Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

8 Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1898. julius 1. 180. szám. Veszprém stb. vármegyékben s általában ott is zavartalanul folyik, ahol a jégverés a ter­ményekben kárt okozott. Egyben megemlítjük, hogy a földmivelésügyi miniszter egyidejűleg kiadott rendeletével felhívta a gazdasági tudósítókat és a vármegyei gazdasági egyesületeket, hogy a vihar és jégverés által oko­zott károkat lehetőleg részletesebb s a károsodott terület és­­a kár nagyságát is feltüntető jelentést tegyenek. Az országos meteorológiai intézet ma a következő jelentést adta ki: Az időjárás zivataros jellege egyre tart. Az eső mindenütt zivataros volt és kiterjedt az ország észak-nyugati és északi megyéire, részben az ország közepére s az Alföldre. 10—20 mm. .között esett: Selmecbányán, Ma­­gyar-Óvárt, Ó-Gyallán és Ungváron; 5—10 mm. között: Szegeden, Debrecenben és Késmár­kon . 5 mm. alatt: Kis-Kartalon, Nagy- Szombatban, Budapesten, Szolnokon, Eger­ben és Nagyváradon. A Dunántúl, az Alföld déli részén és Erdélyben az idő száraz volt. Jégesőt jelent Szeged, Magyar-Óvár (csekély jeget) és Nagyvárad. Vihar fordult elő egyes tájakon: Nagylak és Szeged, Ungvár és Abia- Szlatina körül. A hőmérséklet tegnap az Al­földön és a keleti megyékben igen magasra emelkedett, elvétve 35°-ra és csak az ország nyugati felében érezhető a hőségnek csök­kenése. A költő-tengerész, — Jelenetek. — Pierre Loti, a hires francia költő a spa­nyol haditengerészet kötelékében harcol. I.­­Pierre Loti a fedélzeten sétál. Körülötte bombák röp­ködnek.) Loti: Gyönyörű, fenséges kép. El vagyok ra­gadtatva ... Egy matróz. De kapitány úr, már röpködnek a bombák! Loti: Csak röpködjenek, hisz az a szép! Ni ott­­ is szétpattant egy: zug, forr, sistereg! . . . most lángot lövell . . . bumm . . . most szétpattant! A matróz (akinek karját elütötte egy szilánk): Jaj, végem . . . Loti: Csak hagyja barátom. (Távcsővel néz): És mindenekfölött ne zavarjon ... Most is jön egy bomba. Ni, mint röpül felénk . . . A matróz: Másfelé hullott le, hála istennek... Loti: Botrány ! Borzasztó! Pedig mily szép lett volna, ha ide a hajónkra esik, sustorog, zúg, forr, lángol, végül pedig fölrobban és lángba borítja a ha­jót... Hullámzanak a lángok, vörös fény izzik a habok felett... ah, barátom, ön nem érti ezt! . . . Ostoba bombái II.­­Pierre Loti kajütjében ül és dolgozik egy regényén.) Loti: így. Ez a hangulat jól el van találva ... (lapoz.) Ez a leírás is sikerült... itt azonban nem jó az átmenet. Nagyon brüszk ... Egy matróz (megjelenik) : Kapitány úr.. Loti (rá se figyel):. .. brüszk, brüszk ... A matróz : Kedves egészségére. Loti: Köszönöm. Mit akarsz ? A matróz: A fedélzet tele van amerikai kato­nákkal. Matrózainkat öldösik. Az amerikai hadnagy éppen most vív élethalálharcot kormányosunkkal. Loti (nyugodtan): Köszönöm, nem használha­tom. A gyilkossági jelenetet már tegnap megírtam regényemben . . . A matróz (kétségbeesetten): De nagy harc van, borzasztó ütközet ! Loti (fitymálva): Olvasni kell, barátom, olvasni! A nagy Zola már mindezt megírta a Débacleban. A matróz: De borzasztó nagy a harc . . . Loti (türelmetlenül): Hordja el magát, fecsegő majom ! (A matróz elmegy. Loti mosolyog) . . . Csak nem fogok Zola után harcleírásokat csinálni! . . . (Tovább i­.) III. (Pierre Loti egy lyukon át a háborgó tengert tanulmá­nyozza. Azalatt az amerikaiak elfoglalják hajóját.) Egy matróz (berohan): Kapitány úr, végünk! Loti (tovább nézi a tengert): Kék ... zöldes árnyalatok ... fehér tajték ... A matróz: Tessék, már itt is vannak ! (Mr. Hobbs amerikai kapitány egy puskaagygyal betöri az ajtót a berohan Lotihoz.) Loti (fölriad): Ki az? Mr. Hobbs: Én, óh spanyol kutya! Most meg­halsz, ha még sohse haltál meg! Loti: Micsoda gazság ez ! Hát a Bakonyban vagyunk, hogy így rám támad! Allons, c’est trop! Először nem is kopogtatott.... -sur. Hobbs: Majd kopogtatok a fejeden! (Meg akarja ölni.) Ki vagy, nyomorult! ? Loti: Én Pierre Loti vagyok! Mr. Hobbs (meglepetten): A költő ? Loti : Az. Mr. Hobbs (meghunyászkodva): Hobbs vagyok A Hobbs és Cleminson könyvkiadócég beltagja. Loti: Most nem érek rá a kiadókkal vesződni. Jöjjön holnap négy és öt között. Mr. Hobbs (könyörög): De nézze, nem lesz többé ily jó alkalom . . . Tudja isten, mikor foglal­juk el megint az ön hajóját . . . Loti: No jó. Hát gyorsan . . . Mr. Hobbs (örömmel): Itt a papír ... szíves­kedjék eladni legújabb regényét Amerika számára. Tízezer dollárt adok. Loti: Az kevés. Mr. Hobbs: Sajnálom, de engedje meg uraságod annak a kijelentését, hogy én most utóvégre az ön gyomrába is lőhetnék ... Loti: Azt tisztességes ember nem teszi. Nos, isten neki, tizenöt ezerért aláírom ... Mr. Hobbs: Tizenöt ezer ? Kissé sok ... ám legyen ... de engedje meg, hogy előszó gyanánt a mostani kis jelenet megírására fölkérjem. Ezért ezer dollárt adok. Loti: Megírom. (Aláírja a szerződést.) Mr. Hobbs: És a tanú? Loti: Hé! Egy matróz jöjjön!... Senki se felel... Mr. Hobbs: Mind elfogták. Loti: Sebaj... hisz ön gentleman. Isten önnel. Mr. Hobbs: Good by! (elmegy.) Loti: Apropó ! Kedves kapitány ... nem adna egy kis előleget? — .,— A visszaivott perto. — A Kis Pipától a Nemzeti Kaszinóig. •*» Castor és Pollux — nevezzük így ennek az igaz történetnek hőseit — valamikor igen jó barátok voltak és nagyon szegény emberek. Akkor még a Kis Pipába jártak. De úgy akarta a végzet, hogy Castorra földe­rüljön a szerencse és pediglen a börze segedel­mével. Polluxot persze elhanyagolta és egyszerre csak úgy voltak, hogy szegénységben megedzett régi barátságuk teljesen megszűnt. Egy szép napon Pollux, a kopott ruhájú Pollux, a Koronaherceg­ utcán sétált, amikor előkelő társa­ságban szembe kerül vele Castor, az immáron telje­sen elegáns Castor. — Szervusz Castor! — kiáltott rá Pollux. Castor elpirult amúgy könnyedén, köhögni kezdett és ebből a köhögésből olyas­valami hang­zott ki, hogy: — Szervusz ! Még aznap délután megjelent Polluxn­ál Castor egy bizalmas küldöttje. — Kedves Pollux — szólt ez — Castor, aki té­ged még mindig szeret, tiszteltet. De tekintettel arra, hogy megváltozott életkörülményeinél fogva most egész más kör­ökben kell élni, kér téged, hogy szün­tessed be vele szemben a pertu-barátságot. Azt hi­szem, fölösleges megjegyeznem, hogy Castor ezt a kérést minden sértő célzat nélkül intézi hozzád! Mire a Pollux, a jó bohém­ gyerek, aki éppen pénzszorultságban volt, azt felelte: — Jól van, visszaiszom a brúdert, de adjon nekem ezért száz forintot! Megtörtént. Néhány hónap múlva Pollux az ut­cán találkozott Castorral, aki karon fogva sétált egy nagynevű mágnással. — Szervusz Castor! — kiáltott rá tüntető bizal­massággal Pollux. Castor elsápadt és még aznap dél­után levelet irt, amelyben keserűen panaszkodott, hogy barátja nem tartja meg ígéretét, s­oha megkapta száz forintját. — Kedves barátom, — felelt ez, — hogy ha te mágnásokkal karöltve megy, akkor háromszáz forintba kerül a dolog ... A huncut bohém megkapta a háromszáz forintot, de most már írásbeli ígéretét vették, hogy soha többé nem mondja az utcán Castornak: — Szervusz ! Vagy két hét előtt Pollux bemegy a Kis Pipába, ahol nagyon búslakodtak barátai. — Mi baj ? — Nincs pénz . . . — Nincs pénz?... fitymálódott Pollux. —• ez is baj ?! Mindjárt lesz ! — És elment gazdag barátja lakására. — Itthon van Castor úr ? — A Nemzeti Kaszinóban szokott lenni ilyenkor... A Nemzeti Kaszinóban azt mondták, hogy a nagyságos úr kártyázik odafönt. Pollux erre kivett a zsebéből egy nagyon viseltes, piszkos névjegyet és ezt írta rá:’ Szervusz Castor ! Akár húz­tál kasszát, akár nem, küldj rög­tön száz forintot. Hű barátod Pollux. Utóirat. Szervusz!!! Szervusz!!! Néhány perc múlva visszajött a k­vvés szolga a Nemzeti Kaszinó felirású borítékkal. Pollux rögtön felbontotta: száz forint volt benne! Amúgy távozóban oda szólt a mosolygó szol­gának : — Látja, milyen smucig­­etű-barátaim vannak nekem! . . . Memor, FŐVÁROS. A főváros közgyűlése. Budapest, június 30. Utolsó közgyűlés volt a nyári szünet előtt. Szokatlanul nagy számban voltak együtt ma a városatyák a közgyűlési teremben. Az érdeklődés a budavári plébános választásnak szólt. A kerületek mind, a 45-ös választmány egyhangúlag Nemes Antalt a kerület régi káplánját jelölte és mégis ma 296 szavazat közül mindössze 146 esett a győztes Nemes Antalra és csak öttel kevesebb Hock Jánosra, a többivel König Gusztáv vízivárosi káplánnak kellett megelégednie. Az eredmény élénk mozgolódást okozott a városatyák közt és most már dr. Nemes Antal hívei közül is sokan sajnálták hogy a parlament kitűnő tagja, a jeles egyházi szó­nok kisebbségben maradt. Igen sokan ugyanis csakis azért szavaztak Nemesre, mert a kerületekben csinált hangulat után ítélve azt hitték, hogy Hocknak semmi kilátása sincs győzelemre. A mai nap alaposan meg­cáfolta ezt a föltevést és most már a budaiak sújt­hatják legjobban, hogy Hock Jánosnak másutt kel keresnie plébániát. Midőn az elnöklő főpolgármester a választásnak eredményét kihirdette, fölkérte Láng György taná­csost, hogy a bemutató levél tervezetét terjeszsze elő. Ez megtörtént s aztán Polónyi Géza intézett kér­dést az elnökhöz az iránt, vájjon miért nem szavaztak ma is úgy, mint már rég idő óta mindig: golyókkal, hanem szavazólapokkal. Az elnöklő főpolgármester kijelentette, hogy az ügyrend, igaz, elrendeli, hogy golyózással kell szavazni akkor, ha csak egy állás­nak a betöltéséről van szó, ámde ma két állást kel­lett volna betölteni, mert a plébánosi álláson kívül a központi választmány egy állása is üresedésben volt, de ez az utóbbi választás mától elmaradt. A válasz­ban Polónyi megnyugodott. A napirend előtt dr. Fränkel Sándor a közúti és városi villamos vasutak Lipót- és Teréz-körút vonala közötti rövid összekötő vonal kiépítése, dr. Komlósi Ágost a külső váci­ út burkolása iránt inter­pellálja meg a polgármestert. A közgyűlés Halmos János polgármester megnyugtató válaszait tudomá­sul vette. Dr. Havass Rezső a főváros levegőjének meg­javítására azt indítványozta, hogy az összes csatorna­­nyílásokat egészségi okosból elzárókkal lássák el. Különösen a régi rendszerű vagy csekély esésű csa­tornákkal bíró utcákban van szükség ilyen elzárókra. Az indítványt kiadják a tanácsnak és a szünetek után való legközelebbi közgyűlés­árgysorozatára kitűzik. Hozzájárult a közgyűlés ahhoz, hogy a magyar királyi államvasutak kérelmére, munkásházak részére engedjen át a főváros 27.500 négyszögölnyi területet, négyszögölenként 9 írtjával. Hozzájárult a közgyűlés ahhoz is, hogy az V. kerület számára, a Honvéd- és a Szalay-utcák sarkán elöljárósági épületet emeljenek, 270.000 forintnyi költséggel , hogy ezt a pénzt az 50 millió forintos kölcsönből fedezzék. A székes­főváros történetének megírásával a tanügyi osztály és a tanács Marczali Henriket akarta megbízni. Mivel azonban időközben Ballagi Aladár is ajánlatot tett a mű megírására, a tanács halasztást javasol, mielőtt határozatot hoznának. Az ügy tár­gyalása közben kínos incidens történt. Mialatt dr. Szalay Mihály a tárgyhoz szólott, he­ves jelenet fejlődött Kasics Péter és Fenyvessy Adolf között. A két városatya a szóban forgó kérdésről vi­tatkozott egymással beszélgetve. A vitázásban felhe­­vü­ltek s a gyülekezet egyszerre meglepődve hallotta, amint Fenyvessy odaszólott Kasicsnak: — Nem igaz, amit mondasz, ez szemtelenség .

Next