Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1940. március (74. évfolyam, 49-71. szám)

1940-03-28 / 68. szám értesítője

4 fíLió március 28. — 68. .szám. A Budapesti Közlöny Hivatalos értesitéje Okiratmegsemmisités. Pk. I. 580637/1. 1940. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, az állítólag elveszett következő okirat : a Magyar Rokkan­tsegélyző és Nugdi jegylet budapesti (Vill., József­ körút 46. szám) egyesület által 41520. szám alatt 1995. évben Pákolicz György nevére kiállított 111 pengő 15 fillér járadéktőke értéket igazoló járadék­­levél (tanúsítvány) megsemmisítése iránt az eljárást Pákolicz György paksi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letette után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilváni­­tani. Budapest, 1940. évi március hó 13. napján. A buda­pesti központi kir. járásbiróság. F 11310 Okiratmegsemmisítés. Pk. I. 580191/1. 1910. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, az állítólag elveszett következő okirat : a Hermes Biztosító Részvénytársaság budapesti (VII. kerület, József­ körút 46. szám) bejegyzett cég által 278. szám alatt, 1936. évben Reszegi Etel nevére ki­állított 125 pengő 21 fillér járadéktőke értéket igazoló járadéklevél (tanúsítvány) megsemmisítése iránt az el­járást Reszegi Etel kispesti (Petőfi-u. 1 H./b. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvání­­tani Budapest, 1940. évi március hó 8. napján. A buda­pesti központi kir. járásbiróság. **291 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 580539/1. 1940. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, az állítólag elveszett következő okirat : a Hermes Biztosító Részvénytársaság budapesti (VII. kerület, József­ körut 46. szám) bejegyzett cég által 2275. sz. alatt 1937. évben dr. Halwax Ödön nevére ki­állított, 88 pengő 35 fillér járadéktőke értéket igazoló járadéklevél (tanúsítvány) megsemmisítése iránt az el­járást dr. Halvay Ödön kaposvári (Szent Imre-u. 27.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmiére semmisnek fogja nyilvání­tani. Budapest, 1940. évi március hó 13. napján. A buda­pesti központi kir. járásbiróság. F 11822 Okiratmegsemmisítés. Pk. 770/1940. szám. A tatai kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : a „Tata és Tóvárosi Közgazdasági és Iparbank rt.“ tatai bej. cég által kiállított 3893. számú, özv. Scherly Antalné betevő nevére szóló és 242 pengő 50 fillér betét­összeget feltüntető takarékbetéti könyv megsemmisítése iránt az eljárást dr. Serly Antal budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a biróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilváei­­■lani. Tata, 1940. évi február hó 19. napján. A tatai kar. járásbiróság. F 11312 Holtnaknyiivánitások. Holtnaknyilvánitás. Ptk. 11916/1939. szám. A bajai királyi járásbiróság Blaha József Jánosné részéről a 28.000/1919. I. M. számú rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Blaha József János bajai lakos holtnak nyi­­­v­á­nit­á­sa iránt az eljárást meg­­intatotta. Az eltűnt neve : Blaha József János, születési helye és ideje : Baja, 1881. évi március hó 2., szüleinek neve : néhai Blaha János és néhai Kolelár Mária, laktak Baja. Házastársának neve: Wem­per Teréz, lakik Baja, gyermekeinek neve : Blaha József, lakik Baja, Blaha Sándor, Kerényi Lászlóné szül. Blaha Lujza, laknak Budapest, ingatlan vagyona 800 pengő értékben. Be­voltnak nyilvánitás. Pk. 1074/1940. sz. A nyírbátori királyi járásbiróság Jakab Mihályné nyírbátori lakos részéről a 28.000/1919. I. M. sz. rendelet alapján elő­terjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Jakab Mihály nyírbátori volt lakos holtnak nyilvánitása iránt az eljárást megindította s az eltűnt részére ügygond­nokul dr. Ujfalussy Lajos nyírbátori ügyvédet rendeli ki. Az eltűnt neve : Jakab Mihály, születési helye és ideje: Gebe, 1881. október hó 26., szüleinek neve : Jakab Mihály és Komáromi Julianna, gyermekei neve : Mária férjezett Leveleki Györgyné 39 éves, Mihály 29 éves, Erzsébet 20 éves és Ilona férjezett Kerezsi Ist­vánná. Házastársa Dandár Mária kérelmező. Az eltűnt foglalkozása : földmives, utolsó lakhelye Nyírbátor. Ingó és ingatlan vagyona nincs. Bevonulásának kezdő­időpontja : 1914. év, az első csapattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották : a cs. és kir. 82. gyalogezred, II. zlt., az a csapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot , ugyanaz. Katonai rend­fokozata : nincs. Utolsó tábori postaszáma : ismeretlen. Az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett , 1916. november hó 3-án az orosz harctéren Kirlibaba község mellett gránátszilánktól találva elhalt. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holt­ak niyitvánuzás szempontjából fontos egyéb körül­ményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt a bíróságnál jelentse be a kifüggesztéstől számított 60 nap alatt, mert ha a most megjelölt időpontig be­jelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak nyilvánítás kérdésében határozni. Nyírbátor, 1940. évi március hó 8. napján. A nyírbátori Mr. járásbiróság. 235B vonulásának időpontja : 1914. év augusztus hónap. Az a csapa­ttest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották , a budapesti 30. honvéd gyalog­ezred. Utolsó tábori postaszáma ismeretlen. Az a hadi­esemény, amely közben nyoma veszett , a szerb fronton 1944. december hó folyamán fogságba esett. Az eltűnésre vonatkozó egyéb adatok: állítólag szerb fogságban 1915. november hónapban elhalt. A sk.. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményeiről, úgy különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt e hirdetmény­nek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíróságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak­­nyilvánítás kérdésében határozni. Baja, 1939. évi november hó. A bajai kir. járásbiróság. 2889 Holtnaknyilvánitás. Pk. 560/1940. szám. A törökszent­miklósi kir. járásbiróság Géléi Sándor törökszentmiklósi lakos részéről a 28.000/1919. I. M. szám­ú rendelet alap­ján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Géléi Imre, volt törökszentmiklósi lakos holtnaknyilvá­­nítása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Szilák­­Béla ügyvéd, törökszentmiklósi lakost rendelte ki. Az eltűnt neve : Gelei Imre, születési helye : Török­­szentmiklós, születési éve : 1897. év julius hó 7. napja, szüleinek neve: Gele Sándor és néhai Jambos Zsuzsánna. Az eltűnt nőtlen, foglalkozása napszámos, utolsó lakhelye : Törökszentmiklós Perjeshát d. volt, vagyontalan. Bevonulásának időpontja : 1914. év október hó 16. napja. Az a csapattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották : a volt cs. és kir. 68. közös gyalogezred, az a csapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatot : a volt cs. és kir. 23. közös gyalogezred 21. százada, katonai rendfokozata : gyalogos. Eltűnésére vonatkozó egyéb adatok : 1918-ban eltűnt és azóta életjelt magáról nem adott. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holtnak nyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, ezt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggeszté­sétől számított 60 nap alatt a bíróságnál jelentse be, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holnaknyilvánítás kérdésében határozni. Törökszentmiklós, 1940. évi február hó 22. napján. A törökszentmiklósi kir. járásbiróság. **290 MAGÁN­HIRDETÉS­EK. Meghivó a Kárpáti Villamosművek r. L Hu­szt 1940. évi április hó 12-én, délelőtt 10 órakor Budapesten, az Astoria Szálló különtermében megtartandó II. rendes közgyűlésére. Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és fe­l­ügyelőbizottság 1939. évi jelentése. 2. Az 1939. évi december hó 31-i zárszámadás jóváhagyására vonatkozó indítvány, az igaz­gatóság és felügyelőbizottság részére a felment­­vény megadása. 3. A tiszta nyereség felosztására vonatkozó indítvány. 4. Az áramárak (tarifák és illetékek] meg­állapítása az 1940. évre. 5. Az igazgatóság tagjainak megválasztása. 6. A felügyelőbizottság tagjainak megválasz­tása. 7. Esetleges indítványok. A részvények tulajdonosai, kik a közgyűlé­sen résztvenni kívánnak, tartoznak részvényei­ket a vonatkozó kuponokkal legkésőbb 1940. évi április hó 5-ig a Kárpáti Villamosművek rt., Huszt, huszti pénztáránál vagy a Zsivnostenská banknál, esetleg fiókjánál letétbe helyezni. A letétbe helyezett részvényekről a részvényesek elismervényt, valamint a szavazatok számát tartalmazó és a közgyűlésen való részvételükre való jogosítványt kapnak. — 25 részvény egy szavazatra jogosít. Huszt, 1940. évi március hó 19-én. A Kárpáti Villamosművek rt. Musst igazgatóságának nevében . Ing. Trepel Márk s. k. 867 igazgatósági ügyvezető. Meghívó a Kávéházipari rt 1940. évi április hó 16-án, d. u. 5 órakor dr. Wolff Lajos Budapest, Jókai­ u. 26. sz. a. meg­tartandó közgyűlésére. Tárgysorozat : Igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés, mérleg és eredményszámla megállapítása, hatá­rozathozatal az igazgatóság, felügyelőbizottság felmentése tárgyában, indítványok. Mérlegszámla. Vagyon: Villanyreklám 1.920.—. Beren­dezés 76.276.68. Adósok 4.560.—. Pénztári 41.773.77. Dohányáru 567.45. Átmeneti 2.666.67. Áru 29.730.77. Veszteség 10.257.37. összesen 167.752.66. Teher: Alaptőke 160.000.—. Hitelezők 7.752.66. Összesen 167.752.66. Ered­mény számla. Veszteség: Házbér 32.000.—. Biztosítás 714.12. Mosoda 3.134.96. Gáz 2.767.26. Beteg­­segélyző 9.373.23. Személyzet fiz. 58.265.54. Adó és illeték 22.190.11. Papír és Írószer 1.200.03. Tagsági díj 564.60. Karbantartás 1.860.41. Fűtés 6.547.74. Javítás 1.393.10. Vilá­gítás 14.760.13. Reklám és hirdetés 2.052.9. Újság 3.556.24. Zene 33.246.56. Költség 10.273.06. Utánpótlás 6.087.78. Értékcsökke­nés 4.334.56. Nyereség 6.029.36. összesen 220.350.79. Nyereség: Áruszámla 211.658.85. Bérle­mény 8.180.1. Kamat 511.94. összesen 220.350.79. Az igazgatóság. Jelen mérleg és eredményszámlát átvizsgál­tak és a könyvekkel egyezőknek találtak. 890 A felügyelőbizottság.

Next