Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-13 / 192. szám

10 Budapest, szerda BUDAPESTI NAFLó 1898. julius 13. 193. szám.' KÜLÖNFÉLÉK. Verseim. • — A Könyek cimü kötetből. Ha szólnak hozzám úri asszonyok, Kik tudják már, hogy én is lantolok.' Rendesen mondja ez is, amaz is: — Írjon egy verset egyszer rólam is! És mit tehetnék mást, csak rímelek A szerelemről, én, a bús gyerek. Ők azt hiszik, hogy nékik szól dalom — Oh, én kis meghalt, drága angyalom ! « • . Balogh Imre. -i- Háborúkról. A spanyol-amerikai háború és egyáltalában az újabb kor háborúinak pusztításait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a régebbi hábo­rúk sokkal véresebbek voltak, mint az újabb koréi. A század legvéresebb ütközete hiteles statisztikák szerint a lipcsei ütközet volt, amelyben 90.000 ember pusztult el. Második helyen van az asperni csata 66.000 és a borodinai 62.000 halottal és sebesülttel. A legújabb kor legvéresebb ütközetei a königgrätzi és a gravelotte-i. Abban 32.000, ebben 27.000 katona veszett el. Az aránylag legvéresebb ütközet, amely­ben a halottaknak és a sebesülteknek a percentszáma a legnagyobb volt, az asperni, amelyben katonasá­gunknak körülbelül 38 percentje esett el, azután kö­vetkezik a borodinoi 28, az eylaui és Waterlooi 24, s a lipcsei és az inkermanni 21 percent elesettel. Kö­­niggratznél csak 7­/з, Wörthnél 13, Mars La Tournál 10, Gravelottenál 8, Sedannál 12, Plevnánál 14 szá­zalék volt az átlagos veszteség. A két ellenfél száza­lékos veszteségei csak ritkán egyeznek meg, az egyik fél rendesen többet veszít a másiknál. Érdekes az is, hogy az újabb idők nagy háborúiban egy had­sereg vesztesége sem volt nagyobb a tényleges had­erő negyedrészénél.* -f Népszavazás a nőkért. Svájcban, a szabad Svájcban a legegyszerűbben bánnak a nőemancipá­­ció kérdésével. Eddig azt hihettük volna, hogy Fran­ciaország van legelül a nők egyenjogúsításának kér­désével, hogy ott van a legtöbb híve a nőemancipá­ciónak. Svájc most megmutatta, hogy sokkal előbbre van. Az­­volt a kérdés például legutóbb, várjon bo­­csássák-e a nőket az ügyvédi gyakorlatra, igen, vagy nem ? Másutt törvényjavaslatot nyújtana be a minisz­ter, bizottságok tanácskoznának a kérdés fölött s valójában nem lehetne bizonyos az sem, hogy akar­ja-e az ország többsége a dolgot. Svájc e tekintetben sokkal liberálisabb. Egyszerűen megszavaztatta a népet. Ha a nép akarja, akkor szabad ügyvédkedni az asszonyoknak,­ha nem, akkor hiába minden igyek­­vés. Zürichben volt a minap a nagy szavazás s az urnához ezrével járult a nép. Negyvenkétezeren sza­vaztak le , közülök huszonkétezeren a mellett dön­töttek, hogy a nőket akadálytalanul bocsássák az ügyvédi gyakorlatra. Ha némely országban hasonló módon intéznének el állami és társadalmi ügyeket, milyen másképpen alakulnának azokban az országok­ban az általános viszonyok! * -f- Közútilevél. A pályaudvarokban nap-nap után, a nap bármely órájában nagy bucsuzkodások történnek vagy másfél hónap óta. Fürdőre, szabad­ságra mennek az emberek s az itthonrekedtek össze­visszaölelvén őket, még egy istenhozzádot mondanak a távozóknak. — Szerencsés utat! Jó mulatást! Aztán Ír­jatok ! Aztán írjatok ! . . . Ez el nem maradhat. Aki elutazik, annak írnia kell, azzal kell megvigasztalnia itthonmaradt hozzátartozóit, akiknek okvetetlenül tudniok kell, mit csinál, hol kalandozik, mivel mulat a boldog fürdőző, vagy tengeren, Alpesek között járó. És nem elégszik ám meg mindenki holmi képes levelező lappal, amelyre röpke szavakban vetnek rá néhány sort. Például így: Kedves . . . . Ezen az isteni helyen gondolok rád. Gyö­nyörű az élet. Utazni, utazni, ez a földöntúli boldogság. Megyünk tovább. Üdv, ezer csók. Blankád. Nem, ez kevés. Részletes tudósítás kell, hangu­­latkép, vagy egy egész útleírás. Vannak, akik sze­retnek írni, de az bizonyos, hogy száz ember közül legalább kilencvenöt fázik a levelezéstől. Még ha kedves embereinek kell írni, még akkor is csak a végső pillanatban határozza el magát, amikor már nagyon bántja a lelkiismeret. De akkor írni, amikor az ember szeme, lelke előtt egymásutánban váltakoznak a képek, látnivalók, gyors egymásután követik egy­mást faluk, városok, jelenetek, események, amikor benne vagyunk egy kellemesen lázas életben, akkor nagyon bajos a levélírás, akkor csakugyan áldás a kis képes levelező­lap, amely már jóformán helyet­tünk beszél. De ezt nem fogják belátni sohasem azok, akik itthon maradnak, és amikor felszállunk a ku­péba, bízvást utánunk kiáltják még egyszer és utol­jára, hogy ott csengjen a fülünkben egész utazásunk alatt: — Aztán írjatok sokat! Hát sokat még se írunk és legfölebb csak ak­kor, amikor az első esős nap bekövetkezik és úgyis csak a szobában kell maradnunk. De írván az első úti levelet, eszünkbe jutnak arra mindazok, akik­nek számot kell adnunk időnként friss tapasz­talatainkról. És akkor töprenkedünk azon, ho­gyan lehetne megoldani egy csapással az útilevelezés kérdését. Sok idea között legjobban elfogadhatónak tartják a következőt: Esős napon meg kell írni ese­­ményeinket egy levélben, ezt a levelet el kell külde­nünk egyikéhez azoknak, akik tőlünk levelet várnak azzal az utasítással, hogy olvassa el és hamarosan küldje el egy másik levélkérő zsarnokunknak. És így tovább. A sorrendet egy névlajstromban állapít­hatjuk meg, amelyet a levelünkhöz mellékelnénk. Ez volna az úgynevezett kör­ötilevél. Ilyen módon mind­össze csak egy-két levelet kellene megírnunk egy nyáron, és nyugodtan, lelkiismeretfurdalások nélkül fürdőzhetnénk, nyaralhatnánk, vagy utazhatnánk. * + Hosszú élet. Érdekes cikket közöl a Ter­mészettudományi Közlöny e hónapi száma Lengyel Bálint tollából. A hosszúéletű emberekről szól s első­sorban megemlíti Brassai Sámuelt, a kiváló tudóst, aki száz éves korában halt meg Kolozsváron. Ugyan­csak Kolozsváron halt meg a száz esztendős Top­­lerné, később a 106 évet ért Kendermezei görög-keleti plébános. A medgyesi Szász­szék Sáros nevű falu­jában élt egy 91 éves parasztasszony, aki sok iva­dékáról lett nevezetessé. Hatvannégy évi házasélet után öt gyermeket, 31 unokát és 48 dédunokát látott életben. Békésben egy urasági vadász százkét évet élt meg, száz éves korában fiatal leányt vett felesé­gül s két év múlva meghalt. Még két évvel idősebb volt Fehérmegye Bogárdi helységében egy asszony, aki 1781-ben fiatal legényhez ment felségül. Az asszonynak első házasságából egy 76 esztendős fia volt.Ugyanabban a helységben egy 107 éves asszony is élt, akinek gyermekei és unokái 187-en voltak összesen. A múlt század utolsó évében halt meg Pesten egy 105 éves invalidus katona, akit közönségesen Vogelsingernek neveztek, mert a kanári és pacsirta énekét kitűnően tudta utánozni. Különben madártanítással kereste kenyerét. Ugyancsak Pesten 1893-ban hunyt el a 108 éves Emmerlingné Berg Borbála is s két évvel előbb Gömörben a 106 éves Mihályi Zsigmond me­gyei biztos és esküdt, akinek utolsó éveiben is ép volt a hallása és mindkét fogsora. Az igaz, hogy élete utolsó két évében csak tejjel és túróval élt. A 114-ik esztendőt érte el 1827-ben Stosicában (Liptó megye) Málik Zsuzsánna, Vitalis György földesúr szakács­­néja. Méltó párja a liptómegyei 115 éves Janotsik Zsuzsa, Zemplénben az ugyanily idős Kiss Mátyás, aki 75 évi házasság után 18 éves leányt vett újra feleségül. Popin szegedi generális anyja 117 éves volt. Erdélyben Nagy-Almáson 1828 körül egy görög nem egyesült asszony, 120 éves volt. Vele egykorú volt Hunyadmegyében Floreszka Anuska. Egymaga három nagy pestisjárványt ért meg. Fiatal korában hires szép leány volt s termete öt láb és hat hü­velyk volt. Martonoson (Bácsmegye) 1808-ban meg­halt Orbán József 80 éves polgár 120 éves anyja, aki mikor 96 éves korában oltár elé akart lépni, a pap nem akarta megesketni. REGÉNY. Örök forradalom.­ ­ REGÉNY.­­(5) Irta: KUPA ÁRPÁD. ELSŐ KÖTET. A gazda a lesütött szemű öreg paraszthoz beszélt azután: — Igyák öreg! Rend tanított a nótára, együtt játszottunk mint gyerekek, egyforma pa­rasztok vagyunk: én, Emődi Mihály, kend Busi Sándor. Az élet úgy is furcsa játék : tövis közt nő a rózsa és a rózsa trágya lesz. A különbség kettőnk között csak annyi: én vagyok a kínáló a vak­ból, kend átveszi a nincsennek , dombról folyik le a víz, én a domb lettem, kend a la­pály, de a­lapanyagra folyik el mindene a domb­nak. Ha okos ember volnék, másképp magyaráz­nám ezeket, most csak annyit mondok: minden arató részére kiméretem a tizenkét mázsa búzát, hogy mindenki annyi kenyeret ehessen, amennyit én eszem. Az öreg pár nagy könnycseppet ejtett a ke­zében tartott kancsó borába. Szó nélkül hagyta ott a gazdát, ne lássa az, ami következik. Társai közé sietett. A tanya­udvarba ekkor érkeztek a komédiások. Urbanó üdvözli a tulajdonost és a majomról kérdezősködött. — Itt van, elvihetik. Majd nyavalyatörőssé ijesztette ispánomat. — Nem vagyunk oka uram — feleli Ur­bano. A majom aligha azt nem hitte, valamelyi­künk ül a lovon s azért ugrott fel. Nem esett valami baja az ispán urnak? — Dehogy esett, csak magukat árulta el. — Megfizetünk a legeltetésért. — Ne fizessen azért. Örülök, ha földemen ma is talál az utas mezőt jószágának, hűvös vizű kutat szomja csillapítására. Ugy látszik na­gyon szeret az isten, midőn akkor is áld, mikor az egész Alföld népét veri. Azonban tehetne egy szivességet velem, komédiás úr. — Parancsoljon velem. — Az aratók elvégeztek és áldomást szo­kott inni minden arató a munka után. Most nem termett semmi, de jó sáfárja voltam a múlt esztendőkben a nekem jutott földi javaknak és megtarthatjuk az áldomást. — Értem, uram. Az áldomás mellé mi dob­bal és ócska kintornával szolgálhatunk. — Nem azt akarom, hanem fokozni a vi­dámságot. Maguk komédiások, tehát játszanak s mi élvezzük, az emberek vidámabbak lesznek. Megfizetek érte! Játszanak? — Hiszen az a mesterségünk. A magas férfiú, ki az asztal mellett ült, el­fordította fejét, midőn Urbanót meglátta ; de mi­dőn Urbanó azt monda, hogy a komédiásság a mestersége, gyors pillantást váltott vele, mit senki sem vett észre. Urbanó távozott. Néhány perc múlva az egész tanyában tudták, mi fog történni. Busi Sándor ezalatt elbeszélte társainak gazdájuk aján­latát és az aratók öröme mélységes folyásba ára­dozott. Az emberek nem ölelgették egymást, az asszonyok nem sikoltoztak, egymásra borulva beszélték örömkönnyekben úszó szemeik: — Lesz kenyerünk ... Majd a komédiásoknak segítettek sátraik készítésében. A gazda pedig ott ült kancsója mellett egyedül. A magas férfiú a komédiások felé tá­vozott, az ispán a konyhában dicsekedett a gazd­­asszonynak, ki minden szavát helyesléssel erősité. Emődi Mihály vállain 60 esztendő múltja feküdt, mi arcába szántott néhány redőt. Legény ember életet élt és ha az említett redőkre figyel­meztették, mosolyogva felelte: — Ezer szerencsénk, hogy a vénséggel ezek a vonalak beköszöntenek. Sokkal jobb így: gyümölcsön a töppedés miatt képződött ráncok az érettséget jelzik, bár én szeretném, ha érettsé­gemnek nem volna sietős az útja. Nemrégiben még szép barna férfiú lehett. Derült homloka, széles rövid arca, felső ajkáig lenyúló keskeny, horgas orra, erős bajusza, tor­­zonborz szemöldöke, mely ernyőként feküdt barna szemein, ma is , mikor a vénség esthajna­lában járt, bizalomgerjesztő arcával ajándé­kozta meg. Alakjában a középtermetű emberek közé tartozott s mozdulataiban rendkívüli fürgeség volt. Mentéjén vitézkötésü páros zsinór kígyózott, mely néha lecsúszott válláról, mellényt nem vi­selt soha, nadrágja térdig bőrös huszárnadrág volt, oldalán ezüst pity­kékkel. Azonban legtöbb­ször úgy öltözött, mint a szegényebb pórok éa mindig széles peremű fekete kalapot viselt. Paraszt volt minden izében, e szóban a föld­­mives foglalkozást, vagy a gazdálkodást értve s úgy látszott: nem közönséges értelmű. Aligha­nem azok közé az emberek közé tartozott, kik­nek az isten pazarul nyújt legdrágább kincséből és azok haszonnal élnek vele, sohasem törődve a tudományokkal. Az ilyen emberek megmaradnak eredetisé­gükben. Nyers kérgekre az eredetiség égeti zo­máncát, miről visszapattan sok olyan nyíl, mi másokat eltalál, s mindent mohón szív magába, a­mi szép, nemes, lelkesítő. E tulajdonságok mellett vidám lelke volt. Ha nincs vidám lelke, érzékeny szive összeomlik, mert sokszor látták nagyon bánatosnak, külö­nösen ha foglalkozás nélkül egyedül maradt és ha folyton gyarapodó gazdagságáról beszéltek előtte. De ez ember hitt és remélt, a hihetetlen­séget nagy józansággal ítélte meg és ez volt eredetisége. (Folytatása következik.)

Next