Budapesti Nap, 2003. október (2. évfolyam, 228-240. szám)
2003-10-11 / 237. szám
Budapesti Nap A kátyúk százezres károkat okoznak az autókban Több százezer forintos kárt is okozhat évente egy autósnak a fővárosi utak rossz minősége. Jelenleg öt-hatszáz kisebb-nagyobb gödör szabdalja az utakat, de ezek száma az esős idő beköszöntével rohamosan növekedhet. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF Rt.) az elmúlt évben megközelítőleg negyvenmillió forintot fizetett ki kártérítésként az autósoknak. Tavaly közel 900 kártérítési igény érkezett az FKF Rt. jogi osztályára - válaszolta lapunk kérdésére Somfai Katalin, az osztály vezetője. Ennek a felét ismerték el, és fizettek. Általában gumi- és felnikárok megtérítését kérik az ügyfelek, ezek 20 és 50 ezer forint közötti összegbe kerülnek. Előfordulnak két-háromszázezer forintos kártérítési igények is. Ennél nagyobb összeget már peres úton fizetnek ki, az elmúlt évben 12-13 ilyen ügy volt. Idén már eddig kétezer kérelmet adtak be, amelynek felét már elismerte a társaság. Az idei rendkívül kemény tél miatt lett több kárigény - magyarázta Somfai Katalin. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy alacsonyabb sebességgel a kátyúk jó része kikerülhető. Persze mire a sofőr észreveszi az alattomos kátyút, addigra sokszor már késő, és csak baleset kockáztatásával tudná kikerülni a gödröt. A biztosító az autóban a kátyú miatt keletkező kárt a casco keretében fizeti ki - közölte Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító Rt. szóvivője. Ezeket a sérüléseket a töréskárok közé sorolják, így pontos adat nem áll rendelkezésükre arról, hogy mennyit fizetett a biztosító az utak miatt keletkezett károkért. Enyhébb esetben az autó gumija vagy a felnije sérül - mondta Szamosi János autószerelő. A legszerencsésebb, ha helyben szétmegy a gumi, és nem később, például egy autópályán gyors sebességnél. A szerelő tapasztalatai szerint általában 30-40 ezer kilométer után a futóműben elhasználódik a lengőkar és a stabilizátor. Összehasonlításképpen elmondta, hogy Németországban 100-150 ezer kilométert is kibírnak az ottani autók lengőkarjai. A két alkatrész cseréje elérheti a 80-100 ezer forintot. Szervókormányos autóknál fél évet bír ki a kormánymű ezeken az utakon. Cseréje akár 200 ezer forintba is kerülhet. Jelenleg öt-hatszáz kátyú keseríti a fővárosi autósok közlekedését, de az esőzések után ennél jóval több lesz - tudtuk meg Csanádi Csabától, a Fővárosi Közterület-fenntartó főosztályvezetőjétől. A munkálatokra idén egymilliárd forintot biztosított a fővárosi önkormányzat a társaság számára. Jelenleg nagyfelületű javításokat végeznek a főváros húsz pontján. Ennek során az útburkolat felső részét lemarják, és több száz négyzetméternyi szakaszon új réteget terítenek rá. Szerdán fejezték be a Károly körút teljes szakaszának és az M3-as Szerencs utcai részének újraborítását. Az úgynevezett szőnyegezési eljárásra idén 1,3 milliárd forintot kapott a társaság, bár ennek a többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy valamenynyivel jobb legyen az utak állapota - hangsúlyozta a főosztályvezető. Kovács Barbara Több száz négyzetméteren új aszfaltot terítenek le Csak most javítják ki a tavalyi tél okozta kátyúk többségét Átok a sárga rendszám? A vállalkozók elleni merényletnek tartják a fuvarozók a Központi Okmányiroda működésének módját. Az összes budapesti és Pest megyei sárga rendszámos vállalkozó, azaz a taxisok és más bérfuvarozók csak ezen az egy helyen intézhetnek minden, a járművükkel kapcsolatos hivatalos ügyet. A túlterhelt iroda kapacitása véges, ennek „köszönhetően” gyakori, hogy egész napos sorban állás után végül nem kerül sorra a napját munka helyett ücsörgéssel és idegeskedéssel töltő vállalkozó - tudtuk meg a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületétől. Rajnai Zoltán, az egyesület elnökségi tagja maga is vállalkozó, így nemcsak a visszajelzésekből értesült az állapotokról, de személyes tapasztalata is van. - Kész dilettantizmus, amit a Központi Okmányiroda művelt a sárga rendszámokkal kapcsolatban az elmúlt négy évben. Volt olyan nap, amikor már hajnali négytől sorba kellett állnom ahhoz, hogy a nyolckor nyitó irodában még aznap sorra kerüljek, ugyanis előző nap ez nem sikerült, pedig akkor is jóval a nyitás előtt ott voltam. Az maga volna a csoda, ha egyszer ugyanolyan idegállapotban jönnék ki az irodából - miután mindent elintéztem - amilyenben bementem oda - tette hozzá. Dr. Sárái Erika, a Központi Okmányiroda vezetője szerint azonban az említett panaszok alaptalanok. - Először is: nem a mi döntésünk eredménye, hogy minden budapesti és Pest megyei sárga rendszámos hozzánk tartozik, kormányrendelet van róla. Jelentősen visszaesett az ügyfélforgalmunk, amit a számítógép is igazol, például egy-másfél hét alatt elkészülnek a törzskönyvek. Az pedig, hogy már hajnaltól sorba kelljen állni, egyszerűen nem igaz. Mindenkit fogadunk, aki az ügyfélfogadási időben tér be hozzánk - állítja. (BN) A 2-es villamosok vasárnap (október 12-én) üzemzárásig csak a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között viszik az utasokat egy kitérővágány cseréje miatt. 2V jelzéssel villamospóló autóbuszok járnak a Kossuth Lajos tér és a Jászai Mari tér között. A 2/A jelű villamosok nem közlekednek. Október 12-én (vasárnap) az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út kereszteződésében építési munkákat végeznek. Ezért a 74-es trolibusz rövidebb útra Budapest-infó nalon, a Csáktornya parktól csak a Thököly útig viszi az utasokat. Az Erzsébet királyné útja és a Károly körút között trolipótló autóbusz közlekedik. A Soroksári úton, a Boráros tér és a Haller utca között felújítják az útburkolatot, ezért egy-egy sávot elkerítenek a forgalom elől. A Haller utcánál szintén útszűkületre számítsanak. A XIV., Ifjúság útján, a Dózsa György út és a Stefánia út között, valamint a Felvonulási téren, az Ajtósi Dürer sor és a Marek József utca között szombaton reggel 8 órától este 9 óráig tilos megállni. Futó- és gyaloglóversenyek lesznek vasárnap délelőtt a Margitszigeten. 12 órától indul a 10 km-es futóverseny mezőnye a Margitszigetről, majd a következő útvonalon haladva jut vissza ismét a kiindulópontra: Árpád híd (északi feljárón) - Népfürdő utca - pesti alsó rakpart - a Lánchídig fordító - pesti alsó rakpart - Jászai Mari tér - Margit híd. Budapest aktuális 2003. október 11., szombat 3 hajtások - francis filioskán* alapitvány tömegszésársi m * sz * t *01*6%t* PISTNK