Budapesti Nap, 2003. május (2. évfolyam, 112-125. szám)
2003-05-28 / 122. szám
28 2003. május 28., szerda Hírsorok Atlétika - A 2004. március 5. és 7. közötti budapesti fedett pályás világbajnokság szervező bizottsági ülésén eldőlt, hogy az eseményre június második felében megkezdődik a jegyek árusítása. Egyetemi sport - Győrött megkezdődött a csütörtökön záruló országos egyetemi és főiskolai futballbajnokság négyes döntője. A körmérkőzéses tornán a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF), valamint a Szegedi Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a vendéglátó Széchenyi István Egyetem csapata vesz részt. Jégkorong - Branislav Sajban, a Dukla Trencin illetve a világbajnoki ezüstérmes szlovák U18-as válogatott 52 éves edzője lett az Alba Volán jégkorongcsapatának új trénere. Labdarúgás - A Bajnokok Ligájadöntő bírói hármasa vezeti a Magyarország-Lettország Európa-bajnoki selejtezőt is. A június 7-i találkozóra ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség a német Markus Merket, és két honfitársát jelölte ki. Olimpia - A Magyar Olimpiai Bizottság küldöttsége hétfőn délután Molnár Zoltán ügyvezető igazgató vezetésével 48 órás villámlátogatásra utazott Athénbe. Tenisz - Mindkét magyar már a második fordulós meccsre készül a francia nyílt bajnokságon. Mandula Petra a 11. helyen jegyzett orosz Miskina ellen mérkőzik a legjobb 32 közé jutásért, míg Sávolt Attila (a svéd Vinciguerra elleni 7:5, 7:6,4:6,6:0 jóvoltából) a 27. helyen kiemelt orosz Davis Kuphc-hős, Juzsnij ellen játszik a Roland Garros Grand Slam tornáján. Sport Kőbánya vagy Lágymányos? Ma megtudjuk, hol épül a „nadrágszíjuszoda” Ha minden igaz, az úszóknál május 28-ára, szerdára esik az idén az újév... A volt sportminiszter ugyanis az Európa-bajnoki rendezés jogának elhódításakor, tavaly december 14- én azt ígérte, mire beköszönt az új esztendő, kiválasztják az építendő uszodakomplexum helyszínét. ÁRVAY SÁNDOR ÍRÁSA Csaknem hat hónap telt el azóta, s most is csak reménykedhetünk, hogy a legújabb határidőt betartva ma végre kormánydöntés születik a helyszínről. Két esztendő múlva ifjúsági kontinensviadal jelentené az új létesítmény avatását és egyben főpróbáját azt megelőzően, hogy 2006 nyarán a felnőtt Európabajnokság legjobbjai vetélkednek majd Budapesten. Hogy pontosan hol, azt egyelőre hivatalosan nem tudni. Miként azt sem, hogy milyen lesz a létesítmény, s leginkább: mennyiért épül meg. A Budapesti Nap információi szerint immáron nem városépítészeti, sportszakmai, egészségnevelési, vonzáskörzeti vagy esztétikai ügy, nem is a kőbányai és lágymányosi lobbi egymásnak feszülése a lényeg, hanem csakis a pénz a döntő. Így aztán nem az önkormányzatok ereje, nem az ifjúsági és sportminisztérium szándéka, hanem a pénzügyi tárca kasszanyitása határoz a helyszínről. Az uszoda költségvetésével kapcsolatban több tervezet látott napvilágot. Ha olimpiai létesítményként is használhatóvá alakítják, 18-20 milliárd lett volna a számla. Világbajnoki helyszínként (felvetődött, hogy Budapest pályázik a 2009-es vébére) 12-13 milliárdra becsülik az építési költségeket. Ha csak az Európa-bajnokságban gondolkodunk, 6-8 milliárdba kerül az új uszodai együttes. Az utóbbi hetek eseményei jelzik, hogy immár csak a harmadik variáció él, s az is oly módon kap állami pénzeket, hogy a lehető legolcsóbb változat valósuljon meg. Az időközben felvetett mobil (összeszerelhető és szétszedhető) létesítmény ötlete is e talajról sarjadt, de vélhetően amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan le is került a terítékről. A „nadrágszíjuszoda” építésénél tehát aktuális pénzügyi megfontolások játszanak majd főszerepet. Ilyen szempontból a mai kormánydöntés szempontjából lényegesnek gondoltuk azt a tényezőt, hogy a Kőér utcai létesítmény átalakítására egymilliárd forinttal kevesebbet kellene költenie az államnak - egyes számítások szerint a jelenlegi uszoda átformálása ötszázmillióval olcsóbb, mint a zöldmezős medenceépítés 1,3 milliárdos költsége, a másik ötszázmilliót pedig a X. kerületi önkormányzat fizetné, az utóhasznosítás megelőlegezéseként. Lágymányoson az utóhasznosítás ügye sem tisztázott, hiszen a kerület illetve az egyetem nem tudott pénzt ajánlani az Eb utáni működtetéshez. Az uszodai együttes építéséhez szükséges 3-3,5 hektárnyi terület „elvileg” a Kőér utcai telepen és az egyetemi városban is rendelkezésre áll. Az utóbbi helyszínen „tiszta” állami tulajdonról van szó, de az építkezéshez bontani is kellene - információnk szerint a jelenlegi régi csarnok lenne az áldozat -, s ez növeli a beruházás költségeit. A Kőér utcában az állami (1,6 hektár) és önkormányzati (1,5) földterület ügye rendezett (az utóbbit az önkormányzat hozományként, 300 milliós értékben vinné a házasságba), de van 5,5 hektár az Ipari Szövetkezetek Sportalapítványa tulajdonában, így itt is lennének plusz költségek, ha a kivásárlásról döntnek. Többszöri halasztás után a gazdasági kabinet üléseit követően a kormány várhatóan ma mondja ki a végső szót a 2006-os Európa-bajnokságnak otthont adó uszodai komplexum helyszínéről és költségvetéséről. A Budapesti Nap megkérdezte a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium sajtóosztályát arról, hogy valóban csak a lágymányosi helyszínt terjesztették-e a kormányülés elé, ám a minisztérium ezt se nem cáfolta, se nem erősítette meg. Az új uszodával a BME Infoparkja lesz gazdagabb A POLGÁRMESTEREK MÁR TUDJÁK... Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere: - Kerületünk örömmel üdvözölné, ha a 2006-os Európa-bajnokságnak Lágymányos adhatna otthont. A három úszómedence és a kiszolgálóépületek messzemenően beleillenének az egyetemi városrész és a Lágymányosi-öböl térségének fejlesztési koncepciójába. Az állami beruházás olyan szikrát adhatna, amely láncreakciót indíthatna a térség további fejlődésében. Egyrészt az öböl mentén tervezett sport- pihenő- és rekreációs központ megvalósítását és a Lágymányosi hídtól délre fekvő területek rehabilitációját jelentené, másrészt az egyetemi városrész és az Infopark közvetlen szomszédsága is elnyerné végleges formáját. Az uszoda hasznosítása biztosítva lesz az Európa-bajnokság után is, hiszen 140 ezren laknak ebben a kerületben, és az egyetemi ifjúság körében is népszerű lehetne. Andó Sándor, a X. kerület polgármestere: - Gratulálok a XI. kerületnek, hogy náluk épül fel az uszoda. Ahogy a kiszivárogtatott híreket ismerem, a kormányülésre már csak Lágymányost terjesztették elő. Addig persze még minden megtörténhet, de a realitásokat nézve mi már inkább csak a vigaszdíjban reménykedünk. Hiszen arról volt szó, hogy a Kőér utcai uszodát mindenképpen fel kell újítani. Mit mondhatok? Ha nálunk épült volna meg, nemcsak Kőbánya, de Kispest és a Ferencváros is profitálhatott volna belőle. Mi a tanmedence-fejlesztési programunkból 800 milliót ajánlottunk fel, mert nagyon nagy igény van uszodák építésére. A helyszín a Ferihegyi út révén közlekedésileg ideális terület lett volna. A mi uszodánk még a jelenlegi körülmények között is fellegvár tudott lenni a hazai úszósportban. Szomorú vagyok, mert egészen más távlatokban gondolkodtunk. D. Á. Csúcsra juthatnak a Vasas pólósai Nagy eredményt hozhat Kásásék és Steinmetzék családi vállalkozása A Honvéd után a Vasas pólósainak is bombaerős csapata lesz jövőre: tegnap Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás aláírta a szerződést, s „ráadásként” a kiváló szakember, Kásás Zoltán lesz a vezetőedző. DOMBROVSZKY ÁDÁM ÍRÁSA Tavaly és idén is második lett a Domino a vízilabda Bajnokok Ligájában. A világ egyik legjobb csapatának tartott Honvéd jövőre is esélyese az új kiírású küzdelemnek, az Euroligának. A tegnap történtek után azonban nem túlzás azt mondani, hogy a Honvéd egyik legnagyobb ellenfele a Vasas lesz. Hiszen kedden délben két olimpiai bajnokkal kötött egyéves szerződést a Vasas, azaz Kosz Zoltánnal együtt most már hárman vannak a klubnál a cím birtokosai közül. S az sem mellékes, hogy Kásás Zoltán személyében olyan mestere lesz a piros-kékeknek, aki korábban a jugoszláv Becsej, tavaly pedig a görög Olympiakosz Pireusz együttesével is megnyerte a Bajnokok Ligáját! - Kaptam egy pár ajánlatot, s én a Vasasban láttam a legtöbb fantáziát - mondta a Görögországból hazatérő Kásás Zoltán. - Tavaly az Olympiakosszal velük játszottuk a Szuper Kupa-döntőt, ismerem az összes játékost. A nagy eredmény benne van ebben a csapatban, s nagyon örülök titkos vágyam teljesülésének, hogy végre fiammal is dolgozhatok. - Mindig is szimpatikus volt a Vasas - nyilatkozta Kásás Tamás. - Nem zárok túl jó évet, de ha már eljöttem Nápolyból, ez volt a lehető legjobb döntés. Ráadásul Barna is velem tartott a Posillipóból, így kettőnkkel tovább erősödik ez az amúgy is kiváló csapat. - Családi és baráti szálak kötnek ide engem is - vette át a szót Steinmetz Barnabás. - Ádám öcsém sok jót mesélt a Vasasról, s tetszett, hogy a szponzoraik is mennyire kiálltak értük. Kásás Tamás Budapesti Nap Támadtak a Tintahalak A labdarúgó Budapest-bajnokság III és IV. osztályában és a Pest megyei bajnokság mindhárom csoportjában teljes fordulót rendeztek. III. osztály, 1. csoport Futballféria-Külker 2-5 (0-3). Gólok: Nagy I., Bauer, illetve Bene 2, Békési T. 2, Lázár, Hunreál-Óbuda 2-3 (1-1). Gólok: Harsányi G., Tamás A., illetve Finta, Tátrai, Tamási. ABE-Jedlik 3-1 (1-1). Gólok: Polonyi 2, Busák, illetve Pesti. Vizafogó-Hegyvidék 0-0; Lánchíd-T. Micro 1-3 (1-1). Gólok: Méhes Á. illetve Győnyi G. 3; Metodika-Főnix 2-5 (0-2). Gólok: Zsák, Véber, illetve Kárpáti 3, Parazzó 2. III. osztály, 2. csoport Ferencvárosi Szabadidősport-Goldball 0-7 (0-4). Gólok: Horváth Á. 4, Kondor, Kovács L., Izményi. Flow Cont-KFKI 3-1 (1- 1). Gólok Bakos Bulcsú, Bélái, Farkas Cs, illetve Richter. Budaörs-Piramis 4-2 (2-1). Gólok: Kónya, Kocziba, Vellai A., Namesányszki, illetve Oleksza, Dani. Securicor-Justitia 2-0 (1-0). Gólok: Bocsik, Farkas T., Kármán-Mediolanum 2-5 (1-2). Gólok: Nagy V. 2, illetve Krasznai I. 3, Krasznai Zs. 2. Rendőr-SOTE 5-2 (2-1). Gólok: Kávrán 2, Ficzko, Ragadics, Váradi, illetve Pánics, Boross. Egyetértés-Vasútépítő 6-3 (3- 0). Gólok: Blaho 2, Tarkovács 2, Matyko, Dodi, illetve Takács, Balogh, Uhrin. III. osztály, 3. csoport T&T-Tintahalak-XVIL Kerületi LSE 7-0 (3-0). Gólok: Strebek 2, Bognár 2, Horváth, Pozsonyi, Bencsik. Rákosfalvai SC-Bp. Bank SK 5-0 (2- 0). Gólok: Ágoston 2, Foltin, Györkös, Noni. OSC-K&H Bank 4-1 (2-1). Gólok: dr Hernold 2, Tajti (büntetőből), Flink, illetve Szabó. BMC Maccabi-Favorit 2-3 (1-2). Gólok: Hámori, Nagy T., illetve Palincsár 2, Berta Z.; Grafitó-Zuglói Kinizsi: a 30. percben vihar miatt félbeszakadt. IV. osztály, 1. csoport Gól Újpalota-Csabagyöngye 4-1 (2-0) . Gólok: Veresházi 2, Temleitner Zs. 2, illetve Münir; Margitsziget-Kormányőrök 2-2 (1-1). Gólok: Göbölyös 2, illetve Kökény, Dajcsin; Celtic-Tannenbaum 1-2 (0-1) . Gólok: Langworth, illetve Soós, Gondos, Nimród-Rákospalotai SE 0- 3, a 60. percben verekedés miatt félbeszakadt. Rákospalotai SEJogászok 7-0 (3-0). Gólok: Kurdi 4, Horváth Szűcs Tóth; Káposztásmegyer-Megyer 3-0 (1-0). Gólok: Herovics 2, Hlavacska, Issimo-Henger 4-3 (1-0). Gólok: Márton L. 2,Balogh 2, illetve Villányi, Kerekes, Bárdics. IV. osztály, 2. csoport Rúgó-Károli 1-2 (0-1). Gólok: Szűcs, illetve Lővey 2. Jóbarátok-Józsefvárosi TE 2-3 (0-2). Gólok: Szepessy 2, illetve Nagy, Boros G, Blahnik. Inter Bp.-Vörösingesek 0-8 (0-4). Gólok: Tátrai 2, Kalló 2, Márton 2, Zay, Légáth; Árpádföld-Vörösingesek 1-8 (1-3). Gólok: Miller, illetve Tátrai 3, Kalló 3, Légáth, Kálmán; Milka-Siketek 1-4 (1-1). Gólok: Török, illetve Fazakas 2, Várkony, Takács, Liberty-Árpádföld 3-5 (3-3). Gólok: Farkas 2, Lugosi, illetve Horváth B. 2, Nagyházi, Forró, Hiller. Pest megye I. osztály: Gyál-Iklad 0-1, Dunakeszi Kinizsi-Piliscsaba 1-2, Kiskunlacháza-Szigethalom 3-2, Törökbálint-Délegyháza 3-1, Ráckeve-Tápiógyörgye 1-1, Bugyi-Ceglédi VSE 4-1, Bag- Gyömrő 3-1, Tököl-Budaörs 0-1. Az állás: 1. Budaörs 65, 2. Bag 57, 3. Tápiógyörgye 56, 4. Tököl 46, 5. Ceglédi VSE 44, 6. Kiskunlacháza 37, 7. Délegyháza 35, 8. Törökbálint 34, 9. Bugyi 34, 10. Iklad 31, 11. Piliscsaba 30, 12. Szigethalom 29, 13. Gyál 29, 14. Dunakeszi Kinizsi 28, 15. Ráckeve 25, 16. Gyömrő 19 pont. II. osztály, Észak: Perbál-Nagymaros 0-3, Pomáz-Érd 4-1, Visegrád-Őrbottyán 1-9, Pilisszentiván-Solymár 6-0, Göd-Aszód 3-3, Halásztelek-Nagymaros 1-3, Hévízgyörk-Gödöllői EAC 4-1, Dunaharaszti-Pécel 2-3, Tárnok-Perbál 3-1. Az állás: 1. Aszód 64, 2. Nagymaros 61, 3. Érd 58,4. Őrbottyán 52, 5. Pilisszentiván 48, 6. Tárnok 43, 7. Hévízgyörk 40, 8. Pécel 37, 9. Pomáz 36,10. Dunaharaszti 35,11. Perbál 34, 12. Halásztelek 33, 13. Göd 28, 14. Solymár 21, 15. Gödöllői EAC 16, 16. Visegrád 7 pont. II. osztály, Dél: Albertirsa-Péteri 2-1, Dunavarsány- Szigetbecse 5-1, Isaszeg-Nagykőrös 3-4, Tápiószele-Ócsa 3-2, Makád-Kakucs 0-1, Üllő-Maglód 3-3, Hernád-Sülysáp 1-3. Az állás: 1. Albertirsa 55, 2. Táborfalva 50, 3. Sülysáp 47, 4. Kakucs 46, 5. Maglód 43, 6. Nagykőrös 37, 7. Isaszeg 37, 8. Makád 35, 9. Szigetbecse 33, 10. Hernád 30, 11. Péteri 30, 12. Üllő 24, 13. Dunavarsány 22, 14. Tápiószele 19, 15. Ócsa 16 pont | O. Qi—aa 8 conh