Budapesti Közlöny, 1940. március (74. évfolyam, 49-71. szám)
1940-03-22 / 65. szám
■■ Budapesti Közlöny 1940 nlárcius 22. — S5. szfek Az árellenőrzés országos kormánybiztosának 6.000 1940. Á. K. számú rendelete a kész férfi és fiúgyermek felsőruha- és kabátkészitő (konfekció) ipar nagybani forgalmában felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcs megállapitása tárgyában. A 4.110/1939. M. E. számú rendelettel módosított 2.220/1938. M. E. számú rendelet 2. §-ának (1) és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem. 1 §( C1) A kész férfi és kész fiúgyermek felsőruhási kabátkészítő ipar nagybani forgalmában az eladásra kerülő készáru ára nem lehet magasabb, mint az előállításhoz tényleg felhasznált anyagok értékének és az előállítással kapcsolatos munkabéreknek, valamint a jelen rendelet 2., illetve 3. §-a szerinti bruttó haszonnak együttes összege. (2) Az anyagköltségeket úgy kell megállapítani, hogy a számlázott vételárból a vétellel kapcsolatos összes engedmények levonásba hozandók, vagyis : a) a számlában feltüntetett, b) a vételárkiegyenlítéssel kapcsolatban igénybevett engedmények, c) az utólag elszámolásra kerüülő forgalmi jutalékok, valamint bármilyen más címen kapott engedmények. Kétség esetén e jóváírások nagyságára nézve mindenkor az előző év engedményei az irányadók. (3) A különböző anyag- és kikészítési felárak a (2) bekezdésben említett közvetlen anyagköltségek között teljes egészükben elszámolhatók, viszont felár címén külön továbbhárításnak helye nincs. (4) Közvetlen munkabér címén csak az árkiszámítás tárgyát képező készáru előállításával kapcsolatban felmerült ténylegesen kifizetett munkabér számítható fel. Az igazítóműhely munkabérei nem tekinthetők közvetlen munkabéreknek. 2 §■ Az 1. §. (2)—(4) bekezdésében meghatározott közvetlen anyag- és munkabérköltségekhez a vállalat általános költségeit (rezsijét) és hasznát magában foglaló legmagasabb bruttó haszonkulcsként általában al a férfifelsőruha és kabátoknál az említett költségek 15%-a, b) a fiúgyermek felsőruha és kabátoknál pedig 10%-a számítható fel. 3 §• . (1) A 2. §-ban megállapított bruttó haszonkulcs helyett — ugyancsak az 1. §. (2)—(4) bekezdésében meghatározott költségekhez, — indokolt kérelemre az Árellenőrzés Országos Kormánybiztosának előzetes külön írásbeli engedélyével. üzletcsoportonként a következő százalékos kulcsok számíthatók : Üzlet- „R. I.“ „R. II.“ „V.“ „N.“ csoport minőség minőség minőség minőség I. 30% 25% 20% 15% II. 25% 20% 15% 15% ,,R. I.“ minőség alatt az 1.499/1940. XIII. Ip. M. szám alatt megerősített, a kész felsőruhakészítőiparban (konfekció) az ország egész területén fizetendő legkisebb munkabérekről szóló rendelkezés (megjelent a Budapesti Közlöny 1940. évi 33. számában) szerinti raktári I. osztálynak ; „R. NI.“ minőség alatt a raktári II. osztálynak ; „V.“ minőség alatt a vásári I. és II. osztálynak ; „N“ minőség alatt pedig a népruházati osztálynak (magyar szabóság) megfelelő munkabérekkel készített ruhák és kabátok értendők. (2) Azt, hogy valamely vállalat mely üzletcsoportba tartozik, a jelen §. alapján beadott kérelmek elintézésével egyidejűleg az Árellenőrzés Országos Kormánybiztosa állapítja meg. 4 §■ A 2. és 3. §-ok szerinti bruttó haszonkulcsok 30 napon belüli készpénzfizetésnél 5% pénztári engedmény figyelembevételével állapíttattak meg, tehát az előállítók 30 napon belüli számlarendezésnél 5% pénztári engedményt kötelesek nyújtani. 5. §. A jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Budapest, 1940. évi március hó 21.-én. Dr. Kacsoh Bálint s. k. az árellenőrzés országos kormánybiztosa. Boga József ny. csendőrtörzsőrmester, karcagi lakos, 7.454. számú CSERBA igényjogosultsági igazolványa elveszett. Érvénytelenitem. Belügyminiszter. 116.370/VI. b. 1940. szám. A magyar királyi belügyminiszter a MOVE Zalaegerszegi Sport Egylet (Zala vármegye) módosított alapszabályait 133.102/1940. B. M. VII. a. szám alatt láttamozta. 7.971/1940. I. M. E. szám. Pályázat itélőbirói és ügyészi állásokra. A kiskunhalasi, kecskeméti, magyaróvári, pécsi, orosházi és makói kir. járásbíróságoknál egy-egy járásbirói állásra, továbbá a sátoraljaújhelyi kir. ügyészségnél egy ügyészi állásra pályázatot hirdetek. A pályázati kérvényeket a Bírói Ügyviteli Szabályok 5. §-a szerint kell szerkeszteni, felszerelni és az illetékes kir. törvényszék (ügyészség) elnökéhez benyújtani. Közszolgálatban nem álló pályázóknak a 7.720/1939. M. E. számú rendelet 1. és 3. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatározott korlátozások alá. Az 1921. évi II. t.-c. 1. §-a értelmében a magyaróvári kir. járásbíróságnál pályázatra bocsátott járásbírói állás elnyeréséhez a német nyelvben való megfelelő jártasság igazolása is szükséges. A pályázat határideje 8 nap attól a naptól számítva, amikor ez a hirdetés a ..Budapesti Közlöny“-ben harmadszor megjelenik. Budapest, 1940. évi március hó 19.-én. A miniszter rendeletéből : 3—2 Dr. Satilszky Jenő s. miniszteri osztályfőnök. 8.103/1940. I. M. 111. szám. Pályázat telekkönyvi betétszerkesztő bírói állásokra. Az 19S6. évi XXIX. t.-c. 78. §-a értelmében székhelyhez nem kötött több telekkönyvi betétszerkesztő bírói állásra pályázatot hirdetek. Ezekkel az állásokkal az itélőbirákat megillető rendes javadalmazáson kívül napidijátalány és fuvardijátalány, a helyszínen töltött időre pedig még napidijátalánypótlék és az 1886. évi XXIX. t.-c. 72. §-ában megszabott, készpénzzel megváltható természetbeni szolgáltatások is egybe vannak kötve. A pályázati kérvényeket a Bírói Ügyviteli Szabályok 5. §-a szerint kell szerkeszteni, felszerelni és az igazságügyminisztérium telekkönyvi osztályához benyújtani. Közszolgálatban állók részéről a benyújtás és felterjesztés szolgálati úton történik. A pályázati kérvényekben részletesen ismertetni kell a pályázó eddigi alkalmaztatását és munkakörét, különösen pedig a telekkönyvi rendes és kivételes munkálatokban, valamint a birtokrendezési (tagosítási) eljárásban szerzett jártasságát. Közszolgálatban nem álló pályázóknak a 7.720/1939. M. E. számú rendelet 1. és 3. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatározott korlátozások alá. A pályázatra bocsátott állások közül kettőnek az elnyeréséhez a tót nyelvben való megfelelő jártasság igazolása is szükséges. A pályázat határideje 8 nap attól a naptól számítva, amikor ez a hirdetés a „Budapest Közlönyében harmadszor megjelenik. Budapest, 1940. évi március hó 19.-én. A miniszter rendeletéből: 3—-2 Dr. Lutilszky Jenő s. k. miniszteri osztályfőnök. 8.049/1940. I. M. E. szám.’ Pályázat járásbirósági telekkönyvvezetői állásokra. A nagybereznai és bácsalmási kir. járásbíróságoknál egy-egy X. fizetési osztályba sorozott telekkönyvvezetői állásra pályázatot hirdetek. A pályázati kérvényeket a Bírói Ügyviteli Szabályok 5. §-a szerint kell szerkeszteni, felszerelni és az illetékes kir. törvényszék elnökéhez benyújtani. A pályázatra bocsátott állásokra csak olyan folyamodók nyerhetnek kinevezést, akik a telekkönyvi vizsga sikeres letételét igazolják. Közszolgálatban nem álló pályázóknak a 7.720/1939. M. E. számi rendelet 1. és 3. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatározott korlátozások alá. Az 1924 : II. t.-c. 1. §-a értelmében a nagybereznai kir. járásbirósági telekkönyvvezetői állás elnyeréséhez a magyar-orosz, a bácsalmási kir. járásbirósági telekkönyvvezetői állás elnyeréséhez pedig a német nyelvben való megfelelő jártasság igazolása is szükséges. A pályázati határidő : 1940. évi április bó 1. napja bezárólag. Budapest, 1940. évi március hó 20.-án. A miniszter rendeletéből : Dr. Lutilszky Jenő s. k. miniszteri osztályfőnök. Pályázati hirdetés a m. kir. Testnevelési Főiskola 1940 III. tanévi I. évfolyamára való felvétel tárgyában nőhallgatók részére. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a m. kir. Testnevelési Főiskola 1940. évi szeptemberében kezdődő 1940/41. tanév I. évfolyamára 20 nőhallgató felvételét engedélyezte. A tanulmányi képzés időtartama 4 év, illetőleg 8 félév. A felvételre pályázhatnak elsősorban azok, akiknek középiskolai érettségi bizonyítványuk, vagy elemi iskolai tanítónői oklevelük van, másodsorban és kivételesen azok, akik kiváló eredménnyel felső kereskedelmi iskolai érettségi vizsgálatot tettek, amennyiben hajadonok és 30. életévüket még nem töltötték be. Beiratási díj félévenként 10 pengő, tandíj félévenként 60 pengő, sporteszközök használati díja félévenként 10 pengő. A hallgatók ezenkívül kötelesek a Főiskola részéről előírt ruházatot és sportfelszerelést beszerezni és kívánatra bemutatni. A szegénysorsú és jó előmenetelő hallgatók 20°/6-a egész- vagy féltandíjmentesség kedvezményében részesülhet. A nőhallgatók részére a Testnevelési Főiskolával kapcsolatosan létesített, külön épületben elhelyezett internátus áll rendelkezésre. Az internátusi helyek betöltését, illetve a pályázók közüli kiválogatást a Főiskola igazgatója intézi. A bentlakásra kijelölt hallgatók lakás és teljes ellátás fejében évi (9 hóra) 450 pengőt fizetnek, mely összeg 9 hónapon át havi 50 pengő előleges részletben is fizethető. Első éves hallgatónő internátusi ösztöndíjat nem kaphat. A felvételre jelentkezők a m. kir. Testnevelési Főiskola igazgatóságához címzett és szabályszerűen felbélyegzett folyamodványt tartoznak beadni, melyhez a következő mellékletek csatolandók : 1. Születési anyakönyvi kivonat. 2. A szülők házassági bizonyítványa. 3. A szülők születési bizonyítványa.