Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1939. december (73. évfolyam, 272-295. szám)

1939-12-21 / 288. szám értesítője

6 Okiratmegsemmisítés. 20301/1939 ki szám. Ismeretlen helyen és időben kiállított, ismeretlen helyen és időben Magócs Pál, jászberényi lakos nevére átirt, 1 darab 1922. évi sárga, csillagos, jobb hátulsó lába kesely lóról szóló marhalevél semmis. Jászberény, 1939. évi december hó 13-án. Jászberény m. város polgármes­tere.­­­­ 8481 Okiratmegsemmisités. 7906/1939. szám. Matkó-pusztai Kertgazdaság 5 drb elveszett ló járlatát megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi december hó 7. napján. Kecskemét thj. város I. fokú hatósága. 8677 Okiratmegsemmisités. CA—616/4. 1939. ik. I. szám. Szalay János Budapesti lakos nevén nyilvántartott CA—616. forgalmi rendszámú gép­járóműnek hivatalom által kiállított forgalmi engedélye elveszett. Amennyiben azt jelen hirdetmény megjelenésétől számított egy hónapon belül hivatalomnál nem mutat­ják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Budapest, 1939. évi december hó 9. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitánysá­gának közigazgatási osztálya. 8689 Okiratmegsemmisités. 7976/1939. szám. Dr. Szabó Iván Kecskemét, Batthyány­ u. 6. sz. a. lakos elveszett 3 drb ló járlatát megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi december hó 4. napján. Kecskemét thj. város I. fokú hatósága. 8721 Okiratmegsemmisités. 8011/1939. szám. Herczeg Gábor kecskeméti lakos ismeretlen szám alatt íratott ló járlata elveszett. Megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi decem­ber hó 4. napján. Kecskemét thj. város I. fokú ható­sága. 8826 Okiratmegsemmisités. 8012/1939. szám. özv. Fekete Józsefné kecskeméti lakos ismeretlen szám alatt íratott ló járlata elveszett. Megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi december hó 4. napján. Kecskemét thj. város I. fokú hatósága. 8827 Okiratmegsemmisités. 8015/1939. szám. Michi András kecskeméti lakos ismeretlen szám alatt íratott ló járlata elveszett. Megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi decem­ber hó 4. napján. Kecskemét thj. város I. fokú ható­sága. 8828 Okiratmegsemmisités. 8017/1939. szám. Elefánt­ Lajos kecskeméti lakos ismeretlen szám alatt íratott ló zárlata elveszett. Megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi decem­ber hó 4. napján. Kecskemét thj. város I. fokú ható­sága. 8829 Okiratmegsemmisités. 8013/1939. szám. Tóth István kecskeméti lakos ismeretlen szám alatt íratott ló járlata elveszett. Megsemmisítem. Kecskemét, 1939. évi decem­ber hó 4­ napján. Kecskemét thj. város I. fokú ható­sága. 8830 Okiratmegsemmisités. 2286/1939. szám. Képiró Gusz­táv mérki lakos elveszett 2294. számú „A“ jelzésű „Fa­iskolai növényegészségügyi igazolványba ezennel érvé­nyét veszti. Budapest, 1939. évi december hó 12. nap­ján. M. kir. Növényegészségügyi Szolgálat, 8945 Okiratmegsemmisités. H. Kiss József kecskeméti Kis­­bugac 10. 1 drb lováról Kecskemét Bugacmonostoron 263. IV.—1923. kksz. marhalevele elveszett, megsemmi­­sitem. Bugacmonostor, 1939 évi december hó 11. nap­ján. Kecskemét bhj. város bugacmonostori közigazgatási kirendeltség. 9198 • Okiratmegsemmisités. Pk. 7573/1939. szám. A soproni kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elve­szett Sopronkerü­leti Hitelszövetkezet, mint az O. K. N­. tagja soproni bet. cég által, Németh Vilmosné névre szóló 048.204/1133. sz. 200 ar. P-ről kiállított takarék­betétkönyvnek megsemmisítése iránt az eljárást Németh Vilmosné szül. Poós Jolán soproni lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt egyszeri beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Sopron, 1939. évi julius hó 20. napján. A soproni kir. járásbiróság. 9267 Okiratmegsemmisités. 29­56/1939. szám. A Szegedi Evezős Club Szeged nevén nyilvántartott Sz. 2185. rendszámú csónak igazolványát érvénytelenitem. Sze­ged, 1939. évi december hó 14. napján. M. kir. rendőr­ség szegedi révkapitánysága. 9277 Okiratmegsemmisités. 2348/2. gy. szám. Benczúr György kiskunfélegyházi lakos a szegedi rendőrkapi­tányság által 1932. évi március hó 22-én 5932/11. szám alatt kiállított gépjáróművezetői igazolványát érvény­telennek nyilvánítom. Kecskemét, 1989. évi december hó 13. napján. A kecskeméti rendőrkapitányság. 5003 Okiratmegsemmisítés. 2940/1939. szám. Folyó évben Hortobágyon 450. átírási naplótétel alatt álirt 123. alap­­jegyzőkönyvi számú jó járlatlevele, mit Dér János debreceni, Perec dűlő 52. szám alatti lakos elvesztett B. 27070/1989. sz. végzéssel megsemmisiltetett. Horto­bágy, 1939. évi december hó 16-án. Debrecen szab. kis város I. fokú közig. hatósága. 9340 Okiratmegsemmisités. 29—56/1939. szám. Dr. Öszter­­reicher István szolnoki lakos nevén nyilvántartott Sz. 1851. rendszámú csónak igazolványát érvénytelenitem. Szeged, 1939. évi december hó 14. napján. M. kir. rendőrség szegedi rés-kapitánysága. 8821 Okiratmegsemmisités. AB—199/3. 1939. fk. I. szám. DL Rédly Sándor budapesti lakos nevén nyilvántartott AB—199. forgalmi rendszámú gépjáróműnek hivatalom által kiállitott forgalmi engedélye elveszett. Amennyiben azt a jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hivatalomnál nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Budapest, 1939. évi december hó 8. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitánysá­gának közigazgatási osztálya. 8299 Okiratmegsemmisités. AL—257/1. 1939. fk. I. szám. Paulheim és Weninger budapesti (Garai-u­. 42.) lakosok nevén nyilvántartott AL—257. forgalmi rendszámú gép­járóműnek hivatalom által kiállitott forgalmi engedélye elveszett. Amennyiben azt a jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hivatalomnál nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Budapest, 1939. évi december hó 5. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitányasá­gának közigazgatási osztálya. 8496 Okiratmegsemmisités. AC—850/7. 1939. fk. I. szám. Dr. Grecsák Richárd budapesti lakos nevén nyilván­tartott AC—850. forgalmi rendszámú gépjáróműnek hivatalom által kiállítottt forgalmi engedélye elveszett. Amennyiben azt a jelen hirdetmény megjelenésétől számított 1 hónapon belül hivatalomnál nem mutatják be, érvénytelennek fogom nyilvánítani és helyette másodlatot állítok ki. Budapest, 1939. évi december hó 5. napján. A m. kir. rendőrség budapesti főkapitánysá­gának közigazgatási osztálya. 8353 Okiratmegsemmisités. 12.206/1939. kig. szám. Irsa köz­ség marhalevélkezelője által 1397/1939. jkvi szám alatt Halkó Ferenc irsai lakos nevére kiállitott 1938. é. szőke koca sertésről szóló marhalevelet, mely Irsa községben 589/1939. jkvi szám alatt ruháztatott át Dunai Ferenc irsai lakosra, ismeretlen körülmények között elveszett, megsemmisítem. Monor, 1939. évi december hó 13-án. A monori járás főszolgabirája. 8401 Okiratmegsemmisités. 5578/1939. szám. Bagó Mihály győrszentmártoni lakos lovának marhalevele semmis. Győrszentmárton, 1939. évi december hó 10. napján. A pusztai járás főszolgabirája. 8439 Okiratmegsemmisítés. 1323/11. gy. sz. B. Nagy László kecskeméti lakos nevén nyilvántartott TL—069. rend­számú gépjárómű elveszett igazoló­lapját érvénytelennek nyilvánítom. Kecskemét, 1939. évi december hó 9-én. Rendőrkapitányság. 8548 Okiratmegsemmisités. 5478/1939. szám. Börzsei Gyula győrszentmártoni lakos lovának marhalevele semmis. Győrszen­tanárt éan, 1939. évi december hó 10. napján. A pusztai járás főszolgabirája. 8294 Okiratmegsemmisités. ZF. 019/2.—1089. 6. szám. Ifj. Lőrincz­ István lévai (Horthy Miklós­ u. 15.) lakos ne­vén szereplő, ZF. 019. rendszámú gépjárómű forgalmi engedélye elveszett. Érvénytelennek nyilvánítom. Érsek­újvár, 1089. évi november hó 20-án. Érsekujvári rendőrkapitányság. 8100 Okiratmegsemmisítés. 934. szám. Tóth József szegedi lakos nevén nyilvántartott 934. sz. csónakigazolványát érvénytelenitem. Szeged, 1939. évi november hó 18-án. M. kir. rendőrség szegedi révkapitánysága. 9274 Okiratmegsemmisités. 3530/1—1939. szám. özv. Fiaskó Ferencné szikszói lakos lovának marhalevele semmis. Szikszó, 1939. évi december hó 11-én. A szik­szói járás főszolgabirája. 9272 Okiratmegsemmisités. 3566/1939. szám. Tomcsányi Lajos szikszói lakos lovának marhalevele semmis. Szikszó, 1939. évi december hó 3-án. A­ szikszói járás főszolgabirája. 9273 Okiratmegsemmisités. 2954. szám. Marián Miklós szegedi lakos nevén nyilvántartott csónakigazolványát érvénytelenitem. Szeged, 1939. évi december hó 11-én. M. kir. rendőrség szegedi révkapitánysága. 9197 Okiratmegsemmisités. 5734/1939. kir. szám. Balázs Pál bagi lakos 6 éves, deres, heréit és 6 éves pej, he­réit lovának elveszett marhalevelét megsemmisítem. Aszód, 1989. évi november hó 20-án. Az aszódi járás főszolgabirája. 9151/a Okiratmegsemmisités. 5733/1939. kig. szám. Tóth Jó­zsef bagi lakos 11 éves, pej, kanca lovának elveszett marhalevelét megsemmisitem. Aszód, 1939. évi novem­ber hó 20-án. Az aszódi járás főszolgabirája. 9151/b Okiratmegsemmisités. 5735/1989. kig. szám. Katona Mihály bagi lakos 10 éves, sárga, herést lovának el­veszett marhalevelét megsemmisítem. Aszód, 1939. évi november hó 20-án. Az aszódi járás főszolgabirája. 9151/c Okiratmegsemmisités. 1873/1989. kig. szám. Ibrányi Mihály galgagyörki lakos 1928. évi v. pej, lámpás, he­réit és 1926. évi s. pej, heréit lovának elveszett marha­levelét megsemmisitem. Aszód, 1939. évi novemébr hó 23-án. Az aszódi járás főszolgabirája. 9151/d. Okiratmegsemmisités. 4243/1989. szám. Sárváron 1930. július 19-én 6489/1939. jkv. szám alatt vitéz Sulyok Lajos rábabogyoszlói lakos nevére átruházott egy dr. 1028. évi,­ sötét pej, a lábán kesely, csillagos, herést lóról szóló marhalevél elveszett. Megsemmisítem: Sárvár, 1939. évi november hó 20-án. Főszolgabíró. 9275 Okiratmegsemmisités. 1647/1.—1939. sz. Sonnenschein József fonyódi lakos a kaposvári m. kir. rendőrkapi­tányság által 1934. évi május hó 28-án 12/1934. szám alatt kiadott motorkerékpár vezetésére jogosító iga­zolványát elvesztette. Megsemmisitem és helyette má­sodlatot adok. Kaposvár, 1989. évi december hó 11-én. M. kir. rendőrség kaposvári kapitánysága. 9011 Okiratmegsemmisités. 6469/1039. szám. özv. Kocsis Károlyné nyirádi lakos 17 éves, pej, csillagos, herész lováról szóló, ismeretlen helyen kiállitott és átruházott marhalevél elveszett. Semmisnek nyilvánítom. Sümeg, 1980. évi november hó 28-án. A sümegi járás főszolga­birája. . 9325 Okiratmegsemmisités. 24517/1939. szám. Csötönyi István szekszárdi lakos kettő lovának marhalevele sem­mis. Szekszárd, 1930. évi december hó 13-án. Szekszárd megyei város polgármestere. 9342 Okiratmegsemmisités. 24515/1939. szám. özv. Nagy Sándorné Szászi szekszárdi lakos kettő lovának marha­levele semmis. Szekszárd, 1930. évi december hó 13. napján. Szekszárd megyei város polgármestere. 9841 Okiratmegsemmisités. 24660/1939. szám. Dorogi Mi­hály szekszárdi lakos kettő lovának marhalevele sem­mis. Szekszárd, 1939. évi december hó 14. napján. Szekszárd megyei város polgármestere. 9337 Okiratmegsemmisités. A­ püspökfelén kiállitott F. 1890600. törkv. számai marhalevél ismeretlen helyen elveszett. Megsemmisitem. Makó, 1939. évi december hó 16. napján. Makói főszolgabíró. 9386 Okiratmegsemmisités. 12368/1930. kig. szám. Albert Károly és Lampel Imre budapesti lakosok 1 drb 12 éves, világos pej, herész, csillagos, k. h. 1. k. és 1 drb 16 éves, s.­pej, heréti lováról szóló 2 drb marhalevél ismeretlen körülmények között elveszett. Megsemmisí­tem. Monor, 1939. évi december hó 16. napján. A mo­nori járás főszolgabirája. 9244 Okiratmegsemmisités. 12263/5. g. szám. Balla Tibor Kiszombor, Szegedi-ut 13. szám alatti lakos tulajdonát képező AB—153. rendszámú gépkocsijának forgalmi engedélyét elvesztette. Érvénytelenítem: Szeged, 1939. évi december hó 16. napján. Szegedi rendőrkapitányság. 9052 Okiratmegsemmisítés. 7739/1939. szám. Tam­áson 1938. augusztus 29. napján Biczó János fekete, heréit lováról 496. szám alatt és sárga, heréit lováról 497. szám alatt kiállitott marhalevelek elvesztek. Megsem­­miisitem. Lásd, 1980. évi december hó 14. napján. A hegyháti járás főszolgabirája. 9329 Okiratmegsemmisités. 40773/1930. kig. szám. Ifj. Dóczi Szilveszter szegedi lakos sárga, heréit lovának marhalevelét elvesztette. Megsemmisitem. Szeged, 1939. évi december hó 12. napján. Szeged sz. kir. város I. fokú közig. hatósága. 9108 Zárlat. Zárlatfelomlás. P. VI. 4235/14. 1939. sz. A pestvidéki kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Varga Antalné szül. Pilkovics Katalin hajót a lakos ellen, ennek a bajóit .597., 390., 615., 616., 1306., 1330., 1521., új 1448., 9., 8., 10., 1088., 1591., 1406., 1003.,­ a lábatlant 652. és 200., a nyergesújfalui 853. és 883. számú telekkönyvi betétek­ben felvett ingatlan vagyonára a 1885. évi VI. t.-cikk 5. §-a alapján, az 1939. évi április hó 13. napján az 1. sorszámú végzéssel elrendelt zárlatot feloldja. Buda­pest, 1939. évi december hó 9. napján. A pestvidéki kir. törvényszék. **1037 Holtn­aknyilvánitások. Holtnaknyilvánutás. Pk. 13275/1939. szám. A bíróság közhírré teszi, hogy Lőrincz János, volt füzérradványi lakos után a 28.000/1919. és a 30.000/1922. I. M. számi­ rendeletek alapján a holtnaknyilvánítási eljárást meg­­indította. A világháborúban eltűnt Lőrincz János 1888. évi november hó 7-én született, rom. kat. vallási­, szülei : a néhai Lőrincz István, és neje sz. Hörcsi­k Erzsébet. Lőrincz János 1915. december hó 15-én, mint B. al­­osztályu népfelkelő bevonult a volt cs. és kir. 34. sz. gyalogezredhez, ahonnan ezen ezred 1. számú tábori századához lett beosztva és tábori postaszáma 107. volt. Lőrinc János 1916. február 17-én vonult ki századával az orosz harctérre és 1916. június 17-én írt hozzá­tartozóinak. A bíróság ezúton felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt Lőrincz János életbenlétéről, tar­tózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körül­ményeiről, különösen pedig arról van tudomása, hogy az eltűnt Lőrincz János 1916. június hó 17-ike utáni időn túl még életben volt, ezt ezen hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt jelentse be a bíróságnak. Kassa, 1939. évi novem­ber hó 27. napján. A kassai kir. járásbiróság. 9228 A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1939 december 21.­­, 288. szám.

Next