Budapesti Napló, 1898. április (3. évfolyam, 92-119. szám)

1898-04-02 / 92. szám

Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1898. április 2. 93. szám, hogy amit ebben az országban mindenki kérésztülvihetetlennek tart, arra a Bánffy-ka­­binet nyugodt lélekkel mer vállalkozni? Fele­letet a felsorolt kérdésekre most nem vá­runk, majd megadják a választ a közel jövő eseményei. De egyet már előre is megmond­hatunk. A 36 .percentes kvóta olyan, hogy abba vagy belebukik a kiegyezés előtt a kor­mány, vagy belebukik a... kiegyezés után az ország. Mi nagyon szeretjük Bánffy Dezsőig ,de mégis csak jobban szeretjük hazánkat. BELFÖLD. Az ünneplő országgyűlés. A főrendiház ma délelőtt gróf Károlyi Tibor elnöklése alatt rö­vid ülést tartott, amelyen szó nélkül elfogadta az április tizenegyedikének megünnepléséről szóló tör­vényjavaslatot és a királyhoz intézendő felirat tervezetét. Holnap a képviselőház tart ülést, amelyen tudomásul veszi a főrendek üzenetét, s azután szentesítés alá terjesztik a javaslatot. Az országgyűlés együttes ünnepi ülése tehát április tizenegyedikén délelőtt tizenegy órakor lesz való­színűleg az új országház kupolatermében. Ha azonban az építkezés miatt ott nem tarthatnák meg, akkor a képviselőházban lesz az ülés, amelyen kihirdetik az ünnepi törvény szentesí­tését. A király az országgyűlés tagjait egy óra­kor fogadja, hogy átvegye a feliratot. A felirat átnyújtásakor nem lesz szónoklat, mert olyankor, mikor a törvényhozás feliratban hódol a korona előtt, egyebet mondani, mint ami a feliratban van, nem lehet, azt pedig, pedig benne van a feliratban, kommentárral kísérni nem illik. Az ünnepi aktus tehát csak abból fog állni, hogy vagy a főrendiház, vagy a képviselőház elnöke előbb felolvassa a feliratot, azután átnyújtja a királynak. A közös költségvetés. Báró Bánffy Dezső mi­niszterelnök — mint félhivatalosan jelentik — hol­nap este Bécsbe utazik néhány napi tartózkodásra. A miniszterelnök útja a közös költségvetés megállapí­­tásával kapcsolatos. A felmárva a pénzügyi bizottságban. A kép­viselőház pénzügyi bizottsága ma Széll Kálmán el­nöklete alatt tárgyalás alá vette a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot, melyet Pap Géza előadó ismertetett s a közoktatási bizottság szövegezésében elfogadásra ajánlott. Farbakynak és Pulszky Ágostnak felszólalása és Talassics miniszter tüzetes felvilágosításai után a bizottság egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot a közoktatási bizottság szövegezése szerint általánosságban, a részletes tár­gyalás alapjául. A részletes tárgyalás során a 6-ik §-ba, mely szerint jövedelmi kiegészítésben csak oly lelkész részesülhet, aki magyar állampolgárságát igazolja, Wlassics miniszter indítványára felvették a törvényjavaslatba az 1-ső és 2-ik §-ra való utalást. Ugyancsak a miniszter indítványára újra szövegezték a 14. §. második bekezdését is. A törvényjavaslat többi szakaszait a közoktatási bizottság szövegezése szerint érdemleges módosítás nélkül fogadta el a bizottság. A törvényjavaslatnak a Házban való képe­sviselésével a pénzügyi bizottság és a közoktatási bizottság előadóját Tu­ba Jánost bízta meg. A fekete hiénák. A függetlenségi és 48-as párt mai értekezlete is felháborodásának adott kifejezést a Kossuth Lajos emlékére szórt undok rágalmak miatt- Mialatt e tárgyban a tanácskozás folyt, Kossuth Fe­renc az elnöki széket Győry Eleknek engedte át, aki bemutatta mindenekelőtt a lőcseiek táviratát, akiket a múlt országgyűlésen a gyalázatos pamflet fordítója, Zelenyák János képviselt. E távirat így hangzik: Zelenyák cudarsága Lőcsén óriási felhábo­rodást keltett, hazafias lakosságunk undorral for­dul el a szerzőtől. Fleischhacker, főjegyző. A párt tagjai erre mind megbotránkozással szóltak Zimándy és Zelenyák gaztettéről és egyhangú megállapodással a következő határozatot adták ki: Határozat. Értesültünk arról, hogy egy bécsi napilapban hazánk elhunyt nagy fia ellen és családjának rég elhunyt tagjai ellen magánbecsü­letbe és egyéni tisztességbe mélyen vágó súlyos és undok vádak láttak napvilágot. Értesültünk arról is, hogy egy bécsi napilap oly könyvre alapítja közleményét, melyet egy hazánkbeli pap és volt országgyűlési képviselő írt és melyet egy másik fordított német nyelvre és mely könyv mind magyar, mind német nyelven közzététetett. E cse­lekményt nemzetünk becsülete ellen intézett me­rényletnek, azt a két szót pedig, kiket megnevezni nem akarunk, gonosztevőknek tekintjük. Kossuth Lajosnak becsületét és egyéni tisztességét meg­védeni nem szükséges; tisztán és nemesen vilá­gít az ő magán­élete. Három nemzedék kísérte figyelemmel Kossuth Lajos egyéni életének pá­lyáját. E pályát, ha nagy nemzeti és nagy világ­­történeti szenvedélyek kísérték és ostromolták is, de a legszenvedélyesebb harcok közt sem akadt, aki Kossuth Lajost és családjának tagjait rágalomnak, gyalázatnak és alávaló merénylet­nek szándékával illette volna. Ha voltak rágal­mazói, azokat eltemette a kortársak megvetése. Kossuth Lajos hamvai ma már a haza földjének porával elvegyültek. Míg élt, egy nemzetnek hatal­máért és becsületéért harcolt. Addig amig élt, egy párt vezérének tekinthették őt kormányok,pártok és egyének. De elhunytéval ő a magyar nemzet legnagyobb történelmi alakjainak egyikévé vált, kinek emlékezete mélyen ül a nemzet szivében, dicsőséges tetteinek emléke nemzeti kegyeletté vált. E kegyelet ma már alkotó részét teszi a haza becsületének és a magyar nemzet önérze­tének. E kegyeletet tisztán tartani honfiúi köte­lesség, mert a dicső múltnak emlékezetét a bol­dogság jövendőjének erős reménységével a ke­gyelet kapcsolja össze. Aki az ő emlékét ádáz gyűlölettel és szentségtelen kézzel a ma­gyarnak lelkéből kiirtani törekszik, az a ma­gyar nemzetet sérti, saját honának árt és vál­lalata, ha sikerülne a hazaárulás. Erre hívjuk fel minden egyes magyar embernek figyelmét. Tiszteletteljes bizalommal értesítjük e nézetünk­ről az országgyűlési összes pártokat is. Minden nemzet áhitatos kegyelettel őrzi elhunyt nagyjai emlékét és megvetéssel sújtja azt, aki a kegye­let megsértésével egyúttal nemzetének becsületét is sérti. S úgy hazánk határain belül, mint azo­kon kívül, minden nemesen érző szív egyetért velünk, midőn e gyalázókat átadjuk minden ma­gyar és minden becsületes ember utálatának és megvetésének. Kelt a függetlenségi és 48-as párt értekezletén 1898. április 1-én. Györy Elek s. k. Leszkay. s. k. alelnök, jegyző. Kossuth Ferenc maga ugyanez ügyben a követ­kező nyilatkozatot tette: Nyilatkozat. Két nap előtt értesültem azokról az alávaló rágalmakról, melyeket két romlott lélek szórt atyám és nagyanyám emlékére, nemcsak engem, de a magyar nemzetet sértve meg legszentebb érzésében. Bíróság útján megtorlást rokonaim és barátaim tanácsára nem fogok kérni sem itt, sem Bécsben, mert bár a büntetés biztosan utolérné az elvetemedett embereket, nem cserélem fel a büntetésért a határtalan megvetés bélyegét, me­lyet homlokukra ver a nemzet közérzülete. Kossuth Ferenc. lyeken szórványosan legelészett az ősök gazdag gulyája. És pásztoremberek heverésztek a gyö­­pön s belenéztek a nagy csöndes messziségbe. Az estében elkurjantották magukat, lustán, nem is hangosan, mély mellhanggal, hosszan vontatva. Belehullámzott az a néhány hang a magasságba, mint a müezzin éneke. Nem volt benne ritmus, sem cezúra, sem forma, csak valami nagyon köz­vetlen melegség és sok misztikus elem, így est­­hajnaltáj'van. Ekként támadhatott a zene amaz ősi mezőkön — gondolta magában. — S mert ne keresném meg ezeket a régi elemeket, hogy valami csodaszerű­ új formába öntsem! Valami különös stílust érzett ki, egészen homályosan, ebből a hangulatból, meg akarta ragadni, hogy életre keltse. Úgy okoskodott, hogy ime itt van előtte a régi poéma s a nyelv, amely egykoron egy volt a zenével, megtartotta neki a hatalmas régi formákat, amik nyomát mutatják a ritmus­nak. Ezekre az őseredeti, szűz elemekre fog visz­­szanyúlni . . . Bágyadtan ejtette ki a könyvet kezéből. A mellét iszonyú súly terhe nyomta. Minden élet, amelyet még megtartott benne a láz ingere, a szemébe ült. Szeme csillogott félelmetes csillo­gással, a homlokát verejték verte ki. Az a gon­dolat villant meg benne, hogy ilyen patriarká­­lisan régi zenét ír a Miatyánkhoz. A kezét óriás erőfeszítéssel maga elé emelte: kereste a zon­gora-billentyűket, hogy kicsalja ennek a hatalmas új zenének első hangjait. Aztán zihálva, a delirium legnagyobb fokán, az élet utolsó vad lobbanásával tehetetlen tetemét föl­emelte az ágyban. Fölülve, lobogó két szemét fölmeresztette az ég felé s mintha megtalálta volna, amire olthatlan vágya vitte, s mintha va­lami dörgő jubiláris dallamot kezdene, belekiál­totta siri hangján: — Mi az atyánk ... S a halál verejtékével homlokán roskadt bele a patyolatfehér ágyba. Könyv a szabadságharcról. (Az 1848—40-iki magyar szabadságharc története. Irta Gracza György. Kiadta a Lampel-Wodianer-cég­.) — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Előttünk fekszik öt hatalmas kötetben az 1848—49-iki magyar szabadságharc története s a me­leg és őszinte elismerés hangján kell megemlékez­nünk a szerzőről, Gracza György kollegánkról, aki az öt kötet roppant anyagát nagy szorgalommal összeszedte és érdekesen, színesen földolgozta. Ennél kimerítőbb, pontosabb leírás a fényes és gyászos emlékekben annyira gazdag szabadságharcról még nem jelent meg a magyar irodalomban. Horváth Mi­hály három kötetes könyve már azért sem lehetett tel­jes, mert amikor az emigrációban senyvedő volt Csa­nádi püspök és kultuszminiszter a szabadságharc történetét megírta és Genfben kiadta, még ak­kor egész sereg adat, levél, jellemző okirat lap­pangott a homályban, aminek a megszerzése, ki­derítése, egybeállítása csak a legújabb időkben vált lehetségessé. Harminc év óta egész sor emlékirat jelent meg a szabadságharc életben maradt szereplői­től, tömérdek érdekes magánlevél került napfényre, amit indiskréció nélkül lehetett fölhasználni és maga Kossuth Lajos az „Irataim“ kiadásával az új részle­tek valóságos kincsesházával gyarapította a szabad­ságharc történetét. Gracza György a Lampel-Wodianer-cég kiadásá­bann megjelent öt kötetes munkában a tábornokok, a politikusok, külföldi tekintélyek emlékiratait ь f élezéseit mind fölhasználta, hogy a lehető leg­­felj­ebben és a lehető legpontosabban rajzolja meg a szabadságharc óriás képét, kezdve a márciusi di­cső mozgalmakon és végezve a világosi katasztró­fán, az októberi napokon, a magyar alkotmányt és szabadságot legázoló abszolutizmus véres orgiáin. Mindezeket a szerző a történetíró objektív tollával igyekezett megírni és ha imitt-amott vagy a dicséretben vagy a gáncsban személyes szimpátiákat és antipátiákat árul el, ha egyes szereplők megítélé­sében a régi, és azóta megcáfolt vagy rektifikált hagyományok alapjára áll, — ha néha nem tud erőt venni magán, hogy ki ne törjön belőle a lelkesedés vagy az ellenünk küzdő tábor gaztettein való undo­­rodás, még akkor sem megy túl a jó ízlés határán, akkor sem válik dithirambok éneklőjévé vagy mérges pamfletíróvá. A nagy munka első kötete a legterjedelmesebb. Ebben hat fejezet írja le az ébredés kezdetét, a po­zsonyi országgyűlés reformtörekvéseit, a budapesti márciusi eseményeket, a márciusi ifjúságot, élén Petőfi Sándorral, az első független minisztériumot, a kamarilla kezdődő aknamunkáját, Jellacsics föllépését, a szerb és a felvidéki pánszláv mozgalmat, a balázs­­falvi oláh gyűlést, az első honvédek toborzását, az erdélyi uniót, a karlócai ütközetet és a szerb háború megkezdését. A második kötetben fokozódik a drámai han­gulat. Látjuk az első népképviseleti országgyűlést és azt a fenséges jelenetet, amikor a beteg Kossuth lángoló szónoklatára fölemelkedtek helyükről a kép­viselők és esküre tartott ujjal elkiáltották­ a nagy igét: Megadjuk! Föltárul előttünk a szerb csata­tér Bácskában, Torontálban; látjuk betörni Jel­­lacscics zsivány hadait; látjuk a tótok és oláhok föllázadását; látjuk a gőgös Windischgrätzet, aki át­veszi az összes császári hadak vezetését, és végre tanúi vagyunk annak a páratlan, annak a magasztos agitációnak, amivel a hadak toborzására indult Kossuth Lajos rövid idő alatt egész seregeket varázsolt ki a haza földjéből. A harmadik és negyedik kötet a dicsőség nap­jait festi és tele van epikai lendülettel. Nincs is ha. A kvóta. —­ A Budapesti Napló tudósítójától. — Budapest, április 1. Az osztrák kvótaküldöttség, amint már bécsi tu­dósítónk jelentésének nyomán megírtuk, tegnapi ülésén megvitatta az új tárgyalások rendjén köve­tendő eljárásának módját, de a dolog érdemébe nem bocsátkozott. Egy budapesti estilap ma egy tábláza­tot közöl, amelyet állítólag tegnap kiosztottak az osztrák bizottság tagjai között, s amely alapja lenne a kvóta kiszámításának. Ez a táblázat állítólag a kö­vetkező adatokat tünteti fel: A számítás alapja az 1886—1895 közt kivetett egyenes és indirekt adókból származó bruttó jövedelem. Te­hát Ausztriában:'. 4013,3 millió forint. Magyarországban : 2587,4 millió forint. Összesen'. 6600­ 7 millió forint. Ebből az összegből elkülönítendők a be nem számítható, mert átmeneti jövedelmek és pedig Ausztriá­ban: 157-3 millió forint. Magyarországon: 123­41 m. frt. Ezek levonása után marad Ausztriára: 3855-7 m. frt. Magyarországra: 2463-6 m. frt. Összesen: 6319-3 m. frt. Arány Ausztria és Magyarország közt: 61 -.39. Ebből levonandó azoknak az adóknak az összege, amelyek csak Ausztriában vagy csak Magyarországon fizetendők. És pedig Ausztria részére 45­ 79 m. frt. Magyarországra: 129-56 m. frt. Ezek levonása után a következő számok ma­radnak meg: Ausztria: 3809­9 m. Magyarország: 2334­1 m. Összesen: 6144 m. frt. Arány: 62­ 1, 87­9 m. frt.

Next