Budapesti Közlöny, 1943. szeptember (77. évfolyam, 196-220. szám)

1943-09-30 / 220. szám

24 2. nősöknél a házassági anyakönyvi kivona­tot és az ellátatlan gyermekek számát tanúsító igazolványt ; 3. erkölcsi előéletet és nemzethisséget igazoló újabb keletű erkölcsi bizonyítványt­­ 3. a magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítványt, esetleg magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését (opció) igazoló­ okmányt; 5. iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt; 9. a megkívánt gyakorlatot és jártasságot igazoló okmányt ; 7. egészségi állapotot igazoló, újkeletű tiszti orvosi bizonyítványt ; 8. a polgári köz- vagy magánalkalmazást, illetve foglalkozást igazoló okmányt; 9. katonai szolgálatra vonatkozó okmányo­kat ; 10 az 1931 évi III. t­c. végrehajtása tárgyá­ban a m kir. honvédelmi, a m. kir. belügy- és a m. kir. pénzügyminiszter által 11.720/17.— 1931. szám alatt kiadott utasításban közzétett (megjelent a Budapesti Közlöny 1931. évi 61. számában! A) minta szerint és az arra ille­tékes hatóság által kiállított „Igazolvány“-t; 11. az 1914—18. évi világháborúban arc­­vonalbeli szolgálatot teljesítő egyéneknél (tűz­harcosoknál) a Károly-csapatkereszt, illetve az 1942. évi XIV. t.­e. 87. §-a alapján tűzharcosok­nak minősített egyéneknél a kardos és koszo­rús tűzkereszt viselésére való jogosultságot tanúsító igazolványt; 12. a Vitézi Rend tagjainál a Vitézi Rend Fő.széktartósága által kiállított igazolványt; 13. a világháború, illetve a Szovjet­ Unió elleni háború alatt teljesített arcvonalbeli szol­gálatból kifolyólag rokkantakká vált egyének­nél az ezt megállapító okmányt; 14 a közszolgálatban nem álló pályázóknak a 7.720/1939. M. E. számú rendelet 1. és 3. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatáro­zott korlátozások alá. A Műegyetem szolgálatában álló pályázók­nak az 1—13. pontok alatt felsorolt okmányo­kat a kérvényhez csatolniok nem kell, hanem csak a Műegyetem gazdasági hivatala által másolatban kiállított szolgálati táblázatukat és közvetlen főnökeik által kiállított működési bizonyítványukat, míg a közszolgálatban álló pályázók az 1., 2. és 5. pont alatt felsorolt okmányokat­ a szolgálati táblázatuk hiteles másolatával igazolhatják. A pályázni jogosultak sajátkezűié® irt. a m. kir. József Nádor Műegyetem Rektorához cím­­zett és megfelelő okmánybélyeggel ellátott és az 1—14. pontok alatt felsorolt szabályszerű mellékletekkel felszerelt kérvényeiket — a sür­gősségre való tekintettel — a pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való har­madszori megjelenésétől számított 15 napon belül a Műegyetem rektori hivatalához (Buda­pest, XI. ker., Műegyetem-rakpart 8., I. em. 9 sz. n.) kötelesek benyújtani. Az 1931. évi III. t.-c. és az 1938. évi IV. t.-c. alapján igényjogosultak kérvényei és mellék­­letei bélyeg- és illetékmentesek. A közszolgálatban álló pályázók szabály­szerűen felszerelt kérvényeiket hivatali­­elsőbb­ségüknél tartoznak benyújtani, mely azt az illető szolgálati törzslapjának hiteles másolatá­val és annak közlésével továbbítja a Műegye­tem rektorához, hogy a pályázó ottani alkalma­zása alatt használhatóságának milyen tanú­bizonyságát adta. A pályázati feltételeknek meg nem felelő, kellőképen szabályszerű okmányokkal fel nem szerelt, továbbá elkésve benyújtott vagy a szol­gálati út megkerülésével beküldött pályázati kérvények, valamint azok a pályázati kérvé­nyek, amelyekben a pályázó nem jelöli meg teljes pontossággal, hogy melyik állásra pályá­zik, nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1943. évi szeptember hó 21.-én. Dr. Doby Géza s. k. , m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem­ • 21.83© 8—1 rektora. Budapesti Közlöny 1943 szeptember 39. — 220. szám. Pályázati hirdetmény. A pestújhelyi róm. kat. polgári fiúiskolában megüresedett tanári állásra, mennyiség- és természettanra képesített polgári iskolai és középiskolai férfitanárok pályázhatnak. Férfi pályázó hiányában ugyanilyen szakos nőtanárt választ az egyházközség. A tanári oklevéllel és a keresztény származást igazoló iratokkal fel­szerelt kérvényeket a pestújhelyi róm. kát. egyházközség elnökének, Fekete Ferenc espe­­res-plébánosnak kell megküldeni, legkésőbb szeptember 24.-ig. Pestújhely, 1943. évi szeptember hó 27.-én. Pestújhelyi róm kát. Szent Imre polgári fiúiskola *21839 8—3 igazgatósága. 31/1943. iskolaszék szám. Pályázati hirdetmény: Baja thj. város óvodai felügyelőbizottsága pályázatot hirdet nyugdíjazás folytán megüre­sedett óvónői állásra. Kezdő javadalmazás az állami rendszerű XI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő fizetés, fűtés és világítás nélküli természetbeni lakás. Kezdő óvónő megválasztása esetében csak segédóvónő lehet, akinek illetményeit és szol­gálati viszonyát a 865/1870. 1931. V. K. M. számú rendelet szabályozza. Pályázhatnak mindazok a magyar állampol­gárok, akik az 1891. évi XV. t.-c. 11. §-ában megjelölt képesítéssel rendelkeznek. A pályázati kérvényhez mellékelni kell : 1. Születési anyakönyvi kivonatot; 2. hatósági erkölcsi bizonyítványt; 3. óvónői oklevelet; 4. szellemi és testi épséget igazoló, újkeletű tiszti­orvosi bizonyítványt; 5. eddigi működéséről szóló bizonyítványt ; 6. magyar állampolgárságot igazoló bizonyít­ványt. A közszolgálatban nem levő pályázóknak a 7.720/1939. M. E. számú rendelet 1. és 3. §-ában foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem tartoznak a zsidók közéleti és gazda­sági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. 1. és 5. §-ában meghatározott kor­látozások alá. Sajátkezűleg irt és 2 pengős okmánybélyeg­gel­ ellátott kérvényeket dr. Puskás Dezső pol­gármesterhelyettes, mint az óvodák felügyelő­bizottságának elnökéhez (Baja, Városháza) kell címezni és 1943. évi november hó 15.-ig kell benyújtani. Elkésetten érkezett vagy hiányosan felszerelt kérvényeket figyelembe nem veszünk. Baja, 1943. évi szeptember hó 16.-án. Dr. Puskás Dezső s. k. polgármesterh­ed­yertes, * 21.943 óvodai felü­gyelőbizottság­i elnök. 9. „Tarka-barka filmmuzsika“ (Budapest Film) (Der Trichter) hangos riport 1­felvonás­ban, a Tobis filmgyárban 1943. évben készült, 340 m hosszú , 7. „Hét férfi, egy asszony — előzetes“ (7 Hommes et une femme) (Horváth János) hangos reklám­­­felvonásban, a párizsi Para­­mount filmgyárban 1939. év­ben készült, 50 m hosszú ; 8. „Féltékenység — előzetes“ (M. F. I.) hangos reklám 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 84 m hosszú ; 9. „Szerencsés, fiú“ (Voglio vivere cosi (Esperia) hangos színmű 5 felvonásban, a Tita­nus filmgyárban 1942. évben készült, 2418 m hosszú ; 10. „Ufa világhíradó 209. német beszéddel" (Auslandstenwoche Nr. 209. Deutsch gesproch (Ufa) hangos riport 1 felvonásban, az Univer­sum filmgyárban 1943. évben készült, 346 m hosszú ; 11. „Zenélő malom — előzetes“ (Dr. Kolczo­nay Ervin) hangos reklám 1 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1943. évben készült, 97 m hosszú ; 12. „Sok hűhó Emmiért“ 'Filmértékes Kő' hangos vígjáték 4 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1940. évben készült, 2300 m hosszú : 13. „26. sz. Filmhirdetés 1943/44.“ (M. F. I.) hangos reklám 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 280 m hosszú; 14. „Titkos fegyverekkel — előzetes" (Hun­nia) h­angos reklám 1 felvonásban, a Fenno filmgyárban 1943. évben készült, 54 m hosszú ; 15. „Éjjeli zene — előzetes“ (Hunnia) han­gos reklám 1 felvonásban, a Hunnia filmgyár­ban 1943. évben készült, 76 m hosszú mozgó­­fényképeket. b) Nyilvános előadásra alkalmasnak találta és a mozgófényképüzemekben a magyar nyelvű mozgófé­nyképek kötelező bemutatására előírt arányszámba beszámít­hat­ónak minősítette : 1. „Féltékenység“ (M. F. I.) zenés színmű 4 felvonásban a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 2219 m hosszú ; 2. „Éjjeli zene“ (Hunnia) hangos vígjáték 5 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1943. évben készült, 2441 ma hosszú filmet, mint Magyarországon készült, magyar nyelvű mozgó­­fényképeket. c) Kísérő műsorul a kötelező arányszámba be­számíthat­ónak minősítette . ..A Kalota partján“ (M. F. I.) hangos kultur­­film­­ felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 458 m hosszú filmet, mint Magyarországon készült, magyar nyelvű mozgó­fényképet. d) Előadásra alkalmasnak találta azzal, hogy nyilvánosan csak úgynevezett keskeny mozgó­fény­képüzemekben szabad bemutatni: 1. „Halálos csók“ (Hunnia) hangos dráma 2 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1942. évben készült, 1.055 m­ hosszú ; 2. „Halálos csók — előzetes“ (Hunnia) han­gos reklám 1 felvonásban, a Hunnia filmgyár­ban 1942. évben készült, 22 m hosszú ; 3. „Pogányok — előzetes“ (M. F. T.) hangos reklám 1 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1938. évben készült, 67 m hosszú ; 4. „Legényvásár“ (Hab’ mich lieb) (Kefiroi! zenés vígjáték 2 felvonásban, az Universum filmgyárban 1942. évben készült, 1122 m hosszú ; 5. „Magyar világhiradó 1022.“ (M. F. I. hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 107 m hosszú ; 6. „Ufa világhiradó 209.“ (Auslandstenwoche Nr. 209.) (Kefifor) hangos riport 1 felvonás­ban, az Universum filmgyárban 1943. évben készült, 140 m hosszú ; 7. „Férfihűség“ (Hunnia) hangos színmű 2 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1942 évben készült, 1080 m hosszú; 8. „Férfihűség — előzetes“ (Hunnia) hangos reklám 1 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1942. évben készült, 56 m hosszú keskeny mozgófényképeket. Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság, 498/1943. évi. szám. Az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság 1943. évi szeptember hó 19.-től 25.-ig tartott ülésein a­ nyilvános előadásra alkalmasnak találta . 4. „Hazafelé“ (Hidvéghy Film) hangos színmű 5 felvonásban, a Hunnia filmgyárban 1940. évben készült, 2141 m hosszú ; 2. „Hazafelé — előzetes“ (Hidvéghy Film) hangos reklám 1 felvonásban, a Hunnia film­gyárban 1940. évben készült, 100 m hosszú ; 3. „Magyar világhíradó 1022.“ (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 270 m hosszú ; 4. „Rajzos híradó 176.“ (M. F. I.) hangos riport 1 felvonásban, a Magyar Film Irodában 1943. évben készült, 150 m hosszú ; 5. „Ufa világhíradó­ 209.“ (Auslandstenwoche Nr. 209.) (Ufa) hangos riport 1 felvonásban, az Universum filmgyárban 1943 évben készült, 1346 m hosszú .

Next