Mai Budapesti Nap, 2003.december (1. évfolyam, 9-31. szám)

2003-12-09 / 16. (285). szám

Mai Budapesti Nap Regionális oldalak ♦ A hír, amely rólam szól 2003. december 9., kedd 11 IV. kerület Forráshiány Újpesten Elfogadta a következő évre szóló költségvetési koncep­cióját a IV. kerületi önkor­mányzat képviselő-testüle­­te. A közel háromórás vita legneuralgikusabb pontja­ként a jövőre folytatódó lét­számleépítések és azok okai jelentek meg. Ebben az évben mintegy 270 állás­hely szűnt meg Újpesten, amely azonban a leépítések első fázisát jelentette csupán. Az elbocsátások­ból, az üres álláshelyek megszün­tetéséből, valamint a nyugdíjazá­sokból adódó megtakarítás ugyan a következő évi költségvetésben már megjelenik, az indoklás sze­rint azonban az így megmaradó összeg még mindig kevés a bővülő önkormányzati feladatok ellátásá­hoz. Az előterjesztő Hock Zoltán alpolgármester állítása szerint ugyanis mindezekhez nem rende­lődik pluszforrás, amelyből ez fi­nanszírozható volna. Az alpolgár­mester hozzátette: 2004-ben 60 millió forinttal kevesebb támoga­tást kap az önkormányzat, mint ebben az évben. Ráadásul - mint az az előterjesztésben szerepelt - a forrásmegosztás szövevényes sza­bályozása miatt nem látszik biz­tosítottnak a személyi jövedelem­­adóból befolyó növekedés sem. A költségvetési törvényben meg­határozott hozzájárulások pedig nem nyújtanak fedezetet még a tervezett infláció kompenzálására, sem a hatszázalékos illetmény­emelés finanszírozására - áll a tes­tületi anyagban. Mivel mindezen célok fedezete hiányzik a rend­szerből, így Újpesten ezek elérését lehetetlennek értékelik a képvise­lők. További bizonytalansági té­nyezőt jelentett a koncepció elfo­gadásakor, hogy benyújtásáig sem a költségvetési törvényt, sem a for­rásmegosztási törvényt nem fogad­ta még el az országgyűlés. Mind­ezeket figyelembe véve elsőrendű feladatként az előterjesztő a kötele­ző önkormányzati alapfeladatok ellátását határozta meg. Ahhoz azonban, hogy ez reális elképze­lésként szerepeljen, a tervek között a kinnlévőségek szigorú behajtásá­ra van szükség, az önkormányzat­nak le kell mondania önkéntes vál­lalásairól, és a költségvetést az elő­ző évinél is szigorúbban kell majd megtervezni - olvasható a költség­­vetési koncepcióban. Saliga A Naplás-tó élővilágát ábrá­zolja az a most megjelent plakát, amelynek célja a tó körüli természeti értékek bemutatása. A poszter egy zoológus ötlete alapján valósult meg. Kovács Tibor zoológus élete és nem kevés munkája nyomán, 600 példányban jött ki a nyomdából a gyönyörű felvételeket tartalma­zó poszter. Elsősorban iskolák­ban, közintézményekben, hivata­los szerveknél és tavasszal a hely­színen fogják terjeszteni. A plakát közreadásának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a tó körü­li élővilágra.­­ A Naplás-tó vidéke egyébként 1997 óta fővárosi védelem alatt áll. A most megjelent plakáton légi felvétel látható a környékről, rajta kisebb fotókon 11 jellemző állat- és növényfaj. Például Európa leg­nagyobb testű harkályfaja, a fekete harkály, amelynek jelenléte azért is örvendetes, mert jelzi a környe­ző erdő jó minőségét. Természete­sen szerepel a poszteren a mocsá­ri teknős is, az ország egyetlen ős­honos teknőse. Erőfeszítéseket szeretnénk tenni, hogy a teknősök fészkelőhelyei biztosítva legyenek - magyarázza Kovács Tibor. - A tó körül egyre gyakrabban és egyre nagyobb számban jelennek meg nagy testű gázlómadarak. Ezért is kapott helyet a poszteren a szürke gém és a nagy kócsag. A növények közül a halvány rózsaszín vitéz­kosbor és a sötétkék szibériai nő­szirom szerepel a plakáton - me­séli Kovács Tibor. - Időről időre ar­ról beszélnek errefelé, hogy kese­lyűteknőst is láttak a tóban. Igaz, nem igaz? Erre csak akkor derül majd fény, ha egyszer sor kerül a tó kotrására és leeresztik a vizet. A poszteren szerepel a vörös róka is, amely igen elszaporodott és ma már dúvadnak számít. A szakem­berek a veszettség elleni oltóanya­got húsdarabokba oltják, ezért is fontos, hogy az erdőben sétálók ne nyúljanak hozzá. Az új plakát remélhetőleg nagy siker lesz és eléri célját, hogy bizo­nyos állat- és növényfajokról ne csak az IUCN Természetvédelmi Világszövetség úgynevezett vörös, azaz kihalással fenyegetett élőlé­nyek listájáról halljunk. A poszter megjelenését a Magyar Madártani Egyesület, a Pilisi Parkerdő Rt., az angol Bufford Small Grant, a Hor­gászegyesületek Budapesti Szö­vetsége, a XVI. kerületi önkor­mányzat és a WWF Magyarország támogatta. Dressmann XVI. kerület Plakát egy tó kincseinek megmentéséért Talán még megmenthető fajokat is bemutat az új plakát Dunakeszi Oklevél a minőségért A dunakeszi Bárdos Lajos Általá­nos Iskola tantestülete az elmúlt időszakban sikeresen építette ki a Comenius 2000 közoktatási minő­ségfejlesztési program II. modell­jét tanácsadói segítséggel, ame­lyért az Oktatási Minisztérium ok­levelét kapta.­­Iskolánk tantestülete az OK­KER PSZI-vel közösen 2000 feb­ruárjában nyújtott be pályázatot a Comenius II. modell kiépítésére, majd pályázatunk kedvező elbírá­lása után május végén kezdtünk hozzá az előkészítő munkálatok­hoz - számolt be a sikerről Fieszl­­né Ancsák Jolán igazgató. - Au­gusztusban három nappal koráb­ban kezdtük a tanévet, mint más intézményekben, hisz fontosnak tartottuk, hogy belső képzésen a tantestület minden tagja és az al­kalmazottak egyaránt megismer­jék a minőségfejlesztési munkater­vet. Az elvégzett munkáról az egyes munkaszakaszok végén részletes jelentésben számoltunk be a programigazgatóságnak. Idén tavasszal a záróbeszámolóval be­küldött intézményi dokumentu­mokat a programiroda szakértők bevonásával értékelte, majd má­jusban helyszíni szemlét tartott. Nagy örömünkre minden moni­toring megerősítette eredményein­ket, az intézményben végzett munkát „kiváló”-ra minősítették. Azóta több felkérést kaptunk re­gionális és országos konferenciá­kon való előadásra, szakmai segí­tői voltunk - egy óvodában és há­rom általános iskolában- a Come­nius I. modell kiépítésének, szak­mai-módszertani központként ma is klub-házigazdai feladatokat lá­tunk el. S talán legfontosabb, hogy az eredményekből az intézmény, az itt dolgozók, az iskola tanulói és - közvetett módon talán - part­nereink is profitálnak. Szabó XIV. kerület Tűzzománcból készült üzenetek A Zoborhegy téri Regnum Marianum-templom közösségi há­zában vasárnap délben nyitották meg Tóth Szvetlána Üzenetképek című tűzzománc-kiállítását. A mű­vésznő, aki Zuglóban él, Oroszor­szágban született, képzőművész­grafikai szakon diplomázott, majd festményrestaurátor lett. 1991 óta él Magyarországon, és 1994 óta foglalkozik tűzzománccal. Szá­mos egyéni és kollektív kiállítása volt. 1997-ben megkapta a Nem­zetközi Zománcművészeti Alkotó­telep és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete nagydíját. A megnyitón Hajnal György, a Regnum Marianum plébánosa megköszönte, hogy ez a közösség adhat otthont a mostani kiállítás­nak, amelyet Bajcsy Lajos esperes nyitott meg. DD •—r*------: ÜZENETKÉPEK Regnum Marianum-templom Kö­zösségi Ház XIV., Zoborhegy tér 18. Megtekinthető december 20-ig, 9-16 óra között. Hajnal atya és Tóth Szvetlána IV. kerület Újpest is támogatta a Berda-kötet kiadását Az újpesti önkormányzat 200 ezer forinttal támogat­ta a nemrégiben megjelent Berda József összegyűjtött versei című kötet kiadását, amely a Helikon Könyv­kiadó gondozásában jelent meg. A költő ugyanis ezer szállal kötő­dött Újpesthez, s a kerület emb­­lematikus figurájaként tartják szá­mon ma is. Ezért újpesti lokálpat­rióták fordultak az önkormányzat­hoz azzal a felvetéssel, hogy a ke­rületnek támogatnia kellene a köl­tő összegyűjtött verseinek kiadá­sát. A Helikon Könyvkiadó szintén megkereste a kerületet egy hason­ló kéréssel. A két impulzus után született meg a döntés, hogy az új­pesti önkormányzat 200 ezer fo­rinttal járul hozzá a könyv megje­lenéséhez - tudtuk meg Hock Zol­tán alpolgármestertől. Heteken belül eldől az is, hogy a kerületi bemutatón mikor találkozhatnak az újpestiek városuk költőjének összegyűjtött verseivel. Az Angyalföldön Brdaként született Berda József emlékének egyébként a szomszédos kerület is emléket kíván állítani. Szülő­háza helyén, a Váci út 114-es szám alatt hamarosan felépül az az új épület, amelynek tulajdo­nosával már megegyezett a XIII. kerületi önkormányzat, hogy el­készülte után emléktáblát he­lyeznek majd el a ház falán. Berda József angyalföldi isko­lásévei után 1922-ben, húszéve­sen költözött Újpestre, ahol az ágy- és albérletben eltöltött tíz év után haláláig az akkori Szent Gellért utcában lakott. Szűkebb és tágabb baráti körébe sokan tartoztak a városból, így például Sudár Ernő fényképész, aki 1923-ban létrehozta a Küzdő és Kezdő írók Klubját, amelynek tit­kárává Berdát választották meg. SE Berda József verseiből Vég­vári Tamás színművész ol­vasott fel XV. kerület Mire lesz pénz 2004-ben? A XV. kerületi önkormányzat kép­­viselő-testülete legutóbbi ülésén több napirendi pontban is foglal­kozott a költségvetéssel. Hajdú László polgármester a sajtó képvi­selőinek elmondta, hogy az ülésen javaslatot tettek a 2004-es költség­­vetési koncepció vázlatos kialakítá­sára, hiszen ma még az ország költségvetése sem ismeretes, sőt a forrásmegosztás törvényjavaslatá­ról sem döntöttek.­­ A kerület 2004-es költségveté­sének egyharmada a forrásmegosz­tásból, egyharmada az állami nor­matívából kerül ki, míg egyharma­da saját erő lesz - mondta Hajdú László. A kerület számára a legfon­tosabb minden kötelező és vállalt feladat ellátása, mert az intézmény­­rendszert működtetni kell. A forrásmegosztást 1990 óta nem szabályozta törvény, hanem állandóan politikai alkuk után dőlt el, ki mennyit kap. Az Alkotmány­­bíróság azonban úgy határozott, hogy ezt is törvénnyel kell szabá­lyozni. A tét nem kicsi, hiszen 144 milliárd forintot kell elosztani. Eb­ből 123 milliárd forint az iparűzési adó, amelynek vissza kell kerülnie a kerületekhez. A forrásmegosztá­son átfut az állami normatíva is, amivel együtt a szétosztható ösz­­szeg már 344 milliárd forint. Folytatni szeretnék a felújításo­kat és a fejlesztéseket. Eddig min­den évben hitel nélkül tudtak gaz­dálkodni, de a fejlesztések érdeké­ben most kedvező hitellel oldják meg a Kolozsvár utcai piac rende­zését. Másra azonban nem szándé­koznak hitelt felvenni. Szabó XIV. kerület Egy buszjegy áráért egész nap parkolhatunk A Főpolgármesteri Hivatal, Zugló polgármesteri hivatala és a Ren­dezvénycsarnok Rt. megállapo­dást kötött a Budapest Sportaréna fedett parkolójában lévő P+R par­koló üzemeltetéséről. Ezek sze­rint reggel 6-tól 19 óráig a parko­lás a teljes időtartamra 120 Ft, 19 órától reggel 6-ig pedig 70 Ft. A parkolót egyszerre összesen 300 autó használhatja, a kialakított árak szerint egy autósnak egy napra annyiba kerül a parkolás, mint egy buszjegy ára. Egyébként pedig ez az első olyan P+R rend­szerű gépkocsiparkoló, amely együttműködik egy piaci alapon üzemelő parkolóval. dd Helyi tudósítók IV., XIII. KERÜLET Saliga Enikő Tel.: 06-30/552-6227 E-mail: esaliga@bnap.hu XV., KERÜLET, Dunakeszi, Fót, Mogyoród Szabó Juli Tel.: 06-30/552-6245 E-mail: jszabo@bnap.hu XIV., XVI. KERÜLET Dressmann Dóra Tel.: 06-30/552-6251 E-mail: ddressmann@bnap.hu XVII. kerület, Csömör, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel Dudás László Tel.: 06-30/552-6269 E-mail: ldudas@knap.hu .Budapesti Nap Előfizetés: Tel.: 8870-606 E-mail: elofizetes@bnap.hu

Next