Budapesti Nap, 2003. szeptember (2. évfolyam, 202-227. szám)

2003-09-01 / 202. szám

Budapesti Nap Budapest aktuális 2003. szeptember 1., hétfő 3 Való Világ helyett valódi túlélés fiataloknak A múlt héten másodszor rendezték meg a Bevetés Tábort a Pest megyei Cso­­bánkán. A küldetéssoro­zatra olyan 13 és 20 év kö­zötti fiatalok jelentkezhet­tek, akik érdeklődnek az extrém feladatok iránt, valamint az iskolai vetélke­dőkön kiemelkedő sport­teljesítményt nyújtottak. DZINDZISZ SZTEFAN RIPORTJA Mire fotós kollégámmal leértünk a Csobánkai Katonai Kiképzőtá­borba, a fiatalok már az erdőben tanulták, hogy hogyan lehet akár a legmostohább körülmé­nyek között is tüzet gyújtani, minden civilizált eszköz nélkül. Elsőnek egy könnyebb feladatot kaptak, amikor a fák ágait kellett apró darabokra vágni és gyufá­val meggyújtani, később azon­ban már senkinek sem sikerült megbirkóznia azzal a feladattal, hogy gyufa és öngyújtó nélkül csiholjon tüzet. Közben szóba elegyedtem az egyik „kiképzővel”, aki elmond­ta, hogy nekik is jót tesz a tábor, mert ők is tanulnak olyan dolgo­kat, amikről idáig nem tudtak. Ilyen, a túléléshez szükséges hasznos információt hallottunk hamarosan mi is: a tűzgyújtás legegyszerűbb módja, ha van ná­lunk egy tampon, mert az akár vizes talajon is könnyen meg­gyullad - a csoport vezetője, Makrai Tibor alezredes később elárulta, hogy ezt a trükköt az an­gol kollégáitól leste el. Közben megtudjuk, hogy min­ket már tapasztalt csoporthoz hívtak, mivel a jelenlévők több­sége már tavaly is részt vett a tá­borozásban és most, mint a ta­valyi legjobbakat hívták őket vissza. A fiatalok szerint a tábor­nak - ahol többek közt helikop­terrel repülhetnek, harckocsiba ülhetnek és sziklát mászhatnak - az a célja, hogy kalandokban vehessenek részt, és a katona­élet legérdekesebb dolgait tanul­ják meg, legfőbb pozitívumként pedig a jó társaságot és a külön­legességeket említették. A hivatalos válasz ugyanerre a kérdésre Makrai Tibor alezre­destől így hangzott: a váratlan helyzetekre való felkészítés­, mindig a helyes megoldás kere­sése, és természetesen a hon­védség népszerűsítése, ami nél­külözhetetlen a hivatásos hadse­reg bevezetése előtt. A résztvevők egyébként min­dent lelkesen teljesítettek, főleg, hogy tudták, hamarosan jön a leginkább várt helikopterezés. Ez utóbbiban senki sem csaló­dott, hiszen a 45 perces repülés alatt volt mélyzuhanás, hirtelen emelkedés, repülés a Duna felett - mindössze öt méterrel -, szó­val minden, amivel a fiatalokat el lehetett kápráztatni. A legnagyobb kaland mindenki számára a helikopteres bevetés volt Nem is olyan egyszerű tüzet gyújtani az erdőben 140E jelzéssel új autó­­buszjárat közlekedik mun­kanapokon kísérleti bemu­tató jelleggel a Móricz Zsigmond körtér, Villányi út és a Budaörs, Törökug­rató között. A 140E autó­­buszjárat a 40E jelzésűvel összehangoltan közleke­dik. Minden második autó­busz 140E jelzéssel hosz­­szabb útvonalon viszi az utasokat. A 40E autóbusz változatlan útvonalon jár, de a követési ideje 15 perc­ről 30 percre módosul. A 144 gyors autóbuszok vonalán az erős utasforga­lom miatt és a kényelme­sebb utazás érdekében csuklós autóbuszok járnak. Ezek az eddigi szóló bu­szok indítási idejével meg­egyezően tíz percenként követik egymást. A 145-ös autóbuszok mó­dosított útvonalon járnak, mert Békásmegyeren a Madzsar József utca egy szakaszát kifelé egyirányúsították. A Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtértől a Bocs­kai út felé vezető oldalon építik az utat, ezért a Sza­bolcska Mihály utca és az Eszék utca jelenleg a Fe­hérvári út felé zsákutca. A Bocskai út-Október hu­szonharmadika utca útvo­nalon mától (szeptember 1-jétől) irányonként két sávban lehet közlekedni, de a nagyobb méretű jár­ ,­művek és az autóbuszok vezetői számítsanak arra, hogy az útpálya kedvezőt­len geometriája miatt a Kosztolányi Dezső tér felé haladva át kell húzódniuk a másik sávba is. A balese­tek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel autózzanak errefelé. A 41-es villamos a külső végállomás és a Bocskai út között közlekedik. A 47-es villamos pedig mindkét végállomás és a Bocskai út között jár. A 18-as villamos a Szent János kórház és a Bocskai út között viszi az utasokat. A Haller utcát a Soroksá­ri út és a Mester utca kö­zött lezárták, mert felújít­ják a villamospályát és az utat. A terelőúton a Vágó­híd utcában a Soroksári út irányába gyakori a torló­dás, ezért a Ferenc-busz útvonalát a Drégely utca felé módosították. A mun­kák miatt a 30-as villamo­sok mindkét végállomás­ról csak a Haller utcáig közlekednek, a 30A jelzé­sű villamos nem jár. A 24-es villamosok csak a Baross tér és a Nagyvá­rad tér között szállítják az utasokat. Az Elnök ut­ca és a Közvágóhíd között a villamosokat autóbuszok­kal pótolják. Ezek ma üzemkezdettől a Közvágó­híd felé a Haller utca-Mes­­ter utca-Drégely utca-Vas­­kapu utca-Haller utca út­vonalon közlekednek, mert a Haller utca és a Mester utca csomópontjá­ban építik a vágányokat. A XIV-XVI. kerületben a Fogarasi utat a Csömöri úttal összekötő felüljárót felújítás miatt lezárták. A felüljárón csak a BKV Rt. autóbuszait és a meg­különböztető jelzést használó gépkocsikat en­gedik át. Ezek áthaladá­sát jelzőőrök irányítják. Ajánlott terelő útvonalak: a Rózsa utca-Rákosi út-Füredi utca-Gvadányi utca, illetve a Pálya ut­­ca-Mogyoródi út-Miskol­­ci utca. A Szépvölgyi utat a Bé­csi úttól az Ürömi utcáig felújítás miatt augusztus végéig egyirányúsították. Az ellenkező irányban az Ürömi utcán közleked­hetnek. Erre járnak a 29- es, a 65-ös és a 165-ös buszok is. A Szépvölgyi úton a Pusztaszeri út és az Ürömi utca között irá­nyonként egy sáv szabad. A II. kerületben a Fő ut­cában a Bem József tér és a Kacsa utca között kábel­­fektetés miatt csak egy sávban közlekedhetnek. A Károly körúton a Mú­zeum körút felé vezető külső sávot (közvetlenül az Astoria előtt) felbontot­ták, mert javítják a gázve­zetéket. Az M3-as autópálya fővá­rosi szakaszán a Rákospa­lotai Körvasút sori felüljá­rón javítják a dilatációs szerkezetet, ezért a külső sávot vasárnap estig mind­két irányban lezárták. A Hűvösvölgyi úton a Nagykovácsi úttól befelé eső szakaszon gázvezeté­ket építenek. A munkate­rület mellett irányonként egy sávban közlekedhet­nek. Tanácsos az 56-os villamossal utazni. A II. kerületben az End­­rődi Sándor utcát az Ábrá­nyi Emil utcától a Balogh Ádám utcáig egyirányúsí­tották, mert gázvezetéket építenek. Az ellenkező irányban a Bimbó úton közlekedhetnek. A Jászberényi úton a Koz­ma utca előtt a Rákos MÁV állomás közelében a kifelé vezető oldalt út­, építés miatt leszűkítették. A munkaterületnél sebes­ségkorlátozásra és válta­kozó irányú áthaladásra számítsanak, ezért taná­csos a Keresztúri úton közlekedni mindkét irányban. Budapest-infó BKV TV? Az alpolgármesteren keresik a pénzt a Terézvárosban Elképzelhető, hogy kisebbségbe kerül a szocialista párt a VI. ke­rületben, mivel a szabaddemok­ratákkal kötött koalíciójuk fel­bomlott egy sikkasztási ügy miatt. Múlt hét csütörtökön a képviselők rendkívüli ülésén döntöttek úgy, hogy vizsgálatot kezdeményeznek a kerület szo­cialista alpolgármestere, Fürst György ellen. A szabaddemokra­ták voksaival meginduló eljárás azt kívánja tisztázni, milyen fele­lősség terheli az alpolgármestert a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. trezorjából eltűnt 120 millió fo­rinttal kapcsolatban. Verók István polgármester el­mondta: az SZDSZ felrúgta a koa­líciós megállapodást akkor, ami­kor azt MSZP ellen szavazott, ezért magához vonja a szabadde­mokrata polgármester-helyettes feladatkörét, és akár a kisebbségi városvezetésre is hajlandó. (EN) Itt járt az Orient expressz A legendás luxusvonat, az Orient expressz étkezőkocsija ven­dégeskedett tegnap a Vasúttörténeti Parkban. A teafa burkolat­tal borított vagonra - amelyben a század elején arisztokraták és milliomosok költötték el az ebédjüket Párizsból Isztambulba robogva - több száz látogató volt kíváncsi (EN) Indul a magányos szívek luxushajója Luxushajó, tenger, fényűzés, csil­logás. Ez vár azokra az egyedülál­lókra, akik befizetnek az október 5-én induló tengerjáróra. A hajó Velencéből indul, majd Görögor­szágban és Törökországban is ki­köt. Az egyhetes utat elsősorban szingliknek hirdette meg az egyik budapesti utazási iroda, de párok is jelentkezhettek. A 40-50 személyből álló magyar csoporton kívül külföldiek is lesz­nek a hajón. A magányos szívek hajóján a szórakozás és a kikap­csolódás számtalan formájára, va­lamint az ismerkedésre is bőven lesz lehetőség. Egyedülálló embe­rek számára most először szervez­nek ilyen jellegű mediterrán hajó­­utat. Az ötlet gazdái úgy gondol­ták, hogy Magyarországon is egyre több az olyan szingli, akinek a hét­köznapokban nincs ideje vagy le­hetősége az igényes ismerkedésre. Bár eredetileg arra számítot­tak, hogy a fiatalabb korosztály­hoz tartozó, egyedülálló embe­rek jelentkeznek majd a luxus­utazásra, ám leginkább a 45-60 év közötti hölgyek fizettek be a kalandosnak ígérkező túrára - tájékoztatott Falk Ildikó, a külön­leges utazás egyik koordinátora. Mint mondta, a jelentkezők kö­zött a férfiak és a hölgyek aránya körülbelül 30/70%. Elsősorban a módosabb réteghez tartozó, ma­gasabban kvalifikált emberek ér­deklődtek a lehetőség iránt. En­nek egyik oka az, hogy az egyhe­tes kikapcsolódás ára nem keve­sebb, mint 199000 forint. Az is­merkedni vágyókat többnyire kétszemélyes kabinokban helye­zik el. Falk Ildikó elmondta, hogy a jelentkezőkkel egy kérdőívet töltettek ki, amelyen elvárásaik és szokásaik szerepelnek. Ennek alapján párosítják össze az egy­nemű utasokat. D. B. Velencéből fut ki a szingliket szállító hajó Budapestek Zeitung A modern, német nyelvű politikai, gazdasági és kulturális hetilap E HETI TÉMÁINKBÓL: • A kevés csapadék főleg a földeken okozott károkat • Gödöllő szeretne a turizmusból megélni • Meddig élvezhetjük még a kerthelyiségek varázsát? Budapestek Zeitung Keresse a nagyobb újságárusoknál! Mutatványszámért forduljon szerkesztőségünkhöz: 1026 Budapest, Gábor Áron utca 16. Telefon/Fax: 200-1388, 200-1468 e-mail: redaktion@budapester.hu, www.budapester.hu

Next