Budapesti Nap, 2003. június (2. évfolyam, 126-136. szám)
2003-06-03 / 127. szám
28 2003. június 3., kedd Hírsorok Birkózás - Magyarország jó esélylyel pályázik a 2005-ös kötött-, szabadfogású és női birkózó-világbajnokság megrendezésére - állította Hegedűs Csaba. A hazai szövetség elnöke elmondta, hogy bár nyolc ország kandidál a vbre, a magyar szövetség már bizonyított az elmúlt években, a hazánkban rendezett számos nagyszabású versenyen. Evezés - Haller Ákos eltörte a bokáját. A kétszeres evezős világbajnok a milánói Világkupáról hazaérkezve vasárnap otthon szenvedett bokatörést. A világbajnok éppen kutyáit engedte volna ki, amikor a nagytestű kedvencek kibillentették egyensúlyából, ezért roszszul lépett. Hétfőn megműtötték Ákost, akire valószínűleg kéthetes kényszerpihenő vár. (WestelPress) Hegymászás - A Himalája expedíció első tagjait ma követik a többiek Dubain át Islamabadba. A csapat Concordiánál éri majd el a gleccsert. Az alaptábor megépítését június 18. és 20. között tervezik, 5100 méter magasan. A helyszín és a többi expedícióval való ismerkedés után következik a felső táborok lassú, akklimatizációs kiépítése. (AMH) Motorcsónak - Mihaldinecz Rudolf nem nyugszik. Bár az új motorcsónakja csak július közepén áll majd rendelkezésére, a jelenlegi gép tökéletesítésén dolgozik. A Formula-2000-ben szereplő magyar motorcsónak-versenyző legutóbb Dunaújvárosban negyedikként zárt. Most a gép új beállításával kísérletezik, hogy minél gyorsabbá váljon. Vízilabda - íme Kemény Dénes szövetségi kapitány Eb-kerete: Szécsi, Kovács Z. (kapusok), Vári, Steinmetz B., Benedek, Kiss G., Kiss Cs., Madaras, Kásás, Biros, Katonás, Fodor, Molnár T., Varga Zs., Steinmetz Á. A csapat szerdán utazik el a szlovéniai Európa-bajnokságra, ahol az aranyérem megszerzése a kitűzött cél, akárcsak a Faragó Tamás által vezetett női válogatottnak. (WestelPress) Sport Tököli elhagyja a Fradit, Várszegi eladja az MTK-t Felbontja szerződését, s távozik a Ferencváros csapatától Tököli Attila, a klub válogatott futballistája, aki a botrányos véget ért péntek esti bajnoki idényzárón saját közönségétől kapott verést. ÁRVAY SÁNDOR ÍRÁSA A csapat házi gólkirálya hétfőn jelentette be döntését, jelezve, hogy időlegesen a válogatottból is viszszavonulót fúj. A Fradit viszont elhagyja, s noha csapata megőrzi az esetleges visszatérésre az 55-ös mezt, egyelőre nem kíván itthon pályára lépni, s külföldi ajánlatra vár. Az FTC megérti és támogatja a bajnoki és kupamérkőzéseken egy idényben 26 találatot jegyzett csatár döntését, s mint Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója jelezte, ebben a különleges esetben nem tekintik pénzkérdésnek a sztárjátékos átigazolásának ügyét. Magyarán: a klub az ár meghatározásával nem igyekszik lehetetlenné tenni a távozást. Veszteség egyébként máris bőven érte az FTC-t: nem csupán az elveszített aranyérem, s ezzel az elpackázott Bajnokok Ligája-indulás jelent forintkiesést, s nem is az egymilliós rongálás az igazán nagy csapás - sokkal inkább a szponzorok „rosszalló visszajelzése”, azaz utolsó figyelmeztetése: ha nem történik semmi, kivonulnak a Fradiból, kivonulnak a fociból... A részvénytársaság a hét második felében rendkívüli ülést tart, a Liga szerdán délben tanácskozásra ül össze, s aligha kétséges, hogy a rendezést, a házigazdát elmarasztaló döntést hoz. Ehhez képest meglehetősen nyugodtnak tűnt Szeiler elöljáró, aki a „derült égből villámcsapás”elv alapján maroknyi provokátor tettének nyilvánította, az előre nem látható, váratlan események kategóriájába sorolta a péntek esti döbbenetes vandalizmust. A Budapesti Nap kérdésére elmondotta, hogy a találkozó előtt egy személyben ő döntött arról, hogy a meccs végén nyissák meg a közönség előtt a pályára vezető kapukat... - Téved, ha azt hiszi, hogy csak a bajnoki ünneplésre készülődtünk. Én azt hittem, ha a dolgok esetleg számunkra rosszul alakulnak, a közönség a kupagyőztes együttes bajnoki ezüstérmét is örömmel köszönti. - Ha elmarad a Fradi-siker, a játékvezető vagy a vendégcsapat mindig behúzott nyakkal, megfélemlítve távozik a stadionból, most azonban a DVSC bűne még nagyobb volt, hiszen nemcsak hogy megfosztotta az FTC-t a BL- indulástól, de az aranyat az „ősellenség" kezébe játszotta át. Ezt ünnepelte volna a közönség? Miért nem revideálta a kapunyitásra vonatkozó döntését az eredmények alakulásának ismeretében? - Azt gondoltam, hogy a közönség ünnepelni fog. Ha ez rossz gondolat volt, akkor felvállalom... Ebből következett, hogy a tizenötezres publikum rendjét száznyolcvan biztonsági ember őrizte. Rendőrséget (noha a sporttörvény előírja) anyagi megfontolásból nem kért a klub. A biztosításnak ez a formája meccsenként több millióba kerül, mert a rendőrség vállalkozói alapon számláz, s abban érdekelt, hogy ne ötven fővel és három órára, hanem minimum száz emberrel és minimum ötórás szolgálatra vonuljon ki a pályára. Ki lehet számolni, háromezer-ötszázas óradíjjal ez mennyibe kerül... A megfélemlített, bántalmazott játékost, az edzőt, a szurkolót, a szórakozást remélő adófizető állampolgárt azonban aligha érdekli a magyarázkodás. Sem a pénzét féltő klub, sem a pénzre vágyó rendőrség okfejtése. Ha már igazi focihoz csak ritkán jut, legalább nyugalomra és rendre vágyik. / zr , 7 ,t s e ..........................____.___...................................t_________ti:EB : Külföldre menekül a korábbi magyar gólkirály EGY FORINT A BAJNOKCSAPATÉRT Várszegi Gábor Fotex-vezér hétfőn kézilabdaügyben nyilatkozott, s a cégét nevében viselő veszprémi bajnokcsapat jövőjével kapcsolatban elmondotta, hogy sokba kerül a klub, s ragyogó eredmények születtek, de a támogatás addig tart, amíg a sport oldaláról megfelelő minőségű produkció párosul az üzlethez... Labdarúgó-tulajdonosként vélhetően csak a hét második felében nyilatkozik majd a Borsodi Ligában szereplő csapatai révén arany- és ezüstérmet is begyűjtött sportvezető. Az már most nyilvánosságra került, hogy valószínűleg egyforintos jelképes áron eladja az MTK tulajdonjogát. A leendő tulajdonosok: Ivánkovics Erika, a Fotex Ingatlanfejlesztő és Karbantartó Kft. munkatársa, Bokor Ferenc irodaszer-értékesítő és Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója. A házon belüli üzletre azért van szükség, mert az európai szövetség által szervezett tornán nem szerepelhetnek azonos tulajdonoshoz tartozó csapatok - könynyen elképzelhető ugyanis, hogy a BL-selejtezői után az MTK „viszszacsúszik” majd az UEFA mezőnybe, az eredetileg is ott induló FTC mellé... Az Avon Cosmetics Hungary az idén is megrendezte az „Alton egynapos gyaloglás az életért” programot. Szombaton több mint kétezren vágtak neki a 22 kilométeres távnak (Szentendre-Budapest), hogy felhívják a figyelmet az emlőrák elleni küzdelem fontosságára Nemzetközi H3tyT^ hőlégballonTM csapatbajnoks^t^pgj^ jp 1. forduló 2003. június 5-8. (csütörtök-vasárnap) Somogybabod Múlt heti játékunk megfejtői között 10 darab, két főre szóló hőlégballon-függeszkedést sorsoltunk ki, amely igénybe vehető Somogybabodon 2003. június 6-án vagy 7-én. NYERTESEINK: Ipim Nyerteseink nyereményüket a helyszínen vehetik át mmmmm 2ki3 vagy június 7-én, reggel 9 órától ■MM este BL a Viasat3-on A Viasat3 aláírta a szerződést a UEFA Bajnokok Ligájának magyarországi közvetítési jogára vonatkozóan. A Modern Times Group AB nemzetközi médiacsoport nyilvánosságra hozta, hogy aláírta a szerződést az UEFA Bajnokok Ligájának magyarországi kizárólagos közvetítési jogára vonatkozóan. A szerződés értelmében a jogok 2003 szeptemberétől 2006 júniusáig illetik meg Magyarországon a Viasat3 televíziót. A csatorna minden mérkőzéshéten két élő meccset közvetít, kettőt pedig felvételről sugároz. Hans-Holger Albrecht, az MTG elnöke elmondta: - A Viasat-csoportnak Skandináviában egyedülálló nézettsége van, és gyorsan növekszik a kelet-európai országokban is. Az UEFA Bajnokok Ligája Európa első számú futballbajnoksága, és az MTG a kezdetek óta kiváló viszonyt ápol az UEFA-val. Most nagyon örülünk, hogy a jogot Magyarországra is kiterjeszthettük. Közben az UEFA bejelentette, hogy a 2003-2004-es idényben a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa adott fordulóit nem egyazon héten belül bonyolítják le. Újdonság még, hogy a Bajnokok Ligájában a második csoportkört megszünették, és helyette nyolcaddöntőkkel folytatja az első csoportfázis után állva maradó 16 együttes. (BN) Csillaghegy a csúcson A BLSZ I. osztály nyertese, a III. Kerület gólnélküli döntetlent játszott nagy riválisa, a Nagytétény otthonában. Miután az Erőmű folytatta tavaszi sikersorozatát, így két fordulóval a zárás előtt négy pont van a Nagytétény és azt Erőmű között, azaz még nem dőlt el a másik feljutó sorsa. NB II Winner-csoport Felsőházi rájátszás Dabas-Sz.miklósi TK 4-0 (1-0) Szigetszentmiklós: Helm - Tóth, Somogyi, Szente, Sirmán - Bánits, Mersich, Mészáros (Ugrai, 59.), Simon - Csák, Deli (Halász, 19.). Edző: Nahóczky Attila Gólok: Aubel (16.), Semsei (53.), Takács (62.), Schrancz (90.) Dorog-Erzsébeti SMTK 3-1 (1-0) ESMTK: Szerovay - Czakó, Sipos, Takács - Farkas, Péter, Szőke, Marosfalvi, Kovács T. (Orbán, 67.), Ribi (Túri, 46.), Simon. Edző: Ebedli Ferenc Gól: Marosfalvi (50.) Kiállítva: Sinkó (65.), Marosfalvi (81.) Budafok-Vác 2-2 (2-2) Budafok: Balázs - Szabó V., Németh, Polgár, Bősze (Váradi 79.) - Schepf (Havrán 69.), Kiss K. (Bakonyi 73.), Kozma, Süveges - Magosi, Polákovics. Edző: Takács László Vác: Kiss Sz. - Greff, Ráki, Sylvester, Blaskó - Rusvay, Gál (Molnár 73.), Mile, Papp (Magyar 93.), Bari, Szabó Z. Edző: Kovács Ervin Gólok: Polákovics (21.), Németh (33.), illetve Sylvester (13.), Bari (19.) Alsóházi rájátszás Kiskunhalasi FC-Kistarcsa 4-1 (3-1) Kistarcsa: Varró - Szőke, Tóth, Milovanovics, Szabados - Adamcsek, Bernáth (Jenei 81.), Griczajuk, Tábori - Burillák, Vörös. Edző: Bücs Zsolt Gól: Burillák (1.) Pénzügyőr-Soroksár 2-0 (1-0) Pénzügyőr: Stefán - Bocsó, Mihalik (Mohai, 45.), Sólyom, Vainer - Diószegi, Szalai, Zsolnai, Palkó (Bősze, 85.) - Hadobás (Miklósvári, 75.), Rajkó. Edző: Eipel Ferenc Soroksár: Szalontai - Elekes Zs., Bacsó, Elekes L, Helgert - Tóth, Kormos, Pacsi, Herczeg (Újhelyi, 64.), Bene, Kozarek (Pólyák, 64.). Edző: Elekes József Gólok: Rajkó (15.), Hadobás (65.) Budakalász-Pilisvörösvár 3-1 (1-1) Budakalász: Szendrei (Veres 45.) - Boruzs, Kuli, Rakita, Koszlovszky (Princz, 70.) - Matek (Nikmann, 62.), Kiss, Tomasek, Völgyi - Huszár, Lestár. Edző: Tóth József Pilisvörösvár: Jeszenszky - Minárik, Pálvölgyi, Cseri, László (Lavicza, 82.) - Lovas (Balogh Z., 65.) - Balogh B., Marosi, Várkonyi - Sági, Lukács (Balázs, 82.). Edző: Schróth Lajos Gólok: Lestár (25. és 50.), Huszár (80.), illetve Lukács (8.) NB III, Mátra-csoport Vecsés-Gödöllő 7-0 (2-0) Gólok: Kiss A. 3, Mészáros 2, Töreki, Péchy Tápiószecső-BVSC-Zugló 2-0 (1-0) Dunakeszi-Salgótarján 0-0 Elmaradt mérkőzés: Egerszalók-Vecsés 1-4 (1-0) Gólok: Mészáros 2, Hídvégi, Tar Vezet (már behozhatatlanul) Tápiószecső 69, 2. Salgótarján 61, 3. Vecsés 54, 4. Veresegyház 49, 5. Dunakeszi 45, 6. Heves 43, 7. BVSC 41 Duna-csoport Gázművek-Ikarus 2-3 (0-2) Gólok: Lódi, Zacsovics Ercsi-Láng, SK 2-0 (0-0) RAFC-Zsámbék 1-1 (1-1) Gól: Fekete Oroszlány-Rojik FC 1-1 (1-1) Gól: Tordai 1. Mezőfalva 66,2. Ikarus 63, 3. Paks 61...5. Gázművek 38, ...11. RAFC 33,...13. Rojik 31,... 15. Láng 22 Budapest-bajnokság, I. osztály Erdért-Közterület 1-0 (0-0). Gól: Borda Multi Rocco-Mátyásföldi LTC 4-4 (2-1). Gólok: Zádor 2, Horváth, Tábori, illetve Tóth J. 2, Molár, Garay. TFSE-MAC Népstadion 1-1 (1-0). Gólok: Hudetz, illetve Thaly G.; Nagytétény-Ill. Kerület 0-0; Rákosmenti KSK-Erőmű 0-5 (0-2). Gólok: Gabnai 2, Galántai 2, Váradi; Duna-Szabadkikötő 1-1 (0-0). Gólok: Horváth T., illetve B. Nagy, Kelen-Vízművek 4-0 (0-0). Gólok: Bodoki 3, Dobesch, Ikarus-Szentlőrinci AC 2-2 (0-1). Gólok: Tóth 2, illetve Palik 2. II. osztály, 1. csoport Testvériség-Vis-Maior 3-3 (1-0). Gólok: Biroczki 2, Novák A., illetve Füzesi 3, Leante-REAC 2-1 (0-0). Gólok: Baranyi, Fekete, illetve Glovitzky. Csillaghegy-Micro 15-0 (7-0). Gólok: Orosházi 6, Mikó 2, Bene, Szabó, Kovács, Ádám, Draxler, Döme, Papp, Chinoin-A.C. Zrínyi 1- 2 (1-1). Gólok: Bálint, illetve Hadtői, Bata; Budakeszi 43. Sz. Építők 1-2 (0-0) Gólok: Régi, illetve Bognár 2. Probeko-II. Kerület 5-3 (0-3). Gólok: Mester 3, Eperjessy, Mezőfalvi, illetve Szabó G. 2, Szalai. Hidegkút-Csatornázás 3-2 (1-2). Gólok: Sándor, Stoll, Rétfalvi, illetve Szokoly, Fekete (büntetőből). II. osztály, 2. csoport Pestszentimre-Istenhegy 0-0, Rákosliget-Lágymányos 1-2 (1-2). Gólok: Kosztolánszki T., illetve Csucsi, Zima. Budatétény-Törökbálint 5-0 (2-0). Gólok: Jakab 2, Mészáros, Török, Körmendi; Rákoshegy-Istenhegy 1-0 (1-0). Gól: Földeák, MAFC-Unione 2-0 (1-0). Gólok: Verschitz Csiszér. Budapesti Nap A BLSZ II/2. ÁLLÁSA 1. Rákosmente 21 15 3 3 73-26 48 11. UNION FC 20 4 1 15 29-60 12 12. Pestszt.imre" 19 2 4 14 21-63 6 A Pestszentimrétől 3, a MAFC-tól 2, az UNION-tól 1 büntetőpont levonva 2. Budatétény 19 1 4 2 64-26 43 3. MAFC 19 12 5 2 52-20 39 4. Rákoshegy 21 11 4 6 50-37 37 5. Rákosliget 21 10 2 9 47-42 32 6. Lágymányos 20 9 5 6 44-38 32 7. Kisp. rendőr 20 10 2 8 31-40 32 8. Istenhegy 20 6 3 11 39-50 21 9. Törökbálint 21 6 2 13 31-50 20 10. Hungaro'98 20 5 1 14 38-64 16