Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1943. szeptember (77. évfolyam, 196-220. szám)

1943-09-29 / 219. szám értesítője

1943 szeptember 29.219. szám. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője Okiratmegsemmisítés. Pk. I. 581852/2. 1943. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Titel- és járadékbiztosítási felosztási alapja le­pengő 7­) fillért utalványoz a Magyar Állam­vasútiak Takarék és Segélyszövetkezeténél kötött B. 381­. tagsági számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Posta takarékpénztár.“ — megsemmisítése iránt az eljárást Báder Károly budapesti lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani.. Budapest, 1913. évi augusztus hó 17. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. 13239 Okirat megsemmisítés. OZ—013/5. 1943. 2. szám. Idős Tölgyesi Lajos dunaszerdahelyi lakos nevén szereplő OZ—0131 rendszámú gépjárómű­ forgalmi engedélye és igazolólapja elveszett. Érvénytelennek nyilvánítom. Ko­márom, 1943. évi szeptember hó 11. napján. M. kir. rendőrség komáromi kapitánysága. 10280 Okiratmegsemmisités. 14329/1943. ki. szám. Torma István jászberényi lakos, 1935. évi vöröstarka tehenének Jászberényben, 1943. évi május hó 25-én,­­173­1. jegyző­­könyvi szám alatt kiállított marhalevelét ismeretlen he­lyen és körülmények között elvesztette. Megsemmisítem. Jászberény, 1943. évi augusztus hó 31. napján. Jász­berény m. város polgármestere. 10473 Diktat megsemmisitis. 223305/2. 1943. szám. Lökő Tamás krasznahorka-váraljai lakos nevére hatóságom által 1941. évi május hó 7. napján 223.305/1931. szám alatt kiállított gépjáróművezetői igazolványa elveszett. Érvénytelenítem, helyette másodlatot állítottam ki. Miskolc, 1943. évi szeptember hó 17. napján. M. kir. rendőrség miskolci kapitánysága. 11062 Okiratmegsemmisítés. 4952/1943. Vill. szám. Hódmező­vásárhely I­ij. város IV. sz. marhalevélkezelői hivatala által 1939. évi november hó 7-én, 285. jegyzőkönyvi szám atalt kiállított „Burkus“, 1933. évi pej, kanca, csillag, V. 3106/942. katonai nyilv. sz. leírású ló marha­levelét semmisnek nyilvánítom. Hódmezővásárhely, 1943. évi szeptember hó 16. napján. Hódmezővásárhely thj. város Vilit. ügyosztálya. 11845 Okiratmegsemmisités. 223228,2. 1943. szám. Ifj. Vezé­­kényi Vilmos miskolci lakos nevére hatóságom által 1941. évi február hó 7. napján 223.228/1944. szám alatt kiállított gépjárművezetői igazolványa elveszett. Érvényt jelenítem, helyette másodlatot állíto­ttam ki. Miskolc, 1943. évi szeptember hó 17. napján. M. kir. rendőrség miskolci kapitánysága. 11869 Okiratmegsemmisités. 583027/2. 1943. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalvány,szel­vény. A biztositó magánvállalatok m­. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztositási felosztási alapja 183 pengő 95 f-t utalványoz a Triesti Általános Biztosító Társulat magyarországi igazgatóságánál kötött 491.422. számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ —• megsemmisítése iránt az eljárást Kónyi Hugó budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett akirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folya­modó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 10. napján. A buda­pesti központi kir. járásbíróság. F 16654 Okiratmegsemmisités: 583028/2. 1943. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állitólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 177 pengő 74 f-t utalványoz a Triesti Általános Biztosító Társulat magyarországi igazgatóságánál kötött 297.296. szám­i biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ A megsemmisítése iránt az eljárást Kónyi Hugó budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát,­­hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folya­modó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 10. napján. A buda­pesti központi kir. járásbíróság. F 15655 Okiratmegsemmisités. 583029/2. 1943. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az átüt­ólag elveszett (megsemmisült) következő okirat: „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalvány szel­vény. A biztosító magánvállalatok m­. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 134 pengő 07 f-t utalványoz a Triesti Általános Biztosító Társulat magyarországi igazgatóságánál kötött 308.365. számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ A megsemmisítése iránt az eljárást Kónyi Hugó budapesti lakos kérelmére folyóirratba tette. Ennélfogva felhívja az emlitett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa rá­, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folya­modó t­t. kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, ' 43. évi szeptember hó 10. napján. A buda­pesti központi kir. járásbíróság. F 15656 Okiratmegsemmisités. 583030/2. 1943. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalvány-szelvény. A biztosító magán­vállalat­ok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 267 pengő 76 f­t utalványoz a Triesti Általános Biztosító Társulat magyarországi igazgatóságánál kötött 308.354. számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ — megsemmisítése iránt az eljárást Kónyi Hugó budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folya­modó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 10. napján. A buda­pesti központi kir. járásbíróság. F 15657 Okiratmegsemmisítés. Pk. I. 585674/2. 1943. szám. A b­uddapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy­ az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „A Fonciére Általános Biztosító Intézet által Molnár Miksa budapesti (IV., Károly király­ ut 26. lakos szer­ződő és biztosított részére Budapesten, 1928. évi április hó 6-án 580.880. szám alatt biztosított életére és Weil Magda Erika kedvezményezett javára halványzöld viznyomásu nyomtatványon 1.500 L­. S. A. dollár 1943. évi április hó 6-án fizetendő biztosítási összegről kiállí­tott életbiztosítási kötvény.“ A megsemmisítése iránt az eljárást Molnár Miksa budapesti (IV.. Károly király­­ut. 26.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 20. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15635 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 583893/2. 1943. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült)­ következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalvány szelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 2204 P-t utalványoz az „Anker Általános Biztosító Rt.­­nál“ kötött 41508. számú biztosítá­si szerződés átértéke­lési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ — megsemmisítése iránt az eljárást Nagy Dánielné sz. Mautner Margit budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi jumius hó 25. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15636 Okiratmegsemmisités. Pk. 11287/3. 1943. szám. A székesfehérvári kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m­. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítások felosztási alapja 28 P-t utalványoz az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál kötött 517.674. szám­i biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarék­pénztár.“ A megsemmtisítése iránt az eljárást Brandeis F. Árpád, székesfehérvári (Ferry Oszkár­ utca 2. szám alatti) lakos kérelmére folyamatba tette.­­ Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett h­atáridő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Székesfehérvár, 1943. évi augusztus hó 30. napján. A székesfehérvári kir. járásbíróság. F 15637 Okiratmegsemmisítés. 585200/1. 1913. szám. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : „Magyar Álta­lános Hitelbank Józsefvárosi Fiókja által 1943. évi junius 4-én 143.751. szám alatt fenntartás nélkül Gsanyiga Rezső nevére kiállított 350.—­ pengőt tartal­mazó betétkönyv, megsemmisítése iránt az eljárási folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte u­tán a folyamodó újabb kérelmére ,semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi ,július hó 22. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15638 Okiratmegsemmisités. 584.350/1. 1943. szám. A buda­pesti közp. kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy­ az állitólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő 1 Fizetési utalványszelvény. A biztositó magánvállalatok m­. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 527 P 80 f-t utalványoz a Fonciére Általános Biztosító Intézetnél kötött 505.067. számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarék­pénztár.“ — megsemmisítése iránt az eljárást- 1.lisztig Jenő és Farkas Richárdné budapesti (VII. ker., Abonyi­­u­tca 10. szám, I. emeleti) lakosok kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani. Budapest, 1943. évi julius hó 2.-án. A budapesti közp. kir. járásbíróság. F 15624 Okiratmegsemmisités. Pk. 1­­. 585.990/1. 1943. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat : „Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, Buda­pest, 1943. március 23. Az értékek átvétele és annak pénztári igazolása még nem jelenti azt, hogy a takarék­pénztár az értékeket elfogadja, illetőleg az azzal kapcso­latos megbízást vállalja. Nagyságos dr. Szakály Károly Kálmán úrnak, Budapest. Alulírott pénztár ezennel igazolja, hogy megbízásából Nagyságod átírás céljából lelete részére 25 drb, azaz huszonöt darab egyesületünk­ben részvényt (1943. szer. A kívánt névre átirt fenti részvények jelen elismervényünk bevonása ellenében szolga Italainak ki) lett­­e, miről levélben nem fogjuk értesíteni. Tisztelettel : Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, értékpapír pénztár. Két aláírás s. k.“ — meg­semmisítése iránt az eljárást dr. Szakály Károly Kálmán ny. rendőrtanácsos, rákospalotai lakos kérelmére folya­matba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani. Budapest, 1943. évi szeptember hó 18.-án. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15630 Okiratmegsemmisités. 584151/1. 1943. szám. A buda­pesti kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 534 P 05 f-t utalványoz a Triesti-nál kötött 445.003. szám­i biztosítási szerződés átértékelési összege fejé­ben. Magyar kir. Postatakarékpénztár.“ A megsemmi­sítése iránt az eljárást Farkas Richard budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az­ említeti okirat birtokosai, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 61­ nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi junius hó 30. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15625 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 584153/1. 1943. szám­. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állitólag elveszett (megsemmisült) következő okirat : „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 310 P 35 f-t utalványoz a Triesti Általános Biztosítási Társulatnál kötött 316.335. számú biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarék­pénztár.“ —­ megsemmisítése iránt az eljárást Farkas Richard budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1943. évi junius hó 30. napján. A budapesti központi kir. járásbíróság. F 15627 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 582473/2. 1943. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állitólag elveszett (megsemmisült) következő okirat: „Gondosan megőrzendő ! Fizetési utalványszelvény. A biztosító magánvállalatok m. kir. állami felügyelő hatósága Élet- és járadékbiztosítási felosztási alapja 113 P 86 f-t utalványoz a Phönix Biztosítónál kötött 250.781. szám­i biztosítási szerződés átértékelési összege fejében. Magyar kir. Postatakarékpénztár.­­— megsem­misítése iránt az eljárást Bodnár Gyula budapesti (V., Kádár-utca 6., H. emelet 15. szám alatti) lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az emlitett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt beiktatását követő naptól számított 60 nap alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest 1943. évi július hó 6. napján. A budapesti kerk­en!! kir. járásbíróság. F 15633 7

Next