Budapesti Nap, 2003. január (2. évfolyam, 13-26. szám)

2003-01-16 / 13. szám

2 2003. január 16., csütörtök Budapest aktuális KÖZÉPPONTBAN Pestiek és gyüttmentek a főváros környékén A városi ember menekülő reakciója csak egyik kísérő­­jelensége a rendszerváltást követő nagy népmozgások­nak. Ez egyben védekező reakció is; pszichológusok szerint az emberi lélek ne­hezen viseli a zsúfoltságot. Az 1990-es években közel 500 ezer ember változtatott lakóhe­lyet Budapest környékén, Pest megyébe kétszázezren érkeztek a fővárosból, míg a távozók szá­ma ennél valamivel több volt. Meglepő, hogy ezek többsége Budapesten telepedett meg. Szakemberek szerint a legna­gyobb probléma, hogy a befoga­dó települések és maga a megye sem készült fel a „gyüttmentek” fogadására. Sem az infrastruk­túra, sem a gondolkodásmód te­kintetében. A „pesti” ragad­ványnév még most, a XXI. szá­zad elején is szitokszó a falvak­ban. A visszaáramlásról szólva egy tavalyi urbanisztikai konferenci­án kijelentették, hogy a vissza­költözők aránya az eredetileg be­csült negyven százalékhoz ké­pest jóval kisebb, a folyamatot inkább az lassítja, hogy a város karcsúsodása lelassult, a korábbi 18 ezer helyett csak 15 ezren döntenek a vidék levegője mel­lett. Az irányok változóak: a mély­ségi kiköltözők a szegényebbek közül kerülnek ki, ők általában fővárosi ingatlanjuk és a nem Budapest környéki ingatlanok ára közötti különbségből próbál­nak tőkét kovácsolni, míg a tehe­tősebbek inkább az agglomeráci­ót, tehát a Pest közeli települése­ket választják. A befogadó települések persze úgy vannak ezzel az egésszel, mint a strandoló a lángossütő­­vel: a lángost szereti, de a lán­­gossütőt nem. Szóval tetszik az úthálózat, a közművek fejlődése, a beköltözők által kínált kiegé­szítő jövedelem a kertápolásért, apróbb munkákért, de nem tet­szik az elkülönülés, az eltérő szokások, a városi életmód meg­jelenése, a falu képének megvál­tozása. A személyi jövedelem­­adó helyben maradó részének elvonása (a korábbi 100%-hoz képest jelenleg 5% körül mozog) pedig megölte az épphogy csak csírázó szimpátiát, azóta sok he­lyen egyenesen parazitáknak te­kintik az új telepeseket. Gulyás József, Szentendre al­polgármestere például úgy véle­kedik, hogy a budapestiek kiköl­tözése Szentendrére inkább hát­rányokkal, mint előnyökkel jár. A létszámemelkedés miatt meg­változik a város közege, a beköl­tözők pedig nem vesznek részt a város életében. A város közin­tézményei (óvodák, iskolák, közellátás) sem voltak felkészül­ve a megnövekedett igényekre. Mindezek többletköltségei a vá­rost terhelik. Köztudomású, hogy inkább a tehetősebbek jön­nek ide lakni, akik több gépko­csit is használnak, és ez nagyon megterheli a közlekedést is a vá­roson belül. Ráadásul a fő közle­kedési irány sem biztosított a vá­ros és Budapest között, meg le­het nézni, hogy évekkel ezelőtt mennyi időt vett igénybe eljutni az Árpád hídig, és ma mennyit. A beköltözők Szentendrét alvó­városnak használják, még a be­vásárlásukat is útközben hazafe­lé valamelyik bevásárlóközpont­ban intézik el. Az informatika korának nép­­vándorlását a szakemberek is el­térően értékelik. A Védegylet ne­vű városvédő társaság szerint a főváros élhetetlen, a közlekedés bénult, a levegő szennyezett, a belvárosi épületek állaga ka­tasztrofális, a közbiztonság rossz. A helyhatóságok a műkö­désükhöz szükséges pénzek megteremtéséért lemondanak a zöldfelületek megőrzéséről, gyak­ran maguk teremtenek jogalapot az egyébként szabálytalan be­építések leplezésére. A kitelepü­lés valójában nem oldja meg a Budapest nevű világváros alap­vető problémáit, amelyek nem tűnnek el, csak odébb tolódnak. Az új telepesek tönkreteszik azt a helyet is, ahová költöztek, és útközben még nagyobb területre terjesztik ki azokat az okokat, amelyek miatt úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost. Az agglomerációba főként a gyermekes, gépkocsival és ele­gendő pénzzel rendelkező fiata­lok költöznek. A rendszerváltás győztesei, bár vannak köztük el­tévedt rétegek is, hiszen az első lakóparképítő szövetkezetek még állami cégek dolgozóiból szerveződtek, így épült fel pél­dául Dunakeszi északi részén egy teljes lakótelep. A kezdeti egymillió alatti kulcsrakész álom helyett azonban ennek sokszorosáért, aminek az lett a hatása, hogy a lakások többsége már az építkezés idején gazdát cserélt. Dr. Dóráné dr. Illés Melinda, a város aljegyzője szerint az agglo­meráció előnyei és hátrányai azonos gyökerűek. A város meg­növekedett népességének több iskolára, óvodára, jobb útháló­zatra van szüksége, s ez az ön­­kormányzatra súlyos terheket ró. Előnye viszont, hogy a város ezeknek a befektetéseknek hatá­sára óriási fejlődésen megy ke­resztül. A betelepülők között szép számmal vannak vállalko­zók is, akik adójukkal is növelik a beruházásokra felhasználható keretet. Jelenleg több lakópark is épül a városban, ami színesíti a városképet. Fizikai határt a bete­lepülésnek csak a város befoga­dóképessége szab, amelynek csökkenésével arányban nőnek az ingatlanárak. Dunakeszi ese­tében nem jellemző, hogy hirte­len ugrott volna meg a népesség, közel tíz éve gyarapodik a lélek­­szám a fővárosból érkezőkkel. A budapesti vagy a közeli két hi­permarket piacromboló hatása az utóbbi időben mérséklődni látszik, s csak a legkisebb üzle­tek panaszkodnak a vásárlók megfogyatkozására. Vasadi István, Üllő polgármes­tere elégedett. Náluk az idősebb lakók helyére fiatal párok költöz­nek, olykor egy-két gyerekkel együtt. Évente körülbelül 50-100 fővel növekszik a város népessé­ge, s vele a fizetőképes kereslet is. Hátrányként említi viszont, hogy lassan gondjaik támadnak a gyerekek elhelyezésével, több óvodára és iskolára lenne szük­ség. A közutak felújítása jelenleg is folyik: a beruházás első lép­csőjeként zúzott kővel szórják fel a földes utakat, s később ke­rül sor az aszfaltozásra. Az ön­­kormányzathoz befolyó gépjár­műadók összegét teljes egészé­ben erre fordítják. A folyamatos betelepülés miatt hiány van épí­tési telekben, ez befolyásolja az ingatlanárakat, másfelől viszont új építési területek kijelölését te­szi szükségessé. A város jól ellá­tott üzletekkel, a kisebb-na­­gyobb üzletek jól megférnek egymás mellett, egyedül a cipő­bolt nem megy. BN-összeállítás A középosztály elhagyja a lerobbant városrészeket AZ EU ÁLTAL TÁMOGATOTT VÁROSKÖRNYÉKI FEJLESZTÉSEK zöldterületi rehabilitáció elővárosi vasútvonalak fejlesztése „rozsdaövezetek" revitalizációja szennyvízelvezetés és -kezelés megoldása hulladékgyűjtő, -kezelő és -ártal­matlanító rendszerek kiépítése Átmeneti övezetből otthon A főváros az utóbbi évtizedben passzív volt a lakáspiac befolyá­solásában, ami szakértők szerint oda vezethet, hogy a szebb kör­nyezetre vágyó társadalmi cso­portok egyre inkább csak a váro­son kívül találnak igazi otthonra. A kiköltözés gyorsulása ellen meg kell teremteni azokat a felté­teleket, amelyek hatására a város­határon belül is megfelelő lakás­kínálat alakul ki. A városfejlesztési koncepció szerint a fővárosnak kezdemé­nyeznie kéne új lakóterületek kije­lölését, főként a városközponttól 4-5 kilométerre fekvő ipari terüle­teken, s a Dunával határos, ked­vező fekvésű részeken, továbbá az egykori iparterületek átépítésével. Ezek a javaslatok kapcsolódnak az átmeneti övezet kulcsfejlesztésé­hez, a Körvasúti körúthoz. A középrétegek városon belül tartása, a fiatalok, a pályakezdők lakáshoz jutási esélyének javítá­sa és a szociális lakásproblémák enyhítése is célja lehetne a kidol­gozandó fővárosi lakáskoncepci­ónak. Fontos volna különböző színvonalú és értékű bérlakások építése is. A kereslet szempontjából is lé­nyeges, hogy a ma - a nyugdíjasok után - legnagyobb lélekszámú korcsoport, a 20-24 éveseké, amelynek tagjai előbb-utóbb önál­ló lakást szeretnének. Ez az a kor­csoport, amely felsőfokú tanulmá­nyai befejeztével a magasabb jöve­delem és a szakmai előrelépés ér­dekében nagy számban a főváros­ban marad, és az agglomerációs övezet illetve a városperem mel­lett - életmódjukból következően - egyre inkább a belső városré­szekben keresnek majd lakást. R. K. Budapest lakosságának fogyása 2001-be Az adatokból kitűnik, hogy 2001-ben még mindig a kiköltözés volt a jellemző ten­dencia. Az agglomeráció lakossága 14 300 „pestivel" gyarapodott, ami a rossz infra­struktúra és a pénztelenség miatt nehéz helyzetbe hozza a Pest megyei településeket. ------------------------------- forrás: K5» Budapesti Nap A kiköltözők felfalják a zöldet GÁL GYULA ÍRÁSA A szakma számottevő része sze­rint az elvándorlás nem állítható meg, ezért a kezelésére kell kon­centrálni - válaszolta Lukovich Ta­más, a Magyar Urbanisztikai Tár­saság alelnöke lapunk kérdésére. Az elővárosiasodás ____ nem sajátosan magyar jelenség, hanem világ­trend, amely Párizsban, Lombardiában és a Szi­lícium-völgyben is je­len van. A különbség a minőségben mutatkozik. Ezeken a helyeken ugyanis a munkahelyeket is decentralizál­ták. A Szilícium-völgyben megma­radtak a falvak, azonban rendkí­vül fejlett hálózat kapcsolja őket össze, s ez nem csupán az infor­matikára értendő, hanem az utak­ra és más kényelmi szolgáltatá­sokra is. Az élet ezeken a települé­seken semmivel sem rosszabb, mint mondjuk, San Franciscóban. A magyar főváros esetében ez alapvetően másképp zajlott-zajlik, itt csak a lakás költözött ki, felfal­va a környezetet. A munkahelyek nem követték a mozgást, viszont a a nagy bevásárlóközpontok min­denhol a város széleire települtek. A trend azonban megfordulni látszik, egyre több multi költözik ki a városközpontból, és ez nem csak az ese­tenként 15-20 százalék­kal olcsóbb irodabérleti díjaknak tudható be. Fontossá vált az egysze­rű és ingyenes parkolás, a jobb megközelíthetőség - felis­merték azt is, hogy az ügyfelekkel való kapcsolattartás nem kíván feltétlenül fizikai közelséget. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a belső városrészekben meg­üresedő irodaházak, banképüle­tek helyére lakások kerülnek majd, és nem a legolcsóbb kategó­riából. Lukovich szerint ez egy új polgárosodás kezdetét jelentheti, amelynek végeredményeképp megjelenik a „városi lakás”, hogy alkalmi lakóhelyül szolgáljon kül­földiek és vidékiek számára. Az urbanista nem tart Budapest kiürülésétől, példaként Zürichet említi, ahol körülbelül egymil­­lióan élnek, illetve Sevillát, ahol még annyian sem, a város mégis „élhető”. A nagyváros vonzó, ren­geteg választási lehetőséget kínál, a lakóteleptől a zöldövezetig. Az első generációs kiköltözők már megbánták a végleges szakítást, hiszen a bejáráshoz a gyerekek felnövekedése után gyakran há­rom kocsi is kevés. A folyamat azonban valószínűleg sohasem fog megfordulni, valószínűbb, hogy beállt a 1,5 milliósra becsült egyensúly. Elkerülendő viszont a lakosság korfájának torzulása, tehát az, hogy elöregedő vagy éppen csakis fiatalokból álló nagyváros jöjjön létre, s meg kellene előzni a belső kerületek gettósodását is. Erre ri­asztó példa New York belvárosa, Manhattan, ahol csak kétféle em­ber él: a csöves és a milliárdos. Az urbanisták nem tartanak Budapest kiürü­lésétől.

Next