Budapesti Közlöny, 1944. augusztus (78. évfolyam, 172-198. szám)

1944-08-17 / 185. szám

4 Felvétetett a kassai ügyvédi kamara ügyvédi névjegyzékébe/ Munkács székhellyel és folyó évi julius hó 1.-én kezdődő hatállyal dr. Szli­vkó Illés munkácsi lakos. (010/1944. szám.) Hajóvezetői Igazolvány érvénytelenné nyilvánítása. Farkasdi József 1905. évben Pakson (Tolna vármegye) született, paksi lakos,­­ hajóvezető a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi­­minisztérium által 157.489/1942.­ ikt. szám és 944/III. B. K. szám alatt kiadott Hajóvezetői Igazolványát­­elvesztette. Ez a Hajóvezetői Igazolvány ezennel érvé­nyét veszti. (92.980/1944. IX­. K. K. M. szám.) Ütevelek és útiigazolványok érvénytelenné nyilvánítása. Laskó Emil Döbrőközött 1911. évben szüle­tett, róm. kat. vallásu, nőtlen, karnagy, buda­pesti (XIV., Bosnyák-tér 17. szám alatti) lakos a budapesti m. kir. rendőrség főkapitánysága által 1939. évi junius hó 23.-án 395.996— 552.481. szám alatt kiállított útlevelét elvesz­tette." . . Hz. az útlevél ezennel érvényét veszti. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szent István napján, első apostoli királyunk ünnepén, folyó évi augusztus hó 20.-án reggel 4 órakor a budavári Koronázó Főtemplomban Serédi Jusztinián bibornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása a­ dicsőséges Szent Jobb jelenlétében szentmisét, utána pedig Hamvas Endre Csanádi püspök rövid­­ szentbeszédet mond. A körmenet ezidén el­marad. Megjelenés fekete öltözetben, a m. kir. hon­védség tagjai díszben.­­......................................................................................... Felelős szerkesztő: dr. SZÁSZ K­Á­ROLY 59.113/1944. IV. 2. szám. Pályázati hirdetmény. A m kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­ter az 1944/45. tanévre az újvidéki M. kir. Keleti Kereskedelmi Főiskolával kapcsolatos Körösi Csom­a Sándor Diákotthonban megüre­sedő helyekre pályázatot hirdet. A felvételi kérvényeket a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címezve a Diák­otthon igazgatóságához kell benyújtani. A felvételi kérelmek legkésőbben augusztus hó 30.-ig nyújtandók be ; az elkésett vagy sza­bályszerűen fel­ nem szerelt kérvények nem vétetnek figyelembe. A felvételi kérvényhez melléklendők : 1. a születési anyakönyvi kivonat,­­ 2. nyilatkozat arról, hogy nem esik az 1939. évi IV. tc. hatálya alá­, • 3. az érettségi bizonyítvány vagy lecke­könyv hiteles másolata, • 4. a szülők családi,­vagyoni és társadalmi helyzetéről a lakóhelyen kiállított újabb keletű hatósági bizonyítvány, 5. hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy a folyamodó testi hibában és fertőző betegség­ben nem szenved, intézeti bentlakásra alkal­mas, 6. a szülő vagy gyám nyilatkozata arról, hogy az előírt díjak szabályszerű fizetésére kö­telezettséget vállal, 7. a folyamodó nevére­ megcímzett postai levelezőlap. Diákotthoni felvételt a tanulmányait Újvidé­ken folytató olyan hallgató nyerhet, aki jeles, illetve jó tanulmányi előm­enetelt mutat fel és akit családszociális körülményei erre a támo­gatásra ráutalnak. Diákotthonban 5 pengő felvételi díj, a tanév folyamán előforduló kisebb károk fedezésére pedig 10 pengő fizetendő. A diákotthoni tartásdij a hallgató család szociális helyzete és az elhelyezés mikéntje szerint 1[2—31­-4 ágyas szobákban) évi 1.000.— I­ zám _________Budapesti Közlöny_________ 1944 augusztus 17. — 185. szám. pengőtől 1.200.— pengőig terjedhet. Korlátolt számban díjmentes helyek is adományozhatók. A diákotthoni díjak az igazgatóság által meg-­állapított részletekben előre fizetendők. A diák­otthoni díjból visszatérítés nem igényelhető. A diákotthoni tartásdíjért a hallgatók lakást , (többágyas szobákban), fűtést, világítást, ágy­­neműmosást, reggelit, ebédet, vacsorát, könnyű betegség esetén orvosi kezelést kapnak. Minden felvett diákotthoni tag egy fejpár­­­­nát, 4 lepedőt és 2 párnahuzatot köteles magá­val hozni, amelybe a Diákotthon által közölt­­számot köteles bevarrni. Úgyszintén köteles minden felvett diákotthoni tag az élelmezési jegyeket, valamint a pontosan kitöltött köz­ellátási kijelentőlapot magával hozni. Budapest, 1944. évi augusztus hó 10.-én. Rt. kir. vallás- és közoktatásügyi **1485 3—3 miniszter. f 5.847/eln. szám. Pályázati hirdetmény. A belügyi tárcához tartozó külső hatóságok, hivatalok és intézetek altiszti létszámában iga­­zolványos részére fenntartott egy kisegítő szol­gai állásra pályázatot hirdetek. Ezzel a fő­állással a mindenkori jogszabályok­kal megállapított illetmény jár. Erre az állásra csak az 1931 : III. te. alap­ján „A“ mintájú igazolvánnyal ellátott egyének pályázhatnak, feltéve,­­hogy 45. életévüket még nem töltötték be. A kinevezés ideiglenes. Véglegesítés iránt öt évi kifogástalan szolgálat betöltése esetén tör­ténik intézkedés. A pályázatra jogosultak kérvényüket pontos lakcím feltüntetése mellett 1944. évi augusztus hó 31. napjáig, a már közszolgálatban ,kato­­nai szolgálatban­ állók szolgálati után kötele­sek a m. kir. belügyminiszterhez előterjesz­teni. • * A pályázati kérvényhez eredetiben vagy hi­telesített másolatban a következő okmányokat * kell csatolni : 1. magyar állampolgárságot igazoló hatósági bizonyítványt : 2. feddhetetlen,­ erkölcsi előéletet és nemzet­­hűséget igazoló * újkeletű hatósági erkölcsi bizonyítvány­t: 3. állami szolgálatra alkalmas szellemi és testi épséget igazoló, újabb keletű hatósági or­vosi bizonyítványt : 4. saját — nős pályázóknál saját és felesége — származására vonatkozó okmányokat nagy­szülőkig visszamenőleg ; 5. az iskolai képzettséget igazoló okmányt (iskolai bizonyítvány­) ; 6. az igény­jogosultságot igazoló az 1931 : III. tc. alapján kiállított­ ..A“ jelű érvényes „Igazol­vány“-t . 7. -az eddigi foglalkozást igazoló okmányt. A pályázati feltételeknek meg nem felelően f­elszerelt vagy elkésve érkező folyamodványok nem vétetnek figyelembe. B­udapest, 1944. évi augusztus hó 8.-án. A miniszter rev.delelőbói : dr. Hepp-Baján Ernő s. k.­­*1.41*4 miniszteri osztályfőnök. “7—~*-------------------------.—H“ A kinevezések ideiglenes minőségben történ­­nek, s a véglegesítés egy évi kifogástalan szol­gálat s ezen idő alatt a 4.000/1942. B. M. cvi. számú rendeletben előírt belügyi kezelői vizsga sikeres letétele, továbbá a gyors- és gépírásban való jártasság igazolása után történik intéz­kedés. A pályázatra jogosultak feltétlenül saját­kezükig irt kérvényüket pontos lakcím feltün­tetésével 1944. évi augusztus hó 31. napjáig, már közszolgálatban (katonai szolgálatban), állók szolgálati úton kötelesek a m. kir. bel-,­ügyminiszterhez előterjeszteni. A pályázati kérvényhez eredetiben vagy má­solatban a következő okmányokat kell csa­tolni : 1. magyar állampolgárságot igazoló hatósági bizonyítványt; 2. feddhetetlen erkölcsi előéletet és nemzet­hűséget igazoló újkeletű hatósági erkölcsi bizonyítványt; .­­ . 3. állami szolgálatra alkalmas szellemi és testi épséget igazoló, újkeletű hatósági orvosi­­ bizonyítványt;­­ 4. saját , nős pályázóknál saját és felesége — származására vonatkozó okmányokat nagy­szülőkig visszamenőleg ; 5. az iskolai képzettséget igazoló okmányt (iskolai bizonyítványt) ; * 6) az igényjogosultságot igazoló, az 1931 III. tc. alapján kiállított „G“ jelű érvényes „Igazolvány“-t; 7. az esetleges eddigi foglalkozást igazoló okmányt. Az igényjogosultak folyamodványai illeték­mentesek. A pályázati feltételeknek meg nem felelően felszerelt vagy elkésve érkező folyamodványok nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1944. évi augusztus hó 8.-án. A miniszter rendeletéből : dr. Hepp-Baján Ernő s. k. **1.4$*«­ • miniszteri osztályfőnök. 5.846 ev­. szám. Pályázati hirdetmény. A belügyi tárcához tartozó irodakezelési tisztviselők­­létszámában különböző állomás­helyeken megüresedett és kizárólag igazolvá­­nyosok részére fenntartott hét irodasegédtiszti váll­isra pályázatot hirdetek.­­ Az irodasegédtiszti állások után az állami­­ rendszerű XI. fizetési osztályra­ nézve a m­in­den­kori jogszabályokkal megállapított illet­mények járnak. "­­ Ezekre az állásokra az 1931 : III. te alapján „C“­ mintájú igazolvánnyal ellátott, egyének pályázhatnak, feltéve, hogy a 45. életévüket m­ég nem töltötték be. Az irodasegédtiszti állásokra csak azt lehet kinevezni, aki az 1883 .1. tc. 1. §-ában előirt kellékekkel bír és valamely közép vagy közép­fokú iskola IV. osztályát elvégezte. 3.8­45/el­. szám. Pályázati hirdetmény. A belügyi tárcához irodakezelési személyzet létszámába különböző állomáshelyeken meg­üresedett, igazolványosok részére fenntartott 14 és tűzharcosok részére fenntartott 1 kezelői, továbbá igazolványos részére fenntartott 1 és tűzharcos részére fenntartott 1 dijnoki állásra pályázatot hirdetek. A kezelői és dijnoki állások után a minden­kori jogszabályokkal megállapított illetmények járnak. Az igazolványosok részére fenntartott állá­sokra az 1931: III. tc. alapján „B“ mintájú igazolvánnyal ellátott egyének, a tűzharcosok részére fenntartott állásokra pedig az 1938 :­­IV. te. és az 1942: XIV. te. rendelkezéseihez képest hadirokkantak, a Vitézi Rend tagjai, valamint a „Károly“-Csapatkereszt vagy kar­dos és koszorús tűzkereszt viselésére jogosul­tak pályázhatnak, feltéve, hogy a közép vagy középfokú iskola IV. osztályát elvégezték és 45. életévüket még nem töltötték be. A tűz­harcosok és tűzkeresztesek részére fenntartott állásokra a most folyó világháborúban az ellenséggel szemben kimagasló érdemeket szer­zettek előnyben­ részesülnek. A kezelői kinevezések ideiglenes minőségben történnek. Az ideiglenes minőségben kinevezett kezelő köteles a 4.000/1942. B. M. ev­. számú rendeletben előírt belügyi kezelői szakvizsgát kinevezésétől, amennyiben katonai szolgálatot teljesít, leszerelésétől számított hat hónap múlva, de egy éven belül letenni. A véglegesítés iránt a belügyi kezelői szak­vizsga sikeres letétele, három évi kifogástalan szolgálat és a gyors- és gépírásban­ való jártas­ság igazolása után történik intézkedés. A pályázatra jogosultak feltétlenül saját­kezűig írt kérvényüket pontos lakcím feltün­tetése mellett 1944. évi augusztus hó 31.-ig, a már Szolgálatban (katonai szolgálatban) állók szolgálati utón kötelesek a m. kir. belügy­miniszterhez előterjeszteni.­­ A pályázati kérvényhez,eredetiben vagy má­solatban a következő okmányokat kell csa­tolni :

Next