géza, vallása ref. születési dolya Debreczen, születési ideje 1893. évi szeptember hó 18-ika, ez eltűnt utolsó lakhelye Derecske, nőtlen, az eltűnt foglalkozása református tanító, ingó-ingatlan v­agyon­a nincs. Az eltűnt egyén eltűnése előtt katonai szolgálatot teljesitott, bevonult 1914. évben a debreczeni 3. honvéd gyalogezred 9. századához, utoljára szolgálatot teljesí­tett a 14. tábori postaszám alatt, ahonnan 1915 május 6-án a hozzá címzett levél azzal az értesítéssel érke­ Gondnokságok, Cs­ödrokség. A szolnoki kir. törvényszék közhírré teszi, hogy a P. 3176/1920. sz. végzésével Gonda K­ik­o mezőtúri lakost saját kérelmére mint gy­enge cim­éji­t gondnokság alá helyezte. Szolnok, 1920. évi szeptember hó 9-én. A szolnoki kir. törvényszék. 10018 1 — 1­ ­ Hirsetmány. Pk. 150/2. 1920. sz. Némethidegkut községi illetőségű Erkinger Adolf felhivatik, hogy a szentgotthárdi állampénztár mint bírói letétpénztár által 87/1920. t. sz. a. átvett és a bírósági letétnyil­­vántartási napló 80/1920. tétele alatt beutalt 167 kor. 71 fillér összeg, kiutalását itt három hónapon belül szorgalmazni különbeni jogkövetkezmények terhe mel­lett el ne mulassza. A fent, kitett összegből 4 korona kiutaltatok és a helybeli állampénztár mint letéti hivatal utasitlatok, miként ezen összeget a mellékelt hirdetménynyel együtt a Budapesti Közlöny kiadóhivatalához juttassa el. A jelen végzés kiutaló része a mai napon jogerős. Szentgotthárd, 1920. évi február hó 20-án. A szent­gotthárdi kir. járásbíróság. 10030­1—1 Hirdetmény. Pk. 233/2.1920. szám. Rábcfüzes köz­ségi illetőségű Mirth Ida felhivatik, hogy a szentgott­hárdi állampénztár mint bírói letétpénztár által 91. 1919/20. t. sz. alatt átvett és a bírósági letétnyilván­­tartási napló 84/1920. t. alatt beutalt 826 , 46 fillér összeg kiutalását itt 3 hónapon belül szorgalmazni, kü­lönbeni jogkövetkezmények terhe mellett el ne mulassza. A fent kitett összegből 4 korona kiutaltatok és a helybeli állampénztár mint letéti hivatal utasittatik, miként ezen összeget a mellékelt hirdetménynyel együtt a Budapesti Közlöny kiadóhivatalához juttassa el. A jelen végzés kiutaló része a mai napon jogerős. Szentgotthárd, 1920 február 20. A szentgotthárdi járás­bíróság. 10031 1—1 5

Next