Budapesti Közlöny, 1938. június (72. évfolyam, 121-142. szám)

1938-06-22 / 136. szám

2 Budapesti Közlöny 1938 junius 22. — 136. szám. 825.133. sorszám alatt Canadába kivándorlás címén 6 ki­állított útlevele lakóházának leégése alkalmával megsemmisült. Ez az útlevél ezennel érvényét veszti. Felelős szerkesztő: dr.SZÁSZ KÁROLY 22.265/1938.—XI. szám. Versenytárgyalási hirdetés. (1) A m. kir. Iparügyi Miniszter Cece fejér­vármegyei község villamos energiaellátására nyilvános versenytárgyalást hirdet.­ (2) A kiadásra kerülő engedélyokirat az engedélyesnek a község közigazgatási terüle­tére kizárólagossági jogot biztosít. Az engedély­­okirat hatályának időtartama az első üzembe­­helyezési engedély keltétől számított 40 év. A megváltás joga legkorábban az első üzembe­helyezés­i engedély keltétől számított 30 év el­telte után gyakorolható. (3) Az ajánlattevők kötelesek a község villa­mos energiaellátásához szükséges összes létesít­ményeket az építési engedély keltétől számított 2 (kettő) fagymentes hónap alatt megépíteni. (4) Csak szabályszerűen kiállított és a 44.466. 1936. P. M. sz. rendeletnek (megjelent a Buda­pesti Közlöny 1936. évi 71. számában) meg­felelően bélyegeit és mellékletekkel egybefűzött, pecséttel lezárt és sértetlen borítékban elhelye­zett, közvetlenül vagy posta útján benyújtott ajánlatok kerülnek tárgyalás alá. Az ajánlatok borítékát „Ajánlat a m. kir. Iparügyi Minisz­ternek a 22.265/1938—XI. sz. alatt közzétett versenytárgyalási hirdetésben megjelölt közsé­gek villamosítására*’ felírással kell ellátni. (5) Az ajánlatok benyújtásának helye a m. kir. iparügyi minisztérium segédhivatala . II., Lánchid­ utca 2., földszint. Határideje 1938. évi július hó 21. napjának 11 órája. Utó- és pót­ajánlatokat egyáltalában nem, elkésve érkezett ajánlatokat pedig csak akkor lehet figye­lembe venni, ha azok posta útján az ajánlatok felbontásának időpontja előtt érkeztek és két­ségtelenül megállapítható, hogy legkésőbb a megelőző napon lettek postára adva. (6) A beérkezett ajánlatok felbontása 1938. évi július hó 21. napján 11 jó órakor a m. kir. iparügyi minisztérium energiagazdálkodási szakosztályában fog megtörténni. A fel­bontásnál az ajánlattevők vagy azoknak írás­beli meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. (7) Az ajánlatok tárgyában a döntés 1938. évi szeptember hó 20. napjáig fog megtörténni, mely időpontig az ajánlattevők ajánlataikkal kötelezettségben maradnak. (8) Az ajánlattevők hitelt érdemlő módon kötelesek igazolni, hogy a vállalkozáshoz szük­séges tőke felett szabadon rendelkeznek. (9) Az ajánlattevők ajánlatuk benyújtása előtt bánatpénzt kötelesek letétbe helyezni. A bánatpénz a létesítendő berendezések hozzá­vetőleges építési költségeinek 1/6-a, az 500.000 pengőn felüli építési költség esetén pedig annak 12 %o -a. Bánatpénzül készpénz vagy a 4.260/1929. M. E. számú rendelet szerint záradékolt taka­rékbetétkönyv, esetleg a Pénzintézeti Központ L és II. kúriájába tartozó hazai pénzintézetek valamelyike által az említett kormányrendelet­nek megfelelően kiállított kezességi nyilatkozat szolgálhat, melyet letétbe kell helyezni. A nyertes ajánlattevő vállalt építési kötele­zettségének biztosítására a bánatpénzzel azonos értékű üzleti biztosítékot tartozik letétbe he­lyezni. A készpénzben vagy takarékbetétkönyvben letett bánatpénz egyszersmint üzleti biztosítékul is szolgál. Ha azonban a bánatpénzül letett takarékbetétkönyv üzleti biztosítékká válik, a betétkönyvre az 1929. évi 4.260. M. E. számú rendelet 8. §-a értelmében vezetendő nyilat­kozat után lerovandó illetékkülönbözetet 15 nap alatt pótolni kell. Kezességi nyilatkozat igénybevételénél az ajánlat benyújtása előtt letett, a 4.260/1929. M. E. sz. rendeletben a bánatpénz céljára meg­határozott szövegű kezességi nyilatkozatot a munka elnyerése esetében az értesítés kézhez­vételétől számított 8 napon belül biztosíték cél­jaira szolgáló kezességi nyilatkozattal kell ki­cserélni. Készpénzben letett bánatpénzt és biztosítékot az „Iparügyi Minisztérium, központi igazgatás, letéti számla, Budapest“ elnevezésű, 62.301. számú postatakarékpénztári csekkszámlára kell befizetni. Takarékbetétkönyvet vagy kezességi nyilatkozatot pedig Budapesten a m. kir. Posta­takarékpénztárnál, vidéken a pénzügyigaz­gatóság székhelyén levő m. kir. adóhivatalnál kell az iparügyi minisztérium letétjébe he­lyezni. A csekkbefizetési szelvényt, illetve a letéti nyugtát mellékelni kell az ajánlathoz. (10) A község közvilágítási­­kötelezettséget vállal. (11) A beérkezett ajánlatok közül csak azok kerülnek tárgyalás alá : 1. amelyeket az ajánlattevők az­­4) alatti „Ajánlat“-űrlap és B) alatti ,­Árszabás“-ű­rlap kitöltésével nyújtottak be, továbbá 2. amely ajánlatokban az ajánlattevők a C) alatti „Az energiaszolgáltatás részletes feltételei“-t és a D) alatti községi képviselőtestületi „Hatá­rozat-mintában foglaltakat magukra nézve kötelezőnek elismerik és végül 3. amely ajánlatok az E) alatti „Pályázati feltételekének, az F) alatti „Műszaki feltételekének és az 1931 : XVI. t.-c., valamint az ennek végrehajtása tárgyában kiadott minisz­teri rendeleteknek minden tekintetben megfelelnek. (12) A fenti A)—F) alatt megjelölt mellék­letek a m. kir. iparügyi minisztérium segéd­­hivatalában a hivatalos órák alatt megtekint­hetők, illetve 20 P lefizetése ellenében meg­szerezhetők. (13) Az ajánlattevők több (alternatív) aján­latot is nyújthatnak be. Ez esetben elégséges, ha az ajánlatok közül legalább egy megfelel a kiírási műveleteknek. (14) A m. kir. iparügyi miniszter a beérke­zett ajánlatok közül szabadon választhat, az engedélyokiratot az esetleg egymagában jelent­kező ajánlattevőnek is kiadhatja, ha pedig az ajánlatok egyikét­­sem tartja megfelelőnek, a versenytárgyalást eredménytelennek nyilvánít­hatja, anélkül azonban, hogy ebből kifolyólag az ajánlattevők bármilyen igényt támaszthat­nának. Budapest, 1938. évi június hó 20.-án. Bornemisza Géza s. k. **61,­ m­. kir. iparügyi miniszter. 7. „Három jó pipa“ (Pipe Dreems) (M. G. M.) hangos, színes rajzfilm­­­felvonásban, a Metro Goldwyn Mayer filmgyárban 1938. évben ké­szült, 232 m. hosszú, 8. „Paramount világh­iradó 938/22. sz.“ (Paramount Sound News) (Paramount) hangos riport 1­felvonásban, a Paramount filmgyár­ban 1938. évben készült, 395 111. hosszú, 9. „Konzervkoncert“ (September in the Rhain) (Warner-First) hangos, színes reklám 1 felvonásban, a Warner-First filmgyárban 1937/8. évben készült, 165 m. hosszú, 10. „Sportparádé 1938/39.“ (Fox tönende Wochenschau) hangos riport 1 felvonásban, a Fox filmgyárban 1937. évben készült, 426 111. hosszú, 11. „Szent István ünnepségek“ (Különkiadás) (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 119 111. hosszú, 12. „Magazinrevü“ (Speaking of the Weather) (Warner-First) hangos színes reklám 1 fel­vonásban, a Warner-First filmgyárban 1937/8. évben készült, 180 m. hosszú, 13. „Magyar világh­iradó 746. sz.“ (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 269 m. hosszú, 14. „Rágalom“ (Action for Slander) (Mozgó­képüzemi) hangos színmű 4 felvonásban, a London filmgyárban 1937. évben készült, 2.230 m. hosszú, 15. „Svábhegyi Szanatórium“ (M. F. I.) han­gos reklám 1 felvonásban, a Magyar Film Iro­dában 1938. évben készült, 30 m. hosszú, 16. „A tüzes jeges“ (I only have eyes for you) (Warner-First) hangos színes rajzfilm 1 fel­vonásban, a Warner-First filmgyárban 1937/8. évben készült, 232 m. hosszú, 17. „Kismama“ (Kleine Mutti) (Universal) hangos vígjáték 5 felvonásban, a Hunnia film­gyárban 1935. évben készült, 2.667 m. hosszú mozgóképeket. b) Előadásra alkalmasnak találta, de eltiltotta, hogy azon 16 évesnél fiatalabb korúak jelen lehessenek : 1. „Randevú a Ritzben“ (Dinner at the Ritz) (Fox) hangos dráma 4 felvonásban, a Fox­ film­gyárban 1938. évben készült, 2.118 m. hosszú mozgóképet. c) Az engedélyokirat kiadását megtagadta : 1. „Piri mindent tud“ (Kino) hangos vígjáték 4 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1932. év­ben készült, 1.961 m. hosszú mozgóképtől. d) Külföldre kivinni engedélyezte : 1. „Eucharisztikus kongresszus“ (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 150 m. hosszú, 2. „Béke Veletek !“ (Pax Vobiscum) (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 458 m. hosszú, 3. „Tomy“ (M. F. I.) keskeny hangos dráma 4 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1937. évben készült, 1.106 m. hosszú, 4. „Szent István év megnyitása“ (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 119 111. hosszú mozgóképeket. Budapest, 1938. évi június hó 9-én. Dr. Szőllőssy Alfréd s. k. elnök, zöld­ miniszteri tanácsos. A KÖZÖNSÉG FIGYELMÉBE! A BUDAPESTI KÖZLÖNY ki­­adóhivatalának hirdetéseket fel­vevő kirendeltsége a székes­­fővárosi pénzügy igazgatóságnak V. ker., Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épületben) az alagsoron 29 ajtó­szám alatt, az 502. számú posta­hivatal szomszédságában műkö­dik. E kirendeltség a hivatalos és magán­hirdetések felvétele mellett a hivatalos lap egyes példány szá­mait is árusítja. A BUDÁT­­ZLÖNY kiadóhivatala. Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság. 154/1938. évi. szám. Az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság Budapesten, az 1938. évi június hó 1-től 8-ig tartott ülésein a­ nyilvános előadásra alkalmasnak találta : 1. „Varázsszőnyegen a világ körül V/1.“ (A kétezeréves Portugália) (Portraits of Por­tugal­ Magic Carpet) (Fox) hangos ismeretter­jesztő 1 felvonásban, a Fox filmgyárban 1938. évben készült, 272 m. hosszú, 2. „Botrány bolondjai“ (Fools for Scandal) (Warner-First) hangos vígjáték 4 felvonásban, a Warner-First filmgyárban 1937—38. évben készült, 2.188 m. hosszú, 3. „Magyar világh­íradó 745.“ (M. F. I.) han­gos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodá­ban 1938. évben készült, 249 m. hosszú, 4. „20 th­. Century Fox hangos híradó XII/23.“ (Fox tönende Wochenschau) (Fox) hangos riport 1 felvonásban, a Fox filmgyárban 1938. évben készült, 313 m. hosszú, 5. „Optikai költemény“ (An optical poem) (M. G. M.) hangos színes riport 1 felvonásban, a Metro Goldwyn Mayer filmgyárban 1938. év­ben készült, 200 m­. hosszú, 6. „XL. sz. trükkfilm“ (M. F. I.) hangos rek­lám­­­felvonásban, a Magyar Film Irodában 1938. évben készült, 70 111. hosszú.

Next