Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1942. július (76. évfolyam, 149-142. szám)

1942-07-16 / 159. szám értesítője

:­ v■ A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS ÉRTE­SÍ­TŐ“-ben­ közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület­­tevő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási díja félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a díjak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 1 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. A Kévotatos lap kiadóhivatala hirdetései­ felvételére sem magánügyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények, ingó árverések. Árverés. Pk. 7716/1940. sz. (154/9. 1940. vght. sz.) Dr. Schmidt­ Jenő budapesti ügyvéd által képviselt Péti Nitrogén és Műtrágyagyár Rt. budapesti cég javára öt pengő tőke és több követelés járulékai erejéig a gyöngyösi fór. járásbíróság 1939. évi P. 2488. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedő föl 1940. évi junius hó 8-án lefog­lalt 1400 pengőre becsült ingóságokra fenti fór. járás­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, az árverés­­megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Gyöngyösön, a Hamisz-tér 18. szám alatt leendő megtartására határ­időül 1942. évi július hó 21. napjának déli 12 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, szek­rényeket, ebédlőberendezést, foteleket, szőnyegeket, csillárt, festményeket s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, a becsáriak kéthar­madáért el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyöngyös, 1942. évi július hó 2. napján. Ocskay László, kir. kir. végre­hajtó. O­F 12430 Árverés. Pk. VII. 701911/1942. szám. Dr. Szűcs Oszkár Szolnok) javára 500 pengő tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1942. évi 701911. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1942. évi február hó­t1-én lefoglalt és 1.231 P 76 t becsértékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fent­­nevezett végrehajtató által megkerestetvén, alább meg­nevezett : fa Vh. jkv 1—51. és 54—59. t. alatti ingókat. Pk. 722051/1940. sz. Dr. Rónai Dezső ügyvéd által kép­viselt Rónai Kornél javára 300 pengő és járulékai. Pk. til­ 2467/1941. sz. Dr. Róna Ödön ügyvéd által képviselt Ivluzsek Zoli é­rné . javára 207 pengő és járulékai és ezen hirdetményből, valami­nt a fog'adási :e­gy'kökönyvekből ki nem tűnő más foglaltatok javára !- ame mnyiben rá elégi­tési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó halályú igénykereset' folyamatban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pesten, IX. kerület, Márton­ utca 18. házszám, földszinti utcai üzletben s folytatva nyomban IX., Sobiesky János­­utca 25/b szám, földszint 2. ajtószámi alatt leendő meg­tartására határidőül 1942. évi julius hó 34. napjának, délutáni fél 4 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag le­foglalt bútorok, darálók, mérleg, liszt, gríz, pult, áru­állvány, Frank-kávé, tészta, cukor, konzervek, fotelok, képek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmad részénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még ak­kor is, ha a be­jelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a­­kikiáltási ár egytized­ részét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1942. évi június hó 21. napján. Adorján Béla, kir. bír. végrehajtó. O­F 12434 Árverés: 181/1942. vgiht. szám. Dr. Túry István ügyvéd által képviselt Nagyszelmenci Hitelszövetkezet bej. cég Nagyszelnenc javára 3.420 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben .• követelésre időköz­ben részletfizetés történt, annak beszámításával, a nagy­­kaposi kir. járásbíróság 1939. évi 1421. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőiktől HM2. évi május hó 15-én lefoglalt és 3.600 pengőre becs­ül ingóságokra a nagykapusi királyi járás­bíróság Pk. 1132/1942. számra végzésével az árverés el­rendeltetvén a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását el­rendelem, de c­sak arra az esetre, ha kielégítési joguk i­ta is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő laká­sán Nagyszelmenc községben Teendő megtartására határ­időül 1942. év. augusztus hó 1. napjának délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, sertések, tehenek, ökrök és csikók s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, de legalább a becsár kétharmad­­részéért, készpénzfizetés mellett el fogom adni. Nagy­­kapos, 1942. évi julius hó 8. napján. Csutoros Árpád, kár. bír. végrehajtó. 0 7325 Árverés. 354/1942. vh. szám. Alfa Separator ft. buda­pesti hel. cég végrehajtató javára 1.132 pengő 36 fillér tőke és jár. kielégítésére lefoglalt, és 10.700 P-re becsült vils­­á­gok a 4 n. m­ : 7 --1,1 ló, 1 dr­h Wander-ar. személy­­gépkocsi, stfo. fura községhez tartozó Monyha-tanyán, 1942. évi augusztus hó 1. napján délelőtt 10 órakor el fogom árverezi.I. Királyhelm­ec, 1842. évi julius hó 1-én. Udvarhelyi Béla, kir. bír. végrehajtó. O­F 12432 Árverés. 9286/1942. szám. A nyíregyházi kir. törvény­széknek és fer. járásbíróságnak 7­8­8 1942. és 710/1942. szám alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Hatvani Cukorgyár Rt. javára 6000 + 682 P 69 fillér tőke s járulékai erejéig 1942. évi május hó 30. napján végrehajtás utján lefoglalt 21.000 pengőre becsült ingóságok, u. m. sertések, stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 17892/1942. szám alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Demecser köz­ség határában a Borzsován 1942. évi július hó 35. nap­ján délután 2 órakor nyilvános bávói árverésen el fog­nak adatni. Nyíregyháza, 1942. évi junius hó 19. nap­ján. Dr. Zath­ureczky Álmos, kir. kir. végrehajtó,­­ 7188 .Árverés. Dr. Markó Imre kecskeméti ügyvéd által kép­viselt Kecskeméti Mintapincészet és ker. kft. végrehaj­tató 864.49 pengő tőke és jár. ügyében a kecskeméti fer. járásbíróság Pk. 8722/194­2. sz. jegyzőkönyvben 194­2. évi február hó 3-án összeírt és 15865 pengőre becsült lakásberendezési tárgyak, tehenek, stb. ingósá­gok 1942. évi julius hó 26. (huszonöt) napján délután 3 órakor Kecskeméten, Köncseg-pusztán 29. szám alatt eladásra kerülnek. Kecskemét, 1942. évi július hó 4. napján. Kerekes Tibor, kir. bír. végrehajtó. O 7329 Árverés. Pk. V. 706919/1942. szám. Dr. Vermes József (Fálk Miksa­ utca 24. számi ügyvéd által képviselt Seiler Lipótné javára 1.000 pengő tőke és járulékai ere­jéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1942. évi június hó 5. napján lefoglalt és 7595 pengő becsértékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fentnevezett vég­rehajtató által megkerestetvén, a megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvekből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben kielégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó ha­tályú igénykereset folyamatban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán­k üzletében Budapest, VII. ker., Wesselényi­ utca 35. szám, III. emelet 12. ajtószám alatt leendő megtartására ha­táridőül 1942. évi július hó 21. napjának délutáni 1 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, karórákat, revolvert, férfimből és egyéb ingóságokat- a a tőbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg bee sáron alul is -- de a kikiáltási ár kétharmadrészé­­nél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz­­ végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult el fogom­­ adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem­­jelennék meg, hacsak, ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek kikiáltási ára 1­000 pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a ki­kiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1942. évi június hó 22. napján. Gombos Ernő, kir. bír végrehajtó. L 12437 Árverés. Pk. V. 71-2231/1940. szám. Dr. Bátkor István ügyvéd által képviselt A. N. IC. K. A. Kft. javára 218 P 45 t tőke és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1940. évi 2722. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1940. évi június hó 20. napján lefoglalt és 1565 pengő becsértékü ingó­ságokra az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán — üzletében Budapest, VIII. ker. József-körút 31 tb. s házszám. IV. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1942. évi július hó 21. napjának délutáni egynegyed 3 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, zongorát s egyéb in­góságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor­ is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek kikiáltási ára 10110 pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a ki­kiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 19­12. évi június hó 25. napján. Dr. Janits Károly, kir. kir. végrehajtó. O­F 12439 Árverés. Pk. VII. 705039/1942. szám. Dr. Sümegi­ Já­nos ügyvéd által képviselt özv. Pákozfly Károly­né ja­vára 810 pengő tőke és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1941. évi 10684. szám­i végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1942 évi április hó 15. napján lefoglalt és 1012 P becsértékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fentinevezett végrehajtató által megkerestetvén a megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőköny­vekből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, amennyi­ben kielégítési joguk ma is f­ennáll és ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehajtást, szenvedő lakásán­k üzletében Budapest, IV. ker., Bástya­ utca 6. házszám, félemelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1942. évi július hó 22. napjának délutáni 4 órá­ját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat, víz -és villanyszerelési anyagok a jegyzőkönyv 1—6., 3.. 10—n.. n.t 16—26..­­28 —32., 55 —56., 58., 62., 64—66., 69—75., 77—80. t. alatt és egyéb ingóságokat a legtöb­bet ígérőnek készpénzfizetés ellenében,­­ esetleg bocsátott alul is —­ de a kikiáltási ár kétharmadrészénél alacso­nyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtási szenvedő előzőleg hozzájárul! - el fogom adni. Buda­pest, 1942. évi junius hó 20. napján. Lengyel Aurél, kir. bír. végrehajtó. O 7324 Budapest, 1942. 159* SZállla Csütörtök, julius 16. BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE »tscalui ára *ár tűrét*. Ingatlan árverések, Árverés, 2873-4942. tik. szám. Kir. Kincstár végrehaj­tat­ónak Németh Pál és neje végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ható­ság a végrehajtási árverést 1173 P 57 t tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbíróság területén levő, Pápán fekvő s a Németh Pál és nejt Tóth Erzsébetnek a pápai 661. sz. betétben, 1217. hm. ingatlanukra 10.800 , kikiáltási árban azzal, hogy ezv Horváth Józsefné sz. Tóth Erzsébet javára bekebelezett haszonélvezeti jog az árverés által nem érintetik, el­rendelte. Az árverést 1942. évi augusztus hó 34. napján dél­előtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyi­ségében fogják megtartani. • Az árverésre kerülő ingatlan a kikáltási­ ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a­­ kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapirosban­­ kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147. 150., 170. g-ai ; 1908 : LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 :XLI. 25. §.). Pápa, 1942. évi április hó 17. napján. A pápai kir. járásbróság, mint telek­könyvi hatóság. "­­ 729. Árverés. 2£863"1942. tkvi sz. (VIII. 41/942.) Lands­berger Ernőnek végrehajtási árverés hatályáva­ bíró önkéntes árverési ügyében a telekkönyvi hatóság özv. Pesth­y Ferencné paksi (Horthy Miklós­ ut 33. sz.) és Giskán Sándor budapesti (VI.. Teréz-körut 84. számi lakosok utóajánlata következtében az 1908. évi XLI. t.­e. 27. §-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést a budapesti központi­­királyi járásbíróság, mint telek

Next