Mai Budapesti Nap, 2004. január (2. évfolyam, 1-21. szám)

2004-01-23 / 19. szám

Mai Budapesti Nap Budapest 2004. január 23., péntek 5 Címertár nyílt a Ferencvárosban Megnyílt Budapest és egyben Ma­gyarország első állandó címer­gyűjteménye a Ferencvárosban. A tárlat 130 kiállított címerét Sza­badiné Sinkó Ilona készítette. A címertár létrehozásáról évek­kel ezelőtt döntött a ferencvárosi polgármesteri hivatal. A hossza­dalmas engedélyeztetési folyamat és lektorálási procedúra miatt azonban csak tegnap nyithatta meg kapuit a kiállítás. A megnyi­tón Bertényi Iván egyetemi tanár elmondta: örülnek a kiállításnak a magyar heraldikusok, hiszen egy helyen ennyi címert nagy mé­retben eddig nem tanulmányoz­hattak. A címerek készítője, Sin­kó Ilona a nemzetközi heraldikai élmezőnybe tartozik. Címereit és képeit több ízben külföldön, pél­dául Franciaországban is bemu­tatták már a nagyközönség előtt. A kiállítás látogatói gondolat­ban elkalandozhatnak többek kö­zött V. László magyar király, I. Rákóczi Gyógy, Báthory István vagy a történelmi magyar várme­gyék világába. Tehetik ezt azért, mert még a laikus számára is sok mindenről árulkodik a címer. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere a megnyitón la­punknak elmondta: az idei év­ben nem ez lesz az egyetlen ál­landó kiállításmegnyitó. Remé­nyei szerint ez év decemberében a Ráday utca 18.-ba, egy Ybl-pa­­lota épületének földszinti helyi­ségeibe költözhet a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény a Pipa utcából. Kisdi Máté A címerek iránt már a legkisebbek is érdeklődnek Önálló honlapja lesz a Pest megyei Tourinform irodáknak Önálló honlapot készítenek elő a Pest megyei Torrinform irodák. Idén is közös kiadvánnyal jelen­nek meg a megye idegenforgalmi szempontból figyelemre méltó térségei az Utazás kiállításon. Tegnap Ráckevén találkoztak a Pest Megyei Önkormányzat, a me­gyei turisztikai iroda és a megyé­ben működő Tourinform irodák képviselői. A tanácskozáson az idegenforgalmi szakemberek és az önkormányzat vezetői megvi­tatták, milyen módon segíthetik egymás működését, hogyan támo­gathatja az önkormányzat a megye idegenforgalmának fejlesztését, a Tourinform irodák működését. Az elmúlt évben a meglévő hat - ceglédi, gödöllői, ráckevei, szent­endrei, zsámbéki - iroda mellett Veresegyházon és Ócsán nyílt iro­da helyi és megyei önkormányzati támogatással, s mint Gulyás Jó­zseftől, a Pest Megyei Közgyűlés alelnökétől megtudtuk, várhatóan Érden és Nagykátán is hasonló idegenforgalmi hivatal kezdi meg működését a közeljövőben. A megyei önkormányzat - a tu­risztikai szakemberek igényének megfelelően - anyagilag is támo­gatja az irodák önálló honlapját. Segítséget nyújtanak marketing­­munkában és pályázatok megírá­sában is, amelyek célja felkelteni az utazók figyelmét a megye látni­valói, kulturális és természeti ér­tékei iránt. - lám - A repülésfóbiások részére újfajta tréning készül Egyes becslések szerint az utasok nyolcvan százaléka szorong titokban a repülés során. A Malév szakembe­rei aggódó utasaikon kíván­nak segíteni. Hamarosan két- vagy háromnapos tré­ninget szerveznek, amelyen a szorongások kezelésére tanítják leendő utasaikat. A Malév járataival tavaly több mint 2 millió 200 ezren utaztak. Lautner Liza légiutas-kísérő el­mondta: az utasok mintegy 2-3%-a meri bevallani, hogy fél a repü­léstől, vagy szorong repülés köz­ben. Vannak olyan emberek is, akik egyenesen rettegnek, ha gépre kell szállniuk. Ezt a fóbiát csak pszichiáterek, illetve pszi­chológusok képesek kezelni. A légiutas-kísérő szerint sok uta­son már a felszállásnál észre le­het venni, hogy fél. Fizikai tüne­teket produkál náluk a fóbia. Reszketnek, izzadnak, szoron­gatják az ülés karfáját. Vannak, akik bevallják hogy rettegnek, velük külön is elbeszélgetnek. Előfordul az is, hogy a személy­zet valamelyik tagja egész úton egyetlen utassal foglalkozik. Lautner Lizától megtudtuk, hogy szorongásoldó tréningjei­­ken elsősorban arra tanítják majd az utasokat, hogyan kerekedje­nek felül saját félelmükön. A há­romnapos programban lesznek önismereti gyakorlatok is. Emel­lett mesterségesen stresszhelyze­teket idéznek elő, majd megtanít­ják a résztvevőknek, hogyan le­gyenek úrrá a helyzeten, illetve aggódásukon. Budapesten ugyan egyetlen kór­házi osztályt sem találtunk, ahol kifejezetten repülésfóbiás betege­ket kezelnének, a pszichiáterek azonban munkájuk során mindig találkoznak egy-egy ilyen esettel. Dr. Iván Norbertnek az utóbbi idő­ben 2-3 repülésfóbiás betege is volt. A pszichiáter szerint ezen emberek közel 80%-a eredménye­sen kezelhető. Ha valakit rövid időn belül kell megszabadítani a túlzott félelmeitől, akkor gyógy­szeres kezelést alkalmaznak. A pszichoterápia azonban ennél jó­val hatékonyabb módszer. Dr. Iván Norbert hipnózissal gyógyítja a re­pülésfóbiát. Ebben a megváltozott tudatállapotban elképzelted a be­tegekkel, hogy repülnek. A kelle­mes élményt később, éber állapot­ban is vissza tudják idézni az érin­tettek, ezzel megszűnhet a koráb­ban pánikszerűen jelentkező szo­rongásuk. Nagyon sokan azért rettegnek a repüléstől, mert attól tartanak, hogy a gép lezuhan. Az utóbbi időben az újságok és a televíziók is igen gyakran számolnak be re­pülőgép-katasztrófákról. Ennek ellenére a felmérések szerint re­pülni sokkal biztonságosabb, mint autót vezetni. Egy amerikai ta­nulmány szerint 7,5 millió utas­ra jut egy haláleset a repülés so­rán. Az USA-ban évente átlagban 30-an vesztik életüket repülőgép­balesetben, míg a közutakon en­nek 1000-szerese a szerencsét­lenségek száma. Döme Barbara A repülőgép-katasztrófák nem túl gyakoriak, mégis jobban félünk repülőbe ülni, mint autózni A pesterzsébeti gimnazisták benyomásai Monet-ról Huszonöt pesterzsébeti gimnazista tekintette meg a Szépművészeti Múzeum Monet-kiállítását Hiller István kulturális miniszter tárlatvezetésével. A programra teg­nap, a magyar kultúra napja alkalmából került sor. A művelődési tárca vezetője saját választókörzetéből, a XX. kerü­letből hívta meg a Kossuth Lajos Gimnázium diákjait, hogy együtt megtekintsék a budapesti Menet­­kiállítást.­­ Igazán örömteli hír, hogy Bu­dapesten két olyan kiállítás is lát­ható, amely eddig közel százezer látogatót vonzott. A Szépművé­szeti Múzeum Monet és barátai című tárlatát és a Magyar Nemze­ti Galéria Mednyánszky László­­emlékkiállítását rendkívül sokan megcsodálták. Sőt művészetba­rát külföldiek kifejezetten ezekre a kiállításokra érkeznek főváro­sunkba - mondta Hiller István. A pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium tanulói közül Novák Béla, a művészettörténet és rajz­tanára választott ki egy huszonöt tagú, érdeklődő csapatot, akik részt vettek az alkalmi tárlatveze­tésen. A kulturális miniszter ked­venc impresszionista festménye Monet műve, a Parlament, viha­ros ég című alkotása. Ennél a képnél el is időzött a kis csapat, hogy megcsodálja a londoni Par­lamentről készült impresszionis­ta benyomást. A diákok egy tan­órányi idő alatt Hiller István ve­zetésével, a továbbiakban pedig rajztanáruk segítségével szerez­hettek újabb és újabb benyomá­sokat Monet­ról és barátairól. -Tanulóink rendszeresen jár­nak kiállításokra - mondja Hor­váth Gábor igazgató. - A Monet­­kiállítást még nem láttam, bár már szerettem volna megnézni, de akkora volt a sor, hogy inkább a Mednyánszky-tárlatot választot­tam - teszi hozzá. A gimnázium tanulói előre ké­szültek a múzeumlátogatásra. - Apukám javaslatára felké­szültem az impresszionizmus­ból. Máskor is járok múzeumba, de ez a kiállítás különösen tet­szett. Lenyűgöző képeket láthat­tunk, egy-két alkotást azonban hiányoltam. Nincs itt például a Hajnal impressziója című fest­mény - összegezte a tárlatlátoga­tás tapasztalatait Bubelényi Gá­bor, negyedikes tanuló. A diákok többsége régóta sze­rette volna megnézni a kiállí­tást, ezért különösen örültek a tegnapi tárlatvezetésnek. Lefkovics Zsófia Hiller István kulturális miniszter tárlatvezetőként mutatkozott be a XX. kerületi gimiseknek Új járat indul Londonba Új járatot indít a magyar főváros­ kivételével naponta. A járatra má­ból Londonba a British Airways- tól foglalhatók jegyek. A 29 000 A járat Anglia második legna- forintos jegyekkel elsősorban n­a­­gyobb légikikötőjébe, a dél-london taioknak és a laposabb pénztár­ai Gatwick repülőtérre közlekedik Hájd érdeklődőknek kívánnak uta­­március 28-tól, kedd és szombat­záji lehetőséget biztosítani. (BN) G SnfC­ cukrászda és kávéház KÓSTOLJA MEG HELYBEN KÉSZÍTETT kávékülönlegességeinket, reggeli és uzsonnaételeinket, pogácsáinkat, süteményeinket, alkalmi és esküvői tortáinkat, fagylaltkelyheinket, turmixainkat, valamint üdítő- és alkoholos italainkat, koktéljainkat. Adja le rendelését, hogy az asztalról ne hiányozzanak nagyanyáink szívvel adott édességei! FORRALT BOR KAPHATÓ! Szolgáltatásaink: 24 személyes különterem, terasz, gyermekjátékok, gyermekpelenkázó, kerékpártároló. Téli nyitva tartás: H-V.: 10-21-ig Bp. Hl., Nánási út 55. Tel.: 240-1188 www.czinielcukraszda.hu

Next