Budapesti Nap - Mai Budapesti Nap, 2003. november (2. évfolyam, 254-269. - 1. évfolyam, 1-8. szám)
2003-11-15 / 265. szám
20 2003. november 15., szombat BUDAPEST Regionális oldalak IV, XIII., XV. kerület, Dunakeszi, Fót, Mogyoród Helyi tudósítóink Saliga Enikő Tel.: 06-30/552-6227 E-mail: esaliga@bnap.hu IV., XIII. kerület Szabó Juli Tel.: 06-30/552-6245 E-mail: jszabo@bnap.hu XV. kerület, Dunakeszi, Fót, Mogyoród HÍ R SOROK Emlékezés az alapításra - Minden év november 15-én, így ma is megemlékeznek a Népművészeti Szakközépiskola és Szakiskola diákjai a fóti gyermekváros alapításáról a Károlyi-kastélyban. Sport Dunakeszin - Szombaton 11 órakor a Dunakeszi sportcsarnokban a DVSE és a Balassagyarmat ifjúsági kézilabdacsapata, majd 12.45-től a két egyesület felnőttjei mérkőznek meg egymással. 13 órakor a Vasutas pályán a DVSE az Egerszalók focicsapatát látja vendégül. Honnan jöttünk, hová megyünk? November 15-én, szombaton 18 órától zenés irodalmi műsort ad Nyári István és Naszvagyi Vilmos az Újpesti Kamaraszínházban (IV., Árpád út 66.). A filozofikus kérdéseket boncolgató esten többek között Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Vass István és Tóth Árpád művein keresztül kaphat lehetséges válaszokat a közönség. IRSKLI MEGNYÍLT!RS BÚTOR - Budakalász, OMSZK Bevásárló Park ___ Holnap ___ Sakk Vasárnap 10 órakor kezdődik a Széchenyi István Általános Iskolában (Dunakeszi, Károlyi utca 23.) a Pest megye I. sakkbajnokság, amelyen az Alagi DSK és Göd I. csapata küzd meg egymással. Gyertyafényes táncdélután - Táncdélutánra invitálja az idősebb korosztály képviselőit a Gyertyafénykeringő Klub és Egyesület november 16-án. A József Attila Művelődési Központban 16 órakor kezdődő összejövetelen a zenét a Petii Duó szolgáltatja. Koribörze a Jégcsarnokban Korcsolyabörzét tartanak november 16-án az AstraZeneca Jégcsarnok I. emeleti aulájában. Az érdeklődők 10-től 14 óráig válogathatnak a kinőtt korcsolyák és hokiszerelések között. Az angyalföldi képviselőtestület november 13-i döntése értelmében a társasházak a kamatmentes hitel mellett ezentúl viszsza nem térítendő támogatást is igényelhetnek épületeik bizonyos felújítási munkálataihoz. A XIII. kerületi társasházak lakóközösségei 1995 óta pályázhatnak az önkormányzatnál kamatmentes hitelre épületeik korszerűsítési és felújítási munkálataira - nyilatkozta lapunknak Borszéki Gyula alpolgármester. - A hitel összegét a lakóknak tulajdoni hányaduk alapján öt év alatt kell visszafizetniük. A tapasztalatok, valamint a közös képviselőkkel való egyeztetések azt mutatják, hogy a kerület szinte minden társasházában él olyan szociálisan hátrányos helyzetű lakó, akinek anyagi lehetőségeit meghaladja a rá eső rész kifizetése. Emiatt a társasházak mindeddig elestek a hitelfelvétel lehetőségétől. A döntés értelmében azonban, amennyiben a szociálisan hátrányos helyzetet a lakók hitelt érdemlően igazolni tudják, a rájuk eső részt az önkormányzat vissza nem térítendő támogatás formájában állja. A rászorultságtól függően a kérdéses összeg, illetve a teljes összeget pályázhatják meg a kerülettől a társasházak. Borszéki Gyula alpolgármester elmondta: a Fővárosi Közgyűlés hasonló rendeletét építették be módosításként a korábbi kerületi szabályozásba. A fővárosi rendelet egy új elemmel egészült ki a kerületben, hiszen a módosítás tartalmazza, hogy ezentúl az épületek víz- és csatornajavítási munkálataira is igényelhető a fenti támogatás. Hogy a most elfogadott módosításhoz mennyi pénz áll rendelkezésre, arról a 2004-es költségvetés elfogadásakor döntenek majd. A társasházak a keretösszeg meghatározása után, jövő év március 1-jétől pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásra. Borszéki Gyula előzetes becslése alapján az erre fordítható keretösszeg alsó határa 10 millió forint körül mozog majd. (Eddig kamatmentes hitelként a társasházaknak éves átlagban 30 millió forintos hitelt nyújtott az önkormányzat.) A most elfogadott rendeletmódosítás társasházakra és szövetkezeti lakóházakra egyaránt vonatkozik. XIII. kerület • Döntés után Vissza nem térítendő támogatás a társasházak felújítására Márciustól egyszerűbb lesz pályázni felújításra Kultúrháló Csehov és kora Csehov korával, életével, a csehovi dramaturgiával, valamint a szerző főbb műveivel ismerkedhetnek meg a József Attila Művelődési Központban (XIII., József Attila tér 4.) működő Beavató Színház november 15-i előadásának résztvevői. Papp János moderátor a szerző és a művészszínház kapcsolatáról is beszél majd, s ezen keresztül ismerteti meg a hallgatóságot Sztanyiszlavszkij módszerével. A bemutatáshoz színész partnerei mellett a közönséget is segítségül hívja. A program 16 órakor kezdődik. A HÍR, AMELY RÓLAM SZÓL Szombaton 9 órától vasárnap 9-ig tart a 10. fVaNICA Party a Csokonai Művelődés Házban, ahol a fiatalok és idősebbek 24 órán keresztül Amiga számítógéppel játszanak, programot írnak és demobemutatókat tartanak. - Mint látható, az eseményt már jó ideje évről évre megrendezzük - mesélte Nagy Norbert, a program egyik szervezője. - Idén közel 150 jelentkezőre számítunk a helyszínen, sőt többen jelezték, hogy a barátaikat is hozzák. Jó páran érkeznek külföldről is, mindannyian hozzánk hasonló mániákusok. Nagyszerű buli ez, hiszen a 24 óra alatt bármikor lehet csatlakozni hozzánk, akár éjjel 2-kor is. A programot show-műsor színesíti, amit általában senki nem néz, mert mindenki a gépével van elfoglalva. Ám valakit mindig megbízunk, hogy vegye fel kamerával, aztán hazatérve nyugodt körülmények között megnézhetjük, hogy miről is maradtunk le. A versenynek nincs igazából tétje - mesél tovább Norbi -, a lényeg, hogy egyszer egy évben összejöjjünk azokkal, akiket csak az interneten keresztül ismerünk. Mindenki hozza a maga gépét, és vele együtt a tudását: animációkat, grafikus megjelenítéseket készítünk. Ezeket itt a helyszínen be is mutatjuk. A kerek évforduló alkalmából mindez most azzal bővül, hogy a tíz év anyagából rendezünk egy összeállítást, illetve lesz meglepetés is. Mint minden évben, idén is értékeljük és díjazzuk egymás munkáit, ahol is kupa jár a legjobbaknak. A 24 órás Amiga-parti Csokonai Művelődési Ház XV., Eötvös utca 64-66. Időpont: november 15., 9 óra, november 16., 9 óra További információ a www.amiga.hu, illetve www.fganica.hu honlapokon található. XV. kerület • E-világ Huszonnégy órás jubileumi Amiga-parti A Csokonai hétvégére a számítógépezők paradicsomává válik XV. kerület • Lakóhelyem Elitkultúra és Katalin-bál A XV. kerületi művelődési intézmények 1996 óta minden évben egy hétre művészeti központokká alakulnak át. Idén minderre november 15-23. között kerül sor. -A millecentenáriumot annak idején mindenki a maga módján ünnepelte meg - mesél a kezdetekről Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója. - Mi is elhatároztuk, hogy beállunk a sorba és hagyományokat teremtünk, például azzal, hogy meghívjuk a hajdanában Rákospalotán élt és most is itt élő híres embereket. Aztán az Anno fesztivállal bővítettük mindezt, amely már nyolcadik alkalommal prezentál az itt élőknek egyhétnyi, igazi elitkultúrát, veretes művészetet. Az idei Anno 2003 programsorozat keretében - valamilyen véletlen folytán - főleg középkori és reneszánsz témák kerülnek terítékre: lesz egy előadás felnőtteknek Pajzán mesék címmel, lesz Mátyás-kori történelmi játszóház, reneszánsz táncház, Boccaccio Sólyompecsenye című darabja Vidnyánszky Attila rendezésében. Kiemelt programunk a Madarász Adeline festőművész munkáiból álló kiállítás, illetve a hagyományos Katalin-bál, amelyre a palotai vállalkozók, polgárok, közvéleményt formáló személyek, képviselők jönnek el. •____ | Anno 2003 November 15-23. November 15., 17.00 Tabár Emőke és Csók Réma festőművész kiállításának megnyitója a Kozák Téri Közösségi Házban (Gábor Áron utca 58/B) November 15., 18.00 A Búzas Eszterlánc együttes koncertje és táncháza a Pestújhelyi Közösségi Házban (Szűcs István utca 45.) A bálon a nyitó tánc, illetve a kaszinó sem maradhat el Budapesti Nap Fót • Hagyomány Lúdfertályos bált rendeznek A Fóti Asszonykórus szervezésében szombaton hagyományos lúdfertályos bált tartanak. -Évente kétszer rendezünk bált: farsangkor és ősszel, Katalin-, Erzsébet-nap tájékán - mondta Gellén Edit, az asszonykórus tagja. - Ez a mostani egy jótékonysági összejövetel, ugyanis a bál bevételéből fedezzük fellépéseink utazási költségeit. A művelődési háztól sajnos nagyon kevés támogatást kapunk. - Jelenleg nagyon kevesen vagyunk - tette hozzá Csihányi Barna Brigitta, az asszonykórus másik tagja. - A létszámunk betegség miatt csökkent. Szeretnénk, ha a fiatalok is megtalálnának minket, amire van is remény: az óvodáskorú gyermekkel rendelkező mamák például olykor-olykor szívesen öltik magukra az asszonykórus ruháit. Rajtuk kívül szeretnénk, ha a középiskolás lányok is megismernék a népdalokat, és megismerkednének azokkal a hagyományokkal, amiket a Fóti Asszonykórus már 25 éve őriz. ] Lúdfertályos bál Vörösmarty Művelődési Ház Fót, Vörösmarty tér 3. November 15., 19 órától A Dunakeszi Művészeti Napok hétvégi programja Szombat 9.00 Helytörténeti vetélkedő a Körösi Csoma Általános Iskolában (Garas utca 26.) 10.00 Micimackó című előadás a Dunakeszi Pinceszínházban (Állomás sétány 17.) 15.30 Raszter György grafikus és Varró Norbert fotóművész Hellenizmus című kiállítása a Magyarság Galériában, majd a Poézis kávéház rendezvényén Pilinszky-versek hangzanak el a József Attila Művelődési Központban (Állomás sétány 17.) 18.00 Nyitó hangverseny a József Attila Művelődési Központban 19.00 E. Albee: Nem félünk a farkastól című előadás a Dunakeszi Pinceszínházban Vasárnap 16.00 Édes álom - operettműsor (a Horgonyi Színpad előadása) a József Attila Művelődési Központban 16.00 Budai Ilona népdalestje a Dunakeszi házasságkötő teremben (Szent István utca 21.) HASZNOS INFÓK ORVOSI ÜGYELETEK I., II., III., XI., XII., XXII. kerületiek részére 1027 Henger u. 1. T.: 212-5979 V., VII., XIII., XV. kerületiek részére 1131 Gyöngyösi u. 29. T.: 320-8403 IV., VI., XIV. kerületiek részére 1146 Bethesda u. 3-5. T.: 384-5150, 384-5114 VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. ker. részére 1102 Liget u. 6-10. T.: 264-3314, 459-9100 Éjszakai és munkaszünnapi ügyeletek 1125 Diósárok u. 1. T.: 458-4500 1027 Ganz u. 13. T.: 202-1370 1138 Karikás F. u. 1/b T.: 349-8500 1035 Vihar u. 29. T.: 388-8501 1146 Hermina út 58. T.: 220-6693 1041 Pozsonyi út 21-23. T.: 369-2600 1152 Rákos út 58. T.: 307-2222 1054 Hold u. 19. T.: 311-6816 1163 Jókai M. u. 3. T.: 407-4045 1074 Csengery u. 25. T.: 351-7462 1173 Egészségház u. 3. T.: 256-6272 1083 Szigony u. 2/b T.: 333-8738 1183 Thököly út 3. T.: 290-4182 1096 Haller u. 29/a T.: 215-1644 1195 Ady E. út 122. T.: 282-8828 1105 Zsivaj u. 2. T.: 261-8598 1205 Jókai M. u. 74-76. T.: 285-3092 1115 Tétényi út 12-16. T.: 203-3615 1212 Áruház tér 8. T.: 277-7067 1126 Beethoven u. 8. T.: 212-6636 1221 Káldor A. u. 5-9. T.: 229-1707 GYERMEKORVOSI ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETEK Szent Margit Gyógyszertár 11., Frankel Leó út 22., éjjel-nappal 212-4311 Óbuda Gyógyszertár 111., Vörösvári út 86., éjjel-nappal 368-6430 Aranyhorgony Gyógyszertár IV., Pozsonyi út 19., éjjel-nappal 379-3008 Kígyó Gyógyszertár V., Kossuth L. u. 2/a, hétköznap 21 óráig nyitva 318-5679 Teréz Gyógyszertár VI., Teréz krt. 4., éjjel-nappal 311-4439 Csillag Gyógyszertár VIII., Rákóczi út 39., hétköznap 21 óráig nyitval 314-3694 Óhegyi Gyógyszertár X., Kada u. 120., éjjel-nappal 262-0956 Déli Gyógyszertár XII. , Alkotás út 2., éjjel-nappal 355-4691 Mária Gyógyszertár XIII. , Béke tér 11., éjjel-nappal 320-8006 Róna Gyógyszertár XIV., Bosnyák utca 1/a, hétköznap 21 óráig nyitva! 383-0391 Sztráda Gyógyszertár XV., Rákos út 68., hétköznap 21 óráig nyitva! 307-6475 Mátyásföld Gyógyszertár XVI., Jókai u. 2., hétköznap 21 óráig nyitva! 407-5632 Hétkorona Gyógyszertár XIX. , Ady Endre út 122., éjjel-nappal 282-8744 Aranykehely Gyógyszertár XX. , Ady E. u. 1., hétköznap 21 óráig nyitva! 283-0110 Tilla Gyógyszertár XXI. , Áruház tér 8., éjjel-nappal 278-0608 Soroksári Gyógyszertár XXIII., Grassalkovich u. 164., hétköznap 21 óráig nyitva 1 287-0004