Budapesti Közlöny, 1921. január (55. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-14 / 10. szám

1921 január 14 Budapesti Közlöny újtószám alatt) jelen­jenek meg, egyszersmind pedig az alperes részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, ügygondnokai dr. Őze Gyula ügyvédet (lakik Szen­tesen) nevezte ki. A bíróság fölhívja az alperest, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában meghatalmazott ügyvéd által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügy­gondnok fog helyette eljárni. — Szentes, 1920. évi . december hó 16. napján. A szentesi királyi járás­bíróság. *61­1—1 Idézés. P. 1623/7. 1918. szám. Az egri kir. törvény­szék közhírré teszi, hogy Nagy Rozália sarudi lakos felperesnek Csörgő Imre alperes ellen házasságuk­nak a H. T. 80. §-a alapján leendő fölbontása és a járulékok iránt indított perében az előkészítő tárgya­lásra határnapot tűz és felhívja a feleket, hogy 1921. évi március hó 11 (tizenegy) napján délelőtt 9 óra­kor hivatalos helyiségében (Verbőczy­ utca 1. házszám II. emelet 65. ajtószám alatt) jelenjenek meg és Csörgő Imre­­alperes részére, aki Amerikában ismeretlen helyen tartózkodik, ügygondnokul Dallos Iván ügyvé­det (lakik Egerben) nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában személyesen jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni, egyszersmind figyelmezteti arra is, hogy el­maradása az előkészítő eljárás­­megkezdését és foly­tatását nem fogja gátolni, továbbá, hogy ha a fél az előkészítő eljárásra kitűzött határnapot elmulasztja, ez alapon sem igazolással nem élhet­, sem pedig az előkészítő eljárás ismétlését vagy kiegészítését nem kérheti. Eger, 1921. évi január hó 7. napján. Az egri kir. törvényszék. *62­1—1 idézés. P. 419/5. 1920. sz. A kecskeméti kir. tör­vényszék közhírré teszi, hogy Szabó Mihályné szül. Szudeczki Zsófia felperesnek, dr. Varga Sándor és társai alperesek ellen ingatlan tulajdona iránt indított perében a néhai Varga Vince ismeretlen örökösei alperesekkel szemben a per fölvételére határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1921. évi február hó 25. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (Rákóczi-utea 7. házszám I. emelet 60. ajtószám. aláírt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig néh. Varga Vince ismeretlen örökösei alperesek részére ügygondnokul Diószeghy József ügyvédet (lakik Kecskeméten) ne­vezte ki. ■ A bíróság felhívja az ismeretlen örökösök alpereseket, hogy a fent megjelölt határnapon és órában meghatal­mazott ügyvéd által jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyettük eljárni. Kecs­kemét, 1921. évi január hó 3. napján. A kecskeméti kir. törvényszék. *64­1—1 Okiratmegsemmisiiések. Okiratmegsemmisítés. Pk. 2561/1920. szám. A cson­grádi kir. .járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Csongrádvárosi takarék­­pénztár által 30/XVII. fők. lapsz. a. Papp Mátyás nevére 1018 koronáról kiállított betétkönyvecske meg­semmisítése iránt az eljárást Papp Mátyás csongrádi (Ferencz József­ u. 39.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani. Csongrád, 1920. évi december - án. A csongrádi kir. járásbíróság. 413 1—1 Okiratm­egsemmisítés. Pk. 2584/1920. sz. A csongrádi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elve­­szett következő okirat: a Csong­rád városi takarék­­pénztár által 1920 március 26-án államkölcsön céljára visszatartott 5830 koronáról 747. tételszám alatt Hor­­vát István nevére kiállított­ pénztári elismervény meg­semmisítése iránt az eljárást Horvát István csany­­teleki (565. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. ■ Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt közzétételét követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a biróság azt a­­jelzett határidő le­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmisítek fogja nyilvánítani. Csongrád, 1920 december 8. A csongrádi királyi járásbíróság. 414­1—1 Okirati megsemmisités. P. 3844/1920. sz. A gyulai kir. törvényszék Megyaszai Ernő orosházi lakos mint az alábbi értékpapírok megsemmisítését kérő néhai Megyaszai Istvánné született Szobosslai Sára volt orosházi lakos igazolt egyik örököse folyamodó kérel­mére az Orosházi Keresztény Népbank részvénytár­sasággá alakult Orosházi Keresztény Népbank mint szövetkezet cég által 1888. évi január hó 1. napján ki­bocsátott 100 forint névértékű és 60 forint befizetett összegről szóló. Megyaszai István nevére kiállított 5084., 5085., 5086., 5087., 5088., 5089., 5090., 5094, 5095., 5099. számú s az 1904—1916 évig bezárólag számítandó ü­zletévek osztalékának felvételére jogosító 17., 18., 19., 20, 22., 23., 24., 25., 26., 27., 29., 30. sz. szelvényekkel, melyek utolsójának lejárati ideje 1917 április eleje­i szelvénynyel, utalványnyal, kamatláb és r..,ülési határidő megjelölése nélkül ideiglenes részvé­nyeket semmisnek nyilvánítja, mert az említett érték­papírokat a szabályszerűen közzétett 2844/1908. P. sz. hirdetményben kitűzött határidő alatt a bírósághoz nem mutatták be. Gyula, 1920. évi december hó 9. napján. A gyulai kir. törvényszék. 423 1—1 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 195791/1920. sz. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhirré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a M. kir. köz­ponti állampénztár által felülbélyegzés céljából folyó évi április 21-én beszolgáltatott s 455. n. t. a. bevéte­lezett 5650 koronából »Sándor Antal m. kir. eráter, lakhely Nyug- pályaudvar,vasut kocsiban« névre kiál­litott pénztári elismervény megsemmisítése iránt az eljárást Sándor Antal debreczeni lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot, a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a­ folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi december hó 10. A budapesti központi kir. járásbíróság. 350­3—2 Okiratmegs­emmisités. Pk. II. 3437/4. 1920. szám. Az egri kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag megsemmisült következő okirat: »a Magyar állam­vasutak egri állomásán 1919. évi március hó 19-én a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Részvénytársaság« által »Deutsch Károly utóda Tiszacseged címre feladott 3316 korona 93 fillér utánvéttel terhelt 6 darab, össze­sen 633 kgr. bruttó súlya áruról 937—6207. sz. alatt kiállított feladóvevény megsemmisítése iránt az el­járást a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Részvény­­társaság kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okiratok birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező­­ esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Eger, 1920. évi november hó 19-én. Az egri kir. járásbíróság. 328 3—3 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 196300/1920. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Bel­városi Takarékpénztár részvénytársaság budapesti bel. cég által 1919. évi február hó 1. napján 55503. szám. alatt Marek Zoltán nevére kiállított s 10227 koronáról szóló betétikönyv megsemmisítése iránt az eljárást Marek Zoltán kertészeti iskolai hallgató, budapesti (Ménosi-út 18. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi december hó 22. A budapesti központi kir. járásbíróság, 337 3 —3 Hirdetmény. A nagyméltóság a magyar királyi belügy­­minisztérium 9247/1920. számú rendeletével a BUDAPESTI KÖZLÖNY hivatalos lap ELŐFIZETÉSI ÁRAI 1921 január 1-től kezdve: E­gész évre ................. 480 K-ban F­élévre ..................... 240­0 N­egyedévre................. 120 » állapíttattak meg. MAGÁNHIRDETÉSEK, magánhird­etések kéziratait lehetőleg a megjelenést megelőző két-harm nappal E­gyik ügyfelem társul lépett be Teszler Géza Révész­ utca 6. szám alatt levő gőzfavágó üzletébe. Felhívom nevezett cég hitelezőit, hogy netáni követeléseiket 3 napon belül nálam jelentsék be. Dr. Polgár Sándor ügyvéd, 7671 VI., Nagymező­ utca 19., I. em. 3. kérjük a kiadóhivatalba beküldeni, mert­ különben a pontos megjelenésért felelőssé­get nem vállalhatunk. Hivatalos órák 8—1-ig. BUDAPESTI KÖZLÖNY kiadóhivatala. Szanthoffer Sándor tanárjelölt B/3919. számú elveszett indexét érvényteleníti. 7635 3—3 Hirdetmény. Mint az „Oberländer Filmkereskedelmi és Kölcsönző Részvénytársaság" több részvényesei­nek ügyvédje ezennel felhívom nevezett részvény­­társaság részvényeseit, hogy érdekeik megóvása cél­jából 1921. évi január hó 17-én délután 6 óra­kor egy fontos értekezletre irodámban felkeresni szíveskedjenek. Dr. Bischitz Bandi Endre ügyvéd, 7658 VI., Andrissy-út 20, II. em. 6. Felhívás: Egyik ügyfelem megvette a Budapesten, VII. ker., Thököly-út 8. szám alatt levő Vajda-Hunyad kávé­­házat. Felhívom a hitelezőket, hogy követeléseiket 8 nap alatt irodámban jelentsék be, mivel a később jelentkezők követelései figyelembe nem vétetnek. Dr. Adler Izsó ügyvéd, 7660 . Vili., József­ kurut 26. Értesítés: Linczenpolcz Magda (Micy) leányunk­­nak ne hitelezzen senki, mert érte anyagi felelős­séget nem vállalunk. Linczenpolcz Mátyás 7657 és neje. Hirdetmény. A »Kristály« Részvénytársaság mis­kolczi bef.-cég 1920 december bő 31-én meg­tartott rendkívüli közgyűlésén a részvénytár­saság feloszlását, és felszámolását elhatározta, miért is a kereskedelmi törvény 202. §-a értel­mében felhívjuk a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket ezen hirdetmény harmadszori közzétételétől számított hat hónap alatt érvényesítsék. 7655 6—2 Az igazgatóság. Hirdetmény. A Budapest— Újpesti Személyszállító Részvénytársaság alulírott igazgatósága ezennel közhírré teszi, miszerint a társaság 1920. évi november hó 30-iki közgyűlésén meg­hozott határozat értelmében a Király Auto­mobil Részvénytársasággal létrejött egyesülési megállapodása alapján a Király Automobil Részvénytársaságba beolvadt. B­udapest, 1920. évi december hó 22-én. 7649 3­2 Az Igazgatóság. K­imutatás az Angol-Magyar Bank Részvénytársaság (Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság) 5%-kal kamatozó járadékjegyeiről. A­z Angol-Magyar Bank Részvénytársaság által az alapszabályok 25—27. §-aiban előírt fedezet alapján kibocsátott 5%-kal kamatozó járadékjegyek állaga 1921. évi január hó­l-én 3.872.000 koronát tett ki. Az Angol-Magyar Bank Részvénytársaság 5%-kal kamatozó járadék­jegyeiből az 1921. évi január hó 12. napján kir. közjegyző jelenlétében megtartott rendes sorsolás alkalmával kisorsoltattak a következő címletek: Az V. sorozathoz tartozó 10.000 korona névértékű címletekből a következő 15 darab címlet: 85, 128, 129, 154, 207, 241, 275, 291, 365, 395, 423, 432, 447, 465, 494. Kisorsoltatott összesen 15 darab címlet 150.000 korona névértékben. A kisorsolt járadékjegyek az intézet budapesti főpénztáránál 1921. évi julius 31-től kezdve névértékben, minden költséglevonás nélkül készpénzben váltatnak be. Budapest* 1921 január hó 12. 7664 Az igazgatóság. 7

Next