Budapesti Napló, 1898. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-13 / 192. szám
10 Budapest, szerda BUDAPESTI NAFLó 1898. julius 13. 193. szám.' KÜLÖNFÉLÉK. Verseim. • — A Könyek cimü kötetből. Ha szólnak hozzám úri asszonyok, Kik tudják már, hogy én is lantolok.' Rendesen mondja ez is, amaz is: — Írjon egy verset egyszer rólam is! És mit tehetnék mást, csak rímelek A szerelemről, én, a bús gyerek. Ők azt hiszik, hogy nékik szól dalom — Oh, én kis meghalt, drága angyalom ! « • . Balogh Imre. -i- Háborúkról. A spanyol-amerikai háború és egyáltalában az újabb kor háborúinak pusztításait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a régebbi háborúk sokkal véresebbek voltak, mint az újabb koréi. A század legvéresebb ütközete hiteles statisztikák szerint a lipcsei ütközet volt, amelyben 90.000 ember pusztult el. Második helyen van az asperni csata 66.000 és a borodinai 62.000 halottal és sebesülttel. A legújabb kor legvéresebb ütközetei a königgrätzi és a gravelotte-i. Abban 32.000, ebben 27.000 katona veszett el. Az aránylag legvéresebb ütközet, amelyben a halottaknak és a sebesülteknek a percentszáma a legnagyobb volt, az asperni, amelyben katonaságunknak körülbelül 38 percentje esett el, azután következik a borodinoi 28, az eylaui és Waterlooi 24, s a lipcsei és az inkermanni 21 percent elesettel. Königgratznél csak 7/з, Wörthnél 13, Mars La Tournál 10, Gravelottenál 8, Sedannál 12, Plevnánál 14 százalék volt az átlagos veszteség. A két ellenfél százalékos veszteségei csak ritkán egyeznek meg, az egyik fél rendesen többet veszít a másiknál. Érdekes az is, hogy az újabb idők nagy háborúiban egy hadsereg vesztesége sem volt nagyobb a tényleges haderő negyedrészénél.* -f Népszavazás a nőkért. Svájcban, a szabad Svájcban a legegyszerűbben bánnak a nőemancipáció kérdésével. Eddig azt hihettük volna, hogy Franciaország van legelül a nők egyenjogúsításának kérdésével, hogy ott van a legtöbb híve a nőemancipációnak. Svájc most megmutatta, hogy sokkal előbbre van. Azvolt a kérdés például legutóbb, várjon bocsássák-e a nőket az ügyvédi gyakorlatra, igen, vagy nem ? Másutt törvényjavaslatot nyújtana be a miniszter, bizottságok tanácskoznának a kérdés fölött s valójában nem lehetne bizonyos az sem, hogy akarja-e az ország többsége a dolgot. Svájc e tekintetben sokkal liberálisabb. Egyszerűen megszavaztatta a népet. Ha a nép akarja, akkor szabad ügyvédkedni az asszonyoknak,ha nem, akkor hiába minden igyekvés. Zürichben volt a minap a nagy szavazás s az urnához ezrével járult a nép. Negyvenkétezeren szavaztak le , közülök huszonkétezeren a mellett döntöttek, hogy a nőket akadálytalanul bocsássák az ügyvédi gyakorlatra. Ha némely országban hasonló módon intéznének el állami és társadalmi ügyeket, milyen másképpen alakulnának azokban az országokban az általános viszonyok! * -f- Közútilevél. A pályaudvarokban nap-nap után, a nap bármely órájában nagy bucsuzkodások történnek vagy másfél hónap óta. Fürdőre, szabadságra mennek az emberek s az itthonrekedtek összevisszaölelvén őket, még egy istenhozzádot mondanak a távozóknak. — Szerencsés utat! Jó mulatást! Aztán Írjatok ! Aztán írjatok ! . . . Ez el nem maradhat. Aki elutazik, annak írnia kell, azzal kell megvigasztalnia itthonmaradt hozzátartozóit, akiknek okvetetlenül tudniok kell, mit csinál, hol kalandozik, mivel mulat a boldog fürdőző, vagy tengeren, Alpesek között járó. És nem elégszik ám meg mindenki holmi képes levelező lappal, amelyre röpke szavakban vetnek rá néhány sort. Például így: Kedves . . . . Ezen az isteni helyen gondolok rád. Gyönyörű az élet. Utazni, utazni, ez a földöntúli boldogság. Megyünk tovább. Üdv, ezer csók. Blankád. Nem, ez kevés. Részletes tudósítás kell, hangulatkép, vagy egy egész útleírás. Vannak, akik szeretnek írni, de az bizonyos, hogy száz ember közül legalább kilencvenöt fázik a levelezéstől. Még ha kedves embereinek kell írni, még akkor is csak a végső pillanatban határozza el magát, amikor már nagyon bántja a lelkiismeret. De akkor írni, amikor az ember szeme, lelke előtt egymásutánban váltakoznak a képek, látnivalók, gyors egymásután követik egymást faluk, városok, jelenetek, események, amikor benne vagyunk egy kellemesen lázas életben, akkor nagyon bajos a levélírás, akkor csakugyan áldás a kis képes levelezőlap, amely már jóformán helyettünk beszél. De ezt nem fogják belátni sohasem azok, akik itthon maradnak, és amikor felszállunk a kupéba, bízvást utánunk kiáltják még egyszer és utoljára, hogy ott csengjen a fülünkben egész utazásunk alatt: — Aztán írjatok sokat! Hát sokat még se írunk és legfölebb csak akkor, amikor az első esős nap bekövetkezik és úgyis csak a szobában kell maradnunk. De írván az első úti levelet, eszünkbe jutnak arra mindazok, akiknek számot kell adnunk időnként friss tapasztalatainkról. És akkor töprenkedünk azon, hogyan lehetne megoldani egy csapással az útilevelezés kérdését. Sok idea között legjobban elfogadhatónak tartják a következőt: Esős napon meg kell írni eseményeinket egy levélben, ezt a levelet el kell küldenünk egyikéhez azoknak, akik tőlünk levelet várnak azzal az utasítással, hogy olvassa el és hamarosan küldje el egy másik levélkérő zsarnokunknak. És így tovább. A sorrendet egy névlajstromban állapíthatjuk meg, amelyet a levelünkhöz mellékelnénk. Ez volna az úgynevezett körötilevél. Ilyen módon mindössze csak egy-két levelet kellene megírnunk egy nyáron, és nyugodtan, lelkiismeretfurdalások nélkül fürdőzhetnénk, nyaralhatnánk, vagy utazhatnánk. * + Hosszú élet. Érdekes cikket közöl a Természettudományi Közlöny e hónapi száma Lengyel Bálint tollából. A hosszúéletű emberekről szól s elsősorban megemlíti Brassai Sámuelt, a kiváló tudóst, aki száz éves korában halt meg Kolozsváron. Ugyancsak Kolozsváron halt meg a száz esztendős Toplerné, később a 106 évet ért Kendermezei görög-keleti plébános. A medgyesi Szászszék Sáros nevű falujában élt egy 91 éves parasztasszony, aki sok ivadékáról lett nevezetessé. Hatvannégy évi házasélet után öt gyermeket, 31 unokát és 48 dédunokát látott életben. Békésben egy urasági vadász százkét évet élt meg, száz éves korában fiatal leányt vett feleségül s két év múlva meghalt. Még két évvel idősebb volt Fehérmegye Bogárdi helységében egy asszony, aki 1781-ben fiatal legényhez ment felségül. Az asszonynak első házasságából egy 76 esztendős fia volt.Ugyanabban a helységben egy 107 éves asszony is élt, akinek gyermekei és unokái 187-en voltak összesen. A múlt század utolsó évében halt meg Pesten egy 105 éves invalidus katona, akit közönségesen Vogelsingernek neveztek, mert a kanári és pacsirta énekét kitűnően tudta utánozni. Különben madártanítással kereste kenyerét. Ugyancsak Pesten 1893-ban hunyt el a 108 éves Emmerlingné Berg Borbála is s két évvel előbb Gömörben a 106 éves Mihályi Zsigmond megyei biztos és esküdt, akinek utolsó éveiben is ép volt a hallása és mindkét fogsora. Az igaz, hogy élete utolsó két évében csak tejjel és túróval élt. A 114-ik esztendőt érte el 1827-ben Stosicában (Liptó megye) Málik Zsuzsánna, Vitalis György földesúr szakácsnéja. Méltó párja a liptómegyei 115 éves Janotsik Zsuzsa, Zemplénben az ugyanily idős Kiss Mátyás, aki 75 évi házasság után 18 éves leányt vett újra feleségül. Popin szegedi generális anyja 117 éves volt. Erdélyben Nagy-Almáson 1828 körül egy görög nem egyesült asszony, 120 éves volt. Vele egykorú volt Hunyadmegyében Floreszka Anuska. Egymaga három nagy pestisjárványt ért meg. Fiatal korában hires szép leány volt s termete öt láb és hat hüvelyk volt. Martonoson (Bácsmegye) 1808-ban meghalt Orbán József 80 éves polgár 120 éves anyja, aki mikor 96 éves korában oltár elé akart lépni, a pap nem akarta megesketni. REGÉNY. Örök forradalom. REGÉNY.(5) Irta: KUPA ÁRPÁD. ELSŐ KÖTET. A gazda a lesütött szemű öreg paraszthoz beszélt azután: — Igyák öreg! Rend tanított a nótára, együtt játszottunk mint gyerekek, egyforma parasztok vagyunk: én, Emődi Mihály, kend Busi Sándor. Az élet úgy is furcsa játék : tövis közt nő a rózsa és a rózsa trágya lesz. A különbség kettőnk között csak annyi: én vagyok a kínáló a vakból, kend átveszi a nincsennek , dombról folyik le a víz, én a domb lettem, kend a lapály, de alapanyagra folyik el mindene a dombnak. Ha okos ember volnék, másképp magyaráznám ezeket, most csak annyit mondok: minden arató részére kiméretem a tizenkét mázsa búzát, hogy mindenki annyi kenyeret ehessen, amennyit én eszem. Az öreg pár nagy könnycseppet ejtett a kezében tartott kancsó borába. Szó nélkül hagyta ott a gazdát, ne lássa az, ami következik. Társai közé sietett. A tanyaudvarba ekkor érkeztek a komédiások. Urbanó üdvözli a tulajdonost és a majomról kérdezősködött. — Itt van, elvihetik. Majd nyavalyatörőssé ijesztette ispánomat. — Nem vagyunk oka uram — feleli Urbano. A majom aligha azt nem hitte, valamelyikünk ül a lovon s azért ugrott fel. Nem esett valami baja az ispán urnak? — Dehogy esett, csak magukat árulta el. — Megfizetünk a legeltetésért. — Ne fizessen azért. Örülök, ha földemen ma is talál az utas mezőt jószágának, hűvös vizű kutat szomja csillapítására. Ugy látszik nagyon szeret az isten, midőn akkor is áld, mikor az egész Alföld népét veri. Azonban tehetne egy szivességet velem, komédiás úr. — Parancsoljon velem. — Az aratók elvégeztek és áldomást szokott inni minden arató a munka után. Most nem termett semmi, de jó sáfárja voltam a múlt esztendőkben a nekem jutott földi javaknak és megtarthatjuk az áldomást. — Értem, uram. Az áldomás mellé mi dobbal és ócska kintornával szolgálhatunk. — Nem azt akarom, hanem fokozni a vidámságot. Maguk komédiások, tehát játszanak s mi élvezzük, az emberek vidámabbak lesznek. Megfizetek érte! Játszanak? — Hiszen az a mesterségünk. A magas férfiú, ki az asztal mellett ült, elfordította fejét, midőn Urbanót meglátta ; de midőn Urbanó azt monda, hogy a komédiásság a mestersége, gyors pillantást váltott vele, mit senki sem vett észre. Urbanó távozott. Néhány perc múlva az egész tanyában tudták, mi fog történni. Busi Sándor ezalatt elbeszélte társainak gazdájuk ajánlatát és az aratók öröme mélységes folyásba áradozott. Az emberek nem ölelgették egymást, az asszonyok nem sikoltoztak, egymásra borulva beszélték örömkönnyekben úszó szemeik: — Lesz kenyerünk ... Majd a komédiásoknak segítettek sátraik készítésében. A gazda pedig ott ült kancsója mellett egyedül. A magas férfiú a komédiások felé távozott, az ispán a konyhában dicsekedett a gazdasszonynak, ki minden szavát helyesléssel erősité. Emődi Mihály vállain 60 esztendő múltja feküdt, mi arcába szántott néhány redőt. Legény ember életet élt és ha az említett redőkre figyelmeztették, mosolyogva felelte: — Ezer szerencsénk, hogy a vénséggel ezek a vonalak beköszöntenek. Sokkal jobb így: gyümölcsön a töppedés miatt képződött ráncok az érettséget jelzik, bár én szeretném, ha érettségemnek nem volna sietős az útja. Nemrégiben még szép barna férfiú lehett. Derült homloka, széles rövid arca, felső ajkáig lenyúló keskeny, horgas orra, erős bajusza, torzonborz szemöldöke, mely ernyőként feküdt barna szemein, ma is , mikor a vénség esthajnalában járt, bizalomgerjesztő arcával ajándékozta meg. Alakjában a középtermetű emberek közé tartozott s mozdulataiban rendkívüli fürgeség volt. Mentéjén vitézkötésü páros zsinór kígyózott, mely néha lecsúszott válláról, mellényt nem viselt soha, nadrágja térdig bőrös huszárnadrág volt, oldalán ezüst pitykékkel. Azonban legtöbbször úgy öltözött, mint a szegényebb pórok éa mindig széles peremű fekete kalapot viselt. Paraszt volt minden izében, e szóban a földmives foglalkozást, vagy a gazdálkodást értve s úgy látszott: nem közönséges értelmű. Alighanem azok közé az emberek közé tartozott, kiknek az isten pazarul nyújt legdrágább kincséből és azok haszonnal élnek vele, sohasem törődve a tudományokkal. Az ilyen emberek megmaradnak eredetiségükben. Nyers kérgekre az eredetiség égeti zománcát, miről visszapattan sok olyan nyíl, mi másokat eltalál, s mindent mohón szív magába, ami szép, nemes, lelkesítő. E tulajdonságok mellett vidám lelke volt. Ha nincs vidám lelke, érzékeny szive összeomlik, mert sokszor látták nagyon bánatosnak, különösen ha foglalkozás nélkül egyedül maradt és ha folyton gyarapodó gazdagságáról beszéltek előtte. De ez ember hitt és remélt, a hihetetlenséget nagy józansággal ítélte meg és ez volt eredetisége. (Folytatása következik.)