Budapesti Közlöny, 1943. szeptember (77. évfolyam, 196-220. szám)

1943-09-08 / 202. szám

6 II. 33.477/1943. kig. szám. Pályázati hirdetmény. Rákoshegy községnél irodatiszti állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybe­kötött és a jogszabályokban megállapított illet­mények illetik meg, természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt hatóságomhoz kell címezni és a 37.200/1943. B. M. szám­ú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell fel­szerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságá­nál (hivatalánál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírójánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a terü­letén lakik. Pályázati határidő : a jelen pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való meg­jelenését követő naptól számított 15 nap. Budapest, 1943. évi augusztus hó 31-én. dr. vitéz Endre László s. k. *21.675 alispán. 46.050/1943. kig. szám. Pályázati hirdetmény. Abony községnél közellátási irodatiszti állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybe­kötött és a jogszabályokban megállapított illet­mények illetik meg, természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt hatóságokhoz kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságá­nál (hivatalánál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a terü­letén lakik. Pályázati határidő : a jelen pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való meg­jelenését követő naptól számított 15 nap. Budapest, 1943. évi augusztus hó 31.-én. dr. vitéz Endre László s. k. *21.676 alispán. 48.716/1943. kig. szám. Pályázati hirdetmény. Alsódabas községnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybe­kötött és a jogszabályokban megállapított illet­mények illetik meg, természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt hatóságomhoz kell címezni és a 37.200/1943. B. M. szám­ú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságá­nál (hivatalánál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a terüle­tén lakik. Pályázati határidő : a jelen pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való meg­jelenését követő naptól számított 15 nap. Budapest, 1943. évi augusztus hó 31.-én. dr. vitéz Endre László s. k. *27.677 alispán. 45.688 1943. kig. szám. Pályázati hirdetmény. .Jászkara­jenő községnél segéd­jegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybe­kötött és a jogszabályokban megállapított illet­mények illetik meg, természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt hatóságomhoz kell címezni és a 37.200 1943. B. M. szám­ú rendelet­­ 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell­­ Budapesti Közlöny 1943 szeptember 8. — 202. szám. felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságá­nál (hivatalánál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a terü­letén lakik. Pályázati határidő : a jelen pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való meg­jelenését követő naptól számított 15 nap. Budapest, 1943. évi augusztus hó 31.-én. dr. vitéz Endre László s. k. *21.672 alispán. Az 1925 : VIII. t.-c. 50. §-a értelmében a Buda­pesti Közlöny főlapja csak a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdetmények teljes szövege a Budapesti Közlöny Hivatalos Érte­sítőjében mint maelléklapban jelenik meg. Ingó árverések: 22161/1943. szám, 21525 pengő becsértékű bútorok, autó, gép, ló, kocsi és más ingóságok Pestszentlőrincen, gróf Apponyi Albert­ utca 31. szám alatt, szeptember hó hó 10-én fél 9 órakor. Zarándy Nándor, kispesti kir. végrehajtó. O F 14723 56481/1943. szám. 1878 pengő becsértékű bútorok és más ingóságok Budapesten. Lövőház­ utca 17. szám, földszinti raktárban, szeptember hó 10-én 9 órakor. Dr. Dobrovits Aladár, bir. végrehajtó. O F 14753 2811/1943. szám. Dabolc község vadászati joga a halmi körjegyzői irodában, szeptember 15-én 11 órakor. Kikiáltási ár 12 pengő. O 10765 11208,1943. szám. 8452 pengő becsértékű­ borok és m­ás ingóságok Kecskeméten, Kisfaludy­ utca 15. szám alatt, szeptember 23-án 10 órakor. Székely Sándor, bir. végrehajtó­. O­F 14721 23999/1912. szám. 21800 pengő becsértékű­ bútorok, kerékpár és motorkerékpár vázak, alkatrészek és más ingóságok Kispesten, Török­ u. 8. szám alatt, szeptem­­beber 9-én 2 órakor. Valtai Oszkár, bir. végrehajtó. O­F 14719 608851 1943. szám. 7655 pengő becsértékű­ bútorok és más ingóságok Budapesten. Erzsébet­ körút 9—11. szám, földszint 2. és folyt. Tallér­ utca 9. szám. II. emeleten, szeptember 9-én 5 órakor. Deseő Győző, bir. végre­hajtó. O­F 14762 610793/1943. szám. 14850 pengő becsértékű­ bútorok, személyautó, tintatabletták, mérleg, gesztenyeliszt, szódabikarbóna, bőrzsír, szappan és más ingóságok Budapesten, Jázmin-ulda 19. szám alatt, utcai műhely­ben, szeptember 9-én 3 órakor. Deseő Győző, bírósági végrehajtó. O­F 14750 564/1943. szám. 3050 pengő becsértékű­ ökrök, borjak sertések, süldők és más ingóságok Gulácson szeptember 29-én fél 4 órakor. Villányi Nándor vásárosnantényi kir. végrehajtó. O­F 14717 607/1943. szám. Mottó község vadászati joga a község­házán szeptember 29-én 16 órakor. Kikiáltási ár 50 P. O 11248 610535/1943. szám­. 2810 pengő becsértékű­ bútorok és m­ás ingóságok Budapesten, Erzsébet­ körút 24. szám, III. 18. alatt és folytatva földszint, az Áruraktározási vállalat helyiségében szeptember 13-án 4 órakor. Szili Ede kir. végrehajtó. O­F 14716 603260/1943. szánt 2000 pengő becsértékű­ bútorok, csillár, rádió és más ingóságok Budapesten, Bulyovszky­­utca 3. szám. földszint 1. alatt szeptember 11-én 4 óra­kor. Dr. Bárány Kálmán kir. végrehajtó. O­F 14718 1102 1943. szánt. 21.589 pengő becsértékű­ bútorok, sző­nyegek, képek, hordók, borok és más ingóságok Nagy­váradon, Lukács György­ u. 5. szám alatt, szeptember 9. napján, 15 órakor. Török Antal, bír. végrehajtó. O 11329 3004/1943. szám. 14.100 P hecsértékű szarvasmarha, sertés és más ingóságok Ipolynyitrán szeptember 10.-én, 4 órakor. Szolcsányi István, losonci bir. végrehajtó. O 11282 141/1910. szám­. 14.000 P hecsértékü értékpapírok, kö­vetelések és más ingóságok (a Dunaszentgyörgyi Köz­ségi Hitelszövetkezet csődtömegei Dunaszentgyörgyön, a­­ községházán szeptember 18.-án, 9 órakor. Paksi kir. járásbirósági végrehajtó. O­F 14755 1415/1943. szám. 2,5.000 pengő­specsértékü bútorok, lovak, traktor és m­ás ingóságok Vajszkán a kültelken szeptember 16.-án, 3 órakor. Bácsalmási Albin, hódsági bírósági végrehajtó. O 11273 1918/1943. szám 1.620 pengő becsértékű bútorok, rádió, söntésasztal, kályhák, tükör, hordó és más ingó­ságok Bács községben. Fő­ utca 825. szám alatt szep­tember 22.-én, 3 órakor. Bácsalmási Albin, hódsági bíró­sági végrehajtó. O 11274 53569 1942. szám. 2916 pengő becsértékű­ bútorok, berendezés, képek, szőnyeg, csillár gramofon és más in­góságok Budapesten. Koronaőr­ u. 10/a szám, I. emelet 2. ajtószám alatt, szeptember 9-én, 11 órakor. Donovai Rudolf, kir. végrehajtó. O­F 14698 . ingatlan árverések. I 14077/1943. szám. Ház és udvar Balmazújvárosban,­­ Nádudvari­ u. 46. szám alati 7000 pengő kikiáltási árban szeptember 25-én 9 órakor a községházán. Debreceni kir. járásbíróság. N 11250 2896,1943. szám. Házak és egyéb ingatlanok Vág­­sellyén 47604*4140 + 1100 pengő kikiáltási árakban szec. 29-én 15 órakor a kir. járásbíróságnál. N 11281 5316/1943. szám. Ingatlanok Kunhegyesen a Hivatalos Értesítőben felsorolt kikiáltási árakban szeptember hó 30-án 11 órakor a kisújszállási kir. járásbíróságnál. N F 14724 5175/1943. szám. Házak és egyéb ingatlanok Kun­hegyesen 4.600 + 3.939 P kikiáltási árakban szeptem­ber 30.-án, 10 órakor a kisújszállási kir. járásbíró­ságnál. N F 14722 Felhívás: 1116/1943. szám­. A beregszászi kir. törvényszék fel­hívja Duffer József volt munkácsi lakost a házassági életközösség visszaállítására. *21669 Gondnokság. 1265/1943. szám. Mészáros István tiszadobi lakost a nyíregyházai kir. törvényszék gondnokság alá helyezte. **1907 idézések. 1340/1943. szám. Männer Istvánnak és társainak Petlmannn Vilmosné és Lincr Ferenc ellen indított pere­ljen tárgyalás szeptember 21-én, a móri kir. járásbíró­ságnál. Idézve az alperesek: F 14723 149/1943. szám. Báli József oszkói lakos hagyatékának tárgyalása december 21-én, dr. Rásó Béla vasvári kir. közjegyzőnél. Idézve Báli József. 11280 782/1941. szám. Gál Ignác csiktapolcai lakos hagya­tékának tárgyalása december 11-én, dr. Erőss Péter Csíkszeredai kir. közjegyzőnél. Idézve Nagy Zoltánná Gál Julianna. 41272 240/1941. sz. Karászi Jánosné Nagy Borbála dombrádi lakos Kagylókénak tárgyalása november hó 19-én, dr. Szotyori Nagy Sándor, kisvárdai királyi közjegyzőnél. Idézve özv. Szántó Károlyné Nagyi Julianna. 11247 245/1943. sz. Gencsi Lajos tiszabezdédi lakos hagya­tékának tárgyalása december hó 15-én, dr. Szotyori Nagy Sándor, kisvárdai kir. közjegyzőnél. Idézve Gencsi Lajos és Gencsi Ferenc. 11249 Okiratmegsemmisítések: 582929/1943. szám. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál kötött 127.048. számú biztosítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosítások felosztási alap­jából a m. kir. postatakarékpénztár utján utalványozott 131 P 44 s átértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság.­­F 14613 583694/1943. szám. Az Anker általános biztositó rt. magyarországi igazgatóságánál kötött 480652. sz. biztosi­­tási­ szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosítások fel­osztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár utján, utalványozott 121 pengő 69 s átértékelési összeg fizetési utalvány szelvén­y­e. Budapesti központi kir. járásbíróság. F 14619 582998/1943. szám. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál kötött 104.133. számu­ biztosítási szerződés alapján az lelet - és járadékbiztosítások felosztási alap­jából a m. kir. postatakarékpénztár útján utalványozott 43 P 30 s átértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság. F 14624 118284 1943. szám. A Phönix Életbiztosító Társaság magyarországi igazgatóságánál kötött 160633. sz. bizto­sítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosítások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár útján utalványozott 80 P 35 s átértékelési összeg fizetési utal­ványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság, 582445/1943. szám. A Phönix Életbiztosító Társaság magyarországi igazgatóságánál kötött 160635. sz. bizto­sítási szerződés alapján az Élet- és járadék­biztosítások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár utján utalványozott 80 P 35 s átértékelési összeg fizetési utal­ványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság. F 14629 583607/1943. szám. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál kötött 386279. sz. és az Adriai Biztosító Tár­sulat magyarországi igazgatóságánál kötött 248.351. sz. biztosítási szerződések alapján az Élet- és járadékbizto­sítások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénz­tár útján utalványozott 258 P 92 f és 110 P 96 f átér­tékelési összegek fizetési utalvány szelvényei. Budapesti közp. kir. járásbíróság. F 14625 583049/1943. szám. A Dordrecht Életbiztosító Társaság magyarországi igazgatóságánál kötött 530260. sz. bizto­­sítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosí­tások felosztási alapjából a m. kir. postatakarék­pénztár útján utalványozott 117 - 10 fill. átértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság, F 14605 582261/1943. szám. A Trieszti Általános Biztosító Tár­sulatnál kötött 419789. sz. biztosítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosítások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár utján utalványozott 82 P 30 s átértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Buda­pesti közp. kir. járásbíróság. F 14608 582671/1943. szám. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál kötött 355.560. számú biztosítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosítások felosztási alap­jából a m. kir. postatakarékpénztár útján utalványozott 47 P 80 f­elértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság. F 14618 582339/1943. szám. A Phönix Életbiztosító Társaság magyarországi igazgatóságánál kötött 278.472. számú biztosítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosí­tások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár útján utalványozott 180 pengő 67 f átértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járás­biróság._­F 14620 582337/1943 szám. A Phönix Életbiztosító Társaság magyarországi igazgatóságánál kötött 136.524. számú biztosítási szerződés alapján az Élet- és járadékbiztosí­tások felosztási alapjából a m. kir. postatakarékpénztár útján utalványozott 51 P 54 f­elértékelési összeg fizetési utalványszelvénye. Budapesti központi kir. járásbíróság.

Next